Nem mindennapi sikertörténet, ami a Rammstein sajátja. Szerintem nincs és nem is volt olyan ember a világon, aki ezt a storyt megjósolta volna. A zenekar ledolgozhatatlannak tűnő hátrányból indult, melyek közül talán a Kelet-Német származás és a német nyelv használata volt a legfajsúlyosabb. Ennek ellenére úgy gondolom, ha nincsenek ezek a „hátráltató” tényezők, talán sosem jut el a oda a csapat, ahol most tart. Világsiker, eladott lemezmilliók, telt-házas stadionturnék szerte a világon és folyamatos érdeklődés. Az első három kritériumot több zenekar is tudja teljesíteni, bár ez a kivételes klub is elég véges, főleg ha a keményzenei irányzatot nézzük. Szerintem a Metallica-n kívül nincs is nagyon vetélytárs (ha az irány könnyedebb, akkor még ott vannak többen, pl. AC/DC, RHCP, TOTO vagy éppen Guns N’ Roses). Olyan gárdát viszont ebből a kristálytorony-bagázsból sem tudok kiemelni, akiknek minden ténykedését ekkora érdeklődés övezné. A csapat minden megmozdulását tűkön ülve figyeli a nagyérdemű, legyen szó új lemezről, videóról, vagy éppen turnéról (esetleg „fake” turnéról, bocs).

Véleményem szerint rengeteg minden közrejátszott abban, hogy a Rammstein karrierje ekkora ívet írt le. A legfontosabbnak mégis azt gondolom, hogy mindig meg tudtak újulni, mindig tudtak többet mutatni mint azelőtt. És persze ne felejtsük azt sem, hogy közel 60 éves emberek, több évtized működés után még mindig meg tudnak botránkoztatni vagy éppen csodálatba ejteni. És hát az a bizonyos középső ujj is hitelesen maradt fent mind a mai napig, világsiker ide, vagy oda.

A klippjeik sosem voltak kispályások, de amit az elmúlt két album zenei videóiban összehoztak az valami csoda. Amikor már azt hiszed, hogy ennél nem lehet többet, nem lehet szebbet, nem lehet jobbat, akkor kijön egy Zeit és az áll megint a padlón a legtöbbünknél. A tabudöntögetés mellett mindig olyan magas a nívó, hogy vélemény nélkül nem nagyon lehet elmenni egy-egy új videó mellett.

Rammstein szempontból igen sokat köszönhetünk a COVID-nak. A zenekar olyan aktív, mint a kezdeti időkben. Három évvel a zenekar nevét viselő album után, még a turnéindulás előtt megérkezett a nagyrészt az idő/elmúlás témakörét boncolgató Zeit. Bár még nem volt sok időm ismerkedni vele, túlzás nélkül állíthatom, hogy nálam a TOP3-ban van, ha a diszkográfiát nézzük. Ennél sokrétűbb és érettebb lemez még nem jött ki a zenekar műhelyéből. Ennek fényében részemről hatalmas várakozás előzte meg a prágai koncertet. A pandémia miatt a csapat kb. 3 éve nem állt színpadon (ilyen azért volt már), ehhez jött hozzá, hogy a maguk a csapattagok sem nagyon mozoghattak az elmúlt években, akkor sem, ha nem a Rammstein aktivitását nézzük (gondolom őket is ugyan úgy sújtotta a helyzet magánemberként is, mint legtöbbünket). Az volt a feltevésem, hogy ilyen előzmények fényében ez az esemény mindenképp kuriózum lesz. Utólag úgy vélem, nem sokat tévedtem.

A koncert helyszínéül Csehország egyik legrégebbi repülőtere, a Letnany Airport szolgált. A megközelíthetőséggel semmi gond nem volt, csupán választani kellett a lehetőségek közül (csak a kocsit kellett kilőni, mint opciót, mert az lehetetlen küldetés volt). Mi végül a metró mellett tettük le a voksunkat. Bár az utazás szellősen telt, a felszínre érve már hatalmas tömeg fogadott. Pár perces séta után megérkeztünk az óriási „erődítményhez”, mely a koncertnek adott otthont. A kapukat 16 órakor nyitották meg, mi pedig kb. 16:30-ra értünk oda. A bejutással semmi gond nem volt, a szokásos 2 etapos beléptetésen (táska és ruhaellenőrzés, majd jegyellenőrzés) kb. 10 perc alatt átjutottunk. Itt kezdődtek a nehézségek, illetve a kompromisszumok időszaka.

A merch már ekkor elesett. Kb. a kapuig kígyózott a sor, így a szuvenír vásárlást gyorsan el is engedtük. A kaja/pia standoknál itt még viselhető volt a helyzet, úgyhogy gyorsan fel is tankoltunk, majd irány a nézőtér. Ekkorra már komoly tömeg gyűlt össze  a színpad előtt, a kiemelt álló utáni első harmad már tömve volt (később posztolt videók alapján nagy rohanás volt a jobb pozíciókéert). Gyorsan helyet is foglaltunk a fűben, mert ugye még majd 2 óra várakozásnak néztünk elébe a Rammstein meghirdetett kezdéséig. Na itt jön a szervezés hiányossága. A két óra pont arra volt elég, hogy kicsiny társaságunk két részletben (a csapat egyik fele mindig maradt őrizni a helyet) könnyítsen magán. Nem tudom, ki és hogyan számolja ki, hogy hány ToiToi kell egy-egy rendezvényre, de itt vélhetően hiba csúszott a számításba. Azért a 40-50 perces várakozási időt nehezen emésztettük meg, így itt jött el az a pont, ahol a „pont annyit iszunk, hogy ne kelljen többet kimenni pisilni” elv érvényesült. Hála Istennek, az idő kedvezett a fűben ücsörgős woodstock hangulatnak.

A másik negatívum az volt, hogy érkezésünktől, egészen az előzenekar kezdéséig Rammstein szólt a hangfalakból. Ez engem kimondottan idegesített. Aztán 19 órakor elkezdődött az előzenekar előadása, és a tortúra tovább folytatódott. A Duo Jatekok zongorán prezentált Rammstein átiratokat. Ez annak ellenére volt szenvedés, hogy Klavier albumot kimondottan kedvelem.

Bár lassan telt el az egy óra, pontban 20 órakor a színpadon állt az a banda, akiért vélhetően mindenki érkezett. Bár Rammstein-szűz voltam, azért a csapat élő felvételeit rendszeresen nézegettem. Ennek ellenére, fogalmam sem volt, hogy mire is számítsak pontosan,  nyilván a sok emberen kívül. A koncert előtti napon és a koncert napján azért jól látható volt a belvárosban is, hogy rengetegen készülnek a koncertre. Utólagos adatok alapján ez mintegy 60.000 embert jelentett.

A csapat az új lemezt is nyitó  Armee der Tristen-el kezdett. Meg kell jegyeznem, hogy itt nem csak a koncert vette kezdetét, hanem egy olyan gigantikus show, melyben a színpad és az egész „beteg” Rammstein világ megelevenedett a szemünk előtt. Szavakkal nem nagyon leírható az élmény. Már az első nóta alatt olyan szinten beszívott a produkció, mint még soha semmi. Annyi szín, fény, látványelem, hogy több mint 20 év folyamatos koncertre járás után is nehéz volt követni és felfogni az események. Ezt pedig csak fokozták a személyes teljesítmények, legyen szó akár Lindemann-ról, akár a többiekről. A frontembert egy zseninek tartom, aki nem csak kiváló frontember, hanem remek színész és költő is. Neki zokszó nélkül elhiszem, akár mit is énekel.

Másodikként a szintén új albumos, a plasztikai sebészet-függőség témakörét boncolgató Zick Zack következett. Remek nóta, mely kiválóan illik az eddigi slágerek sorába. Aztán a korábbi albumok kerültek terítékre.  Olyan nótákkal, mint a Links, a Sehnsucht, a Mein Herz Brennt, vagy a Puppe. Utóbbi, élőben még úgy is sokkolt, hogy többször is láttam videókat az élő performance-ról, ami a nótához kötődik. Közvetlenül a színpadon látva, ha lehet, még betegebb volt a dolog. Bár állandó kivetítők csak színpad  két oldalán voltak, a színpad közepén elhelyezkedő hatalmas emelvényen is feltűntek foszlányok a színpadról. A lángoló babakocsi, illetve az égő „rémbaba” abszurd képi megvalósulását sikerült tovább fokozni a középső vetítéssel.

A látvány pedig, végig a teljes koncert alatt azt a hatást keltette, hogy ennél nincs feljebb, nincs több, nincs magasabb színvonal. Ennyi pirót egyszerűen nem lehet elhasználni. És akkor még ehhez jöttek a fények, illetve a különböző hangulatfokozó látványelemek (pl. ilyen olyan színű konfettik, füstök és minden egyéb). A kezdő dalcsokor után egy rövid DJ set következett, pálcika táncosokkal. Majd jött az újabb slágerparádé: a rendkívül kényes témát boncolgató Deutschland, az előző lemez egyik legjobbjának számító Radio, a kannibalizmussal foglalkozó Mein Teil (főzőcskézéssel), illetve a legintenzívebb színpadképpel megtámogatott Du Hast.

Az első rész után  újabb meglepetés következett, mivel a csapat egy kisebb színpadon tűnt fel a normál álló szektorban. Az Engel zongora verzióját adták elő az előzenekar Duo Jatekok-kal karöltve. Aztán a zenekar a közönségen keresztül, gumicsónakokkal tért vissza a rendes színpadra, ahol a „Willkommen!” feliratok már előre vetítették, hogy az előző album legnagyobb slágere, az Ausländer következik. Hatalmas húzás volt ez, bárkinek a fejéből is pattant ki!

Aztán újabb sláger áradat (Du Riechts So Gut, Pussy, Rammstein, Ich Will), hogy elérkezzünk a búcsúhoz, mely mi más lehetett volna, mint az új lemezt is záró Adieu. Ez a nóta, azt hiszem nem csak új album, hanem a teljes Rammstein paletta egyik legjobbja. Zseniális minden másodpercében! Egy olyan nóta, melyet csupán ez a  banda írhatott meg, de ők is csak pályájuk zenitjén.

Aztán elhangzottak az első szavak (persze a dalszövegeken kívül) a koncert kezdése óta, mely egy rövid köszönetnyilvánítás volt. Végül a középső, óriási színpadi elem egy újabb funkciója érvényesült, mely liftként szolgálva vitte fel a csapatot, hogy aztán eltűnjenek a szemünk elől.

Remélem nem ez az album/turné az utolsó a csapat életében, de ha mégis akkor sem lenne hiányérzetem. Aki teheti csípje el őket a turné valamelyik állomásán. Erre mondják, hogy látni kell, nem lehet elmondani. Ha mégis bejelentik a 2023-as turnét, én ott leszek, ha lesz magyar állomás, ha nem. A Rammstein régen a csúcson van, ez nem vitás. Show szintjén pedig ki kell mondani, hogy a csapat olyan magaslatokat ostromol, ahol még nem járt senki.