Kajdum’s Tower – Nagaarum és a dungeon synth

Győr Sándor

2026. október 24.

0

Egykori szerkesztőnk, illetve jelenlegi hangpróbázónk, Nagaarum immáron a nemzetközi dungeon synth színtér egyik patinás kiadóját vezeti, nevezetesen a Kajdum’s Towert. A szóban forgó kiadó decemberben ötödik évfordulóját ünnepli, és az elmúlt években a sok hazai projekt mellett olyan nevektől jelentetett meg lemezeket, mint a Mortiis, Old Sorcery, Secret Stairways, vagy az An Old Sad Ghost. Az indulásról, a jelenről és a jövőről kérdeztük.

Már tizennégy éve annak, hogy az NGC Prod színre lépett a hazai kiadók között, mostanában viszont mégis inkább a Kajdum’s Tower nevű dungeon synth kiadódról hallani többet. Ennek mi az oka?

Az, hogy ezzel kezdek révbe érni. A metal rajongók nem feltétlen kazettákon szeretnék a kedvenceiket hallgatni, ott inkább a CD a fő formátum, mert tisztábban szól. Ezért minden erőfeszítésem ellenére az NGC Prod nem tudott komoly eredményeket elérni. A dungeon synthnek viszont a kazetta a fő formátuma. Részben ennek tudom be, hogy olyan helyekre jutottak el a kiadványok, mint a másik kiadóval soha. A másik talán az, hogy a fémzenei palettáról a különcöket próbáltuk nyomni előre, a dungeon synthnél viszont minden szerző különc.

Ez a különcség előjött párszor a HP-n is, ahová hónapról hónapra dungeon synth lemezeket ajánlasz… nem mindenki örömére. Voltak, akik nehezményezték?

Jó, de azért lássuk be, ennek van is némi alapja, hiszen ide főként metal és rockzenét hallgatni járnak az arcok, és volt is bennem egy kis félsz, hogy mi sül ki ebből a kísérletből. Végül azt kell mondjam, hogy kellemesen csalódtam, a Hangpróba stáb sokkal nyitottabb annál, mint amire számítottam.

Miért épp dungeon synth? Hogy nézett ki az a pillanat, amikor eldöntetted, hogy ezzel fogsz foglalkozni?

Hat éve nagyjából… És tényleg egy pillanat volt. A black metalnál a Mayhem volt az első banda, amit hallottam, itt talán az Erang lehetett. Már nem emlékszem pontosan. Mikor megismertem ezeket az előadókat, akkor jöttem rá, hogy a szerzeményeik mindent tartalmaznak, amiért szeretek zenét hallgatni, de semmit, ami idegesítene, vagy feleslegesnek hallanám. A rock- és metalzenékben is az atmoszferikus vonal a kedvencem, így a ds és ambient szerzemények pont a korábban kedvelt stílusirányzatok gerincét hordozzák a hozzájuk csapott felesleges csörömpölés nélkül.

Ez, amiről beszélsz most, egy kicsit bántó lehet a metal szerelmeseinek.

Pedig nem bántásnak szántam. Jó a csörömpölés is, de amikor elvágyódom messzi északi tájakra a félhomály és a köd melankóliájába, akkor nekem ez adja.

Hogy indultál a kiadóval, mik voltak a nehézségek, és hogy jöttek képbe az olyan nevek, mint pl. a Mortiis, vagy az Old Sorcery?

Az első kiadvány a Fattyú ”Torony” lemeze volt, ami a mai napig toplistás számomra, akárcsak Avius összes szerzeménye. Sőt, továbbmegyek, a Torony lemez volt az, ami begyújtotta az agyamat. Az első pár hónapban csak magyar szerzőktől jelentettem meg kazettákat, illetve a terv is az volt, hogy csak hazai kiadványok legyenek, de hamar kisült, hogy ez nem működőképes. Akkoriban még a kutya nem hallgatott idehaza dungeon synthet, leszámítva pár nerdet. Így az olasz Machina Coeli megkeresésére beadtam a derekamat. Nem bántam meg, mert az az anyag (Gnosis) nagyon jól fogyott, de még nem nyitotta ki azt a bizonyos ajtót. Jött pár kiadvány itthonról és külföldről is, ami viszont nem váltotta meg a világot, majd a Machina Coeli zeneszerzője, Michele Facebook-profilján láttam egy képet, ahol Mortiisszal pózol. Hát mondom, ez lesz az a kilincs ahhoz az ajtóhoz, amit keresek. Michele igazi lelkes olasz módjára beindult, és addig piszkálta Havardot, míg ő fogadta a megkeresésemet. Ugyebár egy Mortiisra nem sok értelme van ráírni, mert nagy valószínűséggel nem fog válaszolni. Michele viszont elküldte neki a fatokos kazettájának a fotóját, hogy itt van ez a magyar agyament, aki ilyeneket fabrikál. Neki tetszett, tehát csak az volt hátra, hogy meglicenceljem az Earache-től az anyagot. Aztán mehetett is a gyártás. Ez begyújtotta a szikrát, és sokan rákaptak további kiadványokra is.

Melyik országokba megy a legtöbb cuccod? Van kiemelkedő ebből a szempontból?

Az Egyesült Államok volt a legerősebb színtér, amíg Trump szét nem verte a nemzetközi kapcsolatokat, beleértve a vámtörvényüket, mert emiatt leállt a Magyar Posta áruszállítása az USA felé. Akkor lényegében leharmadolódott a forgalmam.

Mi lett a megoldás?

Csomagküldő szolgálatok, mert ők továbbra is vállalták az amerikai postázást, persze drágán. Akkor visszatért pár amerikai vevő, de a végső megoldás az lett, hogy vállalkozó lettem, és ez már lehetővé tette, hogy éljek a FedEx korábbi megkeresésével, miszerint legyek a szerződött partnerük. Így az amerikai küldemények is jobb áron indulhatnak útnak.

Szerződött partnere vagy a FedExnek? Ez mit jelent pontosan?

Azt, hogy nagyon olcsón tudok küldeni cuccokat sokfelé, mellesleg nem is kell fizetnem azonnal, csak hetente-kéthetente egyben, összesítve. Ez nagy segítség, mert szinte alig kell postára futkorásznom, mint korábban a munkahelyemről, ami miatt állandó fekete bárány voltam. Mostantól sokkal cégszerűbben működik ez a dolog.

Akkor már a magad ura vagy, ahogy a szavaidból kiveszem. De csak a kiadó miatt lettél vállalkozó?

Nem, más körülmény is hatott rá, hogy ebbe az irányba menjek. És a Bandcamp is változtatott, kivezetik a PayPalt mint payment processort, és jön helyette a Stripe. A Stripe-nál viszont nincs privát profil, csak üzleti. Három hónapig el tudsz náluk lébecolni, utána viszont keményen bekérik az adószámodat. Tehát sok tényező együttállása most volt optimális, hogy eldöntsem: soha többet nem lesz főnököm. Van egy gyanúm, hogy hamarosan sok bandcampes zenekar és kiadó szűnik meg, vagy alakul át nonprofitra, mert elég nehéz volt átállítani a rendszert, főleg egy olyan könyvelési analfabétának, mint én vagyok. Idő kérdése volt amúgy, hogy az EU kikényszerítse a Bandcampnél ezt a váltást.

Láttam a kiadói Bandcamp oldalon kis fából készült épületeket meg ládikákat is, amikben kazetták bújnak meg.

Az unaloműzőnek indult, elkezdtem farigcsálni, és tesztként feltettem őket. Egyedi darabok, nem is írom fel a méreteket, tehát nem tudnám őket reprodukálni. Párat már elvittek.

Visszatérve egy kicsit a vevőkörre: az amerikai ügyfeleken kívül hová szállítasz még? Európa hogy áll a dologgal?

A német, holland, belga és a francia közönséget is egyre jobban érdekli, amit csinálok, sőt, mostanában, hogy már Szlovákiába, Csehországba és Lengyelországba lényegében ugyanannyiért tudok küldeni csomagokat, mint Magyarországon belül, így megerősödött a kelet-európai piac is.

Te magad gyűjtesz fizikai hanghordozókat? A HP-n néha olvasni, hogy az ajánlásaid általában megvannak a vitrinedben is.

Csak kazettákat és csak dungeon synthet. Épp a napokban számoltam össze, 365 kazettám van a stílusban. Szerény, kezdő szint, de kitartó vagyok és lelkes. Van pár relikviám is közöttük.

Hogyan foglalnád össze a dungeon synthet mint műfajt?

A dungeon synth az a zene, amit álmodban hallasz. Totál kilépés a valóságból, egy másik dimenzió. Ha valaki még sosem hallott ilyet, és neki kéne bemutatnom, azt mondanám, hogy nagyon egyszerű, melankolikus, letisztult és harmonikus. Többé-kevésbé black metal zenészek tették le a műfaj alapjait, akiknek időnként elege lett a fémzenéből. Bár Mortiis sztorija kicsit más. Őt kirúgták az Emperorból és másnap dühében hozta létre a projektjét.

Sokszor hallom azt, hogy ez csak prüntyögés, az ambient pedig csak zajkeltés. Ezzel egyetértek. Aztán szokták azt is mondani, hogy ezeket a lemezeket nagyon gyorsan össze lehet rakni. Szintén igaz. De ezek mit sem számítanak ahhoz képest, hogy hihetetlen hangulati töltetet hordoznak, és ezt viszont nem képes bárki elérni. Nyugodtan lehet vele próbálkozni, és mikor tizedik nekifutásra sem akar olyan lenni, mint egy Faery Ring, akkor jön a felismerés, hogy héhó, ez nem is olyan egyszerű. Ott van például a megszólalás. Ezek az ismertebb szerzők valahogy mindig hitelesebben adják elő a patinás szalagsistergést, mint amit a VSTi-k megjelenítenek. Még mindig művi, még mindig, hát mit csinál máshogy a Keys to Oneiria…???

Ha valaki most szeretne ismerkedni a műfajjal, kiket ajánlanál neki kezdésnek?

Huhh… Ez fogós… Csináljuk azt, hogy az alműfajok képviselőitől mondok külön-külön párat. Nehezen döntök közöttük, de talán a lo-fi vonal a kedvencem. Ezek koszos, ódon hangzású anyagok. Az An Old Sad Ghost, a Grimdor, a régebbi Erang-anyagok nagyon jók. Vagy a Fattyú idehaza. Meg a Bálból a Bálint projektje, a Haeskeff is ütős.

Az Epic vonalon ott van az Elffor, a Kasriel vagy a Murgrind. De már az Ulk is az eszembe jutott hirtelen. A Gormoth is ide tartozik, és ő is magyar. Minőségi epic anyagokat hoz, hazánk egyik büszkesége, külföldön is ismerik. Szóval tucatjával mondhatnék még szerzőket… Comfy synthből legyen a Hermit Knight és a Grandma’s Cottage. Old schoolból a Mortiis, aki lényegében a műfaj kikristályosítása. De ugyanilyen jó még a Depressive Silence és a Secret Stairways.

Létezik még a medieval synth amiből nálam a Descort, a Paladin és a Fief a csúcs. Winter synthek: Keys to Oneiria, Jääportit, Thangorodrim egy kicsit. Aztán jönnek még ilyen csodák, mint az Ithildin és a Necrocachot. Ennek a francia projektnek a Forest of Bones anyagát szénné hallgattam, eszméletlenül beteg. Az elsők között volt, amivel ismerkedtem. A franciák nagyon erősek, de a színtér igazán az Egyesült Államokban éli reneszánszát.

Kikkel szeretsz a legjobban együtt dolgozni? Van különbség a különböző országok zenészei között?

Igen. Hazánk szerzői mellett a legjobb az amerikaiakkal. Oltári nyugodtak, kicsit naivak és nagyon kedvesek. Ez az ottani vevőkre is érvényes. Ugyanígy a franciák és általában a latin népek. Az olasz Torchlighttól már harmadszorra jelentettem meg lemezt, és Giulio az egyik legjobb arc. De a spanyolok is normálisak. Eöl az Elfforból nem egy szószátyár típus, de korrekt és egyenes. Az angolok kiegyensúlyozottak, bár velük nehéz tárgyalni, mert nagyon angolos az angoljuk. A varázslatos Paladint futtató Jay ilyen pl. Szofisztikáltan angolos.

Akikkel gond szokott lenni néha, azok az északi népek. Kicsit szögletesek és sokat variálnak. Náluk nem lehet elégszer egyeztetni és küldeni a borítótervet, általában belekötnek valamibe. A németek a két véglet között mozognak. Van köztük ilyen is, olyan is. Sven például a Murgrindből nagyon barátságosan nyitott, de aztán olyan dolgokon volt képes megsértődni meg kiakadni, hogy eldobtam az agyam. Az egész Murgrind-diszkográfiát kiadtam, és a végére egy kicsit megkönnyebbültem, hogy készen vagyunk.

Te magad is írsz dungeon synth lemezeket. Beszélnél ezekről is?

Ja, amikor a Fattyú Torony lemezét készültem kiadni, már bekészítettem a magamét is, ami az Ald’ruhntól az Egy dunmer álma volt. Ez a Morrowind világából merít. A fő projektem, a lo-fi Owlens a fantasy könyvemet veszi alapul, az epic Aranea Telam szintén, és legutoljára úgy éreztem, hogy létre kell hozzak egy tolkieni világot feldolgozó projektet, ami a Willows of Withywindle nevet kapta végül. Ez is lo-fi, és még az Owlensnél is minimálabb. A színtér nagyon kritikus, óvatosan kell közelíteni A Gyűrűk Ura világához.

Ha már említetted a könyvedet, arról mit érdemes tudni? Nyilván a zenével együtt alkot kerek egészet, de külön-külön mennyire tudják élvezni, milyenek a visszajelzések?

Igen, a kettő összefügg, de a zene készült először el, illetve egy bizonyos album: az Aranea Telamtól a debüt, a Turrim Concidit. Aztán rá pár évre találtam ki ezt a fantasy regényt – A’Nagtoth túlélői –, és úgy döntöttem, hogy a Turrim Concidit koncepcióját is belefűzöm. A regény füzetenként jelenik meg, mind 45-50 oldal, és mindben három fejezet olvasható. A második füzet anyaga lett végül is az a bizonyos lemez. Igazából külön-külön is működnek – mármint a zene és az iromány. Az Owlens is a regényből merít. Volt egy olyan vízióm, hogy aki olvassa, benyomja a lemezeket a háttérbe, és a zene felerősíti az élményt. Sokan rendeltek belőle, és páran jelezték, hogy kivárják az utolsó füzetet, ami most íródik, és a hetedik a sorban.

A felvezetőben említettük, hogy a metal rajongóknál a kazetta kevésbé volt menő, így az NGC Prod sem hozta azokat az eredményeket, amiket a Kajdum’s Towerrel elértél. Azért a Thy Catafalque anyagok fatokos verziójának kiadása nem kis fegyvertény volt. Erről mesélnél?

A Thy Catafalque Tűnő idő tárlat és Róka hasa rádió teljesen elfogyott, a Rengetegből még van pár darab. Volt amúgy sok másik kiadányból is szép eredmény, de kevés volt a visszatérő vevő, illetve az olyan vevő, aki mindent visz. Mostanra világszerte vannak olyan srácok, akik már pusztán a Kajdum’s Tower neve miatt is megvesznek mindent. Szerintem egy kiadó innentől mondhatja azt, hogy talpra állt.

Korábban több, a metal undergroundban elismert projektben alkottál. Látsz esélyt arra, hogy valamelyik, pl. a Nagaarum vagy az In Vacuo keretein belül újra alkoss?

Az In Vacuoval kapcsolatban felpiszkáltam a Petit, hogy csináljunk egy új lemezt, és szégyellem is magam, mert ő feldobolta, én meg végül is visszamondtam. Egyszerűen nem lenne már rá időm, de mikor elkezdtük, még azt hittem, hogy lesz. A Nagaarumnál meg egy kicsit kedvemet szegte, hogy irgalmatlanul sok munkával összerakok egy lemezt, de különösebben nem érdekel senkit – talán az Apples lemez kivételével – az azért eléggé ismert lett. Nyilván a közönséget nem lehet ösztökélni, hogy holnaptól hallgasson avant-garde ambient metalt, én viszont nem tudok mást csinálni – ha már metal. Az In Vacuo black/deathje is csak azért működik, mert ott a Peti, és ki tudja belőlem hozni ezt a stílust a gitáron. Ott minden úgy indul, hogy ő megírja a dobokat és a szövegeket. Én más stílusban dobolok, neki viszont nagyon megy ez a durva metal vonal, annak ellenére, hogy kettőnk közül ő tanult jazzdobolást, én meg semmit.

A dungeon synthben viszont a zenéimnek is van sikere, nem csak a kiadómnak, így ösztönösen ahhoz van nagyobb kedvem. Nálam nincs különbség, metal és dungeon synth között – már azt illetően, hogy melyiket szeretem jobban: Mind a kettőt szívesen csinálom és hallgatom is.

Végezetül mit tanácsolnál azoknak, akik dungeon synth zenét szeretnének csinálni, vagy kiadásba kezdeni?

Kitartást. Ennyi. Megírsz valamit, kiadod, és a kutya sem hallgatja meg. Bombázod a kiadókat, és egy se válaszol. Mérgezed a Facebook-csoportokat, és semmi reakció. Aztán szépen lassan megjön az első követő a Bandcampen. Hónapok múlva az első vásárló. Aztán mikor sok száz munkaóra beleölésével még mindig nem jutottál sokkal előrébb, jön a kérdés, hogy kell ez nekem? Azok maradnak fent, akik ilyenkor mennek tovább. Vagy ha mégsem, akkor legalább zenéltél egy jót. Hát nem ez a lényeg?

Ezt nem tudom eldönteni, hogy pozitív üzenet-e.

Nézd, Sanyi, mi pozitív a mai világban? Én megmondom: az erdő. Vagy egy békésen csillogó vízfelület egy kis tóban. Az oda leszálló vadkacsák. Egy kutya vonyítása a téli dűlőút valamelyik udvarából. Egy ital este a családod körében. Ez maga a dungeon synth. Amikor elvonulsz a zajból, a fősodorból, és csak éled a kis életedet, igyekezve kizárni mindent, ami nem oda való. Ez a magányosok sportja, vagy legalábbis azoké, akik egy szűk baráti körben szeretnék élni az életüket. Van erre egy jó idegen szó: eszképizmus.