Az emberek zenei ízlését két dolog határozza meg. Az egyik az anatómia. Szerintem nem működik egyformán szerkezetileg a fülünk. Természetesen ugyanazt a zenét hallgatva nagyjából azért még hasonló adat juthat bárkinek az agyába, viszont már egészen kicsi különbségek is átírhatják a hangulatot a bensőnkben a hallottak alapján. Ezzel meg is érkeztünk a másik tényezőhöz. Konkrétan arra gondolok, hogy egyénfüggő, hogy mi az a zenei elem, ami kellemes bizsergést okoz mellkasunkban. Az előbb eléggé kiábrándító materiális magyarázatát próbáltam adni ennek, hát tessék, itt van a spirituális rész is. A műélvezetre is a kettősség jellemző, mint ahogy szinte mindenre az életben. Az anyag és a spiritusz kettősének a kereszteződésekor választunk kedvenceket.
Annak a szemléltetésére, hogy mit tett velem ez az anyag, előbb meg kell osszam Önökkel, hogy nálam a spirituális résznél mi működik. Az egyik az atmoszféra, a másik a feszültségkeltés és feloldás váltogatása a harmadik az álló harmóniák. Az atmoszférán nincs mit magyarázzak, mindenki képben van vele kapcsolatban. A feszültségkeltésre a legjobb módszer a diszharmóniák csatarendbe állítása, a bontott ütemek vagy a sebesség fokozása. Feloldást ezekre a kisimított szabályos akkordok, a négynegyedes vagy hatnegyedes ütemezés és a lassítás adhat. Az álló harmónia pedig a monotonan ismétlődő prím dallamsor alatti basszusgitár váltásokkal érhető el, aminek a következtében a basszeros előlép dalszerzővé tulajdonképpen.
Utoljára a Secrets Of The Moon illetve a Fen tudott ennyire meghatni (Carrion Skyes), továbbá a Craft Voidja, az In Mourning Afterglowja vagy az első két The Great Old Ones kiadvány az, amiknek még a hallgatásakor ekkora flesst éreztem. És ha megfigyeljük ezen lemezek is bővelkednek azon alkótói módszerekben, amik itt be vannak vetve.
A Rozsdagyáron olvastam egy kritikát a Kwintessensről, amiben a verdikt 4 pont lett a 10-ből, de az a cikk azért érdekes, mert minden, amit leír Kovenant róla, lényegében helytálló. A káosznak és a feloldások sorozatának az alkalmazása viszont úgy néz ki, hogy másnál ellenszenvet vált ki (hangulati hatás).
Nagyon részletesen fogom szétcincálni ezt a 8 remekművet most, akit untat a dalok felbontása, szerintem ne folytassa, vagy ugorja át ezt a bekezdést.
A felvezető tétel után hallható tulajdonképpeni első dal, a Tetrahedron – The Culling of the Unwanted from the Earth hozza a tipikus eszköztárat. A tömény káosz után (amiben mégis fellelhető némi beteges rendszer) 1:10-nél jön egy simább, döngölő rész. 1:31-kor pedig mesteri megoldásként dolgozik az a felívelt melódia. Rövid, de ismételgetve nem is hatna ennyire. 2:24-től a másik mesteri ív, ahogy szonáns és disszonáns akkordok hullámoznak. 3:22-kor meg megkapjuk a kegyelemdöfést, és innentől már az atmoszféra uralkodik.
Az ezt követő Hexahedron – Tilling The Human Soil elején kéthangos álló harmóniát hoz a basszus, így két lábon tartva a bontott gitárakkordot. Marha nagy. 1:21-nél jön át ismét a mély hangszer nagyon, a csilingelő bárdok alól. 2:25-kor pedig a gitárok aratnak a fél hanggal eltolt ikermelódiával, ezzel rém horrorisztikus hangulatot vetítve.
Az Interlude egy merengés kábé, ami nagyon jó helyen van. Imádom benne a basszert (na, már megint). Tulajdonképpen olyan, mint egy free jazz, ahol bárki játszhat bármit… Nagyjából ilyenkor szokta hagyni a fenébe az ember az egészet, mondván ez megint csak káosz, aminek mi értelme? Hát ha 1:18 előtt kilőjük a dalt valóban nem sok, ott viszont jutalomba kapjuk azt a bizonyos feloldást, de csak levegővételnyi időre. A kivezetés is feszültséggel teli, de roppant húzós. Ezt követően az Octahedron – Harbinger bassza szét a fejünket, ami az egyik legütősebb dal (a Dodecahedron – An Ill-Defined Air of Otherness-sel együtt). És nem csak a legütősebb, hanem a leggyorsabb is. Itt a dobos Jasper Barendregt munkáját emelném ki. Mind technikailag, mind ötletességben a csúcson ülő pörölyös kollégák szintjét hozza. 1 perc után álló harmóniák, 1:30-nál újra… Ideglelős, lúdbőrözős…
Az egyetlen némileg „szebbnek” nevezhető darabja az anyagnak az előbb említett Dodecahedron – An Ill-Defined Air of Otherness. A légies kezdés után a gitárok belépésekor sincs széttúrva a harmónia. Itt bizony szabályos hangközök nyitnak. Michiel Eikenaar borzalmasra vett hangja lenyűgöző (1:50-nél az elcsuklás!). Aztán természetesen itt is elő kell jöjjön a zagyvalék-dara, hogy utána a korong leghatalmasabb feloldásával döfjenek minket mellbe a hollandok 5:49-nél.
A Finale után jön az Icosahedron – The Death of Your Body, ahol végképp ki lesznek végezve a hallóidegeink. Aki még eddig bírta, itt garantáltan bekattan a levágott sorközöktől, a tébolyodott hangzatoktól… Aztán 1:07-kor Ype Terwisscha van Scheltinga basszer (akár a lemez egyik dalcíme lehetne ez a név) varázsolgat a röfögőn. Az ópusz, és ezzel a lemez lezárása olyan, hogy aki esetleg billegett, hogy van-e ennek az egésznek értelme, itt már biztosan feladja. A Dodecahedron tesz róla, hogy csakis a legelvetemültebbek maradjanak talpon az anyag legvégéig.
Nagyon tisztelem az ilyen szinten őszinte hozzáállást egy alkotói tevékenységhez. Ennek a 41 percnek a megírásakor ugyanis egyértelműen mellőzni kellett mindenféle financiális célt. Amire valószínűleg nincs is szükségük, hiszen a Kwintessens két producere a banda két gitárosa volt, valamint a keverést és a masztert is Joris Bonis csinálta. A grafika Eikenaar és Arno Frericks műve, aki nem mellesleg az Ulcestben gitározik.
Egyszerűen nem hallottam még ennél tökéletesebben összerakott metallemezt. Mondjuk lehetne hosszabb, és akkor máris mondtam rá valami negatívumot is…
Milán Péter mondta egyszer nekem, hogy a Dodecahedron teljesen mai kutyulmány. Ők sem találtak fel semmit. Valószínű, viszont én meg nem szeretném, ha valaha is akkora rálátásom lenne erre a műfajra, mint neki. Minden tiszteletem irányába amiatt, amennyi bandát ismer, ahány írást közzétett már, de őszintén mondom, hogy amiért én csak nüanyszni részét láttam ennek a színtérnek hozzá képest, van esélyem az önfeledt zenehallgatásra, mivel nem villannak be hatások és a koppintás ténye… Soha nem szeretnék szakértővé válni metalban… Élvezni jobban szeretem.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.