Skeleton Pit
Chaos at the Mosh-Reactor

Jelen írásom tárgya a tavaly novemberben megjelent első lemezével a legtöbbeknek minden bizonnyal új játékosnak tűnhet, ám a videó klipekből és a lemezre megírt dalokból is látszik, hogy egy rutinos brigáddal van dolgunk.
A csapat 2005-ben alakult, akkor Pissdolls – mennyire nem tudom én ezt elképzelni egy thrash banda számára… – név zászlaja alatt tevékenykedtek a német undergroundban. Egy demót, egy nagylemezt és egy EP-t jelentettek meg, amely tulajdonképpen a Chaos at the Mosh-Reactor nótáinak felét már tartalmazta. A három német thrash mániásra leginkább a Bay Area bandák hatása jellemző, így akik most egy újabb teuton thrash csapásra számítottak, valószínűleg csalódottak lesznek.
 

Mennyire kell egy lemeznek komolytannak lennie ahhoz, hogy a borítóján egy legalább 20 méter magas T-rexet ábrázoljanak, amint a szeméből kiáradó lézernyalábokkal lerombol egy atomerőművet, aminek hatására a romokból zombik másznak elő? Nagyjából ennyire! Kegyetlen, ahogy az agresszív, mégsem hörgő vagy krákogó vokálokat megszínesítik a jellegzetesen németes csordavokálok – hiába no, azért a gyökereiket mégsem tagadják meg. Szerintem elegendő a megemlítem a Gama Bomb nevét és akkor már nagyjából sejtheted is, hogy mire számíthatsz.
A csapat trió voltából adódóan nyilván egy gitárral állnak fel, de ez cseppet sem halványít a hangzásukon, az ütvefúró elemi erejével nyújtanak maradandó esztétikai élményt a hallgatóságnak. Mindeközben még az egyik legkarakteresebben megszólaló, szigorú, fémes lecsengésű basszusgitár hangzás bemutatására is futja a srácoktól!

A Hit in the Pit-tel tényleg valóságos verembe kerül az ember, a Spreading the Virus meg mindenképp az a dal, ami a legjobban megfogott a lemezről. Gyanítom, hogy hamarosan a Fásy Mulatóban fogják játszani, annyira slágeres! Nem számít, hogy mennyire vagy szelíd vagy, hogy mennyi kemény muzsikát hallottál már, ezeknek a daloknak a hatására garantáltan összefogod az egész családot, hogy ha más nem, akkor legalább a szoba közepén tarthass egy kis „mosh pit” partit! Koncerten persze könnyebb lenne… reménykedjünk, hogy egyszer hozzánk is eljutnak!
 

Amint a lemez tovább pörög, igazán mély filozófiai szintekbe merül. Kinek ne csalna könnyeket a szeme sarkára a Nuclear Thrash Mutants tragédiája vagy a Terror Tentacle áriája? Az igazán lírai, az elmúlt hosszú időszakban hallott legszebb szerelmes dalról, a Tits to Die For-ról már nem is beszélve… gyönyörű! Ajánlom a cikkhez mellékelt videó megtekintését! Még mondják, hogy a németeknek nincs humorérzéke…
A sok vallásgyalázó thrash himnusz után itt van a Skeleton Pit, ami egyáltalán nem veszi magát komolyan, helyette inkább roppant mód szórakoztató!
 

Sajnos bármennyire is jók legyenek a riffek, bármennyire is árasszon el súlyos sugárfertőzéssel ez a lemez, a Chaos at the Mosh-Reactor legnagyobb előnye (tehát, hogy faék egyszerű, de mégis hihetetlenül élvezetes) egyben talán a hátránya is. A nagyon hasonló nóták nagyjából a második hallgatás után kicsit talán monotonná válnak, emiatt jár a pontlevonás. Második hallgatás… indokolt, mert a korongból áradó lendülettől az ember azonnal függő lesz és a röpke 35 perc eltelte után szinte kötelező módon indítja újra a lejátszást.

Mindent összevetve azt kell, hogy mondjam, hogy ez egy velejéig izgalmas fémmunka, ami egészen biztosan minden thrasher szeretne a gyűjteményében tudni! Érdemes lesz odafigyelni erre a német trióra, mert a zenéjükből áradó nyugtalan ritmusok és koponyatörő riffek élvezeti szintje jóval magasabb, mint a mostanában látott/hallott fiatal thrash csapatoké.
Spread the virus!