Neil Young az amerikai rockzene egyik igazi óriása, neve csak olyan kortársaival emlegethető egy lapon, mint Bob Dylan, Bruce Springsteen vagy a néhai Lou Reed. Talán kevésbé közismert, hogy Young Kanadában látta meg a napvilágot, a többség született amerikaiként tekint az idén már a hetvenhatodik életévébe lépő mesterre. Emberünk a ’60-as évek közepén tűnt fel a Buffalo Springfield tagjaként, kb. a ’70-es évek elejétől pedig elsősorban szólópályán mozog. A köztes időszakban viszont tiszteletét tette a korszak igazi supergroup-jában, a Crosby, Stills, Nash & Young formációban. A négyes tagjaként a legendás Woodstock Fesztiválon búcsúztatta a 60-as éveket. Young az elmúlt hat évtizedben végig aktív volt, szólóban különösen ontotta magából a lemezeket. A gitáros/dalszerző szólópályájának kezdeti mérföldkövei az 1970-es keltezésű After The Gold Rush, illetve a rá két évvel megjelent Harvest voltak. Az utóbbi korong Heart Of Gold című dalát valószínűleg akkor is ismered, ha nem tudsz róla; az elmúlt ötven évben számtalan feldolgozást is megélt az egykor Billboard listát is vezető dal.
Young hatása az utána következő, mai „ötvenes” generációra felbecsülhetetlen. A Pearl Jam-es Eddie Vedder sosem tagadtahatását, ahogy a komplett grunge mozgalom is sokat merített a torontói gitáros/énekes munkásságából. Félig viccesen megjegyezhetném, hogy elég csak a kopott farmer-kockás ing kombóra gondolnunk. Young a ’90-es évek közepén a Pearl Jam-mel közös lemezt is készített, Vedder pedig az Into The Wild filmzene albumon is mestere előtt adózott. Young fő profilja a folk rock, a hagyományos értelemben vett rockzene, esetenként kikacsintgatva hard rock irányába is.
A friss kiadvány története rendhagyóan alakult, a felvétel ugyanis 1990. november 13-án készült. A Santa Cruzban rögzített dupla koncertlemez az eredeti tervek szerint a harminc éves jubileum alkalmából tavaly ősszel jelent volna meg, végül pedig kétszeri halasztást követően február végén kerülhetett boltokba, a Neil Young Archives sorozat részeként. Aki ismeri Young munkásságát, nem lepődhet meg a puritán külsőségek láttán. A szerző ugyanis sosem a giga látványosságokról volt híres, mindig is jól elvolt a megszokott, elnyűhetetlen kockás ingjében, kezében gitárt markolva.
A dupla CD egyszerű digisleeve csomagolásban jelent meg, melyhez mindössze egy infó lapot csatoltak. Közhely, de ha valakire, Young munkásságára valóban igaz, hogy a lényeg úgyis a zenén van. Abban pedig szokás szerint nincs hiány, három évtized távlatából több, mint két órányi szeletet kapunk a közismert és a manapság már a köztudatban kevésbé szereplő dalaiból. A Crazy Horse zenekarral elővezetett tizenkilenc szerzemény közül hat nóta is tíz perc fölé nyúlik a jammeléseknek köszönhetően. A csúcspont számomra az első korong második felén helyet kapott Over and Over – Danger Bird kettőse. Mindkét dal tíz perc felé kúszik a jammeléseknek köszönhetően, azonban mindkettőt még tovább is hallgattam volna. Young és zenekara esetében szó sincs technikai bemutatóról, önfeledt örömzenélésről annál inkább. Metalos füleknek viszont az épp előttük műsorra tűzött Cinnamon Girl lehet a legismertebb tétel, melyet az elmúlt ötven évben a Radiohead, a Foo Fighters, a The Pretty Reckless, a Mudhoney és további előadók mellett a Type O Negative is a saját képére formált az October Rust lemezen. A Way Down In The Rust Bucket a dupla CD-s kiadvány mellett 4 LP-n és DVD formátumban is megjelent.
Az élő korong akár ismerkedésként is megteszi, ha szeretnéd felületesen feltérképezni az amerikai rockzene egyik utolsó nagy alakjának gazdag diszkográfiáját. ….Én pedig a Kárpát-medencéből hogy jövök ahhoz, hogy pontozzam ezt a korongot, mely alig egy héttel a megjelenése után a német eladási listán a top 10-ben, az angoloknál pedig az első húsz között foglal helyet úgy, hogy esetében nem friss stúdiólemezről, hanem “csak” egy harminc évvel ezelőttről előbányászott élő anyagról van szó.
(Andris)
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.