Orfeus – Színház a világ – Interjú Kovács Ferenccel
A győri Orfeus zenekart 1989-ben alapította Kovács Ferenc, gitáros, dalszerző. A csapat működése valójában 1992-ben indult be. Zenéjüket a mai terminusokkal hard rock elemekkel átitatott neoklasszikus heavy metalnak nevezhetjük. A ’90-es években a dinamikusan változó heavy rock/heavy metal hazai követője közül talán a második banda lehetett (a Classica után, vagy mellett), ami országos feltűnést és ismertséget keltett a szólógitárból már akkor jól kihallható Malmsteen-hatással. A klasszikus ének-gitár-basszus-billentyű-dob felállást megelőzően az első két demójukat Boszorkányéj (1991) és Boldog jövő (1992) címmel két-gitáros felállással rögzítették. A zenekar akkori felállása: Oszter Tihamér – ének, Kovács Ferenc – szólógitár, Farkas István, ritmusgitár, Horváth Péter – basszus és Andorka Mihály dobok. A kazettán saját kiadású és terjesztésű bemutatkozó anyag összesen 10 dalt tartalmazott. Az optimista című demót, a megélt kalandokra reflektáló Rögös úton c., 8 dalt tartalmazó első „hivatalos” kiadás, ismét kazettán követte 1994-ben. A felvétel zenei rendezője Vida Ferenc volt.
Kovács Fery, a zenekar motoroja maga mondott pár gondolatot arról, hogy milyen indíttatásból és hogyan kezdett el zenélni.
– Igazából a Beatles miatt kezdtem el gitározni úgy 1981-82 körül, mondhatni kissrác koromban. Ezen a zenén nőttem fel. Persze aztán jött a rock! Hazai és külföldi hatások értek, bár akkoriban a külföldi, azaz nyugati zenék sokkal nehezebben voltak elérhetők, mint manapság. Aztán az ember fülelt, gyakorolt. Ezek után idővel, nyilván, valami saját dolgot akartam létrehozni, így lett az Orfeus. A görög mitológiából eredeztetve és egyfajta szójátékkal írtam így.
A kor technikai lehetőségeiről és mindarról, ami viszont az évtizedek alatt sem változott így szólt.
– Akkoriban a hangszerek, az erősítők, stb…. az nagyon nem a mai világ volt. De akartuk! Nagyon is! Talán ez hiányzik a mai srácokból. Egyszerre akarnak eredményt, persze meló nélkül. Megsúgom: nem megy. Gondold el, mire olyan színvonalon játszol, hallasz, gondolkodsz zeneileg, hogy alkothass, addigra milliárdnyi hangot, helyzetet kell megszólaltatnod, így fejlesztve mindent tökéletesre. S nem volt még internet, így füleltük a kazettákat, lemezeket, később a CD-ket és koncertre jártunk tanulni. Igen, tanulni!
Emlékezetes, hogy rendszerváltozást követően, ’90-es évek elején a rádióban és a tévében sok műsor adott teret a fiatalok újabb és újabb kedvenceinek, sőt tehetséggondozó műsorral is felhívták a figyelmet a boldog jövő reményteljes hordozóira. Így került sor az Orfeus fellépésére az állami televízió akkor népszerű Ász című műsorában 1993-ban, még az első nagylemezük kiadása előtt.
Az érzésekkel teli, nem ritkán társadalom kritikus dalszövegeket igényes heavy rock zenével megszólaltató banda szinte minden alkalmat megragadott a jelenlétre, a kluboktól a nagyobb színpadi turnékig. Zenéjükkel hazai ismertségre tettek szert a stílus rajongóinak körében. Az Orfeus ’92-től az ezredfordulóig folyamatosan jelen volt a magyar rockzenei életben. Számos nyári fesztiválon láthattuk őket, míg az évek alatt a csapat némiképp frissült.
Hogyan segítették a koncertek az Orfeus és a te zenei fejlődésedet?
– A koncertek végén sok-sok kérdéssel ostoroztuk a fellépő bandák gitárosait. Ők voltak az elöljárók, tiszteltük őket. Ilyen zenészek voltak a számomra a hazai szintéren Erős Attila (Lord) és Alapi István (Edda). A kérdéseinkre válaszolva nagyon készségesen álltak hozzánk, kis fejgépesekhez, kezdőkhöz.
– Aztán kaptam egy kazettát anno valami eszement gitártekeréses dolog volt… a gitáros nevét sem tudtam megjegyezni elsőre, végül valahogy csak összejött. Ő volt Yngwie Malmsteen. Na, attól azért rendesen hasra vágódtam…. Hogy kezdjem el? Mire egy futam első hangját beazonosítottam, már szinte vége volt a gitárszólónak! De engem ez inspirált, ez hajtott. Nagyon tetszett a zenei közeg, azok a harmonikus hatások, amik ebből lejöttek. Nyílván ízlés dolga, de nekem nagyon bejött a játék a klasszikus motívumokkal. Így hát éjjel-nappal ezeket a dalokat hallgattam és szedegettem le az akkori tudásommal, nem-tudásommal. Hisz ilyet itthon akkoriban sehol nem mutattak és nem tanítottak. Ez, ugye, még a régi rendszer öltönyös-szemüveges, nagyon-bácsik időszakában volt. De toltam ezerrel, hajtott a dolog. S az Orfeus is így haladt előre lépésről-lépésre, az általam kreált ötletekkel, dalokkal.
A folyamatos színpadi jelenét alatt Végtelen utazás címmel készítettek egy újabb demót. Ezt 2003-ban az Orfeus saját kiadású 8-dalos CD-n jelentette meg, rajta néhány, később egészen patinássá érett dallal. Ám néhány tagcserét követően a zenekar működése 2006-ban, egy időre véget ért.
A zenekar tagjainak zöme azonban nem pihent meg, A Lord-alapító Vida Ferenc nevével fémjelzett zenekart megalapítva 2007-2009, ill. 2016 között Vida Rock Bandként tevékenykedett. A csapatban a legendás Vida Ferenc természetesen basszuson játszott. A banda három kiváló lemezt jelentetett meg Vida Ferenc – basszus, Kovács Ferenc – gitár, Csóka Csaba – dob, Oszter „Tihamér” Dés Tamás – ének és Kovács Krisztián, majd Borbás István – billentyűk felállással. (Ellopott Remények – 2008, Gyáva angyal – 2013, Rockerszív – 2015). A korongokon visszaköszön néhány dal a múltból, sőt beharangozza a jövőt is.
Mi vezetett az Orfeus felbomlásához, vagy tudatos szüneteltetéséhez?
– Akkoriban a Vida Rock Band alakulásakor, inkább, úgymond pihentettem a bandát, mint ahogy teszem ezt most is…
S miképp született meg az ötlet, hogy Vida Ferenccel alakítsatok új zenekart, javarészt az Orfeus-szal? Talán a korai idők (még a demótok idejének) együttműködésének tapasztalata?
– 2006. őszén hívott Vida Feri, hogy mi lenne, ha összeállnánk… Nem voltunk ismeretlenek egymásnak, hisz’ 1986 óta szinte köztük éltem. Mármint a Lord zenekar környezetében. Ismertük egymást régóta, sokat turnéztunk is velük, a Rögös úton LP –t is Ferivel készítettük. Tehát tudtuk, hogy ki kicsoda és mire képes. Emellett Feri sem volt hülye, tudta, hogy írok dalokat, lemezeket. Végül ebből, a dalaimból 3 Vida Rock Band-lemez lett. Ezért 2006-ban picit pihenőre tettem az Orfeust. És ne feledjük ekkortájt kezdtem bele a Ba-Rock Produkciómba, a Győri Filharmonikus Zenekar tagjaival, Vivaldi-darabokkal és Malmsteen-szerzeményekkel.
Az Orfeus újraindulása 2009-ig váratott magára. A csapat akkor Kovács Fery – gitár, újra Kovács Krisztián – billentyű, Oszter Tihamér – ének, Sólya Lajos – basszusgitár és Csóka Csaba – dobok összeállítással lódult neki az országnak. A csapat 2010-ben jelentette meg Kincs című lemezét. A lemezen szerepel pl. az idők során klasszikussá érett (a demón is, majd a VRB Ellopott remények lemezén is szereplő Acélglória is.
Mi volt az oka néhány korábbi daltok újra-dolgozásának?
– Arra gondoltam, szerzőként a saját dalaimat kissé máshogyan miért ne jelentessük meg más banda égisze alatt is? Pláne, ha a többieknek is tetszik az elképzelés. Így került fel egy-két ilyen nóta is a Kincs albumra.
Az Acélglória közös kedvencetek volt? S voltak-e más dalok, amiket úgy írtatok együtt, hogy korábbi Orfeus-ötleteket valósítottatok meg?
– Igazából egyfajta kitöltő dalnak írtam olyan 1997 körül. De a közönség „felemelte” a nótát. Soha nem te döntöd el, mi lesz a sláger, a kedvenc…, a zsűri maga a közönség. Ők szerették, ezért felraktuk erre a lemezre is.
A zenekar felállása ekkor Kovács Fery – gitrár, Sólya Lajos – basszusgitár, Hóbor László – billentyűs, Szőts Gery – ének Knausz Péter – dobok. Ez a csapat készítette el a hazánkban addig kiadott (a számomra:) egyik legjobb, legkiforrottabb dallamos neoklasszikus elemekkel áthatott heavy metal albumot.
A csapat motorja Fery, az Orfeus szüneteiben is az igényes zenei produkciók tető alá hozásán munkálkodott. Mi máson, mint a neoklasszikus heavy metal szólók klasszikus zenébe szövésén? Sokan ismerik a Győri Zenei Fesztivált és rendezvényeit, amelynek keretében Fery színpadra állította a Ba-Rock Produkciót. Az előadásban Kovács Fery a Győri Filharmonikusok egy csapatával lépett fel. A műsorban Vivaldi, Bach, Mozart művek és természetesen Yngwie J. Malmsteen gitárvirtuóz Concerto című lemezének darabjai csendültek fel, „elsőhegedűsként” Kovács Fery gitárjátékával, klasszikus zenei kísérettel, több helyszínen.
Jól emlékszem, ugye, hogy egy zeneiskolában oktattál, amikor a klasszikus zenészekkel való együttműködés ötlete felmerült?
– Igen, ott is tanítottam, felkérésre, ám régóta tanítottam magántanárként is. Egyik haverom jegyezte meg egyszer, hogy fél Győrt én tanítottam. Mondtam erre: ’ajhe ennyit?’ Tény, hogy sok kölyök és idősebb srác ment át a kezeim alatt.
Említetted egy beszélgetés során azt is, hogy a japán Malmsteen-előadás kottája nem volt elérhető, így végül magad készítetted el a klasszikus zenészek számára a hangszerenkénti átiratot. Izgalmas lehetett.
– Igen! Ez az együttműködés érdekesen indult. Amikor jött az ötletem, hogy összeállítanék egy ilyen produkciót, majd találkoztam a Filharmonikusok pár tagjával, akkor vittem nekik a Malmsteen-CD-t, hogy „ez és ez a nóta lenne… amiket le kéne szedni nekik….”. Erre ők rám néztek s mondták: „De Feri, nekünk kotta kell, hogy ki mit játszik”. Na, akkor azért leizzadtam, mert láttam a lelki szemeim előtt, hogy akkor nincs más hátra, nekem kell leszednem, leírnom, a komplett filharmonikus kíséretet Malmsteen bácsi CD-jéről. Hogy ki mit csinál, mit játszik, pl. az ötödik sorban épp egy vadászkürt, vagy egy cselló, a kórus, no meg a hegedűsök…..így neki feküdtem a nyári szünetben, meló, tanítás mellett és füleltem, kottáztam. De megcsináltam! A gitár részem nem volt téma, hisz azt játszottam, s az meg is volt. S így végül megkapta minden zenész a maga szerepét, kottáját. Cserébe, viszont megtanulhattam, többek közt, Vivaldi Négy évszak hegedű prímjeit. Csodás együttműködés volt. Sokat tanultam ebből is.
A felvételek tanúsága szerint több helyszínen és több alkalommal előadtátok a projektet részben, vagy egészben. Milyen szempontok határozták meg az előadott darabokat az egyes helyszíneken?
– Nálam, nincs két egyforma koncert. Soha nem szerettem mindig csak ugyanazt, ugyanúgy eljátszani. Mindig hoztam be újabb kisebb darabokat, hogy ne legyen uncsi, sem magam, sem a közönség számára.
Mit gondolsz, lesz, vagy lehet ennek az együttműködésnek még folytatása?
– Gyakorlatilag bármikor…
Az Orfeus 2016-ra ismét átalakult régi-új tagokkal: a basszus gitárt Horváth Péter vette át, míg a mikorofon mögé Oszter Tihamér állt. A dobokat ismét Csóka Csaba püfölte. A Ba-Rock Projekt során megtapasztalt zenei kiruccanásnál jóval kisebb kihívás, stílusát tekintve hazai terep volt az újjáalakulás ünnepének egy fellépése. A bulin Kalapács József énekelt néhány Pokolgép-klasszikust az Orfeus visszatérő-fellépésén (2019-ben) Győrben, amikoris a jellegzetes ikergitárt, valójában a gyakran sokszólamúnak ható szólógitár játssza, billentyű kísérettel.
Az Orfeus saját neve alatt 2016-ban tért vissza a Kincsnél is jobban kidolgozott koronggal, Színház a világ cím alatt. A zenekar felállása a lemezen: Borbás István – billentyűs hangszerek, Horváth Péter basszusgitár, Oszter Dés Tamás – ének, Csóka Csaba – dob és Kovács Fery – gitár. A dalszövegek: Csóka Csaba, Kerékgyártó Dénes tollából származnak. Az elérhető linken több Orfeus dal-részlete és a koncerteket záró klasszikus Lord-dal, az Itthon vagy otthon hallható, még Oszi elődásában, bizonyítandó, milyen erős a banda élő előadásban is. A lemezen a VRB-től addigra már megszokott veretes, sallangmentes melodikus heavy metal hallható, 14 dalon át. Köztük egy igazi klasszikus, Bach-invenció, ami természetesen illeszkedik a klasszikus hangzású gitár szólóktól zengő lemez szövetébe. A korong szinte egyenes folytatása az így már majdnem és valóban 4 darab, LP-hosszúságú Orfeus/VRB lemeznek, szomorkás, kritikus máskor felemelő hangulatú szövegekkel és a billentyű-basszus-dob által kiválóan kiegyensúlyozott zenével. A szólók ugyanolyan gördülékenyen, gömbölyűen szólnak, ahogy azt Malmsteen és évtizedek alatt feltűnt, a stílust tovább építő újabb gitárhősök játékában szeretjük hallani.
2019-ben az Orfeus ismét nyugdíjba vonultatta magát, hogy a legutóbbi felállásával (Divós Joe – ének, Kovács Fery – gitár, Borbás Steve – billentyűs hangszerek, Horváth Péter – basszusgitár, Márkus Dominik – dob) Vándor néven, Lord Tribute ’80 zenekarként a legendás szombathelyi zenekar első néhány évének dalait adja elő. Az Orfeus zenekar dalai azonban fel-felcsendülnek azokon a Vándor-koncerteken is, ahol előre meghirdetik az Orfeus-betétet is. S bár erre a járványhelyzet óta nem kerülhetett sor, a jónéhány elmaradt koncert pótlására biztosan sort kerít a zenekar. A veterán ilyenkor előtárja kincseit.
Láthattam az Orfeus az új énekessel, tulajdonképpen az első közös fellépéseteken, Székesfehérváron a Nyolcas Műhelyben. hangulatos este volt. Azóta eltel néhány év, láthatóan összeszokott csapattá váltatok. Milyennek érzed belülről a Vándort?
– Jónak, vidámnak! Fergeteges, öt egyformán lüke barátról van szó. Csak jó lehet. Imádom őket!
A Vándor-fellépéseteken alkalmanként az Orfeus-t is felélesztitek. Vannak talán terveitek újabb saját, Orfeus-dalok rögzítésére is?
– Nem szívesen keverjük. A Vándor közönsége, azokat a dalokat szeretné hallani, amire jöttek. Attól hiteles, hogy csak azt szólaltatjuk meg. Persze, előfordulhat 1-1 kivétel, ha ezt kimondottan kérik, de ez nagyon esik meg. A Vándor az Vándor, az Orfeus pedig Orfeus. Egy Tribute és egy saját szerzeményes banda, illetve repertoár. Így teljesen mások.
Köszönjük a válaszokat, további sok sikert és mielőbbi színpadra jutást kívánunk!
– Köszönöm, a csapat nevében is. Üdv mindenkinek!
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
