A szemfülesebb hazai thrashereknek ismerősen csenghet a burgasi Mosh-Pit Justice neve, mivel a csapat magyar kapcsolattal is rendelkezik. A The Serpent című első EP-jüket a miskolci Thrash Zone nyár végén kazettán is megjelentette. A 2012-ben indult trió rendhagyó leosztásban ugyan, de kezdetektől fogva stabil felállással muzsikál. A basszusgitáros Mariyan kivételével a másik két srác (Staffa dobos/gitáros és George énekes) több egyéb csapatban is aktív, az Iron Shield Records-nál megjelent The Fifth Of Doom pedig (ahogy a cím is utal rá) a banda ötödik stúdiólemeze. Ha az eddigiekből nem derült volna ki, a játék neve: thrash metal.
A Bay Area csapatai közül leginkább a Heathen neve jutott eszembe a nyitó Designed to Suffer hallatán. Masszív riffelés, tiszta hangzás, technikás, de nem magamutogató gitárjáték és egy jól felépített szóló. George hangja erőteljes, nem üvölt, nem hörög, inkább rekeszt és kiabálva énekel. Egyébként a dalok mindegyike négy-öt perc körül mozog; a trió rendesen megírt, kerekre csiszolt szerzeményeket pakolt a lemezre. A Destined to Row a nyitónótához hasonló szerkezettel operál, az énekhang és a dallamos gitárjáték révén az idén egy kiváló albummal bejelentkezett svájci Poltergeist neve sem rossz kiindulási alap. A Voices Below kezdő témája a lemez egyik legfogósabb dallama. Ahogy a Designed to Suffer, ez a nóta is egy hosszabb instrumentális felvezetéssel indul és először itt lépnek oda igazán a gázra. Ez a szerzemény sem fénysebességre kapcsolt aprítás, hanem inkább egy szaggatós, felpörgetett riffgyűjtemény. Staffa, aki tehát a csapatban a dobok mellett a gitárokért is felel, ide is felkarcolt egy tekerős szólót. A Testament-es Into the Light-ban a gitárjáték Alex Skolnick korai témáira emlékeztet, kb. a The New Order időszakából. Érdekes, hogy a frissebb csapatoknál nem nagyon hallom vissza a korai Testament hatását.
Örömteli, hogy a bolgár srácok hasonló szellemben fogalmaztak, de nem hasznosítottak újra konkrét témákat, azonban Petersonék hatása tagadhatatlan. A lemez közepén jól esik a fülnek a Down We Bleed kalapálós kezdése és a csordavokálokkal elüvöltött „Fight, fight the Bastards” kórus. A dal ellenpontja a következő, félakusztikus kezdetű nóta, mely a korong címadója. George itt olyan énektémákat ereszt el, hogy csak kapkodtam a fejemet; jóval több van a hangszálaiban, mint egy mezei thrash dalnoknak. A kedvenc dalom a CD vége felé kapott helyet, a gyors, zeneileg a Slayer „Divine Intervention” korszakát idéző To Find Peace hamar közel férkőzött hozzám. A My Transgessions szintén egy pörgős tétel az album legvégén, legközelebb még több ilyet szeretnék hallani a bolgár hármastól!
Nem kenyerem a kákán is csomót keresni, de két dologra legközelebb jobban odafigyelnék a srácok helyében; ezek egyike maga a borító. A kép sajnos sem a stílus nagy átlagához képest igényesen kimunkált dalszövegekkel, sem a zenei világgal nincs összhangban, magyarán, a borító alapján nem számítottam egy ilyen kiváló albumra. (A másik, de ezt már csak halkan és szigorúan zárójelben jegyzem meg; nekem legközelebb jól esne több gyors szerzemény, akár a majdani album első felében is.) Ezektől az apróságoktól eltekintve azonban teljesen rendben van az ötödik Mosh-Pit Justice korong. Igyekszem sok fiatal(abb) thrash csapattal megismerkedni, de ezen az underground vonalon idén ez a legjobb lemez, amit volt szerencsém hallani. Amit tavaly a svájci Freakings produkált, azt idén a balkáni hármastól kaptam meg, ezúton is köszönöm nekik!
Az ajánlót írta: Andris
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.