A texasi Under A Spell frissen megjelent lemezének borítóját meglátva egy újabb okkult rocker társaságra készültem, akikkel manapság Dunát lehetne rekeszteni. Az okkult szövegvilág stimmel is, a zenei rész viszont inkább metal, mintsem rock. Az ötös bemutatkozó lemeze 2019-ben, halottak napja alkalmából vált elérhetővé, kizárólag digitális formában. A német Pure Steel Records pedig idén fizikai formában, CD-n is megjelentette a korongot. A nem túl távoli múltra visszatekintő, 2017-ben útjára indított csapat főbb arcai a basszusgitáros Tom Rosser és élete párja, az énekesnő, Pam. Ők ketten és három társuk is meglett negyvenesnek tűnnek; feltehetően őszbe boruló halántékkal, „érett” fejjel érezték úgy, hogy zenekart kell alapítaniuk. Legalábbis erre enged következtetni az a körülmény, hogy az öt főből álló tagságból mindössze az egyik gitáros esetében találtam adatot zenei múlt kapcsán. Lényeg, hogy az Under A Spell képében a meglett korú tagok ellenére egy fiatal zenekart üdvözölhetünk a színtéren.
A teljességgel hagyománykövető korong szinte másodpercre pontosan a vinyl korszak menetidejére, háromnegyed órára lett kalibrálva. Már a nyitó, egyben a hangszeres intro szerepét is betöltő Padurea Neagra is nyilvánvalóvá teszi, hogy az Under A Spell számára az alfa (és az omega is) az Ozzy korszakos Black Sabbath volt. Az ötös tehát olyan gyökerekből táplálkozik, melyek az eltelt öt évtized alatt zenekarok százait látták el munícióval. A Rosser házaspár és társaik is ezt a társaságot szaporítják. A hangzás leginkább az első Sabbath korongot idézi meg. A hangszeres játék lényegében a Butler/Ward/Iommi alkotta trió egyes tagjainak kvázi leképezése. A gitárosok a korai Iommi-féle riffeken túlra tekintve időnként tekernek is egyet, mint például a Forever Done című tételben, de a lényeg a búgó riffeken van, árnyalatnyi ’90-es éveket tetemre hívó zúzósabb téma (Into The Dark) mellett. Eric Smith dobos pedig legfényesebben a Voodoo Dool című dal levezető részében produkált pörgetéseivel bizonyítja, hogy mekkora hatást gyakorolt rá a fiatal Bill Ward játéka. A hangszeresek után nem hagyhatjuk figyelmen kívül az énekesnő, Pam produkcióját sem. Mikor első ízben meghallottam a hangját, a fejemet vakartam, hogy vajon szándékosan erőlteti-e ezt a hamiskás, erőtlen boszorkányhangot, vagy a képességei határán táncolva hozta össze a lemezen hallható teljesítményt.
Hosszabb távon mindenesetre fület sértővé is válik az, amiket ének címén ösztönösen összevokalizál. Az ötödik-hatodik dal környékén viszont felülbíráltam az iménti a gondolatsoromat, hiszen milyen másféle női énekhang illene ehhez a bárdolatlan ősmetalhoz?! A tény viszont tény marad; a zenei alapok a nyilvánvaló Sabbath utánérzések ellenére is jóval változatosabbak a lemezre került énektémáktól. A zömében négy-öt perces szerzemények között egy masszívabb tétel is szerephez jutott, az Invitation To A Dark Sleep képében. Aki ezen az akusztikus fel-, illetve átvezetőkkel színesített, finoman szólva sem hallgatóbarát dalon egy szuszra átrágja magát, bátran próbálkozhat az egész lemezzel is!
Ha szívügyed a zsigeri, okkult ősmetal, nem nagyon nyúlhatsz mellé a debütáló Under A Spell koronggal, feltéve hogy képes vagy a szélsőséges, esetenként dallamtalan női éneket is befogadni! Hagyományőrzés kipipálva!
(Andris)
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.