Nagyon bírom Tuomas Saukkonent. Alapvetően az összes zenekarát szívesen hallgatom, legyen szó múlt béli ténykedésről vagy jelenkori aktivitásról. Az, hogy a csávó egy multitalentum az egy dolog, de ami igazán fontos az az, hogy minden érdemleges, amihez a neve köthető. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy minden bandáját egyformán kedvelem, de mindet szívesen hallgatom. Legközelebb hozzám a Before The Dawn áll, melynek újjáalakulását hatalmas örömmel fogadtam. Az pedig, hogy a turnénak magyar állomása is lett, még üdvözítőbbé tette a dolgot.

Az előzenekari státuszt az amerikai Hinayana töltötte be. A csapat kiváló választás volt. Nem mellékesen az új albumuk is jól sikerült. Úgy vélem a Shatter and Fall nagy előrelépés az első lemezhez képest. Náluk talán igaz lesz a sokszor emlegetett ökölszabály, miszerint a harmadik lemez lesz a vízválasztó. Én mindenesetre kíváncsi vagyok, merre visz a csapat útja. Én azon sem lepődnék nagyon meg, ha néhány év elteltével főzenekari státuszban köszöntenénk őket a színpadon.

Aztán következett számomra az est fő attrakciója a Before The Dawn. A csapatra én viszonylag későn kattantam rá. Igazából akkor kezdtem el a legtöbbet hallgatni őket, amikor már nem is voltak aktívak. 11 év után aztán életjelet mutatott a csapat, sőt a hír is elterjedt miszerint új lemez és turné is várható. Az új énekessel, már a bemutatása kapcsán megbarátkoztam. Az „american dream story” meg hab volt a tortán, ahogyan a csapatba került (a finn The Voice-ban énekelte a Deadsongot, ami annyira jól sikerült, hogy ő lett banda új énekese). Bár már ez az előadás kimondottan jól sikerült, nagyon kíváncsi voltam, hogy fog majd működni egy teljes koncert alatt.

Jelentem Paavo, kb. úgy nyomta le a bulit, mintha az elmúlt 10 évben is ezt tette volna. Kiváló énekes, akin nem mellesleg érezni lehetett azt a hihetetlen örömöt, hogy ő lett az egyik kedvenc zenekara énekese. Hihetetlen jól nyomta! A tiszta énekes részek többször okoztak libabőrös pillanatot számomra. A setlistről meg csak szuperlatívuszokban tudok beszélni. Egyből a kezdő hármasnál fülig ért a szám Unbreakable, Destroyer. My Darkness). Az Stormbringers nagyon király album lett, amit jól mutat, hogy az új nótákat ugyan az a nívó jellemzi, mint a korábbiakat (Chains!!!).  A remekbeszabott koncertet a Deadsong zárta. Így kell ezt a visszatérés dolgot csinálni.

Aztán Tuomas a dobokról frontemberi pozícióra váltott, és következett a főbandai státuszt betöltő Wolfheart. Bár nekem a csapat sokkal sablonosabb, mint a Before The Dawn, kíváncsi voltam rájuk, mivel kiváló koncertbanda hírében állnak. Nekem a legnagyobb bajom az a csapattal, hogy nagyon egykaptafa nótákat írnak. Vannak kiugró részletek, esetleg egy-egy nóta, de számomra összességében ennyi ez a történet. Bár megjegyezném, hogy az utolsó the King Of The North, a csapat legváltozatosabb albuma lett. Egyáltalán nem rossz, amit csinálnak, sőt, de valahogy annyira sosem kapott el, mint  Tuomas többi ténykedése (majd talán ha feloszlanak, tudom rossz vicc volt, de a Before The Dawn esetében is így történt).

A koncert ennek ellenére remek volt. Nem véletlen a hírük, tényleg jól működnek színpadon. Frontemberi státuszában Tuomas sokkal jobban kiteljesedett. Vagelis Karzis-al karültve valami úgy néztek ki, mint valami újkori barbárfivérek. A setlist szinte minden korszakott megidézett. Számomra csúcspontok az új lemezes Skyforger és a The King voltak. A 2022-ben megjelent King Of The North véleményem szerint változatosságával a csapat egyik legjobb albuma lett. Kiemelném még a Strength and Valor-t és alapszettet záró The Hammer-t. Aztán kaptunk egy ráadást is a The Hunt képében.

A Hinayana jövőjét kíváncsian szemlélem. Remélem a Before The Dawn még sokáig aktív marad és ilyen lemezekkel, koncertekkel áll elő. A Wolfheart-nak meg ugyan ilyen elánt kívánok minden téren.

Képek: Bende Csaba