A német Pure Steel Records szakemberei fáradhatatlanul exhumálják a 80-as évek elfeledett zenekarait. Tevékenységük nem merül ki az egykori hanganyagok ismételt megjelentetésében, hanem esetenként új életet is lehelnek a rég letűnt formációkba. A floridai Attika esetében nem is igazán helytálló az elfeledett jelző használata, a csapat ugyanis sosem volt igazán ismert alakulat. A valóban a hőskorban, 1983-ban indult zenekar két nagylemezt jelentetett meg a ’80-as és a ’90-es évek fordulóján. Mindkét album igazi kiskiadós produktum volt, a második – idén harminc éves – korongot 2019-ben a német kiadó CD-n is megjelentette. Az együttműködés jegyében pedig február legvégén elérkezett a harmadik nagylemez kiadásának időpontja is. Az egykori zenekarból itt van a dobos, Jeff Patelski és az énekes, Robert van War (a fickót tudomásom szerint ráadásul ezen a néven is anyakönyvezték). A promo fotó alapján a húros szekció tagjai, azaz Bill Krajewski gitáros és Glenn Anthony bőgős sem nyeretlen kétévesek, de zenekari múltjukat nem tudtam feltérképezni.
A Metal Lands borítóján kardot markoló kiborg akár utalás is lehet a Judas Priest „Painkiller”-jének frontján motorozó félig ember, félig gép figurára. Az apokaliptikus háttér szintén az emlegetett album borítóképét idézi meg. A Metal Lands hangzását elsőre szoknom kellett, de lassan ráállt a fülem erre a polírozatlan, nyers megszólalásra. Egyébként minden hangszer tisztán kivehető, a basszusgitár is jól hallhatóan dörmög a hangképben. A 8 Track Days című dalban a négyhúros ráadásul kiemelt szerepet is kapott. Az egyedüli gitáros Tipton-Downing módjára riffel, a dobos minimalista játékával inkább a Dave Holland iskola híve, mintsem Scott Travis követője. Az énekhang ezek után kire másra is emlékeztethetné az embert, ha nem magára a Metal God-ra.
A nyitó címadó dal egy középtempós döngölés. A zene gyökerei valahol a Screaming For Vengeance és a Defenders Of The Faith időszakában keresendők. A 8 Track Days szintén Halford munkásságát idézi, de ezúttal nem a Judas Priest, hanem a Fight lehetett a kiindulási alap. A dal szerkezete sokkal közelebb áll a ’90-es évek első felének modernebb vonalához, mint a klasszikus Priest-érához. A Like A Bullet riffelése is ehhez az irányhoz húz, a refrén azonban a 80-as évek közepének Priest anyagait idézi, valahonnan a már emlegetett Defenders Of The Faith lemez környékéről. A Darkness Of The Day újfent egy bólogatós tétel, mely egy többkörös szólót is kapott. A sikollyal kezdődő The Price kapta a lemez legkidolgozottabb énektémáit. A lüktető zenei alapról a Skid Row „Slave To The Grind” korongja is eszembe jutott. Krajewski gitárjának hangzása ezúttal inkább a Hill-Snake páros hathúrosait idézi, illetve az énekhang is egy visszafogottabb Sebastian Bach-ra hajaz. Hasonló pályán mozog a keményebbre vett Thorn In My Side is, az ének viszont ismét kiköpött Halford. A Run With The Horsemen egy újabb egyenes vonalú szerzemény, a legminimálisabb tempóváltásokkal, ahogy a két utolsó dal is a megszokott formulákra épül. A záró One Wish epikusabb megközelítése kifejezetten jól esett a középtempók garmadáját követően.
A Metal Lands tehát egy stílusgyakorlat, afféle tét nélküli szerelem-projekt. A lemezt ennek megfelelően kell kezelni, eltúlzott elvárások nélkül érdemes közelíteni hozzá. A sztenderd középtempó számomra aláássa a korong dinamikáját, esetenként talán érdemes lett volna felpörgetni a dalokat! Ettől, és az egyéni ízektől eltekintve viszont semmi problémám sincs a Metal Lands-szel. Az már nézőpont kérdése, hogy ez a két körülmény kinek mit vesz el a produkció értékéből. Aki viszont extra elvárások nélkül egy újabb Judas Priest alapokra felépített US metal korongra vadászik, jó helyen keresgél.
(Andris)
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.