
Nem kevés anyag jelent meg, vagy fog még megjelenni az év első hónapjában. Van, amit vártam és van, amire szerencsére ráakadtam. Az új Front Line Assembly album előbbi, bár borítékolni mertem volna, hogy az élmény, ami vár, ellentétes érzéseket fog szülni. Hiába 10 számos album inkább két 5 számos EP-nek érzem. Tudom, hogy ez magyarázatra szorulhat, de ha ennyire előre szaladok, akkor hol marad az izgalom, a misztikum?

Nagyon erősen nyit az anyag a Purge-vel aminek a több mint 5 perces játékideje fel sem tűnik. Kellemesen hömpölygő, lead-jei, zörejei miatt disztópikus sci-fi-ből szabadult EBM tételnek hat, ami miatt már megérte kiadni a lemezt. A második tétel már nem az Front Line Assembly-nél szinte védjegynek számító telt hangzással dolgozó darab. Nagyon domináns a kick és vokál, úgy érzem buli kompatibilis számnak szánták mivel biztos vagyok benne, hogy szándékosan szól így. Úgy gondolom nem vett volna el az erejéből ha kicsivel vaskosabb volna a basszus. Ám az Unknown! Szinte az Implode környékén érzem magam, a kick itt úgy erőteljes, hogy basszus szinti sávjainak is marad hely. A sötét dinamikus verse-ket, nem fájdalmasan melodikus refrének váltják.
Visszatekintve utóbbi talán a következő számra akart felkészíteni, aminek az első perce nagyon hamar kialakított egy “Most azonnal elkapcsolok!” ingert. Kérlek, ne utáljatok nagyon! Akartam szeretni, de hiába vannak benne szimpatikus hangzások, a New World tempójával és hangulatával úgy tépte ketté számomra az anyagot, mint óvodás az ázott papírkutyát. A Rubber Tube Gag menteni próbálja, amit lehet, de nem igazán megy neki. Pedig nagyon igyekszik, egyszerre hozza a második és a harmadik tétel vonásait. Per se intelligitur, egyszerűen rossz helyen van. A helyzetéből kiszakítva, külön vizsgálva ha nem világrengető, de abszolút korrekt szám.
Az album (a Purge-től eltekintve) számomra igazán innen indul, alig van okom panaszra. Írhatnám milyen jó a master, mennyire tetszik, hogy a számokban mindenhol van valami hallgatni való és mégsem oltja ki semmi egymást, hanem egységként sodor. Ám ez inkább felesleges szószaporítás volna, igazán hallgatni érdemes. Olyan tételek lehet itt találni, mint a Dino Cazares (Fear Factory, Divine Heresy, Asesino) közreműködésével készült Millenium albumot idéző Stifle, a dark ipari techno Alone, vagy a szintén a ‘90-es évek, 2000 eleji FLA hangulatát hozó, vonós hatású melódiákkal dúsan ellátott Barbarians. Utóbbi Jean-Luc De Meyer (Front 242) versfelolvasás szerű vokáljával lesz igazán különleges darab és nagy kedvenc. Hirtelen visszatérünk a pörgősebb, dark techno-sabb EBM világába, némi futurisztikus szinti dallammal, ráadásul német szöveggel! Egy ilyen elegynél, egy ilyen banda esetén nagyon kevés húzás van, amivel nálam el lehet rontani egy számot.
Ugye emlékszik mindenki, hogy azt írtam alig van okom panaszra? Kérdezhetitek teljes joggal: Na de mi a probléma?
A válasz 3:30-tól indul. Amikor is jobb majd bal oldalon ádázul jön egy indokolatlanul vidám kis dallam, ami az Komm, Stirbt Mit Mir, amúgy fagyos hangulatát bontó golyó módjára, gyakorlatilag megsemmisíti. Nem csak pillanatnyi zavar, az a kis nyavalyás a dal végéig ott ólálkodik, nehogy élvezni tudjam. Az egész olyan mintha egy H. R. Giger kép két oldalára egy rózsaszín smiley-t rajzolna valaki alkoholos filccel. “Ez már a vég!” szivárgott át a Retroshock videók visszatérő mondata, ám szerencsére az albumon még lapult két dal, amik kapcsán maximum a sorrendjük lehet igazán vitatéma, mert az electro-industrial alapú Time Lapse szuper zárótétel lett volna. (Tudom, tudom, kapunk helyette lezárást.) Aztán jött a Hatevol (Black Asteroid mixe) az Angelspit-et idéző analóg gerjesztett hangokkal és könnyen észlelhető dobütemmel. Ha ez nem fog tombolást okozni a táncparketten, akkor megérdemeltük a SARS-CoV-2-t.
Mostanra az industrial műfaj kedvelői közül talán csak az nem hallgatta meg az FLA legújabb albumát, aki nem akarta, bár én egyszerre szeretem és vannak pontjai, amivel kergetni lehetne. Összességében az utóbbi évek legjobb Front Line Assembly anyaga számomra.
Bátran kérdezem meg: Nektek mi a véleményetek?
Az ajánlót írta: -misantropiX- (NecrogenesiS – Magyar Industrial Webzine)
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
