Sandstorm – Interjú a trióval

Winci

2021. április 5.

0

Nemrég adtunk hírt a vancouveri illetőségű svéd-kanadai heavy metal trio, a Sandstorm – Desert Warrior című második eljöveteléről. S hogy milyen naprakész a Fémforgács a zenekar vonatkozásában, arra bizonyíték az első EP-jüket bemutató cikk. A fiatal bandáról az érződik, hogy a tagok a heavy metalban töltötték idejüket, összességében legalább azzal egyidősek, mert a zene annyira autentikus proto-metal, hogy azt csak igen kevés banda mondhatja el művéről. A Sandstorm zenéje egyszerre epikus, mókás, és bizonyosan szívmelengető időutazás, ahogy ezt az interjúban is érintjük. Másfelől jobb, ha komolyan vesszük őket, annyira rajtuk a heavy metal fémjegye. A banda mindhárom tagja a Fémforgács rendelkezésére állt a válaszadásban.

Gratulálok a második EP-tek, a Desert Warrior friss megjelentetéséhez. Manapság nem meglepetés, hogy egy csapat a hard/heavy rock stílus heavy metalba fordulásának forrongó időszaka szerinti zenét játszik. Így bizonyosan érdemes lesz megjegyezni a ti neveteket is. Bemutatnátok a [női dobossal felálló] csapatot?

Reptile Anderson – basszus és ének, P.J. „The Butcher” La Griffe – dobok és Stevie „Broke” Whiteless – gitár/ének.

Hogyan történt, hogy ti (a fivérek) Brit Columbiába költöztetek? Egy olyan zeneileg érzékeny környezetből, mint Svédország, ez nem csak a metal miatt lehetett. És a zenészek is gyakran említik, hogy milyen élettel teli az európai metal élet az észak-amerikaival összevetve.

R.A: Még 2013-ban költöztem Vancouverbe. A párommal költöztünk és ide keveredtünk, mivel őt kicuccolták Svédországból. Aztán Stevie átjött először látogatóba, majd át is költözött, és akkor, 2017-ben alakítottuk a Sandstrom-ot is,. Stevie most visszatért Svédországba, mivel őt meg Kanadából dobták ki. Alighanem átköltöztetjük az egész produkciót legközelebb.

És hogyan találkoztatok a dobosotokkal?

A bárban, ahol HM-DJ-ként játszotta a lemezeket. Dobost kerestünk és még éppen csak kiejtettük a szánkon.

Milyen zenei előzményetek volt a Sandstrom előtt?

PJ: Minden féle zenekarban játszottam a ’90-es évek közepétől, a countrytól a rock’n’roll feldolgozás-bandákig, még punk zenekarban is. Mindig olyan zenét akartam játszani, amit most a Sandstorm. És az álmom végül valóra vált!

RA: Játszottam néhány csapatban, különböző hangszereken és eszközökön.

SW: Számos különböző banda vezetett el a Sandstorm-ig. A legutóbbi egy doom-os csapat volt, az Order of Asrafel.

A zenétekből meglehetős elhivatottságot lehet kiérezni a heavy metal iránt. Honnan érkeztek a hatásaitok?

PJ: Tizenéves voltam a ’80-as években. Úgy nőttem fel, hogy először metalt hallgattam, majd eljártam olyan nagy epikus rock/metal zenekarok koncertjeire koncertekre, mint a Judas Priest, Dio, Iron Maiden, Van Halen. Ezeket imádtam a leginkább.

RA: Nagyon jó inspirációkra leletünk a Parasite és a svéd Leslie Paize, vagy a holland Emerald felvételeit hallgatva.

Vannak különösen nagy kedvenceitek, akik hatására a jelen zenétek ez a lassú lüktetésű heavy metal kialakult?

PJ: Szerintem jól kihallhatod belőle DIO hatását…

A zenétek egyértelműen a korai heavy metal életre keltése, amit okkal ilyenre alkottok. Gondolom, a hazai (úgy értem kanadai) hallgatók, titeket hallgatva inkább az Exciter-t, a Razort veszik alapul, mint a hadseregnyi kanadai AOR és dallamos HR/HM zenét. Mit gondoltok, mit keresnek a rajongóitok a zenétekben?

PJ: Szerintem a rockzenét keresik, és azt, hogy bulizhassanak… rázhassák a fejüket és sört ihassanak!

Másfelől, a svéd hatás meglehetősen erős a HM-ben, ugye?

SW:Egyértelműen az, különösen alig ismert bandák (ahogy Reptile mondta). Csapatok a ’80-as évekből, akik csak demokat vagy egyetlen albumot adtak ki, mielőtt eltűntek.

Hogyan sikerült az európai (vagy világszintű) megjelentetést elérnetek a Dying Victims kiadóval?

SW: A Dying Victims röviddel az első LP-nk, a Time to Strike kiadása után megkeresett minket. Azt magunk adtuk ki CD-n és kazettán, mindössze azokon a bulikon árultuk, ahol játszottunk, meg feltettük digitálisan is. Nagyon jó volt, ahogy olya sokat segítettek minket, hogy a zenénket bárhol a világon hallhassák. Annyi király albumot adtak ki, hogy ez a számunkra igazán nagyszerű dolog volt.

Az albumon alig két gyengeség egyike, amit bátorkodom megemlíteni, hogy kissé hiányolom a dübörgő basszust. Ámbár az a ritmusgitár szerű hangzása jól betölti a teret. Így végül hozzá is szoktam. Szándékosan lett ilyen? Korábban, mint kicsit másképp szóltatok volna, nem?

RA: Igen, a basszust a lemezen kicsit agresszívabbra szerettük volna igazítani ezekhez a dalokhoz. Azaz kevesebb döngést, de agresszívabb hangzást akartunk elérni.

Az ének néha kissé az erejét veszti. Ez fontosnak tartom megemlíteni, mert (legalább a számomra) így csökken a zenei csúcspontokon hallható energia. Mennyire vagytok elégedettek a felvételekkel és a végső formájával?

RA: Nagyon elégedettek vagyunk az minőségével! Nem igazán értem a kérdést, mert valójában ezidáig a legerőteljesebb énekhangzást hoztuk elő.

Amikor a hallgattam és néztem a Death is Near c. videótokat felkiáltottam: „Ezek a fickók teljesen őrültek!” A feleségem odapillantott a képernyőre és csak annyit kérdezett: „Ők svédek?” A két metal-rajongó fiunk pedig arra fogadott, ez valami ’80-’83-as zene. (Megfelelő jártasságot szereztettem velük a témában.) Ez majdnem mindent elmond arról az ál-VHS- video-felvételről. De inkább titeket kérdezlek hogyan szökkent szárba ez az ötlet?

PJ: Mindannyiunknak voltak ötletei. De a legnagyobb elismerés a tiszteletbeli negyedik tagunkat illeti, kinek neve The Dargon. Ő az észkombájn a videok mögött. Azt szerettük volna, ha olyan régisulisan néznek ki, amennyire csak lehetséges.

RA: Csak a jegyzőkönyv kedvéért pontosítsunk: nem ál-VHS. Hanem igazi VHS-felvétel.

Az album borítója szintén különleges a mai színtéren. Mintha az európai, független Benelux-kiadók (pl. Mausoleum…) ’79-83-as időszakban kiadott  lemezinek borítóit keltené életre. Jól tudom, hogy a dobosotok felelős a koncepcióért, a színvilágért, mint ahogy ezért kissé rejtőzködő jellegzetes figuráért?

PJ: Valójában a basszusgitárosunk, Reptile Anderson áll a borító mögött. Eredetileg ő jött elő az ötlettel és rajzolta meg mindkét lemezborító vázlatát, és logónkat is a pólóra. Mindannyian hozzáadtunk valamit, közösen szerkesztettük, de mindez főképp Reptile őrült és varázslatos elméjéből származik.

S most jön az a kérdésem, amit, a zenétek iránti lelkesedésem miatt igyekszem udvariasan megfogalmazni. Elementáris, kezdetleges heavy metalt játszotok. A borító maga is teljes mértékben a kora ’80-as éveket jellemzi. Készítettetek egy teljesen „olyan-mintha-akkor-lett-volna” videót. Mit gondoltok, meddig lehet, pontosan ilyen heavy metalt játszani?

PJ: Belőlünk, hármunkból ez a fajta zene származik. Ez egy varázslat, és szívből jön.

Nem tartotok attól, hogy beskatulyázzátok magatokat a saját magatok által felállított határokközé? Úgy értem, az ebben a stílusban meghatározó bandák mind maguk fejlesztették tovább a jellegzetességeiket. Készen álltok egy ilyen hosszú útra?

RA: Szerintem, a határokat illetően, a számunkra nincsenek is olyanok. Van gitár, basszus és dob, nagyszerű ének… gyakorlatilag bármire képesek vagyunk. És rendelkezünk olyan visszatekintéssel, hogy a heavy metal velejéig a magunk által járt úton jussunk el. Ez nem jelenti azt, hogy bármi módon korlátoznánk magunkat.

Mekkora tapasztalatot szereztetek Sandstormként az élő előadások terén? Milyen volt a legjobb előadásotok, ezidáig?

PJ: Abban a néhány évben, amióta együtt vagyunk elég sokat játszottunk. A barátaink és a rajongóink itt, Vancouverben igazi heavy metal fanatikusok és mindig olyan sokat adnak vissza, mint amennyit mi nyújtunk nekik. Amikor kipillantok játék közben, és látom, mindenki rázza a fejét, és egészen a színpadi áll a tömeg, az a legjobb érzés. Nehéz lenne megnevezni a legkedvesebbet. De a az egyik, a számomra kiemelkedő fellépés volt, amikor együtt játszottunk a svédországi haverjainkkal, a Spellel és a Luciferrel. Az egy nagyszerű este volt. Mindenki majd’ felrobbant

RA: Akkor is jól szórakoztunk, amikor Calgaryba és Edmontonba autóztunk és ott játszottunk néhány előadást, még 2019-ben. Mennyi fanatikus és mennyi király banda van arra felé is!

A zenéteknek ez a jól megfontolt tempója, körülbelül a szívverés ütemére megérinti a hallgatóságot. Ezt hogyan érzékelitek ti a színpadról?

PJ: Tökéletes arra, hogy az öklöket emeljék és alkalmas ütem a fejrázásra.

Hogy látjátok most az elkövetkező időt, napokat, hónapokat, akár magatok, akár a banda életlében? Vannak-e terveitek, a naptáratokat frissítitek-e, készen állva bármely bulira?

PJ: Amint újra összejöhetünk, keményebben fogjuk nyomni a rockot, mint bármikor. Valóban, mindenkinek szüksége van már valami hősies hangulatú, jó élményre az elmúlt időszak elszigeteltsége és unalma után. Szinte elképzelni sem tudom milyen jó lesz végre újra érezni az élő előadás alatti játékot!

Köszönjük az interjút! Kívánunk sok sikert, elkötelezettséget és kitartást, hogy újra a színpadot uralhassátok, és hamarosan láthassunk titeket Európában is!