Hangpróba - 2026. július

Fémes verzió köröket ver rá, de ezt is meghallgattam annak idején utána és jól esett egyszer.
Erre a heavy metalra még én is vevő vagyok. Biztos, hogy nem fogom hallgatni, mert nem érzem magaménak a zsánert, de ez a ronda borítót leszámítva egy roppant igényes lemez.
Nagyon ritkán veszek elő post/black/doom vegyületeket, pont a King által említett vokál miatt. DE! Akadnak zenekarok, amik a hangulattal, a remek ötletekkel simán megfognak maguknak és az utóbbi években azért volt pár hasonló. Ez a friss, egyszemélyes projekt nem az.
Lásd: kritika.
Régi motoros projekt, aminek sok jó lemeze született már. Kifejezetten az Autumn Eternal nagy kedvenc, de sosem okoznak csalódást.
Ezt pár hónapja találhatták egy szeméttelepi guberálás közben előkerült kazettás magnó deckjében, ahová a 90-es évek elején beragadt. Még a felvétel rögzítői sem bajlódtak a feszítővassal, inkább kukázták az egészet:)
Ugyanaz a megszámlálhatatlan éve nyújtott teljesítmény...Igazából nem gáz, de nagyon gyorsan rá lehet unni.
Kellemesen elcsordogált a háttérben! A felcsendülő hangok valóban megidézik a telet, sötét szobában, fülessel jó hallgatni. Továbbra sem zsánerem a stílus, de ez egy egészen jó anyag, akik otthonosan mozognak a ds-ben, azoknak biztosan befog jönni!
Nagyon jó a zene, karcos, tipikus HM! Sajnos az énektől már az első dalban elöntötte az agyamat a csatornalé! Maga a zene, főleg Mikkey dobjátéka viszont megtartja egy erős hét ponton a lemezt!
Nem tudtam előzetesen, hogy mit várjak a lemeztől, de az amcsi banda melo-death/doom stílusú zenéje nagyon meglepett - pozitív értelemben! Csodás dallamok, varázslatos, a hangulathoz tökéletesen illő szólók, filozofikus szövegek, gyönyörű borító! Összességében szerintem ez egy zseniális lemez, nyugodt szívvel adom meg rá a maximális pontszámot! Köszönet az ajánlónak!
Az Underworld Klub oldalán, ahol szintén értékelni lehetett a lemezt, a következőket írtam: „Ez igen! Nem ismertem a bandát, viszont amit itt hallok tőlük, az teljes megelégedéssel tölt el! Hogyan feszegessük a doom határait? Nincs egyetlen idegesítő hang sem, ötletes témák, remek hangzás, egyedi dalszerkezetek! Pontosan az ilyen zenei élményeket keresem!” Véleményem azóta sem változott, és már most előre borítékolható, hogy az évvégi listámon előkelő helyen fog szerepelni az album!
A pontszámhoz mindenképpen szükség volt arra, hogy boymester minden igényt kielégítő albumismertetőjét is elolvassam! Nem befolyásolt, de sok mindenre rávilágít, ami alapján könnyebbé vált ennek a súlyos doom stílusú zenének a befogadása. A borító nagyon szép!
Remek hangulatú melo-death/doom muzsika a belga banda boszorkánykonyhájából (hmm, micsoda alliteráció! :) ) Szóval ez egy kiváló album, erősen ajánlott mindenkinek!
A francia bandák nagyon magas fokon, és egyedi ízzel megspékelve művelik a zeneművészetet - nincs ez másképp a Verdun esetében sem! Ízig-vérig mocskos, arcba mászó, nyers erőtől duzzadó sludge/doom stílusú zenéjük is erről tesz tanúbizonyságot!
Ahhoz képest, hogy amerikai a projekt, sikerült egészen hiteles black metal albumot megalkotni, ahol dominál néhány folkos elem is az egyes tételekben. Engem magával tudott vinni, szép, ötletes harmóniák követik egymást, és a durvulósabb részek is rendben vannak! Erős anyag!
Tetszetős norvég black metal, igazi, tipikus, tradicionális skandináv motívumokkal.
Old school death metal a veterán csapattól, úgy, ahogy azt kell!
A háttérben valóban elszólogat, de semmi több. Sok minden nem történik benne.
A maga stílusában ez egy kb. hibátlan lemez - igaz, ezt a tagok kilétekor már sejteni lehetett. Érdemes elolvasni a Shockmagazin kritikáját és Mikkey Dee-vel készült interjúját is, amiből sok érdekességet lehet megtudni. Ez nem egy King Diamond kópia banda - a zene persze olyasmi, mivel a négy hangszeres olyan alapműveken játszott együtt, mint az Abigail/Them/Conspiracy hármas. Nils K. Rue nem King Diamondot utánozza - nem is akarja, nem is kérték tőle sosem, ahogy Mikkey Dee is elmondja -, hanem a saját témáit, szövegeit énekli. Aztán az azóta történt dolog valamelyest beárnyékolja a bandát: először azt gondoltam, hogy ez csak egy amolyan side projekt lesz Andy LaRocque számára, azóta viszont, 40 év után távozott a King Diamondból és gőzerővel erre a bandára koncentrál csak. :( Nem tudom, hogy mi állhat a távozás hátterében - gondolom az (is), hogy Kingéknél valahogy nem akar jönni semmilyen új lemez, pedig már évek óta mennek az ígérgetések. Pedig elvileg egy KD-trilógia és egy új Mercyful Fate lemez is készülőben van...de hogy mikor lesz ebből bármi is kiadva...az idő pedig sajnos halad, King idén már a 70-et töltötte.
Brutálisan irritáló és idegesítő ez az óbégatás, üvöltözés, amit itt ének címszó alatt hallunk. A zene pedig nem lenne rossz, de az ének értékelhetetlen. Érdekesség: a bandcampes linken a srác nagyon hasonlít Juan Carlos Ferrero korábbi teniszezőre.
Ez meg még az ez előtti lemeznél is jobban tetszett valamelyest. Nagyon szép, gyönyörű hangulatú, rendkívül minőségi, nem unalomba fulladó album.
Elég jó volt, kellemes hallgatnivaló, de több olyan dal is lehetett volna rajta, mint az utolsó Benediction Tones - annak a refrénje egyből beragadt, nem úgy, mint a többi.
Semleges maradok, mert ez a fajta doom nagyon nem az én zeném - fogalmazzunk így. Az életemet is eluntam rajta kb.
Nem rossz, az utolsó három szám nekem sokkal jobban tetszett, mint az első három - a IV kifejezetten.
Ez az elmegy kategória.
Vannak benne jó megoldások, zenei részek, de az indokolatlanul hosszú számok sokat rontanak az összképen.
Elmegy, de hogy mennyi relevanciája van egy új norvég black metal projektnek 2026-ban, az egy érdekes kérdés.
Kifejezetten üdítő volt a Warning után hallgatni. Az előzőre már nem emlékszem, a 2014-es lemezük meg kapott érdekes kommenteket is a HP-n.
Jóféle winter synth, kellemes ebben az undorító melegben.
Szerintem az ének úgy jó, ahogy van. Nem ismerem a zenekar történetét, viszont azt sejtem, hogy az egész mögött Andy LaRocque a főnök, így teljesen érthető az énekes választás. A vokalista orgánuma sokszor megidézi King mester munkásságát. Valahogy úgy írnám le az egészet, mint egyfajta King Diamond/Hammerfall háziasítást. A borító meg a logó az gyalázatosan igénytelen. Nem emiatt vonok le pontot, hanem csak egyelőre nem hallgattam annyit, hogy megadjam a maxot.
Hozza a régi kilencvenes norvég hangulatot, lehetnének érdekesebbek a dalok.
Nagyot megy ezzel az új lemezzel az amcsi Apácamészárlás, sokkal izmosabb dalok készültek most, mint az előző nagylemezen. Nagyon szeretem ezt a tufa egyszerű, dühös állatságot, amit ez a banda 87 óta tol.
De tényleg lehetne jobb az ének. A hangszín is, bár az nem rossz, csak tudnék jobbat is elképzelni. A terjedelemben viszont nem indokolt, hogy végig magas regiszterben mozogjon, még ha szerves része is ez a stílusnak. A kevesebb több elv jobb lett volna. A zene viszont gyakorlatilag tökéletes.
Nem vagyok egy DS rajongó, és ez az album se változtatott ezen. De nem idegesített, munka mellett egész kellemes volt hallgatni a háttérben
Kiváló anyag
Ja, hogy ez BM akart lenni? Hát annak egy kicsit vérszegény
Tisztességes prog, nincs benne óriási újdonság, nem váltja meg a világot, de én szerettem hallgatni
Kellemes riffek, jó a hangulat, de nekem kicsit összefolytak a számok a végére
Alapvetően tetszett a zene, de bevallom, a végtelen hosszú számok próbára tették a türelmemet
A zene nem volt rossz, de nekem a vokál nem tetszett valamiért
A black metálkodását jobban szerettem Gormothnak. Meglepően nem gagyi az itt hallható synth valami. Nem tudnám ezt igazán dungeon synthenk hivni, mert nincs benne semmi dungeon. Az atmoszféra egy nyugodt, szelid meglett öregember mindennapjait ábrázolja, amint éppen az udvaron a tyúkok kapirgálnak a hóesésben, vagy éppen rőzsegyűjtés közben kapjuk rajta a bácsit, amint perverz módjára leselkedik a patakban ruhát mosó lányok után. Érdekes megközelites, hogy most a fantasy világon belül az NPC karakterek életébe kapunk betekintést, és a hero és az orkok még látótávolságon belüle sem kerülnek.
A heretépő ének túl sok. Ezzel a hangszinnel sem lenne baj, de valahogy teljesen kitölti a teret és rátelepszik a remekbeszabott riffekre. Zeneileg egyértelműen megérdemelne egy kövér 8 pontot, de az énektől képtelem voltam élvezni.
Már megint egy amcsi, aki vikingvért szimatolt! Szokásosan nem érti a műfajt. Az önmagát black metálnak megnevező banda az arcunkba tol valami black-death alapú metalcore förtelmet. Kifejezetten undorito és izlsételen egy zene. A noise elemek sem tesznek jot neki.
Nézzenek oda, mit művelnek ezek a belgák. Az első dal nagyon fapados lett (kedvesen amatőr, de szórakoztató), viszont ami után következik, az arcletépős jól kiegyensúlyoyott prog-death (ami néha azért inkább már melodeath metálba hajlik). Igazából sok újdonság nincs itt, ennek ellenére nagyon hallgatattja magát a nagybetűs hangulat. Puszi visszakézből Mikenak!
Szennyes, mocskos sárban csúszás. A franciák nem okoznak meglepetést, ha atomoszférát kell épiteni. A középtempós dallamok dominálnak, amikor viszont bepörgetnek, az gyönyörűen fellazitja a mocsok-masszát.
Megint ugyanazt érzem, amikor ismét egy amerikai akar black metált csinálni. Alapvetően nem rossz, viszont túl van polirozva, és mondhatni, ez szinte már kiölte belőle a lelket. Az atmospheric blackmetált akarja meglovagolni, de az atmoszféra elveszett a hadarós tempók között. A óbégatós "In Flames"-es énekstilus is túl van tolva, jobbára már idegesitett.
A korai Borknagar és Ulver vonalán indul el a Sort Storm, viszont ötletességben túl sokat nem tud felmutatni. Ujjgyakorlatnak jó, de elővenni nem fogom mégegyszer.
A nyitó dal tetszett, mert az félelmetes, filmzenei hangulata van. A többiről inkább karácsonyi dalok jutnak eszembe. Decemberben simán mehetne a boltokba.
Azért eléggé King Diamond a zene nem is értem miért nem azzal adták ki, és akkor jó lenne az ének is! A 3. dal a legjobb szerintem.
Tetszett, mert eléggé extrém, sok egyedi megoldás van benne. Nem nagyon hasonlít rá, de a korai Voivod jutott párszor eszembe. A második szám basszus részei nagyon érdekesen megtörik a zenét, noise, metalcore, post black elemeket tartalmaz a zene. Az első,és harmadik dalban még szép dallamokat is felfedezni. Nem könnyű hallgatni való, de extrém zene rajongóknak tudom ajánlani.
Melodikus doom, death zenét hallhatunk. Jól szól, jól van keverve. Viszont számomra unalmas volt. Indokolatlanul hosszúak a számok, nincs olyan rész a dallamos zene ellenére, amire vissza tudnék emlékezni. Lassan hömpölyög az album, el lehet hallgatni, de semmi több!
Az idők folyamán elvesztettem a zenekart, nem is tudtam hogy vannak még! Köszönöm az ajánlást! Amcsi zenekarként klasszikus észak- svéd muzsikát kapunk. Amerikai vonalról talán a későbbi Malevolent Creationra hasonlít. Nagyon jó, sallangmentes album!
Az ének tényleg elbassza, de én így is beírom a 8-at
Mi bajotok van ezzel? Veretes heavy metal a legjobb fajtából. Kurvára nem a sablonokból nyomják, párszor nagy levegőt vettem. Az éneket szidjátok, pedig ide szerintem pont ez kell. Hát hadd visítson, ha ahhoz van kedve. Mickey Dee-nél meg mindig azt éreztem, hogy a Motörheadben vissza van fogva, érezhető volt, hogy a csávóban több a kurázsi. Na, itt nincs, tolja neki szépen, ahogy illik. Kerestem az okot, hogy miért ne érne ez tíz pontot, de nem találtam. Ha mégis lett volna ilyen, a Dreams Of Darkness revansot vett volna rajta. Kurva nagy dal.

Vélemény, hozzászólás?

Hangpróba – 2026. július (15 komment)

  • Nagaarum Nagaarum szerint:

    Bocs, de pont mikor pontozni akartam, mindig le volt fagyva az oldal. Azt se tudtam, mi a hallgatnivaló… 😮

    • boymester boymester szerint:

      Semmi gond. A szolgáltató karbantartást tartott a szervereken, de elég későn küldtek értesítést, nem tudtunk időben lépni (kb. mindenki valamelyik fesztiválon, bulin volt a hétvége folyamán). Elvileg most már minden rendben lesz.

  • boymester boymester szerint:

    Sziasztok! A szolgáltató szerverével voltak gondok az elmúlt napokban, ezért korlátozottan, vagy sehogy nem volt elérhető az oldal. A hiba tehát nem nálunk volt és elvileg igyekeznek kiküszöbölni a gondokat. Most el lehet érni a pontozást, akinek nem ment el a kedve, azért még próbáljon meg bedobni néhány pontot. Köszönöm a türelmeteket és a technikai gondok miatt pedig elnézést! Reméljük hamarosan megszűnnek a problémák.

  • Gormoth1219 Gormoth1219 szerint:

    Sziasztok! Megjelent az új albumom. Itt van pár Bandcamp kód aki szeretné használja.
    https://gormoth1219.bandcamp.com/yum
    9lf3-k6sr
    zcal-66hd
    3jfq-kkqc
    w9d7-gk6w
    ctha-b9z4
    suer-x9km
    sw6w-etz6
    psyc-u2kk
    xzkq-c6cf
    jyy9-wy4a
    fukk-c3jb

  • nascence nascence szerint:

    Naga, ha már a 7-8 pontokért kell reklamálni egy albumnál, akkor az aztán már tényleg a világ vége :D. Amúgy nem az énekhang csupán a baj, hanem az, hogy túl van énekelve és nem hagyja kibontakozni a riffeket.

    • Nagaarum Nagaarum szerint:

      Ja, értelek. Most meghallgatom még egyszer, mert az külön nem tűnt fel, hogy mennyi az énekmentes / énekes rész. Amúgy annak ellenére, hogy ez egy fél szupergrupp, feltűnően kevés az ikon a „supported by” rész alatt.
      Inkább Dimmurtalnál nem értettem az agyelöntős csatornalé részt. 😀 Hát de most tényleg, mi kellene a heavybe, ha nem ez.

    • nascence nascence szerint:

      Igen, egyetértek vele, hogy ez hozza kvintesszenciáját a régimotors doom zenéknek. Ezért is sajnálom kicsit, mert a riffeket nagyon tudnám élvezni itt.

    • nascence nascence szerint:

      Nem értem a referenciát (pedig láttam már párszor a Eurotripet)…

    • mike666 mike666 szerint:

      Szerintem a puszira gondol 🙂

  • boymester boymester szerint:

    Hozzon valaki valami fagyos cuccot erre a hőségre.

  • mike666 mike666 szerint:

    Hatalmas puszi az Ethereal Darkness ajanlojanak. Ez egy csoda.