A finn melodikus death metalos As The Sun Falls bemutatta As Night Devours című szöveges videóját. Ez a második kislemez a május 22-én érkező Songs From The Veil nagylemezről. A dal a sötét, fojtogató északi éjszaka csendjébe kalauzol, ahol az ősi hiedelmek, a természet és az emberi törékenység találkozik. A zúzó riffekkel és magával ragadó dallamokkal operáló tétel a finn mitológiából és a téli tájak ridegségéből táplálkozik, megidézve azt a pillanatot, amikor a sötétség rátelepszik a világra.

A Mikael Andersson (MRG Production) által kevert anyag a zenekar eddigi legkiforrottabb, legérzelmesebb munkájának ígérkezik. A szöveges videóért Katerina Karpouzi felelt.

Április 17-én szabadítja a világra a Daemonium Regni bemutatkozó, címadó nagylemezét CD-n, vinylen és kazettán. A projekt mögött nem más áll, mint az Unanimated énekeseként ismert Micke Broberg, aki ezúttal egyedül rögzített mindent.

A sötét és epikus black metalban utazó anyag a Root, a Bathory és az Ancient Wisdom híveinek szól. A zene vészjósló és komor, mint a lassan terjedő fekete láva: a repetitív riffekre épülő, rétegzett hangszerelés felett kizárólag latin nyelvű szövegek hallhatók, hol démoni hörgés, hol komor kántálás formájában, liturgikus jelleget kölcsönözve az átlagosan 6 perces, nyolc tételnek. A lemez maszterelését a legendás Dan Swanö végezte, a borító pedig Daniele Valeriani (Mayhem, Mysticum) munkáját dicséri. A lemezt nyitó Mater Daemonium című tételt már meg is hallgathatjuk.

A finn Vargrav 2018 óta próbálja több-kevesebb sikerrel a hátán cipelni és megmenteni a kilencvenes évek végének kissé háttérbe szorult szimfonikus black metalját (gondoljunk a korai Covenant vagy az Obtained Enslavement lemezekre). Április 17-én a Werewolf Records jóvoltából meg is érkezik a negyedik űrutazás, a Dimension: Daemonium, természetesen CD-n, vinylen és a trendeknek megfelelően kazettán is.

A 43 perces anyag a zenekar szerint az előző korong „kozmikus hullámzását” viszi tovább, ahol „senki sem hallja a sikolyod”. Földhözragadtabban fogalmazva: marad a csillagporos, grandiózus billentyűtémákkal nyakon öntött, de közben kellően fagyos és dühös black metal. Akinek hiányzik a Nexus Polaris korszaka, és bírja, ha a zord riffelést folyamatosan átszövi a szintetizátoros sci-fi atmoszféra, annak április közepén érdemes lesz rápróbálnia.

Felejtsük el egy pillanatra a kilencvenes évek lebegős, szintetizátorokkal és dallamos basszusfutamokkal operáló atmoszferikus black metalját – legalábbis abban a formában, ahogy azt az Aerdryk a 2022-es bemutatkozó lemezén tálalta. C.V.B. (akit a Wolvennest, a Cult of Erinyes vagy a LVTHN soraiból is ismerhetünk) szólóprojektje ugyanis kimutatta a foga fehérjét. Bár a melankólia nyomokban még fellelhető a zenében, a hangulat a külvilághoz idomulva jócskán bekeményített.

Az újkori nekibőszülés eredménye a flamandul „tisztátalan” jelentéssel bíró Onzuiver című második nagylemez. Ez az anyag már nem az éteri merengésről szól: a fojtogató kénkőszaggal átitatott korong egy ideológiai fegyver a keresztény morál ellen, ahol az ördög a szellemi felszabadulás metaforájaként jelenik meg. A torzított, frenetikus riffelés mögött helyenként szinte folkos megközelítés bújik meg, miközben a korábbinál is mérgesebb, változatosabb vokálok a behódolás láncainak letépésére buzdítanak. Ahogy a sajtóanyag találóan fogalmaz, az egész alkotás nem más, mint egy szimbolikus ütés az önjelölt moralitás arcába, amivel a projekt nyíltan visszaköveteli a black metal eredeti, lázadó küldetését.

A nyolc tételes szonikus zarándoklat tavasz elején, egészen pontosan március 21-én érkezik az Amor Fati Productions jóvoltából, CD-n és vinylen. Az underground gyűjtőknek ráadásul duplán – vagyis triplán – érdemes a naptárba vésniük a dátumot, hiszen a friss anyag megjelenésével egy időben a debütáló lemez is kap egy bakelites újrakiadást, sőt, az Oerheks-szel közös új split lemez is ekkor lát napvilágot.

Mi van akkor, ha az elalvás nem a várva várt megnyugvást hozza el, hanem egyenes utat jelent a tudatalatti legsötétebb, legkellemetlenebb bugyraiba? Ezt a meglehetősen nyugtalanító kérdéskört járja körbe a philadelphiai IATT legújabb, filmes léptékű konceptalbuma, amely az ébrenlét, az illúziók és az öntudatlanság közötti hajszálvékony mezsgyén egyensúlyoz.

A 2008 óta aktív formáció nem ma kezdte a progresszív extrém metal határainak feszegetését. Zenéjükben a „blackened” agresszió és a sebészi pontosságú technikai tudás elegánsan keveredik jazzes beütésekkel, klasszikus zenei hangszerelésekkel és egy olyan súlyos atmoszférával, ami garantáltan távol tartja a békés álmokat. Az Etheric Realms of the Night címet viselő, 48 perces és hét tételt felvonultató pszichológiai utazásuk május 8-án landol a Black Lion Records istállójából.

A lemez első meghallgatható tétele a Drift Away. Ez a dal akusztikus textúrákkal és légies fuvoladallamokkal kecsegtetve, a súlytalanság hamis illúziójával ringatja álomba a gyanútlan hallgatót – mielőtt a rákövetkező tételek (mint az alvásbénulás fojtogató mozdulatlanságát megzenésítő To Lie Beneath, vagy a tiszta káoszba forduló Pavor Nocturnus) kegyetlenül rá nem rúgják az ajtót az emberre.

A kvartett (Jay Briscoe – basszus/ének, Joe Cantamessa – szólógitár, Alec Pezzano – ritmusgitár/nagyzenekari hangszerelés, Paul Cole – ütősök) ráadásul nem éri be a puszta zenei nyomasztással: a lemezhez egy összefüggő videósorozat is készül, hogy vizuálisan is maradéktalanul lerántsanak minket ebbe az ellenséges álomvilágba.

Létezik egy elmélet az asztrofizikában egy bizonyos sötét anyagról, amelyből a fekete lyukak formálódnak – ezt nevezik holeumnak. Pontosan ebből a kozmikus, felfoghatatlanul súlyos koncepcióból merít ihletet az alicantei The Holeum, amelyet 2014-ben hívtak életre a spanyol underground sokatpróbált alakjai (többek között a NahemaH és a Demised egykori tagjai).

A formáció nem a hagyományos utakat járja: zenéjük a kísérletezős death/doom, a poszt-metal és a melankolikus, dallamos fémzene határvidékén egyensúlyoz. Hamarosan le is zárják a karrierjük első nagy szakaszát egy trilógia befejező akkordjaként. A március 20-án érkező harmadik nagylemez, az Ensis felvezetéseként most bemutatták az utolsó előzetes dalt, az Esoteric Futuristic Visions-t, amelyhez egy szöveges videó is készült. A tétel remekül illusztrálja a csapat zenei vízióját, ahol a súlyosság nem egy helyben toporgó dagonyázást, hanem előremutató lendületet jelent.

A fagyos saskatchewani prérin és az elhagyatott kanadai szellemvárosok pusztulatában fogant a Northern Graves ötlete, amely eredetileg Damian Smith (Altars of Grief) szólóprojektjeként indult. A bázisát időközben a texasi Houstonba áthelyező, és többek között a Wills Dissolve tagjaival teljes zenekarrá bővülő formáció április 17-én hozza ki első nagylemezét Derelict Heart címmel, a Meuse Music Records gondozásában.

A lemez koncepcióját Andrew Suknaski kanadai költő munkássága, a véget nem érő telek és a vidéki elnéptelenedés ihlette. A természet erői ráadásul nem csak papíron voltak jelen: a felvételek pont akkor kezdődtek, amikor a pusztító Beryl hurrikán lecsapott Houstonra, így a vihar szó szerint rányomta a bélyegét a blackened doom metal anyag atmoszférájára.

Hosszú hibernáció ért véget: az első, kifejezetten beteges atmoszférájú trilógiája után hét évnyi hallgatásba burkolózó Mylingar ismét feltört a mélyből. A formáció (amely az internetes archívumok okoskodásaival ellentétben továbbra is makacsul ragaszkodik a teljes névtelenséghez és a földrajzi behatárolhatatlansághoz) április 17-én indítja útjára legújabb, háromrészesre tervezett rémálmának első felvonását. Az Út címet viselő negyedik nagylemez az Amor Fati Productions égisze alatt lát napvilágot CD és vinyl formátumban.

A zene maradt ugyanaz a bűzös, gonosz és disszonanciába hajló death/black metal, amivel annak idején felhívták magukra a figyelmet. A fojtogató és morbid összképet a zenekar védjegyének számító embertelen vokálok uralják, így a végeredmény továbbra is a káosz, a halál és a kénkő fojtogató szagát árasztja. A lemez leírása sem veszi le a hurkot a nyakunkról: az Út egyáltalán nem tömegcikk, sokkal inkább a szonikus erőszak egyfajta szelepe, ahol a józan észt, a morális gátakat és a rendet kíméletlenül sárba tiporja négy beteg elme. Ha ezek alapján mégis szimpatikussá válik a dolog, akkor első meghallgatható dalukkal már tehettek egy próbát.

Tíz év nagy idő, különösen, ha egy olyan zenekarról beszélünk, amelyik eleve száműzte a hathúros gitárokat a próbateremből, nehogy véletlenül valami hagyományos riffelés megzavarja a gondosan felépített világfájdalmat. Az atlantai Dead Register pontosan ezt az utat járja: kizárólag vastag basszusokra, szintetizátorokra és egy komor bariton énekre építkezve nyomasztják a poszt-metal és a dark/gothic rock metszetében mozgó hallgatóságot. Május 22-én az AVR kiadó égisze alatt az első komolyabb mérföldkövük, a 2016-os Fiber kap egy tízéves, felpimpelt újrakiadást.

A Fiber (10th Anniversary Deluxe Remaster) a sajtóanyag meglehetősen költői megfogalmazása szerint „újra fizikaivá teszi az emlékezetet”. A gyakorlatban ez annyit tesz, hogy a M. Chvasta, Avril Che és Chad Williams által annak idején minimális utómunkával, szinte élőben rögzített sávokat alaposan leporolták. A remasterelés ráerősített a mélyfrekvenciákra és a letisztultságra, de bölcsen meghagyták benne azt a fojtogató atmoszférát, ami miatt az ember önként vonul be egy ablaktalan szobába a lemez hallgatása közben.

A dalok – mint a rituális lüktetésű címadó, vagy a fizikai fájdalommal határos súlyú Grave – továbbra is a szikár, hipnotikus ismétlődésekre és a komor őszinteségre építenek, mindenfajta felesleges zenei bűvészkedés nélkül. A jubileumi kiadás végére bónuszként egy 2016-os keverőpultos koncertfelvétel, a Reverse is felkerült, mintegy lezárva a formáció első korszakát.

Costa Rica manapság meglepően termékeny talaj, ha rothadó fémzenéről van szó. Ezt hivatott bizonyítani a 2020-ban alakult Candarian is, akik április 27-én hajtják végre a hallgatóságon a Trepanación (azaz Koponyalékelés) című bemutatkozó nagylemezüket. A Christopher (gitár), Jose Pablo (basszus/ének), Pablo (dob) és Felipe (gitár) alkotta négyes a korai ’90-es évekbeli old-school death metalját játszák.

A promós anyag persze szokás szerint „érett dalszerzésről és fölébe emelkedő atmoszféráról” áradozik, de a lényeg, hogy ez egy tisztességesen sárba forgatott, gore- és horrortémákkal operáló barlangi mészárlás. A hangzás és a zene pont olyan barátságos és letaglózó, mint Grant Hatfield meglehetősen naturalista borítóképe.