Éljen május 1. A fényes szelek felszolgálják a sört és a virslit a teraszon, hétköznapi cirkusz, „korbács és kenyér„… E jeles alkalomból mi pedig elhoztuk EP válogatásunk újabb adagja, ami egy ünnepi Metal Revolution. A klasszikus felvonuló rigmusok helyet mi egy kis Halloween-i party psychobilly paprikással indítunk, majd egy svéd csavarral beindítjuk a fűrészgépes riff-lavinát, ami mellé egy kanadai favágó attrakció párosul. Ha már móka a móka, akkor merítsünk egyet a valóság fekete posványos nedűjéből, amit jó szokásunkhoz híven (mert sírva vigad a magyar) egy nosztalgikus hazai búsulóssal folytunk le.

„A punk nem halt meg, csak oszlásnak indult.” Ezt a szlogent tűzte ki zászlajára a horror punkban utazó budapesti Bloody Holly and the Ricketz csapata. Napokban megjelent 5 számos Slashes to Slashes, Guts to Guts című bemutatkozó EP-jüket Czakó Dániel (Junkies, Manökken Proletárz, Svoid…stb) gitáros segítségével írták és rögzítették a tavalyi év során. A zene az elvárásoknak megfelelően a könnyed, laza, de kellően lendületes Halloween-i party hangulatot hozza, némi megmosolyogni való véres romantikával. Van itt szerelmes dal Frankensteinnek, Haribo gumicukorkákat rágcsáló gyilkos tini csótányok, akik a csatornák mélyéről lesnek szexszimbólumjaikra, és poszt-modern vírus imádat. Egy kis magyaros psychobilly a klaszikus Misfits, Samhain, illetve a modernebb vonalú Wednesday 13 ízeivel.

A svéd melo-death/thrasher Vittra 2017 közepén alakult és annak ellenére, hogy gőzerővel dolgoztak dalaikon csak mostanra sikerült nekik első EP-jüket összekovácsolni. Ami nem is baj, hiszen négy dalos Wardens EP-jükkel hazájuk olyan metal ikonjainak a nyomdokaiban lépkednek, mint a Dissection, (a korai) In Flames, vagy az At the Gates. Vagyis egyszerűen összefoglalva: brutális fűrészgép-riffelésű dallamok, epikus harmóniák, torokmetszett hörgések, amilyekben összeforr a tiszta death és az őrjöngő thrash csatakos násza.  Élvezet, ahogy gyilkol a halál.

A kanadai poszt-apokaliptikus death/thrasher WarCall már 2007 óta bombáz minket anyagaival. Eddig négy komolyabb támadáson (albumon) vannak túl, most pedig egy villámháború képben tértek vissza 4 számos Dead End Pt​.​1 Ep-jükkel. Akik ismerik a zenéjüket, azok jól tudják, mire is számíthatnak a montreali négyestől. Klasszikus, old-school vonalú feszes riffek, technikás fülbemászó dallamszerkezetek, melyeket a death és néhol black metalos hatásokkal tesznek keményebbé. Ez igazi kis melo-death/thrash gyöngyszem, aminek már a címe is a folytatásról árulkodik. Mert bizony lesz folytatás… Az infók szerint a srácok idén két EP-t terveznek ki adni, amikre összesen 9 dalt készítettek elmeglehetősen apokaliptikus körülmények között, A két EP köncepciója, hogy dalaik által egyfajta poszt-apokaliptikus harcosokként, vagy inkább túlélőkként mutatják be 2020 rideg eseményeit. Szóval várható a Dead End Pt​.​2, ami elmondásuk szerint még agresszívabb lesz.

A Surrogate Prey egy Fülöp-szigeteki blackened sludge/doom banda. Zenéjükből zsigerien árad a szonikus negativitás, a véget nem érő fájdalom, a hétköznapi pokol bűze és fertőző dagonyája, melyekből olyan csapatok hangulatai köszönnek vissza, mint a Primitive Man, a Grief, vagy a Fistula. Aberration EP-jükbe a világ jelenlegi helyzetének összes sz.rát, nyomorát, bánatát belesűrítették. Mondhatni 2020 és ’21 konzervált trágyája, amit ha 200 év múlva kinyitnak, akkor is a dögvészt fogja terjeszti. Egy hideg, lassan hömpölygő, kaotikus fekete iszap, amiben nincs más csak a halál és a félelem.

A Conan’s First Date-t sokan (köztük én is) a mai napig a hazai underground metalvilág egyik meghatározó zenekaraként tarják számon. Igaz lassan 6 éve, hogy szünetelti tevékenységét, de fennállásuk alatt szép hagyatékot hagytak ránk. Zenéjükről nem igazán egy sablon zene, sőt nem is egy könnyen bekategorizálhatóak. Náluk épp úgy szervesen jelen vannak a vadabb death/thrash dallamok és melódiák, mint ahogyan a gyilkos black metal, a rendneck, valamint a sludge mocskával mesterien kevert súlyú doomos riffek. Ezek közül egyik kedvencem a 2014-ben The Grim címmel kiadott kétszámos EP-jük, amin az epikus black metaltól a brit bánat metal perifériájáig mozognak. A lassú, komor kezdésű Death Of Our Muses egy klasszikus fekete metalos arculatot domborít ki, ami jócskán át van itatva a svéd melo-death metálra jellemző darálós riffekkel és hörgésekkel. Minezekhez némi bonuszként társulnak a rövidke thrashes gitárszólók. Második daluk a Shade Of Despair, ami már az említett brit gothic/doom fénykorát megidéző (Paradise Lost, Anathema, My Dying Bride) temetői eposzok hangulatát eleveníti meg, mély depressziós szenvedéssel és sötét kripta szaggal. Mindezekhez tökéletesen illeszkednek borítójuk fekete-fehér tónusai.