Sok a jó EP, sok lesz a válogatás is. Ebben részben a core zenék lesznek túlsúlyban, fiatal tehetségektől, öreg legendákig. Csapjunk is bele!

Három dal bő 7 percben, ezt nyújtja a budapest-i Cüshty bemutatkozó anyaga. A tagok közül Kókai Barnabás gitáros lehet jobban ismerős, a The Southern Oracle mikrofonja mögül, de aki már járt pár Apey and The Pea (azóta Lazarvs) vagy TSO koncerten azoknak a többi tag is ismerős lehet, minimum látásból. Őszintén szólva engem már a Peaky Blinders bejátszásokkal megvettek, az már csak hab a tortán, hogy egy jól összepakolt, dallamos, néhol enyhén matekos post-hardcore/post-punk/dallamos hardcore dalcsokrot sikerült kifőzniük. Az irányvonal még körvonalazódik, legalábbis egy hosszabb anyagon biztosabb lesz. Azt viszont elkönyvelhetjük, hogy nem egy unalom űző mellék project-ről van szó, legalábbis a promo képek és a már erre a három dalos anyagra is zsenin összepattintott borító (ami Kókai Barnabás munkája), erre enged következtetni. A következő cuccokat már demózzák és az első koncertek is körvonalazódnak.

A Napalm Death-et valószínűleg senki nem kell bemutatni, ez a lassan 40 éves zenekar ami megalkotott egy stílust, aztán abban azóta eljátszott már szinte mindent. Erre itt egy új dal ami már megint egy másabb irányvonalat képvisel, mellé pedig egy olyan Sonic Youth feldogozás, hogy még a szomszéd kutya és vissza felé kezd el vonyítani tőle. Józan gondolkodású ember pár évente elvárna tőlük, egy lemezt amin van pár grindcore sláger, de nem ezek nem nyughatnak és még így bőven az ötvenes éveiket taposva is, kisujjból átkúrják a félvilágot a palánkon.

Az egyértelmű, hogy újra virágzik a screamo. Viszont lassan már olyan fiatal zenekarok is vannak, akik simán kenterbe verik a 2000-es évek eleji nagyokat. Az egyik ilyen zenekar a Lord Snow, akiket bármikor oda tennék akár az Orchid akár a Pg.99 mellé, gondolkodás nélkül. Tavaly év elején már a sokadik anyagukkal jöttek ki és a fejlődés iránya csak is fölfelé mutat. Ez volt az egyik, ha nem a legjobb screamo album 2019-ben, egy olyan évben amikor lemezzel tért vissza a Jeromes Dream.

2018-ban a Portrayal of Guilt számomra az év bemutatkozó anyagával jelentkezett. Olyan frissen és okosan keverte a korai screamo-t, a mostani modern hardcore-al és egyéb metalos hatásokkal, hogy azonnal belopták magukat a szívembe. A Hangpróbát is megjárt (nem sok sikerrel) zenekar tavaly egy EP-vel és egy split anyaggal is jelentkezett. A Suffering is a Gift egyenesági folytatása 2018-as lemezüknek, talán még valamivel jobb minőségben is. A split-en pedig egy húzósabb dallal képviselik magukat, az indie, darkvawe Soft Kill mellet, egy zseniális borítóba csomagolva.

Idén már harmadjára írok a Sludgelord Records valamelyik anyagáról, pedig még csak február van. Legújabb szerzeményük az angol Yuxa bemutatkozó EP-je. Három dal körülbelül 20 percben, egy kicsit karcosabb hangzású post-metal-al operálnak a srácok, amiből a súlyozás mellet a hangulat és a maszatolás sem hiányzik. Post-metal rajongóknak erősen ajánlott.