Nagy várakozásokkal fordultam rá a november 9-én, vasárnap zajlott doom szeánszra. A chilei Mourners Lament és a hazai Odion vezette estének a Robot adott helyet és az kurtasága ellenére is az idei koncertévem egyik legjobban sikerült estéje lett.

A komor és szomorkás hangulatú zenék nagy rajongójaként hamar felfigyeltem az eseményre a közösségi média felületein, és ennek megfelelően el is kezdtem presszionálni a baráti társaságom tagjait, hogy ezt bizony nekik sem szabad kihagyni. Ketten közülük vállalkoztak is a bevetésre, így egy rövid alapozást követően, a kezdés előtt jó negyed órával meg is érkeztünk a liturgia helyszínére. A vasárnap esti időpont ellenére a létszám kellemes csalódást és jó pár kedves, ismerős arcot is hozott.

Az est hazai szereplője a nem is olyan régen összeállt Odion volt. Magabiztosan merem állítani, hogy a csapat ötödik koncertje volt ez, mert az előző négyről sajnos ilyen-olyan okokból kifolyólag mindig lemaradtam – ami miatt rágott is az ideg. A formáció csak nevében új, soraiban olyan rutinos zenészeket találunk, mint Bos Michaela, Kun József, Vándor Erik, Purnhauser Pál és Dudás Gábor. Az zenekar idén megjelent Narcissus lemeze nyomán annak hangzását leginkább az egykori Reason együtteséhez tudnám hasonlítani, és ebben feltételezem nagy szerepe van annak is, hogy a pentarchia hangját ugyanúgy Dudás Gábor adja. Az első eljátszott ballada után már éreztem, hogy ennek a produkciónak nagyobb súlya lesz, mint ahogy azt az albumot hallgatva előzetesen feltételeztem. Ha egy doom metal zenekar koncertjét lehet bulinak nevezni, akkor ez egészen biztosan az volt: a közönség kellő megértéssel, csendes figyelemmel bólogatva követte a melankolikus, borongós és olykor egészen személyes töltöttséggel bíró költeményeket. A setlistben egy instrumentális tétel mellett helyet kaptak zúzósabb szerzemények is, ahol Gábor hangját egy eddig számomra ismeretlen oldaláról ismerhettem meg. A koncert összességében nagyon helyén volt, rossz szájízt egyedül annak hossza hagyott: ebből a 45 percből szívesen megnéztem volna egy második félidőt.

A chilei Mourners Lament munkásságát nem ismertem, így a koncert előtti napon voltam kénytelen azt pótolni. Repertoárjukból szemezgetve egy DOOM:VS-szerű hangzásvilág képe rajzolódott ki előttem, ami aztán a színpad előtt állva az arcomba is robbant. Az iszonyatosan lassú tempók, a hörgős vokálok és a hosszan kitartott hangok igazi, hamisítatlan death-doom metal érzést adtak át a hallgatóságnak. A koncert felénél körülnézve észrevettem, hogy rajtam kívül sokan mások is elkezdtek hódolni hőn szeretett hobbimnak: a csukott szemes bólogatásnak. Itt jegyezném meg, hogy ha ez az egész nem egy pincehelységben kerül megrendezésre, akkor talán fele annyira sem jött volna át az élmény. Az álló LED lámpák alkotta minimalista vizuál pedig pont annyit adott, amennyit kellett.

Az este végül nagyon jól sült el és kísérőimtől is pozitív visszajelzést kaptam, miszerint nekik is megérte rááldozni a vasárnap estéjüket erre a „mulatságra”. Arról nem is beszélve, hogy az egész ingyenes volt, ami előtt azóta is értetlenül állok. A szervezők kilétét csak feltételezni merem, de innen is köszönöm ezt a sajnos egészen ritka élményt! A koncertek után azokkal a gondolatokkal utaztam haza, hogy vajon hányan lehetünk még itthon, akik hajlandóak lennének akár áldozni is arra, hogy a doom visszatérjen a hazai underground térképére… (?)