Ha valaki egy Mayhem vagy Emperor irányvonalat szeretne itt halani, azt ki kell sajnos ábrándítsak, ez nem az a fajta blekk mötál lészen. - Az új kerti szórófejes öntözőcsap szépen teljesít amúgy.

Jó ez, csak nem ide. - Azért legalább meg is tudnak szólalni.:) Talán a svédségük miatt?!

Filmzenének tökéletes, így csak utazás...

Én adok rá egy kilencest, bár az előző lemezük ezerszer jobb volt. - Azok a triggerek a dobon... oh...

Maradjunk meg egy jó erős ötösben. A hangulat mentette meg, nem a zene...

Hiányzik belőle valami, hogy egységes egésszé álljon össze az egész. Kár érte.

Epikus doom, minden hibájával s szerencsére szerethető tálalásban. :) - Súlyos , tonnás riffek, amelyek egészen a mocsár fenekéig húznak, kár is menekülni. Egyébként, a bólogatási faktor garantált.

Na de most komolyan, ilyen pincehangzásban "utazni" közel egy óráig elég perverziót remél már magában...

Nem lehet minden tökéletes mint ahogyan ez sem az. - Mindenesetre a hatásvadász riffek egész jól sikerültek, a Moonspell-t idéző vokálok kevésbé... - Hmmm... Lehet Dani Filth-et kellett volna ide berakni vendégszerepelni. - Bár, Ő meg nem tud tisztát énekelni.

A próbatermi demók is jobban szólnak ennél a posványnál. Csak az elvetemült, vak prófétáknak ajánlom, térítéshez, hogy létezik az underground stíluson belül is trvebb underground banda. - Ez a black/death házasság most nem jött össze.

insomnium előbb leírta amit én akartam. Az előző Melancholie c. lemezt is nagyon bírom, így vártam az új dalokat. Nem csalódtam, és akik szeretik az atmoszférikus black-ben gyökerező zenéket, ők sem fognak!

Nem.

Szívesen hallgatom, kellemes háttér zene makettezés mellé.

Ennek a műfajnak a királya a Cattle Decapitation, hasonlóság tetten érhető, de ez sokkal szélsőségesebb. Azt gondolom, amit farrrkas, nagyon kitolták a határokat a zeneiség rovására, mert amúgy meg nagyon király témákat is eljátszanak.

Nem fogott meg ez a marcangolós önkínzás jellegű zajongás némi zenével keverve.

Ez is hasonlóan szélsőséges mint az Infant Annihilator, csak itt egyetlen jó téma sincs, csak egymás mellé dobált hangok.

Továbbra sem ez az én doom-om! Az ének rémes, nem hat meg a retró fíling.

A hangulat itt is meg van. Sötét temetői szertartás ez, amit megerősít a felbukkanó kántálás és a rituális dobolás.

Felébresztette bennem a 95/96-os portugál tüzet az egész előadás, a borító gyönyörű, amiért adok egy plusszot!

Nagyon hangulatos lemez párosul ezzel az oszlásnak indult hangzással.

Rőzsemetal ide vagy oda nekem tetszett. Bár nem annyira mint a régebbi lemezek. Többet vártam. Ennyi idő után. Nem tudom megfogalmazni mit, de érdekesebbet. Több hangulati részt. Talán.

A Russian Circles-el ellentétben erre nem kívánkozott az ének. Ez már a '90-es években is zsengének számított zeneileg. Ezt már nem tudom jóra inni se. A Stardust tetszett zeneileg. Ilyen lemez címmel, hogy Winter valami számomra jó zenére számítottam. Szóval nem mindig jó ami hideg (pl.nő). Végülis annyira nem rossz ez. Van pár jobb pillanat.

Ez pont olyan zene, hogy kívánkozik rá az ének. Így eléggé unalmas volt. Félkésznek elmegy. Hangzásilag, zeneileg aránylag rendben van.

Soha nem szerettem az ilyetén beteg állatokat, főleg ha még mutogatják is magukat mint a klipbe. Zeneileg se esetem az ilyen "magasan" játszott csörömpölés. Végülis ha a látottaktól eltekintve csak a zenére koncentrálok se jó a véleményem. Milyen dobhangzás ez bakker? Ja meg mindig utáltam a váltogatott énekhangot efféle zenéknél.

Nagy számok nincsenek, viszont a hangulat tíz pontos.Szívesen hallgatom bármikor. Főleg mikor nem akarnak kifizetni, meghallgatom olyan minden mindegy pofánverős zene.

Szerintem ők viccelnek. Annak idején az általam ajánlott Progenies lemezen le lett szólva az egyszer felbukkanó női énekhang,akkor erre a zenekarom van (gyere a csajom vagy vernyákolj fel valamit) női hangra mit mondjak? A hangzásról nem is akarok szót ejteni. Steril, vékony. A zero day-ben az a "telefonos" rész tetszett. De ki jut el odáig hangpróba nélkül?

Elismerem erényeit, de nagyon ritkán talál utat hozzám az ilyen stílus. Szóval nem tetszik. De ez csak az én hibám. Amúgy egész jó döngölnek. Ha legközelebb kérhetném sokkal mélyebben szóljon minden.

Ezeket a jó számok nélküli pince zenekarokat nem nagyon tudom értékelni. Főleg ilyen időtartamban. Egyszer elment de hogy soha többet nem hallgatom meg az biztos. A dobos meg csak üti a jellegtelen semmit miközben semmi nem történik. Na itt a baj.Hol van ez egy Asphyx- Embrace the death-hez képest.

Csak az első két lemez volt meg írott cd-n, de az elfekvőben végezte (ágyneműtartó). Azóta nem is tudtam, hogy léteznek. Meglepődtem. Itt voltak Paradise Lost legjobb pillanatai kis Moonspell (pozitív értelemben), mondjuk a pozitív AIDS teszt esetén nem jó de itt igen, összességében egy nagyon jó lemez született. A durvább énekhang eszméletlenül jó. Dalcentrikus, fasza hangzással és jó témákkal ellátva. Bár nem nagyon hallgatok ilyen zenét de el kell ismernem ez király. A Dan Seagrave festmény pedig a szokásosan faszagányos.

A black metal jó számok nélkül hangulatilag is elvihet egy albumot, szerintem a death metalnal kellenek a fogós jó riffek. Ez nem jó út ami itt van. Unalmas. Az egyébként jó szólók is belefulladnak az érdektelenségbe a hangzás miatt. Síri hangulat elismerem, de jó számok is kellenének. Ez így semmi.

Ha eljátszanék annak a gondolatával, hogy milyennek álmodnék meg egy saját magam által írt black metal zenét, akkor közelítőleg ilyen lenne...

Akár lehetne ez még jó is, csak mind az éneket, mind a hangszeres játékot tekintve eléggé középiskolás megoldásokat hallok.

Gyerekek, ez post-rock/post-metálban kimondottan zsenge és egysíkú...

A klip az a 'bárcsak ne láttam volna soha' kategória...Zeneileg meg nagggyon köcsög a cucc. Összhangban is van a belbecs ezzel a csodás klippel.

Nagyon erősen 'post'-hatású a zene...na számomra most itt gyökeredzik a baj. Anno ha ilyesmi lemezekkel ismertem volna meg a műfajt, akkor most nem lennék nagy barátja a black metalnak. :)

Már lélekben felkészültem rá, írni fogom hogy mi a redva technikás lélektelen nyekergés ez, de a helyzet az, hogy ez egy tisztességesen összerakott lemez. Eléggé szertelen és már-már megmagyarázhatatlanul tömény, de jó a kiindulási alap..

Rossz nem volt, de jó se. Erre a lemezre csak töltelékdalok kaptak helyet?

Kegyetlen unalmas volt, és számomra kimerítette a céltalan, üres zenehallgatás fogalmát. A lényeg hogy a csapatot alkotó zenészeknek tetszik. Írd és mondd 2 perce nem volt ennek a közel egy órának, amire azt mondhatnám hogy na ez vagy az a dalrészlet fasza volt. Nettó semmi. :)

3 éve a Witching Hour iszonyúan tetszett tőlük, függője is lettem, ez az új most nem üt akkorát szerintem.

Itt most mike666-tal tudok egyetérteni, a hangzás megy az effajta lepusztult rothadáshoz, és zeneileg is jóféle.

Azért megnézném Fenriz arcát, amikor közlik vele, hogy a ColdWorld black metal :D Annak ellenére, hogy használ zeneileg black metalos megoldásokat, számomra a black metal nem erről szól. Van hangulata, el lehet rá andalogni, nosztalgiázni de sokkal többet én nem látok bele. Itt-ott a Summoning ugrott be a hangulat miatt, de nem egy nagy eresztés.

A zene valamilyen Enchant / Poverty's No Crime vonal szeretne lenni, de az ének annyira borzasztóan gyenge, hogy akár magyarok is lehetnének.

Ha nem is gyűlölöm, de alapvetően ellenszenvezek a Post Metallal. Szerintem ez az egyik legnagyobb "melegágya" a kamunak, a zenei mismásnak, a tehetség elpazarlásának, a céltalan ömlengésnek és öncélú sehova sem kilyukadásnak. Szerintem ezek után beszédes a 8.5-ös értékelés.

Nem botránkoztat meg, nem éri el a kívánt hatást a buzulós videójuk sem nálam. Nem vagyok homofób, de nem is érdekel, hogy ki hogyan szereti... Amit látok az egy elkeseredett próbálkozás egyfajta polgárpukkasztásra, zenei megbotránkoztatásra közönséges és gyerekes eszközökkel a klip esetében, bugyuta és gyenge megoldásokkal a zene esetében. Ahogy a szarós - fingós - böfögős poénokat a filmekben, úgy ezt a próbálkozást a zene esetében egy sokadrangú mellékterméknek tekintem, ami mellett el kell sétálni.

Anno az Almyrkvi lemezén keresztül keveredtem el ide, és emlékeim szerint erős minőség és hangulati zuhanást éltem meg akkor. Újrahallgatva is... Persze nem rossz, de annyira nem is jó. Olyan mint egy csúnya lány, aki bizonyos beállítású fotókon jól néz ki. :)

A hangzás elég gyatra (a steril gépies emulált verzióban). A dob nem is akar más lenni mint egy gépipari ütvefúró és ez eléggé visszaveti nálam az élvezeti faktort. A hangszert tudják kezelni, de dalírás terén még nem érzek konzisztens saját stílust. Ha tippelnem kellene, azt mondanám, hogy ez egy debüt lemez. Ja és összességében is túlkompresszált, pumpál és túlvezérelt. Fárasztó hallgatni.

A következő (megtörtént) kép hasított belém hallgatás közben: Valaki az irodában elsüt egy ezer éves poént. Teljes a csend, majd Bence egyszer csak felvisítva nevet. Ezek után a teljes iroda felhördül, hogy Neee..... Benceeeee... ez nem volt meg eddig? Ez szakállas poén, ezt mindenki ismeri. Szóval a The Sword, a Reverend Bizarre, Spiritus Mortis, Lord Vicar, Grand Magus ismerőinek ez egy szakálas vicc... Jó, el lehet sütni 20 év elteltével is, de a teremben a zöldfülűn kívül mindenki csak "khmmm"-ent rá.

Bölzer / Lord Mantis / Coffinworm / Dead Congregation fanok tudják, hogy mi a dolguk, a többi nem számít. :)

Nekem nem igazán fekszenek ezek a gótkodós valamik. Kicsit keménykedünk, kicsit vámpírgótikus puncimágneskedünk... Számomra ez nem szellemi táplálék.

Van, hogy a zenei megoldások tudnak magával ragadni, van hogy a részletek által felépített összkép gyűr maga alá. Itt nem keresem a zenei fordulatokat, csak egyszerűen átadom magam annak a fekete örvénynek, érzelmi / zenei vulkánkitörésnek amit ez a lemez képvisel és elhamvadok általa mint a Pompeiből eszét vesztve menekülő tömegek.

Viribus szépen leírta. Annyit tennék hozzá, hogy számomra ez felületes. Nem vág a húsomba, nem repeszti szét a lelkemet. A gitármentes részek izgibbek, ami nem túl jó hír egy alapvetően metálban utazó társaságnak.

Tyühhhh de hármátos eresztésecske...

Ahogy farrrkas is írta nem működik minden körülmények között. Kell hozzá adott szituáció, akár fizikálisan, akár lelkileg. Engem nem zavar, hogy direktbe kommunikálnak, ami mondjuk Nagát igen. Időnként nagyon is jól tud esni az instant szórakoztatás. Már akinek persze sajátja az ilyen jellegű utazás.

Ha már Aaron mellett picit kardoskodtam, akkor jöjjön a véleményem is. A lemezről: Ez az album alapvetően szar. Nem nagyon van ezen mit szépíteni. Vannak rajta villanások, amikor az ember felkapja a fejét. Csak ezekből eléggé kevéske van. Ezt azok nem is fogják észrevenni, akik nem fogékonyak a modernebb dolgokra. A vicc bandák zömmel vicc zenét szoktak játszani, ami nekem nem kenyerem. Aaron rommá tekeri az albumot, és ő valóban maszturbál a hangszeren. Itt kapcsolódnék a video anyaghoz és úgy általában a körítéshez: Mivel vicc az egész, így nyilván ezt is éppen annyira kell komolyan venni, mint minden mást a banda körül. Ez nekem gyermeteg, de nem bántok azért senkit, mert más a valóságról, vagy éppen a humorról alkotott világképe, mint nekem. Ha valaki nem fogékony rá, akkor le kell szarni és tovább állni. Részemről így teszek és inkább a Black Tongue, mint ez.

emp szavaival értek egyet leginkább. Erős a hangulati faktor, csak nem sok zene van mögötte. Kihagyott ziccereket hallok, és lehetőséget. Az Almyrkvi megcsinálta azt, amit nekik nem sikerült. Ezzel is egyet kell értenem.

Szeretem a komplex dolgokat, csak nem így. A női vokált is, csak nem így. Ez nekem slágeres pancs. Biztosan van hangulata, csak nem érint meg. A kevesebb több lett volna alapon, ha csak fele ennyi hangot préselnek ki magukból, és megduplázzák a minőségi témákat, akkor lehetett volna jó is. Sznobméter kiakadóban.

Magamtól elő nem venném, de szépen hozzák az ősöket. Minőségi klónbanda.

Számomra ez közel van a tökéleteshez. Hangulat, hangzás, játék. Szinte érzem, ahogy a dohos pincében rozsdás vasakkal és tompa tárgyakkal kínoznak rezignált arckifejezéssel. Semmi öröm, semmi kacagás, jajjj de szép is ez így!

Ha ezt 10 évvel korábban hallgatom, akkor bevágom rá a 10 pontot. A goth/dark korszakomnak viszont leáldozott, csak vizuális értelemben kedvelem a stílust, zeneileg már nem elégít ki. Roppant ügyesek viszont, ezt el kell ismerni. Rám gyakorolt hatása miatt viszont nem tudok ennél többet adni rá.

Ami az Irkallian Oracle-nek összejött az nekik nem. Nem képesek fenntartani a figyelmet. A hangulati faktor is foghíjas, hol eltalálják, hol elkótyavetyélik. A hangzás ehhez a zenéhez teljesen rendben van, csak muzsikálni is kellene hozzá. A borító 10 pont, de ez nem az ő érdemük, így nem jár érte csak dicséret.

Hetente jelenik meg lemez a stílusban, időnként több is, ez a jobbak közül való, de még nincs hozzá kellően hideg...

Neo! Minden HP-nak, aminek győztese van, vesztesének is kell lennie. Ne próbáld elhajlítani a kanalat, inkább lásd az igazságot: itt nincs metal. Az elején még tetszett is, de pár dal után legszívesebben alkoholba fojtottam volna a bánatomat...

Nekem ez olyan, mint a metalba olvasztott techno. Időnként felkaptam rá a fejem, de 60 százalék sallang, háttérzene.

Pfff...

Időnként egy kis zene is keveredik bele, a többi komPOSZTnak való.

Ha végighallgatok egy lemezt, szinte mindig valamilyen életképhez, hangulathoz illesztem magamban, növelve élvezeti értékét. Van zene sétához, boldogsághoz, szomorúsághoz, pihenéshez, aktivitáshoz...Erről csak az jutott eszembe, hogy kra felbsza (na, itt a cenzúra) mindenki agyát a környezetemben, velem együtt. Hangszereiken nem bénák, erre a magas pont.

Lásd kritika, +1 pont, amiért azóta is hallgatom.

Odáig és vissza vagyok a hangzásért! De egyszerűen kevés mögötte az ötlet, semmi zsigeri, kreatív, és a legnagyobb bánatom, őszinte...

Nem ismeretlen számomra a zenekar munkássága, most is nagyot alkottak. Pedig ebből a zenéből nálam ez a maximum mennyiség évente.

A pontokat elnézve azért annyira nem megyek az árral szemben, nekem ez sokkal jobban bejött, mint az Irkallian Oracle. Direktebb, kevésbé tűnik erőltetettnek, ez simán ilyen alattomos.

A hangulatfolyamot azért sikerült feltölteni több kellemes résszel. Akik az atmoszférikus (valóban néhol Summoningra emlékeztető) zenét, mint fátylat, szeretik magukra borítani, azok tegyenek egy próbát. Én kevés ilyet hallgatok.

Zeneileg nem feltétlenül rossz eresztés ez, de az ének nem üti meg a mércét. Nem borzalmas, csak nem jön, hogy hallgassa az ember. Mondjuk, azért dalok szempontjából sem ájultam el tőle.

Meglepett, mennyire jó. A Vorel című dal egyenesen 10 pontos! Kipróbáltam éjjel fél kettő tájban is, az utcákat járva a lemezzel. Csodákra képes. Határozottan ez az a napszak, amikor a legjobban érvényesül, kitárul, annak ellenére, hogy nem halk zörejekből áll, hanem igencsak metalos anyag. A dalok éji hangulata teszi.

Az Anaal Nathrakh féle extrémitáshoz tudnám némileg hasonlítani az itt hallottakat, de az Infant Annihilator annál is extrémebb, viszont kevésbé fogós, kevésbé dalközpontú. Ezért az extrémitás nem hozza magával azt a mindent elsöprő energiát (néhány jobban eltalált résztől eltekintve), amilyet elvárhatnánk tőle. Ugyanakkor csapongó is a lemez, és nekem természetellenesnek is tűnik, de ezt nehéz megmagyarázni. De az is lehet, hogy ennek az extrémcore-nak ezek a sajátosságai. Ami mellette szól, az az, hogy hallhatóak jól eltalált foszlányok is rajta. Nekem azonban ennél több zeneiség kell, amit lehet ultrabrutális köntösben is tálalni, csak nem egyszerű. Az Anaal Nathrakh-nak rendre sikerül a dolog. Mindenesetre, akiknek vassodronyból vannak az idegei, és bírják az ilyesmit, tegyenek ezzel a magát eggmetalnak (az albumcím kezdőbetűire utalhat?) nevező bandával egy próbát.

Úgy látszik, ez a 6-osok köre nálam. Nem elég jó ez a lemez sem. Olyan, mint egyes egyetemi hallgatók tudományos kutatásra tett kísérletei beadott dolgozatok formájában: az összes körítést és süketelést sikerül megfogalmazni, csak épp a kutatás része, az esszencia nincs sehol.

Ezt még májusban, hírezésnél hallgattam meg, most adtam neki egy újabb esélyt. Akkor sem hozzám szólt ez, most sem látok többet benne.

Lehet, hogy ők szenvedéllyel játsszák, amit játszanak, és azt sem mondanám, hogy nincsenek dalok a lemezen, a végeredmény mégis fárasztó és unalmas. Emp jól megfogalmazta a lényeget.

Engem éppen ez a földalatti hangzás fogott meg elsőre, amikor néhány hónappal ezelőtt Emp megmutatta nekem. Akkor fel is lelkesedtem, meg is hallgattam párszor, de a bűvös vonzáskörön belülre nem került. Ha összehasonlítom, mondjuk, a Bölzerrel, vagy egy Adversariallal, akkor érződik a minőségbeli különbség dalszerzés terén. Viszont ez a hangzás le tud venni a lábamról.

Micsoda fogós dalok! A From Wolf to Peacock és a The Kindred of the Sunset dalokat nem is tudom kiverni a fejemből. Az Into the Unknown is hasonlóan zseniális. Az utóbbiban lévő epikus menetelős riff az első Falconerre (és talán picit a Manowarra) emlékeztet. Mindenesetre, ez nem egy tipikus, sablonokkal megtöltött gótikus metal lemez, még távolról sem! Minden dalnak egyénisége van, nincs töltelék közöttük. A Luster Nocturnalnál szebb zárást nem is kívánhat az ember. Ahogy egyre jobban kibontakozott a lemez előttem, egyszercsak megkongatta bennem azokat a bizonyos harangokat, a pontszám ennek az "érintésnek" az eredménye.

Hogy egy idei lemezzel hasonlítsam össze, olyasmi akar ez lenni, mint az Inverloch, azzal a különbséggel, hogy itt a lepusztult hangzást (amit amúgy nagyon szeretek) nem sikerült olyan hatásosan megszólaltatni, legtöbbször a dobot is elnyeli a "kosz", és ahol vannak is jó témák, ott nagyon kell fülelni, hogy egyáltalán kihalljon valamit az ember. Az utolsó, 9 perces számban van egyáltalán egyetlen jó téma is, vagy csak zúgás az egész?? Ennek ellenére, nem kell a csapatról lemondani, lehet bennük potenciál, de épp az Inverloch idei lemezétől ez nagyon messze áll.

Valóban hiányzik belőle az a hangulati plusz, ami miatt több pontot érdemelne...

Ezt inkább ne erőltessék tovább...

Valóban elég hangulatfüggő zene

Ez konkrétan kínzás a maga közel egy órájával, totális zenei káosz az egész, de nézzük pozitívan, szerencsére majdnem a legrövidebb számhoz csináltak klippet...kövezzetek meg, de jóval feljebb húztam a pontszámot elég nagy a káosz az életemben amin ez a típusú zenei megnyilvánulás valamennyit gyógyít

A hangulat az kellően komor csak a zene semmi pluszt nem ad hozzá

Nem az én világom...

Technikai megoldások terén többet ad, mint a hasonló vizeken evező Temple Nightside, ezért kap pluszba fél pontot

Köszi az ajánlónak, remek hangzás és kiváló gótikus slágerek

Nagyon brutális lemez, amihez kell a megfelelő hangulat is hogy élvezni tudja az ember

Új ColdWorld album!!!

Ezt sem...

Biztos én nem hallok valamit. Persze nem rossz, csak hát untam ezt, mondjuk a műfaj sem a barátom.

Hát, nem...

Nekem tetszik.

Elhatároztam, hogy nem fogom utálni. De akkor is, te jó ég...

A műfaj rajongóinak biztos oké, én előveszek inkább valami tucatblacket :) Én mondjuk az énekre adnék egy plusz pontot, üdítő, hogy találtak olyat, aki tud is énekelni.

Gonosz, de a Temple Nightside jobban tetszik.

Nem rossz, de hörgéssel sokkal jobban tetszene.

Nem tudom, min halgattátok ezt, de szerintem pompás a megszólalás és a hangulat is. Igazi kriptacucc, Encoffination, Grave Miasma stb kedvelői halgassák.

Ez pont annyira félrevezető, mint a borító...ahol egy csaj arra kér, hogy nézd meg a tarkóját, mert kibírhatlanul viszket neki. Persze Te egy árva tetvet sem találsz ott, csak egy baszott nagy, szúros black metál logót. Ő természetesen nem akar hinni neked, mert szent meggyőződése, hogy egy bogár vagy pók van a hajában, ettől pedig olthatlan hisztire gerjed. Na, pont ilyen a lemez hangulata. Szóval ha nem szereted a sablonos hisztit, akkor így jártál.

Ez nekem bizony tetszik. Az énekes nagyon béna, de ez olyan, mint egy szar grunge zene. Igazából csak a hangulata fog meg nagyon.

Mint majdnem minden instrumentális anyagnál, itt is hiányolom az éneket. Ami nagyon varázslatosra sikeredett benne, az ahogyan a post-elemeket felhasználják. Nem egy újabb világméretű fájdalomáradatot indítanak útjára, hanem inkább csak merengve mesélnek. A Vorel és a Mota című számok igencsak kiemelkednek. Kis hazánkban volt még egy hasonló dolgot játszó zenekar, a Vostok Room. Sajnos csak néhány számos EP maradt fenn tőlük.

Kössz Zolixius :D! Elég sokszor mekapják a progresszorkodni kívánó, magamutogató bandák a "fityma csattogtató" címet. Ebben az esetben a fityma csattogtatás kifejezést nehéz olyan szintű magasságokba emelni, ami leírhatná az itt történteket. Ha mégis megpróbálnám, akkor valamiért muszáj lenne, hogy segédeszköz gyanánt egy légkalapcsára, de legalábbis egy ütvefúróra asszociáljak. Le merem fogadni, hogy a hangtermi próbák alatt tükörben nézik magukat, mert ezen az albumon az önimádat egy percre sem lankad.

Nagyon mesterkélt. Nyers akar lenni, és persze az is lesz...viszont cserébe elvész az élvezeti érték. Pont olyan, mint a véresre sütött hús...érezem benne a lehetőséget, de csak elfáradok a sok rágástól.

Ezt most rendesen megszenvedtem! A létező egyik legrosszabb párosítást hozták össze ezen a lemezen: technikás death + újhullámos core. A rossz értelemben vett jazzes önteltség megfojtja a kapaszkadókat kereső, progresszív témákban reménykedő hallgatóságot. Szinte már magam elé vízionáltam, ahogy a gitáros pöcse a húrok közé szorul, majd kínjában epilepsziás rohamokat imitálva próbálja a gordiuszi csomót kioldani. A tiszta ének is annyira gyengére sikeredett, hogy inkább az énekes nemi hovatartozásán gondolkodtam. A Vitality szám tökéletes mintapéldája annak, hogy mi mindet próbáltak beleszuszakolni ebbe a borzalomba. Összefoglalva ez nem más, mint John Petrucci csütörtök esti rémálma, ahol felkérik a Napalm Death-be vendégzenésznek.

Standard doom, nem túl felvillanyozó pillanatokkal. Valamiért nem tudtam szabadulni egy éppen bealvó, szolgálatban lévő, kiöregedő biztonsági őr víziójától...miközben lassan hömpölygött előre a hangmassza.

Ez annyira gonosz lett, hogy tuti ők sem esznek reggelire mazsolás krémtúrót! Ezt akár egy proszívó és egy flex segítésével is elő lehetett volna adni. A misztikusság és gonoszság akarja uralni a hangulatot, csak egy kicsit már kényszeres lett. Szóval valaki felvilágosíthatná már őket, hogy az apácák körében való rémületkeltés se nem szükséges, se nem elégséges feltétele az misztikus black/death kombónak.

Én sem hagyhatom ki itt a 10 pontot. Először nem is értettem, hogy Naga miért említi a Tiamatot, Az Into the Unknown szám után egyértelművé vált. Nekem még a Solefald neve is sokszor felrémlik. Kiváló gótikus zene, nem esnek túlzásokba a giccsel. Azt hiszem ez sokat fog a lejátszóban pörögni idén.

Na most bántam meg, hogy az Irkallian Oracle-t ennyire lefikáztam! A Iron Bonehead Productions-től nem ezt a minőséget szoktam meg. Ennyire ótvar hangzást szinte lehetlen direkt összehozni. A gitár és a dob témák copy-paste felhasznlásán már meg sem lepődöm. Ezen albumon egyetlen értékelhető dolog van: a borító. Azért kapnak tőlem 2 pontot, nehogy rámsüsse valaki a black metál gyűlölő bélyeget.

Az igazán jó depressziv black lemezek nem az Oderától nyugatra készülnek. (ahhoz kell egy nagy adag orosz tél, a kora nyáron virágba öltözött tundra illata és vodka kétdecis pohárból.) Bár voltak jobb pillanatai, alapvetően nem érintett meg.

Nem ismertem korábban a zenekart. Jó irányba haladnak, de még nem elég vonzó az ajánlatuk.

Nem sok olyan post rock/metal zenekar van, akiknek alig várom az aktuális kiadványait, de a RC ilyen. (Talán még az Exxasence és a Trna - ha egyszer lesz folytatás - tartozik ebbe az elit csoportba.) Tényleg kevesen tudnak úgy instrumentális dalokat írni, hogy az végig izgalmas és változatos legyen. Magával ragadó mestermű!

Fárasztó, pedig a hangszeresek keményen küzdenek. A dalok hol vannak?

A franciákra annyira jellemző sajátos hozzáállás azonnal szembeszökő. A végeredmény pedig egy különleges atmoszférájú lemez, ahol bizony vannak üresjáratok.

Nem nyerő most semmilyen formában az EON emlegetése nálam. (A szomszéd villanyórája alapján küldtek nekem számlát!) Most viszont - remélem - nem kell levélváltásba bonyolódnom és elintézhetem egy közepes ponttal. Nem érdekel ez ma már.

A klasszikus Black Sabbath - értsd: első ozzy-s éra - után maradt űrbe elég sok jelentkező akadt. Nálam a Cathedral a nyerő, de itt sincs semmi probléma.

Hihetetlen, hogy milyen irányba és mennyire vehemensen keresik a kitörési pontokat a zenekarok.....és mégis hullaszagú, dögletes bűzt árasztó fertő ez. Szerintem a javából. Ártalmas!

Elég unalmas anyag. Sokadik nekifutásra tudtam végighallgatni.

Az első sokk után most azt gondolom, hogy ez nem is szól rosszul, csak rendes cucc kell alá. Értem a motivációjukat, de nekem egy kicsit kevés zeneileg. Viszont sokadszor indítom el...

Csatlakozom azokhoz, akik nem tudnak igazán azonosulni az album mentalitásával. Azt nem állítom, hogy nem különleges vagy igényes ez a fajta zene, de én nem tudnék tükörbe nézni, ha magasabb pontszámot adnék rá, mivel nekem egyszerűen nehezemre esik hallgatni ezt a fajta múltva révedős, atmoszférikus ambient blacket. Ilyen elfuserált vagyok: tízszer szívesebben hallgatok inkább valami agybeteg death kalapálást, mint ez a fajta metált.

Nos, én minden elmebeteg "reszeljünk egy kis sajtot a gitáron" jellegű retket szívesen meghallgatok, legyen az brutális death, grindcore, vagy akármi, de ez az unalmas, langymeleg álmetál nyakonöntve a magát Serj Tankiannak képzelő énekessel betette nálam a kaput. Lehet, hogy másoknak tud valamit adni ez a zene, de nekem kínszenvedés volt végighallgatni. Az én szememben ez egy átlag alatti teljesítmény. Még a borító se tetszik!

Kevés post-rock/post-metal anyag tud a kegyeimbe férközni, ennek sem igazán sikerült. Hogy ellenpéldát is mondjak (illetve, hogy az agyam akusztikai tárolóképességét igazoljam): a Show Me A Dinosaur Dust című albumát, illetve a Mono Hymn to the Immortal Wind című korongját szeretem, szóval nem zsigerből utálom a post-cuccokat.

Érdekes, nekem leginkább a Rings of Saturn jutott eszembe erről a zenéről, persze annál jóval heterogénebb a végeredmény. Van benne mindenféle extrém metál, de a technikás death és a deathcore azért erősebben van jelen benne a többi alkotórésznél. Kicsit saláta jellegű ez az egész album, valahogy nincs egy egységes stílusa a bandának, a borító sem igazán tetszik, összességében egy elhúzott vicc, egy zubborzadály rettenet az egész... mégis iszonyú jó érzés hallgatni a magamfajta audioperverznek, szóval minden szájhúzásom ellenére végül megtetszett az anyag, még hallgatni fogom. Hatásvadász katyvasz azoknak, akik vevők az ilyesfajta biztosítékkicsapkodós "me(n)talitásra".

A saját lábán nem igazán áll meg ez a post-black-drone-ambient keverék anyag, de valami mellé, a háttérben szóló hangulatkeltőnek hallgatni egyáltalán nem rossz. Persze csak ha bírod ezt a fajta nagggggyon sötét hangulatot...

Minden pillanatát imádom, bár az ismeretségi körömben mindenki más utálja ezt a lemezt (szerintem a többi pontozó is gyűlölni fogja). Nagyon tetszik, ahogy a mostanság dömpingben érkező technikás death metált feldobja a banda egy nem mindennapi, nem a megszokott módon éteri női énekhanggal, és az is nagyon bejön, hogy kiszámíthatatlan, széttördelt, és progresszív számszerkezetekkel dolgoznak, amelyeket öröm megfejteni és kibogozni - ráadásul néhol már szinte slágeresek is, lsd. Vitality. A Benighted by the Lake kiváló példa arra a mágikus szintézisre, amit a banda képes összehozni az általa felhasznált elemekből, ez a kedvenc tételem az albumról. Már vagy százszor meghallgattam a korongot, és még százszor meg fogom, ezért egyértelmű a szubjektív 10-es pontszám. Annyira sajnálom, hogy ez a formáció már nem létezik...

Annak ellenére, hogy epikus doom, meg retro, meg nem is hörgős, mégis van benne valami megragadó, még számomra is, aki aztán pont nem erre a stílusra van szocializálva. Na nem fogom kivágni a death metal lemezeimet az ablakon ezért, vasszögekkel kivert bilit sem fogok a fejemre húzni a féktelen rajongástól, de meg kell állapítanom, hogy meglepő módon fogós lett ez az anyag, és még az is lehet, hogy a jövőben is előveszem az albumot.

A retkesrossz hangzással való kísérletezés nekem már a Mayhem Ordo Ad Chao albumánál sem jött be, pedig az black metal volt. Death(szerű) metalnál számomra még siralmasabb végeredményt hoz, ha a hangzás ennyire kásás. A sound mellett az a legnagyobb baj, hogy a dalok nem igazán működnek dalokként, egy egybefüggő ördögi massza az egész album. A hangulat egyébként átjön, tényleg megkapjuk a rituális kínzókamra atmoszféráját, a borító és az Elemental Crucifixion elején hallható, iszonyúan félelmetes, torokmetszett hörgés is jó pont, de maga a zene egésze engem abszolút nem fogott meg, így én közepesnél jobbra nem is tudom értékelni az anyagot.

Ebben a zenében vannak olyan momentumok (leginkább a riffek terén) amik egészen jó húzásúak és határozottan tetszenek. Az ének - amikor tényleges éneket hallunk - nálam kicsit sarkalatos pont, őszintén nem tudom kedvelni ezt a fajta stílust. Maga a gótika, mint attitűd részemről ebben a formában hamar unalomba fullad, nem igazán tudja fenntartani az érdeklődésemet hosszabb távon. Valahogy úgy tudnám értékelni az albumot, hogy kis dózisokban illetve részleteiben kifejezetten tetszetős, egészében viszont gyengébb az általa nyújtott élmény, legalábbis ha a rám kifejtett hatást veszem alapul.

Nálam ez kábé ugyanaz a kategória, mint az Irkallian Oracle album, talán egy leheletnyivel hangulatosabb, de egyébként nem győzött meg. A borító itt sem rossz, a Tempest c. szám végén a gitárnyekergetés már majdnem tetszik, de egészében nálam ez nem több olyan dark ambientnél, amit gitárokkal adnak elő... nem különösebben jól.

Megjelenése óta hallgatom, az év egyik leghangulatosabb black metal lemeze!

Dalonként szórakoztató, egyben agyfasz.

Inkább a Temple Nightside-os hangzás, mint ez. Ebből pont azt az erőt, azt a súlyt ölték ki, ami ide kellene. Így nagyon sovány lett a végeredmény, bár a zenei tudásuk elvitathatatlan.

Mivel imádom az Empyriumot, így egyből beszereztem anno az első lemezüket, de csalódtam benne, ahogy az utána következőkben is. Ezt is elhallgatom, de nem hagy maradandó nyomokat.

Erre most nem vagyok ráhangolódva, de adott körülmények közt működhet.

Az előző lemezükre 8,5-öt adtam, de azt hiszem, most fogom tudni jól megfogalmazni, hogy mi is a bajom velük: Túl konkrétak az eszközeik, jobban szeretem, az árnyaltabb, burkoltabb megoldásokat.

Szar. Mondjuk nekem a Cattle Decapitation meg az Aaanaaal Naaatrahhjs... sem tetszuk.

Köszönet az ajánlónak, ezt a fajta gótikus zenét nagyon szeretem. Mintha a Systers of Mercy és a Tiamat ötvöződött volna egy nagyon kemény hangzással megtámasztva. Kötelességem megjegyezni, hogy a Hammerben Milán Péter csinált a bandával interjút.

Unalmas. Nagyon.

Ez már túlmegy azon a határon, amit még zenének tudok tekinteni. Még az ilyen ultrabrutális zenei környezetben is vannak olyanok, akik élvezhetőt tudnak alkotni, de ez a csapat nem tartozik ezek közé. Ráadásul kis híján 1 óra, ne vicceljünk már...

Rém idegesítő.

Jóság, még a tízes sem esélytelen... amúgy meg BlackZone jól leírta a hatást. :-)

Ez is jóság, ritka ocsmány, síri hangulatú pusztulat, a hangzással szerintem sincs gond.