Címke: atmoszférikus doom metal

Pantheist – Tizenöt évig formálódó dallal vezetik fel az új lemezt

Október 30-án jelenik meg az atmoszferikus és funeral doom metalt játszó Pantheist hat tételt felvonultató, Uncanny Times című új nagylemeze. Az Argonauta Records által gondozott, dupla bakeliten, CD-n és digitális platformokon is elérhető kiadvány első előfutára a The Final Journey című szerzemény, amelyhez egy szöveges videó is készült.

Pantheïst- The Final Journey (DOOM METAL ARGONAUTA RECORDS)

A lemezt nyitó dal zenei alapjai jóval a mostani stúdiózások előtt születtek meg, és a befejezéshez a felállás átalakulására is szükség volt. A zenekar a munkafolyamatról a következőket osztotta meg:

„A The Final Journey adta meg az egész album alaphangulatát. A zenét tizenöt évvel ezelőtt írtam, majd azonnal félretettem, abban bízva, hogy a jövőben találok egy énekest, aki méltó rá. A kérésem akkor talált meghallgatásra, amikor mintegy másfél évtizeddel később Linda csatlakozott a zenekarhoz – a doom metalhoz nagy türelem kell. Miután a panamai barátommal, Ricardóval folytatott filozófiai beszélgetést követően megszületett a szöveg, megtettük az első és legmeghatározóbb lépést az Uncanny Times felé ezzel a nyitódallal.”

Pantheist – Uncanny Times
(Argonauta Records)

1. The Final Journey
2. Laughing Falcon
3. Kuebiko
4. Entropy
5. Ithaca Out of Sight
6. Requiem for Your World

Darkflight – Entropy (2024)

Újabb esti promómustra, az egyik lemeznél pedig befigyel az atmoszférikus black/doom megjelölés. Ismerős volt nekem a Darkflight neve, mintha valamikor régen már volna velük, ráadásul pozitív élmények kíséretében. Füles fel, karcos, amortizáló végítéletre felkészülni. Aztán… Jött valami egészen más. A várnai zenekart Ivo Iliev billentyűs, gitáros, énekes alapította még 2000-ben és akkor az említett stílus […]

Tovább »

Elbereth – …And Other Reasons (1995)

Egy régi közmondás szerint a gyertya másnak szolgál, miközben önmagát emészti. Ha pedig nagy lánggal ég, gyorsan el is fogy. Ezeket a bölcsességeket nemcsak a hétköznapi életben tudjuk értelmezni, de a zenében is találunk rá számtalan példát. Heti rendszerességgel megjelenő sorozatunkban olyan zenekarok albumait mutatjuk be nektek, melyek egyetlen lemezzel váltak kedvenccé, kultikussá, majd el […]

Tovább »

Frayle – Könnyed súlyok

2017 óta létezik az Ohio államból származó Frayle, akik a post-metal-t egyesítik az atmoszférikus, de azért még mindig súlyos riffekkel támadó doom metal-al. A női vokál törékeny, angyali hangjai keverednek a sokszor súlyos témákkal amivel egy axiómát hoznak létre. Kísérteties, sokszor lidércesnek is mondható hangzásukat eddig a debütáló album és három EP során volt alkalmunk megtapasztalni. Szeptember 23-án azonban ismét temetésre vagyunk hivatalosak, érkezik a második albumuk, a Skin & Sorrow. Addig is kaptunk egy lemezelőzetest, amihez egy hangulatos videót is forgattak, hallgassátok meg a Bright Eyes-t.

Frayle - Bright Eyes (Official Video) 2022 4K

Rise To The Sky – Every Day, A Funeral (2022)

Az elmúlt hetekben, hónapokban rengeteg anyagunk érkezett Dél-Amerikából, leginkább a Csendes-óceánból szép partvidéket lehasító Chiléből. Számomra ebből a hirtelen bőség a meglepő egyedül, hiszen ez az ország és néhány szomszédja már régóta ontja magából a jobbnál jobb extrém produkciókat, bár ezek ritkábban jutnak el Európába, mint ahogy megérdemelnék. Chile a kontinens “Lengyelországa” jelenleg, mivel folyamatosan […]

Tovább »

Dream Unending – Tide Turns Eternal (2021)

Amikor közeledünk egy esztendő végéhez, mindig számadással, listázással készülünk arra, hogy összegezzük az adott év teljesítményét. Ennek mindig ugyanaz lesz azonban a vége: rájövök, hogy reménytelen szélmalomharcot vívunk a megjelenések ellen, melyeket az elmúlt évek káosza, járványhelyzete sem tudott annyira megtépázni. Folyamatosan futok bele olyan anyagokba, amik nem most, hanem akár hónapokkal korábban napvilágot láttak […]

Tovább »

The Answer Lies In The Black Void – Forlorn (2021)

A metal zenei világ manapság kifejezetten ki van éhezve az újdonságokra, a friss ötletekre és kísérletekre. Ugyanakkor nem hajlandó teljes mértékben lemondani a befogadhatóságról és a szórakoztató jellegről sem. A kettősség miatt nem is egyszerű igazán erős anyagot készíteni. Véleményem szerint (és ez jellemzően az év végi listázásomat is rendesen befolyásolni szokta) évente alig kapunk […]

Tovább »

Eurynome – Obsequies (2020)

Valamikor az ezredforduló után pár évvel kaptam rá a funeral doom ízére, bár ez kimerült néhány alkotásban (Skepticism, Evoken lemezek főleg) és sokáig nem is láttam nagy fantáziát a műfajban, vagy nem éreztem különösebb ingert arra, hogy mélyebben beleássam magam (épp egy komolyabb progresszív metal és folk metal hullámon estem át akkoriban). Aztán fokozatosan rájöttem, […]

Tovább »

Remina – különleges dalciklus

A duóként működő Remina Mike Lamb (Lysithea, Sojourner) és Heike Langhans (Draconian) összefogásából született és atmoszférikus metalban utazik. A projekt érdekessége, hogy zenészeink többször nyilatkozták azt, miszerint nem szeretnék egyetlen albumba sem zárni magukat, dalaikat egyelőre úgy teszik közzé, ahogy azok első indíttatásból, érzésből megszületnek. Ennek a folyamatnak eddig összesen két kellemes tételt köszönhetünk. Az Aeon Rains júliusban jelent meg, aminek folytatása a kozmikus utazással kecsegtető Obsidian. A páros szerint az év vége felé még több dal is várható. A szerzeményeket kifejezetten tudom ajánlani a Trees Of Eternity kedvelőinek.

The Ruins of Beverast – The Thule Grimoires (2021)

A német Alexander Von Meilenwald előző lemezéről is nekem volt szerencsém írni 2017-ben, így aki zenekari történetre vágyik, nyugodtan használja a keresőnket. Most kicsit személyesebb körmondattal vezetném fel nektek az új, The Thule Grimoires című albumot, ami természetesen most is teljes mértékben hű a The Ruins Of Beverast eddigi fejlődésmenetéhez, ha lehet ilyenről beszélni. Ezt […]

Tovább »
12