Overdrivers – Komoly meló, itt az új lemez!

A francia Overdrivers megalakulása óta felvállaltan egyfajta ausztrál rockzenét játszik. Mindannyian érezzük, mit jelenthet ez: igen, az AC/DC nyomdokain haladnak! Debütáló albumuk, a Rockin’ Hell még 2016-ban jelent meg. Ezt követte a 2018-as She’s on Her Period. A banda körül pár évig csend volt. Noha számos zenei video bizonyítja a létezésüket, én, megvallom, csak a legutóbbi klip és az ahhoz kapcsoló hír okán találkoztam a csapattal. Itt az ideje hát a bemutatkozásnak. A teljes zenekar a Fémforgács rendelkezésére állt az interjú elkészítéséhez.

Bemutatnátok a bandát az olvasóknak-hallgatóknak?

Az Overdrivers-t 2015-ben alapította Anthony (szólógitár) és Adrien (ritmus gitár és hang). Azóta Sébastien (basszus) és Florian (dobok) csatlakoztak ehhez a kalandhoz. Már a kezdetek óta egy a célunk: nyers, egyszerű és hatásos hard rockot akarunk játszani.

[Részletesen: Adrien Desquirez – ének ritmusgitár, Antony Clay – szólógitár, vokál, Sebastien Lorquet – basszus, vokál és Florian Morgano – dobok, vokál]

A mai napig több, mint 300 koncertet adtunk és két albumot jelentettünk meg: a 2016-os Rockin Hell-t és a 2018-as She’s On Her Period címűt. Legutóbbi EP-nk nemrég jelent, 2021. július 09-én, Rock Out! cím alatt.

Nemrég hallhattuk a hírt, hogy új kiadóhoz A Rock of Angels-hez szerződtetek. Mielőtt letettétek ezt a mérföldkövet néhány éves hallgatás övezte a bandát, legalábbis nem adtatok ki újabb dalt. Mi volt ennek az oka?

Nem akartunk albumot megjelentetni a járványhelyzet miatt. Még koncertjeink sem voltak, teljes lezárásban éltünk… Egy ilyen állapot nem kedvez a promóciónak sem. Amikor a ROAR Records-hoz szerződtünk már dolgoztunk egy EP-n. Szerettünk volna valami új zenét adni a rajongóinknak, anélkül, hogy egy teljes albumot szánnánk rá. Hát ezért maradtunk jó ideig csendben, mielőtt a Rock Out-ot megjelentettük.

OVERDRIVERS - "You Cheated On Me" (Official Video)

Milyen elvárásokkal néztek az új kiadóval kapcsolatos együttműködés elé?

A legfőbb várakozásunk az, hogy külföldön is nevet szerezzünk és tovább növelhessük a rajongóink számát újabb országokban is. Például Németországban, ahol a kiadónk elég nagy hatással bír.

A kiadó promóciós anyaga és a ti bandcamp-eteken olvasható bemutatkozásotok is írja, hogy egyfajta ausztrál rockzenét játszotok. És tényleg! Amellett, hogy a zenétek kirobbanó és hangzása persze magán viseli az AC/DC által megteremtett hard rock jegyeit, emlékeztet pl. a svájci Krokusra, az angol/amerikai The Cult-ra (az Electric-korszakra), az amerikai Dirty Looksra, és az újracsak ausztrál Airbourne-ra. Ti pedig Franciaországból jöttök. Ezen bandák egyike sem egy másik klónja. Mit gondoltok, mi a ti különlegességetek ebben a stílusban?

A mi egyik különlegességünk az, hogy megalkottuk a kémiát a vintage és a modern hangzás között. A mi zenénk olyan, mint a hagyományos rockzene és a modern, XXI. századi rock. Sok-sokféle hatás ért minket. És nem is csak rockzenét hallgatunk. Szeretjük a metal, a country, sőt a klasszikus zenét is. A mi jellegzetességünk az, hogy ezeket a hatásokat tudjuk egy-egy új dalba önteni.

OVERDRIVERS - "High Mountains" (Official Music Video)

Mekkora közönségnek játszotok otthon? És, miután angolul énekeltek, mit gondoltok, mekkora a táborotok külföldön? Hogyan méritek az érdeklődést?

Franciaországban nagyon nagy támogatással rendelkezünk. Elég szerencsések vagyunk, hogy a rajongók egy széles bázisával rendelkezünk hazánkban, és nem csak a mi régiónkban. Külföldön, különösen amióta a ROAR-hoz szerződtünk napról-napra növekszik a rajongótárborunk. Ez így nagyon ígéretes, alig várjuk, hogy lássuk, mi jöhet még! Tudjuk mérni az rajongók érdeklődését, köszönhetően a bulijainkon tapasztalható sűrű atmoszférának és az eladásainkon is. Látjuk, persze, a közösségi médián keresztül érkezett üzenetekben számban, illetve, hogy mennyien követnek minket a különféle felületeken.

A hallgatók néha azt ismételgetik, hogy ilyen néhány-akkordos zenét csinálni könnyű. Mások, akik, mint előadók mondják (persze, nem az AC/DC, mert őket aztán miért érdekeljék az ilyen hülyeségek) csak annyit mondanak, rendben, csináld utánunk, ha tudod. A zenétek mindenképpen tömör és erőteljes. És a dalok 5-6 percén át igen változatosak. Erről mi a véleményetek?

Nem mondanánk, hogy ez valami könnyű muzsika. Persze, a zene maga egyszerű. De az, hogy ilyen egyszerű legyen, no az nem könnyű feladat. Az emberek gyakran hibáznak, amikor, amikor összekeverik ezeket a kifejezéseket.

Ez a stílus vonzott titeket? Ez vezetett titeket a színpadra, vagy a stúdióba? Vagy ez a zene négyetek együttműködésének magától értetődő eredménye? Mik és kik a ti fő hatásaitok, illetve kedvenceitek?

A mi célunk nem az volt, hogy ausztrál rockot játsszunk. Egyszerűen ez a stílus alakult ki, amúgy magától. Természetesen mi is az AC/DC és az Airbourne rajongói vagyunk. De nem azt akartuk, hogy pontosan az ő stílusukban zenéljünk. Egyébként nagyon nehéz felsorolni, hogy mik, vagy kik a hatásaink… Bárki inspirálhat minket, s ahogy néhány kérdéssel korábban is válaszoltuk, sok féle stílusú zenét hallgatunk.

OVERDRIVERS - "Factory" (Official Video)

A Factory című videoklip harangozta be az új lemezeteket. Nagyon tetszik nekem. Ez a nyers hard rock/boogie (oké, nevezzük aussie rock’n’rollnak) egy olyan dalban ölt formát, ami egy kicsit társadalomkritikus, az élet szociális oldalát is érinti, s ugyanakkor már-már anarchista valami ironikus módon. A ti ötletbörzétek eredménye ez a forgatókönyv?

Előszöris azoknak, akik esetleg nem ismerik még a dalt: egy olyan fickóról mesél, aki belefáradt a gyári munkájába és csak rocksztár akar lenni. Nos, a Factory videoklipen Jul Metterrel egy francia cég igazgatójával dolgoztunk együtt. Először egy valódi gyárban akartunk forgatni, de Julelőállt a templom ötletével. Megértette a dalszöveg üzenetét, mit jelent, ha valaki „megfáradt a feladataiban”. Hát miért ne lehetne ő egy lelkész? Nekünk nagyon megtetszett ez az ötlet! A többi pedig már történelem…!

Nagyon örülök annak, hogy ez a stílus többről is szólhat, mint az élet napos oldala. Talán ezért is kedvelem a videótokat és a zenét is. Mennyire álltok közel az ilyen egzisztenciális kérdésekhez? Hogyan látjátok ezt magatok körül ott, ahol éltek?

Miután mind a négyen a munkásosztályhoz tartozunk, nagyon is aggaszt minket, amit, látunk. És azt is tudjuk, milyen felkelni, hogy menjünk a gyárba…

Egyébként, ti ilyen vidám fickók vagytok, mint amilyennek a fényképek mutatnak titeket, amikor pózoltok a fotózáson, bolond módon nevetve, viccelődve?

Gondolom a Rock Out! borítójára utalsz! ha.ha… Köszönetet kell mondanunk a nagyon tehetséges Kalimba Mendesnek, a fényképésznek, aki valójában a képek mögött áll. Sikerült neki elkapni mindannyiunk személyiségét, mert mi, valóban olyanok vagyunk a mindennapi életben is.

Az előbb kérdeztelek titeket a nyers hard rock zenétekről. Másfelől kihallok belőle teljesen más, nagyszerű zenei megoldásokat is. Ki felel a zenéért és ki a szövegért a bandában?

Anthony feladata a szövegírás. A zene megírását Anthony és Adrien vállalja magára, ők ezen együtt dolgoznak. Először kitalálnak egy riffet, hiszen a mi stílusunk ezen alapul. Abból a riffből alkotják meg a dalt.

Az új korongról és az új koronggal készült képek is láthatók a FB-oldalatokon. Több hírt is közzétettetek, hogy merre is játszotok. Mennyire tudtátok felpörgetni a banda működését, milyen intenzíven léptetek fel a Overdrivers-zel?

Olyan gyakran próbálunk koncertezni, amennyire az csak lehetséges. Nincsenek korlátaink, bárhol játszunk, hogy az Overdrivers-t híressé tegyük és új rajongókat szerezzünk! Mindig is így álltunk hozzá, és így is fogjuk folytatni!

OVERDRIVERS - "Rockin' Hell" (Official Music Video)

Kikkel játszottatok (már csak azért, hadd ismerjünk meg olyan neveket, akiket szívesen ajánlotok)?

Olyan sok bandával osztottuk meg a színpadot… hogy tartanék attól, kifelejtek valakit. Inkább egyet sem mondok. Mindemelett arra bátorítok mindenkit, hogy nézzen utána a francia rock és metal színtérnek, mert ez nálunk nagyon sok bandát rejt. Ráadásul nagyon sok jót zenekarunk van! [Valóban, ez a Fémfogács.hu-n is könnyen ellenőrizhető. – szer.]

[No, fussunk neki még egyszer, gondoltam – szer.] Október-novemberre is vannak koncertdátumaitok. Van tehát hosszabb lefutása a nyári koncert körötöknek otthon, Franciaországban, vagy akár Európában (persze bízva abban, hogy erre alkalmas lesz a helyzet a határok átjárásban)?

Mindenképpen! Sok projektünk van, különösen 2022-re! Biztatlak is, hogy legyetek ráhangolódva a közösségi média felületeinkre, a weboldalunkra, ahol bejelentjük az új koncertdátumokat is. És az is biztos, hogy jövőre többször is átlépjük az országhatárokat! Emlékeztetőül:

Facebook : https://www.facebook.com/overdriversofficial

Instagram : instagram.com/overdriversofficial

Overdrivers weboldal: https://www.overdriversrock.com/

Köszönjük az interjút! További sok sikert kívánunk. Bízom benne, hogy mielőbb a környezetünkben is találkozhatunk veletek!

Mi is köszönjük az interjút és a legjobbakat kívánjuk nektek. Nagyon örülnénk, ha hozzátok is eljutnánk egy turnénk során!