Voltam olyan szerencsés, hogy tavaly már elcsíptem a Rammstein turnét Prágában, amiről anno beszámoló is született. Akkor, az egekig magasztaltam a koncertet. Soha nem nézek meg rövid időn belül egy bandát kétszer, hacsak nem véletlenül hozza úgy az élet. A Rammstein kapcsán viszont már Csehországban megfogadtam (nem csak én, hanem az egész banda akikkel kint voltunk), hogy ha a közelbe jönnek (értsd kb. 600km-es kör Budapesthez képest) mindenképpen megnézem őket. Így, amikor meghirdetésre került az Európa turné 2023-as folytatása, nem volt kérdés a részvétel. Ennél közelebb nem is jöhettek volna. Aztán a nagy érdeklődésre való tekintettel a buli 2 napossá avanzsált.

Az utóbbi időszak sajnos nem csupán a turnézásról szólt a csapatnak. Lindemann-t szexuális zaklatással vádolták meg. Nem szeretnék pálcát törni senki felett, ennek ellenére szomorúnak és elgondolkodtatónak tartom, hogy bárkit ilyen helyzetbe lehet hozni, akár koholt vádakkal is. Egy olyan világban ahol ha megdícsérsz egy nőt, hogy csinos, akkor már zaklatásnak minősül, elég kétkedve fogadom az ilyen kirohanásokat. Nem tudom mi történt aznap este Shelby Lynn-el, de a nyilatkozatai alapján szerintem semmi. (…miután állítása szerint a Vilniusban tartott Rammstein-koncerten meghívást kapott a zenekar after partyjára, ahol szóváltás alakult ki közte és az énekes között, miután a hölgy nem volt hajlandó lefeküdni vele. Elmondása szerint Till Lindemann ezután dühös lett, de a hölgy szabadon távozhatott, ám az estére vonatkozóan memóriazavarokról számolt be, a koncert után pedig zúzódásokat fedezett fel a testén.) És akkor a költői kérdés az, hogyan létezhetett volna egy ilyen világban egy fénykorát élő Mötley, Mötörhead vagy Rolling Stones? Szerintem sehogy. Elítélem az erőszakot és a zaklatást, de legalább olyan szánalommal tekintek a hírnévhajhász bohócokra, akik botrányokon felkapaszkodva akarnak evickélni az élet tengerén. A píszéség egy picit átbillent a másik oldalra és akkor még finoman is fogalmaztam.

Még sosem voltam ezt a koncertet megelőzően a Puskás Arénában. Itt jegyezném meg, hogy minden nagyon egyértelműen volt kitáblázva, illetve a szervező Live Nation-is teljeskörű információval látott el, hogy az adott jeggyel pontosan hol is lehet behatolni az objektumba. A bejutásnál semmi nehézség nem volt, kb. 10 perc alatt átjutottunk mind a két ellenőrző rendszeren. A személyi igazolványt valóban fel kellett mutatnunk a névre szóló jegyek ellenőrzése végett. Itt jegyezném meg, hogy bár telefonról is működött a vonalkódleolvasó, az jobban járt aki kinyomtatta a jegyét. A telefonos leolvasással azért voltak fennakadások. A merch-nél hatalmas kígyózó sorok fogadtak, illetve hatalmas választék. Az árak pedig mérsékeltebbek voltak, mint mondjuk a The Cult-on.

Töredelmesen bevallom, hogy a Abélard-ot nem néztem meg. Nekem tavaly elég volt a Duo Játékok. Írom ezt annak ellenére, hogy zongorafeldolgozásokat tartalmazó Klavier albumot imádom. Rengeteg ember volt, de a helyszín remekül vizsgázott nálam. Sem a kiszolgálás (mondjuk aki ezt az álkörnyezettudatos token rendszert kitatlálta, annak azért…meghúznám a fülét), sem pedig a mellékhelységek terén nem éreztem hiányt. A pult aztán később elesett, amit nem igazán értettem. Egy ember a frontvonalon felveszi a rendelést, majd leadja a drótot a másodvonalnak, aki töltöget, csapol, mittudomén mit csinál. Közben, meg megy a vásárló részéről az „én olyan Rammstein poharat szeretnék mégis”. Ezt így nem lehet. Prágában kiszórták a sört az asztalra százassával, és csak adogatták ki. Itt a forgalomm többszörösét le lehetett volna hozni, ha folyamatosan csapolnak az asztalra. Jobban jártak volna ha bevállaják azt a kockázatot, hogy néhány csapolt pohár rajtuk marad (vélhetően ilyen nem lett volna).

De aztán következett az, amire mindenki várt. Handal Tűzijáték-szvit-jével újra elindult a varázslat és én ugyan úgy felültem a hullámvasútra, mint anno tavaly. És pontosan ugyan azt is le tudnám írni mint tavaly. Hogy egyszerűen ennél nincs magasabb nívó, ennél nincs feljebb ha látványról van szó. Annyi minden történik egy Rammstein koncerten, hogy az ember győzze felfogni.

„Meg kell jegyeznem, hogy itt nem csak a koncert vette kezdetét, hanem egy olyan gigantikus show, melyben a színpad és az egész „beteg” Rammstein világ megelevenedett a szemünk előtt. Szavakkal nem nagyon leírható az élmény. Már az első nóta alatt olyan szinten beszívott a produkció, mint még soha semmi. Annyi szín, fény, látványelem, hogy több mint 20 év folyamatos koncertre járás után is nehéz volt követni és felfogni az események. Ezt pedig csak fokozták a személyes teljesítmények, legyen szó akár Lindemann-ról, akár a többiekről. ” Ezt tavaly írtam a beszámolóban. Annyi, hogy most nem a Armee der Tristen-el nyitottak, hanem Rammlied-el, de a hatás ugyan az volt.

Reméltem, hogy azért valamennyit változtatnak a tavalyi programon. Így lett. A Zick Zack helyett bekerült a Giftig, ami az egyik kedvencemmé érett az új lemezről. A Heirate Mich pozíciójába pedig bekerült az Angst, aminek szintén örültem. A koncert első részében azért ott voltak a klasszikus slágerek is (Links 2-3-4, Sehnsucht, Puppe). A koncert első harmadát a zseni Zeit zárta. Aztán Christian Lorenz Deutschland set-je után jött az eredeti nóta is, amire mindig rácsodálkozok mekkora zseni.

A slágerparádé pedig folytatódott. Radio, Mein Tail (imádtam megint az egyre nagyobb lángszórókat), Du hast, Sonne. Aztán következett az Engel, az Abelard társaságában a kis színpadon a nézőtér közepén.

Innen a csapat stílusosan csónakokkal indult vissza a nagy színpad irányába, ahol Till fogadta őket. Mi más következhetett, mint az Ausländer. Zseniális nóta, zseniális kompozíció.

A Du riechst so gut és az Ohne Dich után következett a piró-menyország Rammstein. Az Ich will még a tetőfokon tartotta a kedélyeket, hogy aztán a tavalyi turnéhoz hasonlatosan az Adieu-val és néhány magyar szóval búcsúzzon a zenekar.

Egy Amerika, vagy egy Feuer Frei! még ott lett volna, ha én állítom össze a setlistet. De ez a koncert így is tökéletes volt, ismét. A Rammstein nem tud hibázni. Sem élőben, sem lemezen. Legközelebb is találkozunk! Ma pedig már el is kezdem olvasni Till verseskötét, mely a mai napon jelenik meg a Cser Kiadónál. Aztán pedig csak Rammsteint hallgatok, kábé két hétig.

Képek: Rammstein, kiadói archívumok