Volt itt minden. Varsóból érkező sci-fi zúzás, de lássuk be, a hazai hordák megint rányomták a bélyegüket az estére úgy, ahogy kell. Nem volt itt finomkodás, a Riff megkapta a magáét, már ha egyáltalán láttunk valamit. Fotós szemmel ugyanis ez az este tiszta rémálom volt: a hangzás ugyan rendben volt, de a fények kegyetlen rosszak és korom sötétek voltak. Vicc kategória, hogy a zenekarok tagjai némelyik pillanatban vaksötétben nyomták a riffeket a színpadon.

​Magyar fronton: Nincs kegyelem!

​A hazai csapatok nem csak gurigáztak. A Cryptic Remains ez a régi motorosokból összeállt death metal horda, olyan elemi erőt szabadított rá a közönségre, hogy arra nehéz szavakat találni. Ádám hangja valami kegyetlen, pokoli mély, olyan gyomorból jövő hörgés, ami fizikai fájdalmat okozott a legjobb értelemben és szinte megremegtette a Riff falait.  

​És ha ez még nem lenne elég: mindkét magyar zenekar gitárosai valami hihetetlen zúzást toltak. Olyan technikás, precíz, mégis húsbavágó riffeket és beteg szólókat pakoltak le, hogy azonnal kiderült: a hazai underground öreg motorosaitól még mindig lehetne tanulni, hogy hogyan kell lebontani a színpadot. A Scaffold tatabányai veteránjai is hozzátették a magukét a kilencvenes éveket idéző, kilencven kiló old-school atmoszférával és a magyar nyelvű szövegek súlyával. Különösen H.Gábor, a Scaffold gitárosa tett le olyan riffeket az asztalra, amivel nálam totálisan elvitte a show-t. Viszont a Cryptic Remains féle pusztítás viszi a pálmát.  

A külföldi sorból a Koios még tökéletesen elment egy alapozó, bemelegítésnek. Volt egy-két baki de ettől szép az élő zene. A Lunacy pedig hozta a cyber/sci-fi death metalt, ami először tette mancsát Magyarország földjére: progresszív, elszállósabb, kísérletezős elemekkel operáltak. Aztán végül egy pörgős, kőkemény zúzással fejezték be ezt az estét, tisztességesen lezárva a brutális metal bulit. 

​Konklúzió: Aki ott volt, az tudja. Aki nem, az meg bánhatja. A magyar metal él és virul, a gitárok szólnak, a hangok pedig mélyről tarolnak.