A válogatáslemezekkel sosem tudtam mit kezdeni egyébként, mivel egyrészt mindig szubjektívek (valaki kiválasztotta egy banda szerinte legjobb dalait), másrészt feleslegesnek tartom őket. Ma, amikor hetente sok száz lemez jelenik meg, tehát lehetetlen lehallgatni mindent, ez még csak fokozza a túltermelést. Még egy gond ezekkel a kiadványokkal, hogy a dalok nem egyforma hangzásúak/hangerejűek, ami szintén oltári zavaró tud lenni. Itt szerencsére ez utóbbi jelenség nem érhető tetten.
Szóval kicsit meglepett a szintiszőnyeggel való kezdés, mert a Satanath ennél rohadtabb dolgokkal szokott foglalkozni, de miután megjött a gitár, úgy éreztem, hogy a dolog a helyére kerül. A sufnituning jelenség azért előjön, vagyis a hangzás közel sem tökéletes. Nem mintha sokat számítana, hiszen minden elég jól hallatszik a basszusgitárt kivéve… Van itt egyáltalán basszus? Erről most Illés Andris jut eszembe, aki a Dreams After Death egyedüli tagja, és az első lemeze felvételekor még nem volt basszusgitárja. nem jött zavarba, feljátszotta a témákat gitáron, majd letolta a felvételt egy oktávval.
Az ének is kimondottan tetszett, nem hallottam benne azt az idegesítően profi élt, amit csak és kizárólag az űberokos, méregdrága producerek tudnak villantani, és gyakorlatilag semmi életszerű vagy emberi jellege nem marad. Persze nem nyelvpörgető sorok vannak itt felvéve, de akkor is kimondottan tetszik a srác hangja. Az már más kérdés, hogy egy kicsit vehetné a dolgot változatosabbra. A negyedik, My Birds Of Misfortune című dal lendületesebb, tekerősebb, mint a többi, egy kicsit talán ki is lóg a sorból, de legalább töri a monotóniát. Mi több, meglepőbb fordulatokkal is szolgál, már amennyire meglepő itt, hogy a tekerést a szimfónikus megoldások váltják. Aztán ahogy mennek a dalok, előjön az a jelenség, amikor az ember elkezdi nézni a hátralevő időt… A tizedpontokat meg szépen tördeli le, mert az anyag felétől elég mély unalomba fullad a dolog. De hát ugye válogatáslemez, úgyhogy tulajdonképpen milyen anyagról is beszélünk???
Ezek alapján tehát nem mondom, hogy hatalmas megváltás, amit ez az ukrán fószer csinál, de egy darabig kimondottan jó hallgatni. Nem sok felesleges sallang hallatszik, egyszerű is a játéka, de pontos, és jól lekövethető. Ez is egyike azon „rászoktatós” metalzenéknek, amit egy újdonsült érdeklődőnek ajánlanék. Én viszont a felétől már mentem volna valami eseménydúsabb dologra.
<a href=”http://raventale.bandcamp.com/album/memoires”>Memoires by Raventale</a>
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.