Súlyos death metal riffek és lassú, nyomasztó doom passzusok határozzák meg a Sectarium október 9-én, Mud Teeth címmel megjelenő új albumát. A svájci bázisú, kubai gyökerű death/doom zenekar kilenc tételes nagylemeze a 2023-as Ad Infernum albumot követi a sorban. A lemez első kevcsinálójaként címadó dalának videója nézhető meg.

A felvételeket a banda gitárosa Abel Oliva irányította a svájci OLI-Studios falai között, míg a keverésért és a masteringért Doomslayer felelt az uruguayi DeepBlast A fizikai megjelenéshez a Sectarium jelenleg kiadót vagy terjesztési partnert keres CD és vinyl formátumokra.

Sectarium – Mud Teeth
(Független kiadás)
1 .Killing Thorry
2. Phlegm Icicles
3. Mud Teeth
4. Doors of Dite
5. Frozen Titans Circle
6. Ignavos
7. Cold Bloody Whispers
8. The One Who Crawls
9. Bodyless Queen

Amikor egy hazai formáció bemutatkozó nagylemezéhez olyan kaliberű nemzetközi grafikus készít borítót, mint a Destruction, az Accept vagy az Annihilator vizuális világáért is felelős Havancsák Gyula, az mindig bizakodásra ad okot. A budapesti Spectral Despair nem is aprózta el a dolgot: a súlyos, groove-okkal megpakolt doom/death metalban utazó brigád Break The Cycle című első stúdióalbuma november 30-án lát napvilágot.

A kiadvány fizikai formátumban kazettán (Fekete Terror Productions) és CD-n (Death Trap Productions) is polcokra kerül. A zenekar azonban nem éri be pusztán a digitális és fizikai terjesztéssel, egy masszív lemezbemutató koncertet is tető alá hoznak december 4-én, a fővárosi Robot klubban. A srácok a következőket fűzték hozzá a közelgő őrülethez:

„Eljött végre a pillanat, megmutathatjuk nektek az első nagylemezünk, a Break The Cycle borítóját!! A lemezbemutató koncert pedig december 4-én, pénteken lesz a Robotban, ahol nem szarozunk majd, hanem eljátsszuk nektek az egész új lemezt az elejétől a végéig!”

A buli súlyát tovább növeli, hogy a hardcore-punk/black metal keverékben utazó Kazal mellett a 33 éves cseh death metal legenda, a Fleshless is tiszteletét teszi a színpadon. A megjelenésig még két előzetes dalt ígér a zenekar, addig viszont hallgatni valónak a Born, Died, Buried marad, amiről már hoztunk hírt.

Az ősz a beérkező hírek alapján egyre több hangulatzenével kecsegtet, legyen szó black, death metalról, vagy a jó öreg doomról. Ez utóbbit képviseli a Stuart West által életre hívott, 2012 óta létező, nemzetközi összefogásból született Thronehammer is. A mára hatfősre duzzadt zenei formáció mára jócskán túlnőtt a kezdetekkor játszott tradicionális, epikus doom kereteken és monumentális szerzeményeivel eddig nem okozott csalódást a súlyos zenék kedvelőinek.

Jelenlegi stílusukat talán úgy lehetne leírni leginkább, mintha a Candlemass találkozna a Bolt Thrower háborús borzalmaival és a korai Katatonia, Anathema, Paradise Lost fojtogató gótikus légkörével. Ezen felül post-rock hangulatokból, filmzenei mozzanatokból sem szűkölködhetünk hallgatás közben. A csapat szerint az október 9-én érkező, 74 perces Slay|Kill|Erase anyaguk lesz az eddigi legkiforrottabb megjelenésük, melyben a brutális agresszió és a törékeny szépség a legdinamikusabban kapcsolódik egymáshoz.

A teljes zenei színtéren kevés annyira bénító és káros jelenség létezik, mint a megállás nélküli múltba révedés. Ez a fajta nosztalgia nem csupán az elvesztett idő feletti sajnálkozás, hanem egy egyenesen mérgező, a jelent felemésztő állapot. Pontosan ezt a fullasztó gondolatkört járja körül az észak-ír The Crawling legújabb, What We Leave Behind című EP-je, amely október 2-án, a Grindscene Records logója alatt lát napvilágot CD, kazetta és digitális formátumban.

A 2014-ben, Lisburn környékén alakult death/doom triótól sosem állt távol a kompromisszummentes, őszinte hozzáállás, így már a témakör is érdekesnek mondható. Az új, The Parlour stúdió falai között rögzített dobtémákkal vastagított kislemezen csupán két tétel kapott helyet, de ezek is maximálisan lefedik a zenekar fojtogató atmoszféráját. Míg az A Song To Nurse The Sickness egy kíméletlenül nehéz, lassú vánszorgás, amely a múlt okozta fájdalomba való belefulladást boncolgatja, addig a Bound To The Negative (Requiem) egy bátor akusztikus átirat a tavalyi nagylemez egyik húzódalából. Ahogy a zenekar is rávilágított: az idő folyamatos elsiratása csupán egy betegség, ami megakadályozza, hogy értékelni tudjuk a jelent.

A funeral doom esztétikája mindig is a felfoghatatlan emberi veszteség és a fizikai fájdalomig lassított gyász érzése körül forgott. Ebben a zenei közegben a melankólia nem csupán egy hangulati elem, hanem egy kíméletlen, sűrű massza, ami szép lassan maga alá temeti a hallgatót. A műfaj sokat próbált projektjeként számontartott Aphonic Threnody pontosan ezt a fullasztó atmoszférát rángatja ismét a felszínre a legújabb, Grace My Heart címre keresztelt nagylemezén. A napokban megjelent kiadvány már a nyolcadik a sorban, amit ezúttal is Riccardo Veronese hozott tető alá a vonal több neves előadóját vendégül hívva.

A The Great Hatred és a When Death Comes albumok nyomdokain haladó friss kiadvány nem csupán az üres kétségbeesésben dagonyázik. A koncepció sokkal inkább a kitartásra fókuszál: arra a töréspontra, ahol a gyász elviselése szép lassan elfogadássá alakul. Zeneileg a formáció egy roppant dinamikus, mégis kilátástalan világot épített fel. A földbe döngölő, mázsás gitártémákat és a mélyről szakadó hörgéseket tiszta énekdallamok, valamint hűvös zongora- és orgonabetétek teszik kontrasztossá. A végeredmény egy olyan folyamatosan hullámzó, hol a fellegekbe emelő, hol a sárba rántó utazás, amely alaposan próbára teszi a hallgató lelki teherbírását annak ellenére, hogy a szokásos 15-20 perces tételekhez képest most rövidebb dalokat kapunk. A lemez természetesen már teljes egészében meghallgatható.

Az amerikai underground halálfém színtérnek mindig is megvolt az a sajátos, fülledt atmoszférája, ahonnan időről időre felbukkan egy-egy kimondottan rothadó, lassan hömpölygő képződmény. A Besotten nevű death/doom trió pontosan ebből a sűrű tengerentúli masszából kászálódott elő. Egy korábbi demó és egy split után a srácok az elmúlt éveket a próbaterem mélyén töltötték, hogy rendesen összekalapálják az első teljes nagylemezüket.

A november 6-án debütáló Eye of the Monolithicrypt olyan zenekarok előtt tiszteleg, mint a Worm, az Undergang, a Hooded Menace, vagy épp a legendás Disembowelment. A Garth Purkett énekes-basszer által vezetett formáció két kézzel szórja ránk a sötétséget: az öt tételt felvonultató, változó hosszúságú dalokat tartalmazó anyag a klasszikus death metal koszosságát ötvözi a doom fojtogató, vánszorgó súlyával. Mivel a stúdiós munkálatokon olyan veteránok dolgoztak, mint a keverésért felelős Leon Del Muerte, illetve a dobokat rögzítő Charlie Koryn, a végeredmény egy kifejezetten arányos, de kellően bűzös hangtömb lett. A lemezt nyitó Mist Of Decay már meghallgatható.

A kilencvenes évek legeleje óta járja a maga kérlelhetetlen útját a New York-i Rigor Sardonicous, a formáció pedig július 31-én már a nyolcadik stúdióalbumát szabadítja rá a világra a Meuse Music Records gondozásában. A Diatriba Deorum címet viselő korong sem kíván változtatni a jól bejáratott recepteken. A Joseph Fogarazzo és Glenn Hampton alkotta duó maradt a gyökereknél, így a dallamos doom-bánat helyett most is a végletekig lecsupaszított, végtelenül cammogó súlyosság uralkodik a hangzáson.

A lemez koncepciója az emberiség által kreált istenképek és vallási dogmák elleni düh köré épül, a végeredmény pedig egy egzisztenciális szorongással teli, sűrű massza. A mély, gyomorból feltörő vokálok és a monoton, zúgó riffek világa ez, ahol a dobtémákért a rejtélyes ‘?!’ felel. A Winter, az Encoffination, vagy a Disembowelment korai, nyers világán nevelkedett veteránoknak ez a lemez egy igazi csemege lehet a nyár közepére.