Otras
Na krídlach morovida

(Into Endless Chaos Records • 2026)

boymester

2026. október 21.

0

Pontszám

7

OLVASÓI PONTOK

Betöltés…

Kassát valószínűleg senki nem fogja összekeverni a norvég fenyvesekkel, és az Otras sem nagyon erőlködik azon, hogy úgy tegyen, mintha ugyanabból a világból érkezne. A Na krídlach morovida sokkal földhözragadtabb lemez annál. Koszos, testi, kellemetlen, és ha már mindenképpen valamilyen természeti képet kell mellé tenni, akkor itt nem ködös hegyoldalakról van szó, hanem sárról, fertőzésről és rothadásról, amit a szlovák zenekar másodszor fest le elénk a black metal és a sötét punk lüktetések ötvözetén keresztül. A 2024-ben világra szabadított Čas karhať után most valamivel hidegebb, szigorúbb anyag született, ami viszonylagos rövidsége ellenére sikerült annyira hangulatosra, hogy a fiókunkat ellepő promóciós áradatból megragadjon magának. Persze az is hozzátartozik a dologhoz, hogy elsőre megfogott magának a borítójával, mert a Hexvessel utóbbi lemezei óta odáig vagyok a falvak felett lebegő ismeretlen entitásokért. Ha akad még ilyen lemez, nyugodtan küldjetek belőle linket a hozzászólásokban…

Természetesen a különbség zenében és pusztán a kép jelentéstartalmában is óriási. Míg a finneknél az éjszaka és a fagy terül rá szőnyegként egy településre, addig a középkori falucska felett egy szláv mitológiai lény, a Morovida lebeg. Ez egy alaktalan, szárnyas démon, ami a pestist, dögvészt, a kegyetlen kórt szabadítja rá a lakosságra válogatás nélkül.

A 2020 óta működő társaság útja a korai kazettás anyagoktól és split kiadványoktól vezetett el idáig, de ennél fontosabb, hogy a Na krídlach morovida már egyáltalán nem hangzik óvatoskodó, tapogatózó útkeresésnek, mondjuk ez már egy 6 éve létező csapattól azért már bőven elvárható. Amikor a fekete fémes arcát fordítja elénk a brigád, akkor éles hangokkal operáló, reszelős témákat sorakoztatnak fel a gyors tempók mellett, a lassabb részekbe fogósabb, egyértelműbb riffek kerültek, míg a punkot könnyedebb futamok és erőteljesebb basszus szolgáltatja. Ez a markáns elkülönülés adja a lemez alapját, ami már csak azért is furcsa, mert fúzió tekintetében jobban szoktam kedvelni az egymásba olvadó megoldásokat. Az Otras esetében viszont az élesebb határok a változatosságot szolgálják és mindig akkor válnak láthatóvá, amikor valami kezd monotonná válni. A váltások egymásnak feszülnek, mintha két szarvasbika akasztaná össze az agancsait, a hangzás pedig ehhez igazodva lesz sűrű, mint az említett sár, vagy testes és húsba maró, mint a kifakadó kelés.

Ehhez sokat tesz hozzá Trebor II kövér basszusa azzal, hogy nem feltétlenül akaszkodik rá a gitár ridegebb hullámzására és nem is hajlandó a háttérbe vonulni, ami sajnos sok black metal zenekarnál előfordul. Az Otras zenéjében erre szükség is van, mert a gitár gyorsabb részei hajlamosak felfelé, a magasabb tartományokba húzni az egész anyagot, míg a mélyek amolyan ellensúlyként, fizikai korlátként tartják őket a valóság talaján. Kivétel ez alól az a pár rövid, de hatásos szóló, melyet szintén szoktam hiányolni hasonló lemezek esetében. A ének ezzel szemben jóval kevésbé nevezhető érdekesnek, vagy árnyaltnak: David Kukoľ hisztérikusabb, szélsőséges károgása gyakorlatilag folyamatosan ráfekszik az alapokra, a tiszta ének vagy a melodikusabb részek pedig nagy eséllyel a próbateremben is szitokszónak számíthattak náluk. Igazából rendben van, de az extrém hangokba is elvárok már némi változatosságot, mert a fél órát alig meghaladó anyag végére igazából ezt a részt untam a leginkább. A lemez témavilága sem különösebben formabontó. Morovid alakja, a betegség, a halálos ragály és a pusztulás motívuma végig meghatározza a dalszövegeket. Külön tetszetős, hogy egyetlen szöveg sem rugaszkodik el a földtől, nincs okkult pózolás, misztikum, csak a gyilkos kór, ami fizikailag felzabál.

A Kropiť Polia Jedom jó példa arra, hogyan használják a kontrasztokat. Baljós billentyűkkel nyit, ahol még nyoma sincs a beígért punk attitűdnek, sőt akár valami atmoszférikus anyagot is sejthetnénk a háttérben, ám hamarosan belecsapunk a lecsóba és érkezik az intenzívebb, feszesebb black metal, viszont szintetizátorból többet nem kapunk a lemezen, pedig néhol elviseltem volna. A Kríže ezzel szemben közvetlenebb, punkosabb irányba mozdul, de még kellő érzékkel. Pont ezeknél a váltásoknál működik jól az Otras, mert nem akarja minden számot ugyanazzal a black metalos reszeléssel végigtolni. A Kríže agressziója után az Oči v tŕní Spevy z Roklín már görcsösebb, szaggatottabb felépítést kap, miközben a fájdalom és a vakság köré épített szövegvilág tovább húzza a lemezt abba a testi, naturalista irányba, amelyből eleve elindult. A dal hosszában is messze kiugrik a közel 8 percével a többi közül, számomra meg egyenesen a kiadvány csúcspontja volt.

Az Obrí Muž és a Pieseň Troch Mŕch környékén aztán jól hallhatóan visszavesznek a tempóból. Előbbinél a vastagabb riffek és a cammogás, menetelés kerül előtérbe, utóbbinál pedig már egyenesen egy doomosabb súly jelenik meg.A záró Kosti Mŕtvych Neradno Obracať szépen összefoglal szinte mindent: doomosabb, baljós kezdés után punkosabb riffek, majd gyorsabb black metalos rohamok következnek.

A Na krídlach morovida talán legnagyobb erőssége, hogy nem akarja szépíteni azt, ami ronda. Alkalmazva ezt a hasznos mentalitást én sem szépítem a dolgokat: ez egy bizonyításkényszer nélküli zsánerlemez, ami jól eshet egy koncerten, vagy úgy általában, de csak addig fogsz rá emlékezni, amíg le nem jár és bekerül a helyére egy másik kiadvány. A mellébeszélések nélküli, dühös, mégis hangulatos black/punk egyveleg biztosan megtalálja majd az utat a közönségéhez, úgyhogy egy próbát bőven megér.