Október 9-én mutatkozik be az olasz Orbita zenekar, akik az Aural Music gondozásában hozzák ki a Farewell to All We’ve Lost címre keresztelt bemutatkozó nagylemezüket.

A formáció még 2020-ban, egy hagyományosabb, nyersebb stoner/doom demóval mutatta meg magát a világnak, azonban a tagság cserélődésével a zenei fókusz is eltolódott. Az új lemez sokkal mélyebbre ás: a sivatagi riffeket egy jóval sötétebb és pusztítóbb dark/doom atmoszféra váltotta fel. A kiadvány mindössze négy szerzeményt tartalmaz, ám a tizennégy perces zárótétel önmagában is fizikai próbatételt ígér. A stúdiós utómunkálatokat az Enrico Baraldi vezette Vacuum Studio intézte, a lemez borítóját pedig a finn Hexvessel zenei agya, Benjamin König festette.

Amikor egy hazai formáció bemutatkozó nagylemezéhez olyan kaliberű nemzetközi grafikus készít borítót, mint a Destruction, az Accept vagy az Annihilator vizuális világáért is felelős Havancsák Gyula, az mindig bizakodásra ad okot. A budapesti Spectral Despair nem is aprózta el a dolgot: a súlyos, groove-okkal megpakolt doom/death metalban utazó brigád Break The Cycle című első stúdióalbuma november 30-án lát napvilágot.

A kiadvány fizikai formátumban kazettán (Fekete Terror Productions) és CD-n (Death Trap Productions) is polcokra kerül. A zenekar azonban nem éri be pusztán a digitális és fizikai terjesztéssel, egy masszív lemezbemutató koncertet is tető alá hoznak december 4-én, a fővárosi Robot klubban. A srácok a következőket fűzték hozzá a közelgő őrülethez:

„Eljött végre a pillanat, megmutathatjuk nektek az első nagylemezünk, a Break The Cycle borítóját!! A lemezbemutató koncert pedig december 4-én, pénteken lesz a Robotban, ahol nem szarozunk majd, hanem eljátsszuk nektek az egész új lemezt az elejétől a végéig!”

A buli súlyát tovább növeli, hogy a hardcore-punk/black metal keverékben utazó Kazal mellett a 33 éves cseh death metal legenda, a Fleshless is tiszteletét teszi a színpadon. A megjelenésig még két előzetes dalt ígér a zenekar, addig viszont hallgatni valónak a Born, Died, Buried marad, amiről már hoztunk hírt.

Az ősz a beérkező hírek alapján egyre több hangulatzenével kecsegtet, legyen szó black, death metalról, vagy a jó öreg doomról. Ez utóbbit képviseli a Stuart West által életre hívott, 2012 óta létező, nemzetközi összefogásból született Thronehammer is. A mára hatfősre duzzadt zenei formáció mára jócskán túlnőtt a kezdetekkor játszott tradicionális, epikus doom kereteken és monumentális szerzeményeivel eddig nem okozott csalódást a súlyos zenék kedvelőinek.

Jelenlegi stílusukat talán úgy lehetne leírni leginkább, mintha a Candlemass találkozna a Bolt Thrower háborús borzalmaival és a korai Katatonia, Anathema, Paradise Lost fojtogató gótikus légkörével. Ezen felül post-rock hangulatokból, filmzenei mozzanatokból sem szűkölködhetünk hallgatás közben. A csapat szerint az október 9-én érkező, 74 perces Slay|Kill|Erase anyaguk lesz az eddigi legkiforrottabb megjelenésük, melyben a brutális agresszió és a törékeny szépség a legdinamikusabban kapcsolódik egymáshoz.

A Los Angeles zenei olvasztótégelyéből érkezett Early Moods második nagylemezével már felkerült a heavy/doom metal rajongók térképére, a kvintett pedig nemrég bejelentette harmadik, Ready For The Grave címre keresztelt nagylemezét, amit a RidingEasy Records szállít majd nekünk szeptember 18-án. A kiadvány felett nem kisebb név bábáskodott, mint Toshi Kasai, akinek neve a Melvins és a Tool kapcsán lehet ismerős. Érdekesség, hogy néhány dalban különleges hangszereket is megszólaltatott vendégzenészként, mint például a bendzsó vagy a theremin.

Az Alberto Alcaraz (ének) és Eddie Andrade (gitár) által alapított banda az elmúlt években már olyan nevekkel osztotta meg a színpadot, mint a High On Fire, a Candlemass és a Pentagram. A zenei fejlődésről és az album irányvonaláról Elix Feliciano basszer osztött meg néhány gondolatot:

„A hangzásunk sokkal letisztultabb lett, végre megtaláltuk a saját identitásunkat. Bár ez az anyag nincs túl messze attól, amit a múltban csináltunk, a dalszerzés egyértelműen érettebbé vált. Hallani lehet a kémiát, érezni a hangulatváltozásokat. Azt akartam, hogy ez a lemez pontosan úgy szólaljon meg, mintha élőben hallanál minket. Sikerült ezt az energiát rögzítenünk, masszívvá és dinamikussá téve a végeredményt. Mindig is ilyennek akartuk látni az Early Moods-ot.”

A lemez különböző színű bakeliteken (lila, arany, splatter) és CD-n is napvilágot lát. A pörgősebb, hagyományos doom hatásokat felvonultató címadó dal már meghallgatható.

Amikor egy kiadvány már a címével is a fizikai pusztulást és a rothadás esztétikáját vázolja fel, ott garantáltan egy fojtogatóan komor, fekete-fehér képi világ és elnyújtott atmoszféra vár a hallgatóra. Az olasz Equisetum duója pontosan ezt a temetői, rituális vonalat rángatja elő a sötétből. Szeptember 25-én, a My Kingdom Music istállójából szabadul rá a világra a Cor Ex Putredine című bemutatkozó nagylemezük.

A projekt mögött Noctuaria énekesnő és a zenei alapokért felelős Mortifero áll. Bár a formáció mélyen gyökerezik a klasszikus olasz dark undergroundban, a végeredmény egy jóval sűrűbb, apokaliptikus doom massza lett. A dalokban a korai Celtic Frost kegyetlen súlya találkozik az Unholy beteges disszonanciájával és a Type O Negative gótikus vánszorgásával, mindezt pedig néhol a Thorns rideg, fekete fémes ritmusképleteivel fűszerezik meg. A lemez koncepciója kevesebb megfejtést igényel: arra a gondolatra épül, miszerint a halál nem egyetlen hirtelen esemény, hanem egy kíméletlen, lassú folyamat, amit az énekesnő víziószerű témái tesznek még nyomasztóbbá. Aki szívesen veszik el a lassan őrlő, az elmúlást dicsőítő zenei textúrákban, annak érdemes felírnia a naptárba a kora őszi megjelenést, illetve az alábbiakban megnézni Mortuaria daluk videóját.

A teljes zenei színtéren kevés annyira bénító és káros jelenség létezik, mint a megállás nélküli múltba révedés. Ez a fajta nosztalgia nem csupán az elvesztett idő feletti sajnálkozás, hanem egy egyenesen mérgező, a jelent felemésztő állapot. Pontosan ezt a fullasztó gondolatkört járja körül az észak-ír The Crawling legújabb, What We Leave Behind című EP-je, amely október 2-án, a Grindscene Records logója alatt lát napvilágot CD, kazetta és digitális formátumban.

A 2014-ben, Lisburn környékén alakult death/doom triótól sosem állt távol a kompromisszummentes, őszinte hozzáállás, így már a témakör is érdekesnek mondható. Az új, The Parlour stúdió falai között rögzített dobtémákkal vastagított kislemezen csupán két tétel kapott helyet, de ezek is maximálisan lefedik a zenekar fojtogató atmoszféráját. Míg az A Song To Nurse The Sickness egy kíméletlenül nehéz, lassú vánszorgás, amely a múlt okozta fájdalomba való belefulladást boncolgatja, addig a Bound To The Negative (Requiem) egy bátor akusztikus átirat a tavalyi nagylemez egyik húzódalából. Ahogy a zenekar is rávilágított: az idő folyamatos elsiratása csupán egy betegség, ami megakadályozza, hogy értékelni tudjuk a jelent.

A sludge és a doom metal kényes kapcsolatában a tempó helyett mindig is a hangerő utáni vágyakozás és a súly kapta a főszerepet, ennek ékes bizonyítékát pedig a pszichedelikus elemektől sem visszariadó chicagói Shrineburner is kellő módon alátámasztja. A közelmúltban trióra bővült formáció szeptember 11-én adja ki Hymns Of Despair címre hallgató, monumentálisnak ígérkező debütáló nagylemezét, szerzői kiadásban, amiről elsőként Spectral Cataclysm című daluk által kapunk betekintést.

A 2023-ban indult projekt eredetileg Peter Norman gitáros/énekes agyszüleménye volt, ami a kezdeti demózások után CJ Johnson basszusgitárossal és a dobok, valamint a maszterelés mögött is helyet foglaló Edward Hamel érkezésével nyerte el végső formáját. A hipnotikus riffek mellett a dalszövegek az intézményesített vallások kártékonyságáról és jelen korunk egzisztenciális válságairól szólnak, a sötétebb témák mellett azonban a dallamosabb megoldásoktól sem kell búcsút vennünk. Aki a Conan vagy az Ufomammut féle, erősítők gyomortartalmát megkövetelő, kíméletlen stílusban érzi otthon magát.

Shrineburner – Hymns Of Despair

(Szerzői kiadás)

1. Void of Guilt

2. Spectral Cataclysm

3. Bodies Dragged to Sunlight

4. Slow Death Chant

5. An Ocean of Broken Hope

6. Hymn of Despair

A tradicionális doom metal színterén mindig is különös tisztelet övezte azokat az elszánt arcokat, akik a teljes alkotói folyamatot a saját nyakukba veszik. A brit Desolate Pathway mögött álló Vinny Konrad – akit a legendás Pagan Altar soraiból is ismerhetünk – pontosan egy ilyen magányos farkas, aki azért szereti a háta mögött tudni a falkáját (a korábbi dobos hölgy, Maz most is besegített a dalszerzésbe, valamint a doom veterán Jonahtan Seale is visszatért az élő fellépésekhez basszusgitáron). Sok év kihagyás után a Vinny szeptember 25-ére időzítette a legújabb, Visions In Death című nagylemezét, amely a Meuse Music Records gondozásában lát napvilágot. Az elkészítés kőkemény öt évet emésztett fel, ráadásul Vinny nem bízott semmit a véletlenre: a stúdióban egyedül rögzítette a gitárokat, a basszust, a dobokat és az éneket is.

Az eddigi anyagokhoz képest a zenei irányvonal némileg módosult, teret engedve az évek múlásával felgyülemlett keserűségnek. A végeredmény egy masszív, gitárközpontú, régivágású vánszorgás, amit Maz Magzilla társdalszerzői segítségével kifejezetten sötét, démoni és vámpíros tematikába csomagoltak a korábbi klasszikus mitológiai elemek helyett. Olyan tételek, mint a The Dark Prince vagy a Vampire’s Kiss a klasszikus gótikus horrorponyvák és az éjszakai rémek világába rángatják le a hallgatót, néhol Barry Copestake háttérvokáljával kísérve.

Ismerem a projekt bemutatkozását és jó 10 éves második lemezét, melyeken akadt pár jó dal, de összességében átlagosak voltak, a friss dalok viszont igencsak bizalomgerjesztőek. Hallgassátok meg őket!

A funeral doom esztétikája mindig is a felfoghatatlan emberi veszteség és a fizikai fájdalomig lassított gyász érzése körül forgott. Ebben a zenei közegben a melankólia nem csupán egy hangulati elem, hanem egy kíméletlen, sűrű massza, ami szép lassan maga alá temeti a hallgatót. A műfaj sokat próbált projektjeként számontartott Aphonic Threnody pontosan ezt a fullasztó atmoszférát rángatja ismét a felszínre a legújabb, Grace My Heart címre keresztelt nagylemezén. A napokban megjelent kiadvány már a nyolcadik a sorban, amit ezúttal is Riccardo Veronese hozott tető alá a vonal több neves előadóját vengédül hívva.

A The Great Hatred és a When Death Comes albumok nyomdokain haladó friss kiadvány nem csupán az üres kétségbeesésben dagonyázik. A koncepció sokkal inkább a kitartásra fókuszál: arra a töréspontra, ahol a gyász elviselése szép lassan elfogadássá alakul. Zeneileg a formáció egy roppant dinamikus, mégis kilátástalan világot épített fel. A földbe döngölő, mázsás gitártémákat és a mélyről szakadó hörgéseket tiszta énekdallamok, valamint hűvös zongora- és orgonabetétek teszik kontrasztossá. A végeredmény egy olyan folyamatosan hullámzó, hol a fellegekbe emelő, hol a sárba rántó utazás, amely alaposan próbára teszi a hallgató lelki teherbírását annak ellenére, hogy a szokásos 15-20 perces tételekhez képest most rövidebb dalokat kapunk. A lemez természetesen már teljes egészében meghallgatható.

A svéd epic doom metal undergroundban a Void Moon neve már bőven rutinos kategóriába sorolható. A Peter Svensson basszusgitáros által alapított, több mint egy évtizede aktív formáció tavaly, a Doom over Vienna fesztiválon tért vissza a színpadra, ahol Fredrik Theander gitáros is végleg megszilárdította a helyét a tagságban. Az újjászerveződött brigád most egy friss anyaggal jelentkezik: augusztus 28-án az Obelisk Polaris Productions gondozásában érkezik a The Runes That Bind című, háromdalos EP.

Bár az anyag futásideje rövid, a koncepció annál kiterjedtebb. A szerzemények az örökség, az emberi emlékezet és a kozmosz kapcsolatát boncolgatják. Az Orphans of the Sky című nyitótételt például a klasszikus sci-fi irodalom ihlette egy űrben sodródó hajó történetével, míg a záró Constellation a múltunk és a csillagok közötti hűvös kapocsra fókuszál. Érdekesség, hogy ez utóbbi dalban a Dark Tranquillity soraiból ismert Joakim Strandberg Nilsson is tiszteletét teszi egy vendég zongorajáték erejéig.

Aki a Candlemass, a Solitude Aeturnus vagy az Isole fenséges, de nyomasztó világán nőtt fel, annak érdemes egy próbát tennie az előzetesként közzétett címadó tétellel, alább pedig a pontos dallistát is átfuthatjátok.

Void Moon – The Runes That Bind

(Obelisk Polaris Productions)

1. Orphans of the Sky
2. The Runes That Bind
3. Constellation