Amikor a The Oldest House két évvel ezelőtt megjelentette első, szűk huszonöt perces bemutatkozó anyagát, sokan hajlamosak voltak elintézni a dolgot annyival, hogy Alex Moreán talált magának egy újabb játszóteret az anyazenekara mellett (ez egyébként a black metalos Aversio Humanitatis). Az akkori kislemez ugyanis egy izgalmas ötleteket felvonultató, de különösebb kohézió nélküli zajfolyam volt nehezen […]
Tovább »
Egy régi közmondás szerint a gyertya másnak szolgál, miközben önmagát emészti. Ha pedig nagy lánggal ég, gyorsan el is fogy. Ezeket a bölcsességeket nemcsak a hétköznapi életben tudjuk értelmezni, de a zenében is találunk rá számtalan példát. Heti rendszerességgel megjelenő sorozatunkban olyan zenekarok albumait mutatjuk be nektek, melyek egyetlen lemezzel váltak kedvenccé, kultikussá, majd el […]
Tovább »
Ősz elején, egészen pontosan szeptember 11-én érkezik a milánói Drown In Sulphur új kislemeze, ami egyúttal a német Noble Demon istállójához való csatlakozást is jelzi. A blackened deathcore brigád háza táján komoly jövés-menés volt az utóbbi időben, a megújult tagság pedig úgy döntött, ideje lehámozni a felesleges sallangokat a zenéről. A frissen bemutatott New Moon Rising On Florence képében egy koszosabb, dühösebb és a korai hardcore energiáihoz visszakanyarodó tételt kaptunk, ahol a black metal kapcsolat inkább agresszív arculatát mutatja. A koncepció a bagolyszerű mitológiai szörnyeteg, a Strix alakja köré épül, amely szabadjára engedi az okkult, biblikus és szabadkőműves utalásokkal teli sötétséget.
Az új irányvonalról a zenekar a következőket osztotta meg: „A tagcserék után a mély elcsendesedés időszaka következett. Tudtuk, hogy változásra van szükség, egy nyersebb, a gyökereinkhez hűbb, de a modern korra szabott visszatérésre. Lehántottuk a szimfonikus rétegeket, hogy a tiszta agresszió vegye át az uralmat.”
A finn underground színtér és média jól ismert figurája, Tomi Perrakoski tető alá hozta második szólóalbumát. A Homeland címet kapott korong nem a megszokott északi mitológiát boncolgatja, hanem az észak-amerikai indián törzsek történelméből, az elnyomás, a kiszorítás és a túlélés súlyos témáiból merít ihletet. Zeneileg egy filmszerű, death metal és szimfonikus metal köntösbe ágyazott konceptuális anyagról van szó, ahol a dalok egy-egy különálló, mégis közös gyökerű történetet mesélnek el. A cammogó súlyosságot és a dinamikát helyenként Derek Wolfstein vendégjátékával (gitárok, dobok) fokozták, így a végeredmény egy kifejezetten rétegzett, súlyos utazás lett.
„A Homeland az egyik legszemélyesebb album, amit valaha készítettem. Minden dal a túlélésről, az identitásról, az igazságtalanságról és a reményről mesél. Olyan hangok és történetek előtt akartam tisztelegni, amelyek felett túl gyakran elsiklik a világ. Minden dal egy történet, és minden történet egy nép emlékezete.” – mondta Tomi.
Mindig érdekes feladat magyar lemezről írni, leginkább azért, mert a hazaiak jóval többet foglalkoznak egy elcseszett kritikával, mint mondjuk egy chilei black/death csapat, vagy egy dél-koreai brutal death horda. Ennek megfelelően igyekeztem érzékenyen nekiugrani az Assur friss lemezének, mert önmagában rengeteg érdekességet rejt magában az anyag, ahol nem sok hely marad a találgatásoknak és a […]
Tovább »
Akkor kezdjük a kényelmetlen valósággal: vannak zenekarok, amelyeket úgy körülbelül csak pólók, kiegészítők, plakátok szintjén ismerek és valahogy sosem kaptam rá vágyat, hogy utánajárjak a nagy népszerűségnek. Erre tipikus példa a Children Of Bodom, vagy kritikánk jelen tárgya, a Dimmu Borgir. Egyszerűen pár dalon túl sosem érdekelt a csapat, úgyhogy hiába a nagy múlt, számomra […]
Tovább »
Egy régi közmondás szerint a gyertya másnak szolgál, miközben önmagát emészti. Ha pedig nagy lánggal ég, gyorsan el is fogy. Ezeket a bölcsességeket nemcsak a hétköznapi életben tudjuk értelmezni, de a zenében is találunk rá számtalan példát. Heti rendszerességgel megjelenő sorozatunkban olyan zenekarok albumait mutatjuk be nektek, melyek egyetlen lemezzel váltak kedvenccé, kultikussá, majd el […]
Tovább »
A dallamos, modern rockzenékre szakosodott Adventure Cat Records istállója ritkán nyúl mellé, ha slágergyanús, fogós alapokról van szó, és most sincs ez másképp. A kiadó gondozásában június 12-én jelent meg az Indiana államból származó Sakoya legújabb kislemeze, a Strangers. Az Alex Nauth énekes vezette trió a kétezres évek alternatív metal és rádiós hard rock formuláját keveri modern köntössel, a fogós riffek mellett pedig olyan háttérsegítséget is kaptak a közelmúltban, mint Keith Wallen, a Breaking Benjamin gitárosa.
„A Strangers egy érzelmi kötelék dacos elvágásáról szól, kijelentve, hogy valaki, aki egykor mindent jelentett, mostantól semmit sem jelent. Arról az ellentmondásról beszél, amikor a szabadulásért imádkozol egy olyan szerelemből, amiről azt állítod, már nincs hatalma feletted, miközben lassan kényszeríted magad a közönyre. A dal abban a furcsa zónában mozog, amikor még sebzett vagy, de ezt nem vagy hajlandó beismerni.”
A formáció a tavalyi New Man EP után ezzel a klippel kísért újdonsággal folytatja a menetelést. A zenekar egy hónapja adta ki Some Things Never Change dalának vizuális videóját, A modern, dallamos amerikai rock és a Breaking Benjamin-féle vonal kedvelőinek érdemes vetniük erre is egy pillantást.
A texasi Houston bűzös és fülledt undergroundjából nem csak a mocsaras sludge és a rágógumi-ízű modern metal képes előmászni, ha a sors is úgy akarja. A 2019-ben alakult Haserot ugyanis a legszebb kilencvenes évekbeli hagyományokhoz nyúl vissza, és július 10-én szabadítja a világra Advent of Suffering című debütáló nagylemezét a Redefining Darkness Records jóvoltából. A csapat a jól ismert Morbid Angel, Entombed és Carcass fémjelezte vonalon mozog, ám a debütálásra olyan illusztris bálványokat rántottak be, ami mellett nem lehet elmenni szó nélkül.
A Curse of Haserot című tételhez a legendás James Murphy és Andy LaRocque szállítottak le egy-egy gitárszólót, míg a Tears in Bethlehem dalban az egykori Morgoth torok, Marc Grewe vendégszerepel. Ha ez a névsor nem lenne elég a gőzmozdony-szerű lüktetés garantálásához, a sűrű és cammogó súlyossággal megáldott anyag végső hangzását maga Dan Swanö csiszolta tökéletesre az Unisound stúdióban, a pofás borítót pedig a stílusveterán Juanjo Castellano követte el. Old school death metal betárazva, néhány dal már tesztelhető a csapat bandcamp oldalán.
A brit nehézfém hagyományoknak van egy sajátos, szürke tónusú makacssága, amely nem a trendek hullámain lovagol, hanem egyszerűen megvárja, amíg a divat köre körbeér, és a világ újra rászorul az egyedi súlyú melankóliára. Idén én is ezt a fajta vonalat vártam a legjobban, köszönhetően a Godthrymm friss anyagának, valamint a Warning immár 20 éve esedékes, […]
Tovább »
