Amikor egy hazai formáció bemutatkozó nagylemezéhez olyan kaliberű nemzetközi grafikus készít borítót, mint a Destruction, az Accept vagy az Annihilator vizuális világáért is felelős Havancsák Gyula, az mindig bizakodásra ad okot. A budapesti Spectral Despair nem is aprózta el a dolgot: a súlyos, groove-okkal megpakolt doom/death metalban utazó brigád Break The Cycle című első stúdióalbuma november 30-án lát napvilágot.

A kiadvány fizikai formátumban kazettán (Fekete Terror Productions) és CD-n (Death Trap Productions) is polcokra kerül. A zenekar azonban nem éri be pusztán a digitális és fizikai terjesztéssel, egy masszív lemezbemutató koncertet is tető alá hoznak december 4-én, a fővárosi Robot klubban. A srácok a következőket fűzték hozzá a közelgő őrülethez:

„Eljött végre a pillanat, megmutathatjuk nektek az első nagylemezünk, a Break The Cycle borítóját!! A lemezbemutató koncert pedig december 4-én, pénteken lesz a Robotban, ahol nem szarozunk majd, hanem eljátsszuk nektek az egész új lemezt az elejétől a végéig!”

A buli súlyát tovább növeli, hogy a hardcore-punk/black metal keverékben utazó Kazal mellett a 33 éves cseh death metal legenda, a Fleshless is tiszteletét teszi a színpadon. A megjelenésig még két előzetes dalt ígér a zenekar, addig viszont hallgatni valónak a Born, Died, Buried marad, amiről már hoztunk hírt.

Az ősz a beérkező hírek alapján egyre több hangulatzenével kecsegtet, legyen szó black, death metalról, vagy a jó öreg doomról. Ez utóbbit képviseli a Stuart West által életre hívott, 2012 óta létező, nemzetközi összefogásból született Thronehammer is. A mára hatfősre duzzadt zenei formáció mára jócskán túlnőtt a kezdetekkor játszott tradicionális, epikus doom kereteken és monumentális szerzeményeivel eddig nem okozott csalódást a súlyos zenék kedvelőinek.

Jelenlegi stílusukat talán úgy lehetne leírni leginkább, mintha a Candlemass találkozna a Bolt Thrower háborús borzalmaival és a korai Katatonia, Anathema, Paradise Lost fojtogató gótikus légkörével. Ezen felül post-rock hangulatokból, filmzenei mozzanatokból sem szűkölködhetünk hallgatás közben. A csapat szerint az október 9-én érkező, 74 perces Slay|Kill|Erase anyaguk lesz az eddigi legkiforrottabb megjelenésük, melyben a brutális agresszió és a törékeny szépség a legdinamikusabban kapcsolódik egymáshoz.

A teljes zenei színtéren kevés annyira bénító és káros jelenség létezik, mint a megállás nélküli múltba révedés. Ez a fajta nosztalgia nem csupán az elvesztett idő feletti sajnálkozás, hanem egy egyenesen mérgező, a jelent felemésztő állapot. Pontosan ezt a fullasztó gondolatkört járja körül az észak-ír The Crawling legújabb, What We Leave Behind című EP-je, amely október 2-án, a Grindscene Records logója alatt lát napvilágot CD, kazetta és digitális formátumban.

A 2014-ben, Lisburn környékén alakult death/doom triótól sosem állt távol a kompromisszummentes, őszinte hozzáállás, így már a témakör is érdekesnek mondható. Az új, The Parlour stúdió falai között rögzített dobtémákkal vastagított kislemezen csupán két tétel kapott helyet, de ezek is maximálisan lefedik a zenekar fojtogató atmoszféráját. Míg az A Song To Nurse The Sickness egy kíméletlenül nehéz, lassú vánszorgás, amely a múlt okozta fájdalomba való belefulladást boncolgatja, addig a Bound To The Negative (Requiem) egy bátor akusztikus átirat a tavalyi nagylemez egyik húzódalából. Ahogy a zenekar is rávilágított: az idő folyamatos elsiratása csupán egy betegség, ami megakadályozza, hogy értékelni tudjuk a jelent.

A funeral doom esztétikája mindig is a felfoghatatlan emberi veszteség és a fizikai fájdalomig lassított gyász érzése körül forgott. Ebben a zenei közegben a melankólia nem csupán egy hangulati elem, hanem egy kíméletlen, sűrű massza, ami szép lassan maga alá temeti a hallgatót. A műfaj sokat próbált projektjeként számontartott Aphonic Threnody pontosan ezt a fullasztó atmoszférát rángatja ismét a felszínre a legújabb, Grace My Heart címre keresztelt nagylemezén. A napokban megjelent kiadvány már a nyolcadik a sorban, amit ezúttal is Riccardo Veronese hozott tető alá a vonal több neves előadóját vengédül hívva.

A The Great Hatred és a When Death Comes albumok nyomdokain haladó friss kiadvány nem csupán az üres kétségbeesésben dagonyázik. A koncepció sokkal inkább a kitartásra fókuszál: arra a töréspontra, ahol a gyász elviselése szép lassan elfogadássá alakul. Zeneileg a formáció egy roppant dinamikus, mégis kilátástalan világot épített fel. A földbe döngölő, mázsás gitártémákat és a mélyről szakadó hörgéseket tiszta énekdallamok, valamint hűvös zongora- és orgonabetétek teszik kontrasztossá. A végeredmény egy olyan folyamatosan hullámzó, hol a fellegekbe emelő, hol a sárba rántó utazás, amely alaposan próbára teszi a hallgató lelki teherbírását annak ellenére, hogy a szokásos 15-20 perces tételekhez képest most rövidebb dalokat kapunk. A lemez természetesen már teljes egészében meghallgatható.

Az amerikai underground halálfém színtérnek mindig is megvolt az a sajátos, fülledt atmoszférája, ahonnan időről időre felbukkan egy-egy kimondottan rothadó, lassan hömpölygő képződmény. A Besotten nevű death/doom trió pontosan ebből a sűrű tengerentúli masszából kászálódott elő. Egy korábbi demó és egy split után a srácok az elmúlt éveket a próbaterem mélyén töltötték, hogy rendesen összekalapálják az első teljes nagylemezüket.

A november 6-án debütáló Eye of the Monolithicrypt olyan zenekarok előtt tiszteleg, mint a Worm, az Undergang, a Hooded Menace, vagy épp a legendás Disembowelment. A Garth Purkett énekes-basszer által vezetett formáció két kézzel szórja ránk a sötétséget: az öt tételt felvonultató, változó hosszúságú dalokat tartalmazó anyag a klasszikus death metal koszosságát ötvözi a doom fojtogató, vánszorgó súlyával. Mivel a stúdiós munkálatokon olyan veteránok dolgoztak, mint a keverésért felelős Leon Del Muerte, illetve a dobokat rögzítő Charlie Koryn, a végeredmény egy kifejezetten arányos, de kellően bűzös hangtömb lett. A lemezt nyitó Mist Of Decay már meghallgatható.

A kilencvenes évek legeleje óta járja a maga kérlelhetetlen útját a New York-i Rigor Sardonicous, a formáció pedig július 31-én már a nyolcadik stúdióalbumát szabadítja rá a világra a Meuse Music Records gondozásában. A Diatriba Deorum címet viselő korong sem kíván változtatni a jól bejáratott recepteken. A Joseph Fogarazzo és Glenn Hampton alkotta duó maradt a gyökereknél, így a dallamos doom-bánat helyett most is a végletekig lecsupaszított, végtelenül cammogó súlyosság uralkodik a hangzáson.

A lemez koncepciója az emberiség által kreált istenképek és vallási dogmák elleni düh köré épül, a végeredmény pedig egy egzisztenciális szorongással teli, sűrű massza. A mély, gyomorból feltörő vokálok és a monoton, zúgó riffek világa ez, ahol a dobtémákért a rejtélyes ‘?!’ felel. A Winter, az Encoffination, vagy a Disembowelment korai, nyers világán nevelkedett veteránoknak ez a lemez egy igazi csemege lehet a nyár közepére.

Az amerikai Connecticut államból származó Fires In The Distance harmadik nekifutásra végérvényesen rátalált arra a sötét, mégis monumentális ösvényre, amelyen az Amorphis és az Insomnium legjobb pillanatai osztoznak. Június 12-én a Prosthetic Records gondozásában érkezik a Circadian Promise, amely a zenekar eddigi legkomorabb, egyben leginkább magával ragadó alkotásának ígérkezik. A hat tételt felsorakoztató, helyenként kilencperces monstrumokkal operáló anyag a spirituális halál és az elkerülhetetlen végzet elfogadását járja körül, miközben a szintetizátorokkal dúsított dallamos death és doom metal legnemesebb hagyományait csiszolja tovább.

A kreatív motorért felelős Yegor Savonin gitáros szerint a lemez a 2024-es, a Dark Tranquillity társaságában végigtolt turné tapasztalataiból is táplálkozik. A felvételek során visszatértek Dave Kaminsky producerhez és Randy Slaugh hangmérnökhöz, hogy a monumentális nagyzenekari díszletek ne nyomják el a dalok húsbavágó őszinteségét. Ez az első kiadvány, amelyen a mikrofont is megragadó új gitáros, Brendan Hayter hallható; az ő reszelős hörgése és tiszta énekhangja adja meg a lemez kettős karakterét.

A stúdiómunkálatok a Power Station New England és az észak-karolinai Studio Wormwood falai között zajlottak, ahol a ritmusszekciót – Craig Breitsprecher basszusgitárost és Jordan Rippe dobost – közösen rögzítették, így megőrizve a hangzás természetes melegségét. A dalok között felbukkan egy különleges vendég is: a By This Time Tomorrow tételében a Dark Tranquillity és az Andromeda sorait erősítő Johan Reinholdz gitárjátéka hallható. A Fires In The Distance láthatóan nem csupán egy újabb lemezt készített, hanem egy szépia tónusú dokumentumot az elmúlásról, amelyben a Paradise Lost gótikus súlya és a modern atmoszférikus metal eleganciája találkozik.

A tavalyi év elején megjelent Dysphoric Devotion című debütáló albuma után máris a folytatáson dolgozik a német blackened/sludge vonalas GREH. A Gjero Krsteski (gitár), Maurice Müller (dob) és Martin Kocula (ének) alkotta formáció a tervek szerint 2027 elején adja ki The Tyranny of Expectations címet viselő második nagylemezét, amelyről első ízelítőként a napokban közzétették a Summoning Aversion című kislemezt.

Az új tétel egyfajta stílusbeli elmozdulást is előrevetít: a zenekar elmondása szerint ezúttal háttérbe szorították a korábbi doom metalos hatásokat, és sokkal inkább a black metalos vonalra, valamint az atmoszferikus drone elemekre helyezték a hangsúlyt. A dal szövegileg az elfojtott, rosszindulatú érzelmek felszabadulásával és azok pszichoszomatikus hatásaival foglalkozik. A felgyülemlett harag, a csalódás és a bizalmatlanság egy olyan mély, látszólag védelmező idegenkedést szül a világgal és másokkal szemben, amely végül az ember saját teste és elméje ellen fordul, mindaddig, amíg már csak az önutálat marad.

Az idén januárban rögzített dal felvételeit és produceri munkálatait maga a zenekar végezte, míg a végső keverésért és maszterelésért a német Hard Drive Sounds felelt. A borítóképet a kanadai Aaron Bonogofsky készítette, a grafikai tervezés pedig Alfi Feijoa munkája.