The Veith Ricardo Project
Storm Warning

Armand
2021. március 15.
0
Pontszám
7

A The Veith Ricardo Project egy 2005-ben indult amerikai formáció. A nevükben kb. minden ott van, amit tudni kell róluk; szóval egy projekttel van dolgunk, melyet a billentyűs Vincent Veith (Ghost Ship, Dark Arena, Velvet Voyage) és az énekes Juan Ricardo (Attaxe, Ritual, Dark Arena, Sunless Sky, Wretch) keltettek életre. A főhősök közül Juan Ricardo neve ismerősen csengett, vele ugyanis tavaly „futottam össze” az Attaxe nevű korai zenekara remekbe szabott gyűjteményes lemezének újrakiadása kapcsán. A korongról annak idején meg is emlékeztem. Az Attaxe nevéhez köthető tradicionális US metalt viszont most érdemes gyorsan el is felejteni. A Veith-Ricardo szövetség célja egy progresszív rock/metalon mozgó formáció létrehozása volt. 2006-ban ezen a néven készült is egy demo felvétel, de a tényleges debütálásra csak február végén került sor. A társak, azaz Neil Zaza gitáros, Doug Johns basszusgitáros és Chris Ceja dobos szintén nem közismert zenészek.

A bő ötven perces Storm Warning dalcentrikus formában közelít a progresszív muzsikához, a szerzemények mentesek az öncélú terjengősségtől. A mérleg nyelve a progresszív stíluson belül többnyire a rock irányába billen. A The Veith Ricardo Project kapcsán olyan nevek jutottak eszembe, mint a késői Yes, a kanadai Saga, illetve Neal Morse aktuális zenekarai, illetve egy rakás Frontiers és Inside Out-kompatibilis további zenekar. A hangzásról pedig a klasszikus Journey világa ugrott be. A zömében 3-4 perces dalok nem ülik meg az ember gyomrát, kellemesen hallgatható, alapvetően lágy, dallamgazdag muzsika ez. Középutasnak is nevezhetném, mivel nem is túl slágeres, de nem is ölti magára a hangszeres bemutató jellegét. Nem látom értelmét, hogy dalokat emeljek ki, illetve kezdjem el boncolgatni őket azzal, hogy melyikükben melyik fenti csapat hatása érhető tetten. A projekt a kellemes középtempókban mozog otthonosan, melyekbe a hangszeres szólók is könnyen integrálhatók. Mindezek tetejében Juan Ricardo éneke is túlnyomó részt a közepes tartományokban szólal meg. A korong számomra legkellemesebb momentuma a lemez közepén helyet kapott Longing For Home rövid balladája. Az a tapasztalatom a lemezzel, hogy miközben szól, jól elvagyok vele, akár háttérként sem zavaró. Viszont ha így, a háttérben hallgatom, hajlamos vagyok megfeledkezni róla, ugyanis nincsenek olyan momentumai, amikre időközben felkap(hat)nám a fejemet. Ha odafigyelve fülelem a dalcsokrot, akkor sem sok minden ragad meg a hallójárataimban.

THE VEITH RICARDO PROJECT - Running Away - official Video (PURE STEEL RECORDS)

Ha vonz a fentebb emlegetett zenekarok világa és mennyiségi korlát nélkül képes vagy fogyasztani ezt a fajta muzsikát, érdemes elindítanod a debütáló The Veith Ricardo Project albumot. Ha viszont még mindig arra vársz, hogy egy olyan progresszív albummal akadj össze, aminek nemcsak a stílusmegjelölése, hanem maga a rajta hallható muzsika is progresszív, jobb, ha fenntartásokkal közelítesz a Storm Warning-hoz.

(Andris)