Superjoint
Caught Up in the Gears of Application

2016. december 20.
0
Pontszám
9
Azt hiszem kevés olyan metal zenét kedvelő egyén él ezen a földön, aki vagy így, vagy úgy ne viszonyulna Phil Anselmohoz és a Pantera sztorihoz. Phil személyes megnyilvánulásain keresztül egy olyan érzelmi hordalékot okádott ki az évek alatt az általa képviselt zenei vonal margójára, amin szinte képtelenség túltekinteni, szinte nem is lehet élvezni a mögötte elterülő tájképet. Szinte. Nos, én erre az egészre magasról teszek! Nem érdekel a Pantera, nem érdekel, hogy Phil mit gondol, mit nyilatkozik és hány spanglit szív el naponta. Engem csak egy dolog érdekel. Ha berakok egy lemezt a lejátszóba és az elindul, akkor bekövetkezik-e a mágia, vagy sem. És ennyi. Egy cseppel sem több.
 
A Supejoint elődzenekarának tevékenységéből annyi megmaradt bennem, hogy a két nagylemezük zajos, nehezen befogadható és összességében hosszabb a kelleténél. Ettől függetlenül a Caught up in the Gears of Application már a megjelenésének pillanatában bekerült a lejátszóba. Első sorban azért, mert baromira bejött a borítója. Másod sorban, mert épp pont valami zajos, mocsadék zenére vágytam. Ami azonnal elmondható erről a végtelenül őszinte 38 percről, hogy minden ilyen irányú igényemet maximálisan kiszolgálta, sőt sokkal többet kaptam, mint amire számítottam. Első nekifutásra alapvető különbségnek hatott, hogy a dalok igazán HC-san, crust-osan rövidek. Viszont annál intenzívebbek! A másik, ami a lemez végén megfogalmazódott bennem, hogy a Superjoint Ritual lemezekhez képest sokkal lényegre törőbb. Konkrétabban arcba mászó a közlésmódja. Szerencsére itt most nyoma sincs a hosszú és zajos zenei elborulásoknak. A szerencsét értsétek úgy, hogy most semmi kedvem nem volt a Superjoint ezen oldalához, így maximális örömmel töltött el annak teljes hiánya. Ami van, az viszont akkora súllyal és nyomatékkal rendelkezik, mint egy tíztonnás ipari bontó-golyó. Természetesen fel lehet hánytorgatni, hogy miért ilyen prosztó? Miért nem fifikásabb? Miért nincsenek hosszabb számok? És a többi… Véleményem szerint azonban a Caught up így tökéletes, ahogy van. Jó, hogy már rock balladát nem akarunk akkor, amikor egyedüli feladatunk ebben a 38 percben minden dühünket, sérelmünket, pusztítási ingerünket szublimálni a zene által és azon keresztül eljutni egyfajta érzelmi megtisztultság állapotába. No, de még mindig itt a kérdés, miért nem zeneibb, miért nem sztenderdebb, miért nem hallgatóbarátabb ez a lemez? Egyrészt azért, mert a készítőitől ez alapvetően és zsigerien távol álló dolog, másrészt mert ez pontosan így képes működni, ahogy van. Hogy is lehetne szofisztikálni a legbelsőbb, legelemibb dühöt, gyűlöletet és undort? Minek? Minden finomítással csak csorbul az éle és elveszti eredeti, proto állapotát. Azt az ösztönszintű kitörést, amivel a leghatékonyabban lehet tiszta energiát átadni. Ezeket az érzéseket, ezt a dühöt és keserűséget kizárólag ösztön-állapotában lehet és érdemes szabadjára engedni, különben mit sem ér az egész folyamat.

SUPERJOINT - "Caught Up In The Gears of Application" (OFFICIAL)

Tényleg nincs itt zene, csak düh és mocsok? Tehetnénk fel az utolsó állva maradt kérdést is. A válaszom az, hogy távolról sem! Persze nem a Dream Theaterre jellemző zenei szofisztikáltságot kell keresni, csak azokat a kis apróságokat, amik a lemeznek megadják azt az extra élét, ami kiemeli az egyszerű akkordverető zajhalmazból. Mik is ezek a finomságok? Először is itt van nekünk a HC – crust és punk elemek mellett a tagadhatatlan southern beütés, ami a maga keretein belül egy olyan zenei felpuhítás, ami stílusbeli és hangulati kontrasztot teremt a leplezetlen feszültséglevezetéssel. Ez a kontraszt a teljes lemezen átívelve adja meg azt az igazán egyedi crossover ízt, amit kevés formáció tudhat magáénak. Ezen az általános finomságon felül a zenei igényesség egyértelmű jele például a címadó közepén lévő bitang nagy kiállás, vagy a Circling the Drain kifordított szerkezete, ami egy végtelenül frusztráló elfolytás zenei kivetülése. Akár hányszor úgy érzi az ember, hogy most fog bedurvulni, akkor totál belassul, behúz, lefolyt és semmilyen feloldást nem ad. Szinte már csalódás ez a fajta audiális coitus interruptus, de csak is addig, amíg a Clickbait be nem robban, és fel nem oldja a Circling minden bennszakadt dühét. A lemez közepén ez több mint kiváló húzás. Gyakorlatilag átmenti és átlendíti az album első felében ellőtt kraftot a befejezésre. Arról nem is beszélve, hogy a Clickbait végén az a magas fekvésű döngölés, ahogy disszonánsan építkezik, majd teljes valójában lecsap, az felér egy végzetes munkahelyi balesettel. De megemlíthetném a Mutts Bite Too-t is, ami gyakorlatilag bejárja a teljes stílus és tempóskálát, amit tud a Superjoint. Lüktet, él, mocsárba ránt, pofon ver. Vagy ide vehetjük a Receiving No Answer to the Knock kimértebb, lassú, leginkább southernes vonalát is, ami egy elég jó kis COC-s lezárást ad a lemeznek. Zeneileg kicsit lelazít, kienged, visszább vesz a gyeplőből, de csak is annyira, hogy az összkép ne csorbuljon.

Nos, úgy érzem, hogy a Caught up in the Gears of Application tökéletesen megtette a maga feladatát. Erre hivatott és nem többre. Egyszerű dühöt, egyszerű, ősi mocskot és pusztítást okádni a világra. Persze a helyén kell ezt kezelni, ami már csak is a hallgató dolga, hogy megteszi-e, vagy sem. Nem szabad szem elől téveszteni a tényt, hogy ez csak egy eszköz a zenei érzelemátélés kelléktárában. Egy szín a palettán. Egy szelep a rendszeren. Akkor kell használni, amikor szükség van rá. És bizony időnként szükséges az ilyen mérvű primitívség és ösztönvezérelt düh kontrollált megélése is. Ezt a kontrollt és irányított levezetést a zene tökéletesen képes megteremteni. Mint ahogy más zenék megadják az izgalmat, a felfedezés örömét, a lelki szenvedést, vagy éppen a harci mezők iránti gyermeki elvágyódás érzelmi hátterét. Lehetne azt szofisztikálni, amiről a Superjoint zenél, lehetne azt mondani, hogy „kedves uram, nem rejtem véka alá, hogy sajnálatos módon nem teljesen és egészében osztom az ön nézeteit, mi több, határozottan úgy gondolom, hogy azok helytelenek és károsak rám, a környezetemre és az általános közjóra tekintettel”. Azonban néha csak annyit kell mondani, hogy BASZD MEG!