Azért azt nem mondhatjuk, hogy a nyári uborkaszünetben nem találunk újdonságokat. EP válogatásunk újabb számában 5 újabb érdekes bandát, érdekes zenét hoztunk le nektek a koszos, szexista speed/punk-tól kezdve a progresszív mocsár, a doom, a kaotikus raw black / hardcore / d-beat és az agyas alter-metal frissítő hullámverésével. „Jaj, úgy élvezem én a strandot…„

A ’80-as évek koszos speed/punk metalját játszó budapesti Sex Riders szinte a semmiből robbant be tavaly 2018-as első albumával. Igazából nem sokat tudok róluk, de amit csinálnak az nálam tetiltalálat. Főleg a zsigeri hangzásuk, amik valóban a korszak zenei –és technikai hangzását hozza vissza. Egy ízig-vérig igazi garázsbanda, akik csutkára tekerik a potmétereket és csípőből nyomják a korai Metallica, Motörhead ízű nótákat, amit hazai viszonylatban elsőre a Rotor és a Diktátor zeneiségéhez tudnék hasonlítani. Egyébként a műfaj most épp reneszánszát éli, köszönhetően olyan bandáknak, mint a Children Of Technology, Knife, vagy a Wölfblood (hogy csak párat soroljak a sok közzül). Na és köszönhető a német Dying Victims Productions-nak, aki az utóbbi években eléggé felkarolta az ilyen, illetve hasonszőrű bandákat. Szerintem a Sex Riders is simán elférne közöttük, amire nemrég megjelent kétszámos EP-jük a Come and Burn Me/Rohannom kell szolgál ékes bizonyítékul. A srácok nem tökölnek sokat, egyből egy Motörhead-es seggbe k.rós és szélsebes ős-thrasher tempóra fogott riff-orgiával nyitnak, amit egy jókora mocsok szólóval színestek.  A magyar nyelvű dalocska is hasonló féknélküli intenzitással bír. Ez a két nóta bő 3 és fél percben őrület…  szinte a falba verem a fejem. Toljátok!

A Tunguska egy londoni progresszív sludge meta zenekar a Neurosis, a Meshuggah, a Cult Of Luna, a Tool és a The Ocean hatásaival megspékelve. A csapat a múlt hónap elején jelentette meg második EP-jét Decline címmel, amin egy meglehetősen összetett, széles spektrumon mozgó zenei-palettát élvezhetünk tőlük. Zenéjükben a masszív, komplex metal hatásai mellet erősen jelen vannak az alternatív, a poszt, a progresszív, a modern groove, a death és még az ipari – dron metal hatásai is. Dalaiknak van egy különös rezgése, melyen sokszor új elemeket, új hatásokat engednek felfedezni bennük, és meg van azon hatásai is, hogy szinte ez első hangok után el lehet veszni jól felépített tematikájuk nem épp mindennapi erdejében. Az öt tételes EP egy nagyon is erőteljes progresszív post-sludge metal „alapmű„, egy lángoló pokol, melynek közepén a szépség látszik.

Ádám Dénes ‘Pete’ gitáros, énekes, zeneszerző, producer neve olyan zenekarokból lehet ismerős, mint a Philosopher, Mayflower, Toscrew, FutureRealm vagy épp Pete nevű dark – elekto projektje. Pete a hónap elején Pete Wylde névre keresztelt doom/stoner/sludge projektjének debütáló EP-jável jelentkezett, melyen megérzéseim szerint visszakanyarodott a Toscrew sötét, borongó doom vonalához, amik mellé némi gótikus hangulatot is belecsempészet. Az egész érdekessége, hogy most nem one-man formációban, hanem régi zenésztársai segítségével teljes zenekar képben dolgozott. Reach Down EP-jét rögtön egy erősen Type O Negetive / Down nyomvonalú dallal (Burden) vezeti fel, amiben megbújik némi Ghost doom-pop romantika is. Egyébként túlnyomó rész ennek a három zenekarnak hatási érződnek dalaiban, amivel semmi baj. Azért van itt egy a Pardise Lost korai és későbbi kísérletezős korszakával megáldott Demon, valamint egy a modernebb groove metal vonalán haladó Straight Forward. A záró ambient/akusztikus atmoszférájú Apocalypse pedig egy kellemes Lovecrafti horror hangulatot idéz, amire jókora doom horgokat akasztottak. Összességében egy ködös lebegés a bánat tengerén, amiben megvan a maga bája és zordsága.

A Mutated Void egy gördeszkás raw punk /black / hardcore / d-beat banda a skóciai Halifaxból. A banda, vagy projekt bemutatkozó Concrete Flower demója mellé (aminek a játék ideje  öt perc és nyolc másodperc) egy YouTube videót is mellékelt, amiben zenéjük szellemiségét tükrözik. A kis film igazán érdekes lehet a téma kedvelőinek és valami hasonló mondható el damójukról is, ami a fenti stílusjegyek miatt meglehetősen zűrzavaros, kaotikus és majdhogynem hallgathatatlanul rossz. A hangzása (ha lehet annak nevezni) gyér gyenge, leginkább egy bűn rossz garázsbanda szerelőaknájához hasonlítható… lehet ettől raw, viszont a gyors témáknak meg van a maga hangulata és erőssége, mondhatni powerviolence vonulata. Az ének… ha a károgást annak nevezhetjük, kifinomult, a vájtfülűek élvezni fogják.

Biztosan sokan vagyunk, akiknek még Dereng az Isten Háta Mögött zenekar neve, Palika és tettestársai a Rosenkreutz kémiai menyegzője című bemutatkozásukkal egy emberöltőnyivel ezelőtt sziklát dobtak a magyar underground akkori állóvizébe, melyet később még háromszor sikerült felkavarniuk. A megfoghatatlan, kibogozhatatlan, sőt teljességgel áttekinthetetlen dalszövegeikhez hasonlóan meghökkentő zene párosult. A két egykori főkolompos, Pálinkás Tamás, becsületes nevén Palika (most „csak” énekes) és Bokros Csaba gitáros bokros teendőik mellett két másik úriember társaságában összehoztak egy igazi Nagyúr-at. A két új szövetséges Szabó Kristóf dobos (ex-Stonehenge, Yava, VHK) és Bakos István (Dereng) basszusgitáros. A négyes ezúttal négy dallal huzakodott elő, melyek továbbra sem könnyű falatok, de a gyomrot sem ülik meg annyira, mint némely egykori IHM tétel. A nyitó Túl rövid a Don Quijote-s videoklippel együtt üt igazán, de képanyag nélkül is képet fest a hallgató elé. A dal kapott egy szép kerek refrént, melyről naívan azt képzelem, hogy értem, miről van szó… A kellemes bevezető gitárjátékkal és negédes dallamokkal a hallgatót elringató Szomj esetében már nincs ilyen tévképzetem, de a szavak mögött érdemes fokozattan figyelni a hangszerelést is, a levezető muzsikálásért jár az extra kalapemelés. A Köztes állapotban van valami brit pop is, vagy lehet, hogy tévedek, az viszont tény, hogy szűk négy perce ellenére prog-metal, Tool, Faith No More, pop, stoner, grunge, nu-metal is előfordul benne.  A záró Sírj a legmetalosabb tétel, bár csak az eleje, utána viszont alternatív felhangok és elszállós részek is felütik a fejüket, de van itt Primus-os agymenés is… A szövegek nélkülözik a polkorrektséget, olyannyira naprakészek, hogy bizonyos érdekcsoportok csőrét feltehetően kellően böknék, ha tudnának róluk. Nem akarok idézgetni, elég egyszer végighallgatni  (dehogy elég!!!) a szerzeményeket ahhoz, hogy kimazsolázzuk ezeket a gondolatokat. Vicces kedvemben akár fanyar öniróniaként is felfoghatnám az EP címét (Arra várok, hogy minden egyes hangból csönd legyen), de a srácokkal ellentétben én nem a csöndre, hanem további dalokra várok a négyestől, nehogy már ennyivel kiszúrják a dobhártyáinkat.