Idén nyár eleje volt, mikor kedvenc énekesnőm, Charlotte Wessels bejelentette, hogy a VOLA vendégeként újra turnézni fog hosszú kihagyás után. A hír hallatán kicsit szomorú voltam, hogy nem jönnek ide, de nagyon hezitáltam, hogy a bécsi koncertre elmenjek-e. Gondoltam, hogy alszok rá egyet és meglátom, hogy kicsit több, mint 4 óra vezetés megéri-e nekem. Másnap felkelve első dolgom volt bekapcsolni a PC-t és jegyet venni. Mivel a VOLA zenéjét is régóta hallgatom és őket is meg akartam már nézni, így nyerő párosítás lett ez nekem.

A sikeres út majd a parkoló keresés bosszúsága után a szállást elfoglalva kis időm volt csak pihenni, mivel 15:00-re interjút beszéltem meg Charlotte-tal (ez egy következő cikk lesz…) a klubban. Odaérve kis várakozás után találkoztunk is és a klub melletti parkban ültünk le interjút forgatni. Utána megint egy rövid pihenő a szálláson, és érkezés 1 órával a kapunyitás előtt, ahol magyar rajongókkal találkoztam. Maga a klub Bécs belvárosában található a Duna-csatornánál, egy régi metróállomásból lett kialakítva. Helyszín nem tűnik túl bizalomgerjesztőnek a sok graffiti miatt, de a környéken az utca tiszta és a beszámolókkal ellentétben gyanús alakokat sem láttam a környéken. A beengedés simán ment, a fotós karszalagomat könnyen megkaptam (ezért is Charlotte-nak jár a köszönet!). Majd rövid várakozás és 19:30-kor indult is az előzenekar, The Intersphere koncertje.

A németországi banda zenéjében a progresszív és az indie/alternatív rock elemei ötvöződnek. Egész kellemes előzenekar volt, de pár helyen kicsit untam, mert néha egybefolytak a dalaik. Ezért nagyon vártam, hogy a félórás koncertjének vége legyen és kezdődjön Charlotte Wessels és bandája fellépése.

Mivel Charlotte-ot a Delain élén már sokszor láttam, legutóbb 2019 novemberében a régi Barba Negraban, így öt év kihagyás után nagyon izgatott voltam, hogy újra a színpadon láthatom és ugyanazokkal a zenészekkel, akikkel a Delainben is játszott. Pontban 20:20-kor felcsendült az atmoszferikus intro, ami alatt a tagok felsétáltak a színpadra és utána egy billentyűs dallammal indított Sophia Vernikov majd a húrok közé csaptak a srácok, ez volt a Chasing Sunsets. Charlotte a hozzáillő eleganciával felsétált a színpadra a mikrofonjához és üdvözölte a közönséget, majd elkezdte a dalt. Utána következett a Dopamine, ahol egy újabb djentes zúzásnak lehettünk szem- és fültanúi. A koncert harmadik dala az Ode To The West Wind, amiben Alissa White-Gluz hörgés részeit Otto Schimmelpenninck basszusgitáros vállalta magára.

Egy monológot mondott Charlotte a sorban következő The Crying Room című dal felvezetéseként, hogy a dal az első szólókoncertjére készülődés során történő mentális kiborulásoknak kértek szobát. Továbbá azt is elmondta, hogy nehéz előadni egy olyan dalt, ami az előadás miatti szorongásról szól. Majd felvett egy „I ❤ CRYING” feliratú pólót, amit árul is a koncerteken, őt idézve: „Így csinálok pénzt a bizonytalanságomból!”.

A koncerten 9 dalt megkaptunk a The Obsession albumról. A Vigor and Valor után bemutatásra került a banda. Majd következett a Praise és a Soft Revolution, amiben Timo Somers egy hatalmas gitárszólót tolt az arcunkba. Végül zárásnak a hörgős The Exorcism-et kaptuk meg. Velős 45 perc volt ez, egy érzelmi hullámvasút, hol izgalmas, hol nyugtató, hol szorongást előhozó koncert volt. Charlotte hangja még mindig olyan, mint a Delain idején volt, hogy 1:1-ben hozta a stúdiós minőséget.

Fél órányi szünet után következett a főzenekar, a dán-svéd VOLA, akik a november elején, a turné indulásának napján megjelent Friend Of A Phantom című nagylemezüket vitték színpadra. A koncert első dala alatt a banda se tudta, hogy kerültek, oda hiszen a műsort az I Don’t Know How We Got Here nyitotta. Majd mentek szépen sorba az új lemez számain, amik élőben is ugyanolyan jók voltak, mint az albumon. Ezután az Applause Of A Distant Crowd lemezükről következett egy dal, arról pont a kedvencem, az Alien Shivers, viszont több dalt nem kaptunk róla. Majd vegyesen folytatódott a Witness és az Inmazes albumok anyagaival keverve az új tételeket. kaptunk olyan klasszikusokat, mint a 24 Light Years, Head Mounted Sideways vagy akár a Starburn.

Asger Mygind frontember jól hozta a formáját, nem lehetett hallani semmi hamisságot az elszállós, atmoszferikus énekében. Nicolai Mogensen basszeros pedig néhányszor be is állt plusz szintetizátorosnak, ezzel adva extra rétegeket Martin Werner billentyűs játékához. A doboknál pedig Adam Janzi precízen és erőteljesen játszott, semmi elcsúszás vagy bármi észrevehető hiba nem tűnt fel a játékában.

Ez egy nagyon jó este volt, úgy érzem még mindig, hogy megérte kiautózni Bécsbe. Remélhetőleg a közeljövőben mind Charlotte Wessels és a VOLA is ellátogat hazánkba, akár együtt vagy akár külön-külön.

Videók és képek: saját (Lawrence Live Vids)