Az olasz The Foreshadowing 2005-ben alakult Rómában és immáron a negyedik lemeznél tartanak. Hogy ki mennyire ismeri dallamos bánatmetal zenéjüket, azt nem tudom, de véleményem szerint még nem érték el azt a pozíciót a köztudatban, amit joggal megérdemelnének. A 2007-ben megjelent első albumuk, a Days of Nothing számomra a legkedvesebb, érzelmi hullámvasutuk itt volt a legváltozatosabban felépítve, ám további 3 albumuk is kiemelkedik a hasonló stílusban mozgó csapatok közül.
Sok csapat működése, sikere áll vagy bukik az énekes teljesítményén, hiszen lehet egy zene bármilyen jó, ha azt egy középszerű énekes tönkreteszi. Azt, hogy mit játszik a dob vagy a gitár, mennyire összetett, zeneileg megfelelő, egy laikus zenehallgatót nem igazán érdekli, de az ének mindent felemelhet a középszerból vagy akár a kitűnő zenei alapot letaszíthatja a minősíthetetlen kategóriába. Az éneket mindenki “hallja”, perdöntő egy-egy lemez megítélésében. Hogy jön ez ide? Úgy, hogy a csapat húzóembere Marco Benevento énekes, akinek érzelmes baritonja ezer közül is felismerhető. Tónusa vízválasztó lehet, biztosan vannak olyanok, akik pont emiatt nem képesek kibékülni a The Foreshadowing-gal, számomra azonban az ő hangja, dallamai, amik már elsőre meggyőztek a bandát illetően. Szerencsére a zenei alapok is teljesen rendben vannak, kiváló hangszeresek és dalszerzők alkotják az olasz brigádot.
Sokszor hallom, olvasom, hogy miért jó ez vagy az a csapat, hiszen nem hoznak semmi újat, ezerszer elhasznált panelekből építkeznek. Erre mindig csak egy szót tudok válaszolni: DAL. Akik tudnak jó (és azért tegyük hozzá, sajátos) dalokat írni, ott másodlagos, hogy azokat a már megszokott panelekből rakják-e össze. Persze, ez lehet vita tárgya, de számomra nem mérvadó. A The Foreshadowing (elég hülye egy név) is bőven merít a doom metal zenei tengeréből, amibe olyan csapatok dobtak „halakat”, mint a My Dying Bride, Anathema, Katatonia, ám a kifogott alapból nagyszerű dalokat főznek, remekül fűszerezik azokat.
A Seven Heads Ten Horns koncept lemez, mely Európát, mint új Babilont vetíti elénk. Mondanivalója aktuális és hát kinek lenne nagyobb létjogosultsága írni egy dekadens Rómáról, mint a rómaiaknak? Európa bukásra van ítélve, össze fog dőlni, akárcsak Bábel tornya, eljő a gonosz, kinek száma 666. A lemez tele van bibliai utalásokkal, komor témával támasztja alá melankolikus zenéjüket. A zene maga metalosabb lett, szinte végig zúznak a gitárok, sok a kétlábdobos téma, a szintetizátor leginkább a háttérben színesít. Szerencsére a dallamok, akár gitárharmónia, akár ének szintjén vannak jelen, minden számban hoznak valami érdekeset, megjegyezhetőt. A Fall of Heroes hümmögős dallamai, a New Babylon gregorián kórusa, a Lost Soldiers nyugis indítása, vonósai, az Until We Fail Depeche Mode-os megoldásai (már csak Marco hangja miatt is), a Martyrdom gyerekkórusa vagy a záró, 14 perces Nimrod elszállása mind-mind zenei csemege.
A lemez megszólalása kitűnő, erőteljes, tiszta, a lengyel Sławek és Wojtek Wiesławski munkáját dicséri, akik olyan csapatokkal dolgoztak együtt korábban, mint a Paradise Lost vagy a Moonspell, hogy csak az idevágó bandákat említsem. Egyetlen kifogásom a lemezborítóval kapcsolatban van. Tudom, hogy Seth Siro Anton elismert művész, de témáit zavarosnak tartom, photoshopban szerkesztett összevisszaságnak tűnnek számomra, melyek nagyrészt hasonlítanak is egymásra. A szimbolikával nincs gondom, elég jó is vagyok a megfejtésében, de az ő képei értelmezhetetlenek. Ezen a borítón például mi is van? A Dr. Who-ból ismert robot megtámad egy medvecsapdába esett hölgyet, akiben elrepedt egy vízcső. A megoldásokat szívesen olvasnám a kommentekben!
A The Foreshadowing nem ijedt meg a saját árnyékától és egy újabb remekművet tett le az asztalra. Reméljük, hogy a beáradó muszlimok is élvezettel fogják hallgatni a megvásárolt, egyébként gyönyörű, 6-paneles digipak CD-t, és koncerten is szívesen elcsípik majd kedvenc metal bandáikat…
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.