Cemetery Echo – Vámpírrománc és kocsmarock a könnytanyáról

A goth rock ködös eleganciája, a deathrock és a post-punk ridegsége, valamint az első hullámos fekete fém vadsága ritkán fér meg egyazon színpadon, ám a Buffalo-i Cemetery Echo pont ebből a fura fúzióból kovácsolta össze saját, „Haunt ’n’ Roll” elnevezésű stílusát. A nyolcvanas évek horror-nosztalgiájában és okkultizmusában tanyázó formáció augusztus 21-én jelenteti meg első nagylemezét Civitas Lacrimarum címmel, a Seeing Red Records gondozásában. A helyi legendák szerint a tagság vagy évszázados vámpírokból áll, vagy egy sörözőben kötött fausti paktum szüleménye, de a lényeg, hogy az Eric Sauter irányításával kevert anyag egy sötét, disztópikus víziót fest elénk.
A lemezről és az első, roppant finom című Cannibalistic Underground Nihilist Teens kislemezről a zenekar a következőket tudtuk meg:
„A dal az ifjúsági lázadás könyörtelen, ciklikus természetét ragadja meg, amely mindig visszhangra talál, ha egy generációt a perifériára szorítanak. Az árnyékból figyeltük, ahogy ez az új nemzedék megkeményedett az elnyomás korában, és új underground szintereket hozott létre. Mint évszázados vámpírok, akik birodalmak felemelkedését és bukását látták, elmondhatjuk, hogy ennek a kaotikus újjászületésnek a látványa véres könnyeket csal a szemünkbe.”

Cemetery Echo – Civitas Lacrimarum
(Seeing Red Records)
1. Hell Night
2. Cannibalistic Underground Nihilist Teens
3. Snakeland’s Pull
4. Knight Rider
5. Dungeon of Love
6. Echolocation
7. Sanctuary
8. Trouble With Demons
9. Babylon









