Címke: doom metal

Fvneral Fvkk – Egyházi bűnök sötét doom metalba öntve

Amikor egy logóban az ‘u’ betűket kötelező jelleggel ‘v’-re cserélik, a vizuális körítés pedig vaskos kereszteket meg sötét egyházi szimbólumokat ígér, már borítékolható, hogy egy jólesően komor, füstölőszagú szeánsz vár ránk. A hamburgi Fvneral Fvkk pontosan ezt a nyomasztó esztétikát tolja az arcunkba, ráadásul teszik mindezt a legmélyebb epikus doom metal keretein belül. Október 23-án a Dying Victims Productions pultjairól érkezik a második, Indecent Idols címre keresztelt nagylemezük.

A 2015-ben alakult formáció a helyi extrém fémzenei színtér arcait fogja össze, a zenei alapokat pedig a klasszikus, kimért, fájdalmas vánszorgás adja. A srácok ráadásul nem holmi fantasy regényekből vagy a helyi temetőből merítik az ihletet: a koncepció olyan megtörtént egyházi bűnöket, visszaéléseket és korrupciós botrányokat boncolgat, amelyek alaposan behálózzák a történelmet. A 2019-es Carnal Confessions debütálás után a banda most még mélyebbre ásott a rothadó intézményrendszerben, hangzás tekintetében pedig egy kifejezetten súlyos, vastag riffekre épülő masszát kevertek ki.

Az elsőként közzétett Bishop of the Iron Guard már szabadon hallgatható a digitális térben. Aki kedveli a műfaj súlyos, ám a kőkemény valósághoz láncolt sötétségét, annak érdemes rápillantania a dallistára, és adni egy esélyt a friss tételnek.

Fvneral Fvkk - Bishop of the Iron Guard (Indecent Idols 2026)

Maunah – Már a címadó is meghallgatható

Rendszerint gyanút fog az ember, ha egy teljesen friss név a semmiből egy váratlanul érett, vastagon megszólaló nagylemezt dob a piacra. A dán Maunah esetében a titok nyitja pusztán a tagság sokat látott múltjában keresendő, hiszen a formációt a helyi rock, folk és metal színtér ismert kardforgatói rittyentették össze. Søren Sol Koldsen-Zederkof frontember például a Krauka soraiból lehet ismerős, míg Mads Medom Papsø Laursen gitáros korábban az Ironguard és az Encyrcle kötelékében nyúzta a húrokat.

Az alkotók a skandináv doom metal súlyos, melankolikus alapjait egy csipetnyi északi folkkal és post metallal vegyítették el. A ritmusszekció kicentizett, vaskos megszólalásába maga Tue Madsen (aki a The Haunted vagy a Moonspell kapcsán is letett már egyet s mást az asztalra) segített be a stúdióban. A szeptember 18-án megjelenő, Hjarta című bemutatkozásukról már adtunk hírt, most azonban egy újabb dalt is meghallgathatunk a kiadványról, méghozzá egyenesen a címadó képében.

Maunah - Hjarta [Official Music Video]

„A Maunah a kétségbeesés és a végtelen egek hangja. A lábunk alatt megroppanó avar, a cipőtalpon keresztül beszivárgó erdei fagy. És egyben a nap melege az arcon, a tüdőt megtöltő oxigén. A zenében a tél hidege találkozik a nyári melegséggel odabent a mellkasban, ahol a Maunah vért pumpál a testbe és zenét a levegőbe.”

Besotten – Sötét, lassan őrlő mocsár

Az amerikai underground halálfém színtérnek mindig is megvolt az a sajátos, fülledt atmoszférája, ahonnan időről időre felbukkan egy-egy kimondottan rothadó, lassan hömpölygő képződmény. A Besotten nevű death/doom trió pontosan ebből a sűrű tengerentúli masszából kászálódott elő. Egy korábbi demó és egy split után a srácok az elmúlt éveket a próbaterem mélyén töltötték, hogy rendesen összekalapálják az első teljes nagylemezüket.

A november 6-án debütáló Eye of the Monolithicrypt olyan zenekarok előtt tiszteleg, mint a Worm, az Undergang, a Hooded Menace, vagy épp a legendás Disembowelment. A Garth Purkett énekes-basszer által vezetett formáció két kézzel szórja ránk a sötétséget: az öt tételt felvonultató, változó hosszúságú dalokat tartalmazó anyag a klasszikus death metal koszosságát ötvözi a doom fojtogató, vánszorgó súlyával. Mivel a stúdiós munkálatokon olyan veteránok dolgoztak, mint a keverésért felelős Leon Del Muerte, illetve a dobokat rögzítő Charlie Koryn, a végeredmény egy kifejezetten arányos, de kellően bűzös hangtömb lett. A lemezt nyitó Mist Of Decay már meghallgatható.

BESOTTEN (US) - Mist of Decay (Death/Doom Metal) Transcending Obscurity Records

Wizard Tattoo – Fekete fém a sajátos mitológiából

Amikor a klasszikus, kézzel rajzolt okkult szimbólumok és a hideg, futurisztikus látványvilág összecsap, az rendszerint valami meglehetősen elborult végeredményt szül. A Wizard Tattoo projekt már pusztán az esztétikájával is a földalatti mozgalmak sötétebb ágába enged betekintést, ezt a vonalat pedig a mindent saját maga rögzítő és illusztráló Bram the Bard az október 2-án érkező, When Gods Had Hands című albumán is maximálisan kihasználja.

A Garage Fire Recordings által gondozott koncepciós nagylemez a progresszív blackened doom kimért mocsarában gázol, ahol az ősi angyali mítoszok a mesterséges istenkereséssel fonódnak össze. A zenei alapokat az egyszemélyes hadseregként funkcionáló alapító rakta össze, míg a narratív, hol vészjósló, hol mechanikusan hideg énektémákat Fausto Aurelius szállította le.

A korábbiakhoz képest jóval koszosabb zenei irányról a projekt agya a következőket osztotta meg:

„A Living Just for Dying után egy igazi kitérőt akartam, és egy teljes album erejéig szerettem volna teljesen belemerülni a black metalos oldalba. A hatások széles skálán mozognak, és egy évbe telt, mire összeállt a koncepció; eddig ez a legmesszebbre mutató alkotás a zenekartól.”

Aki a korai Anathema fájdalmas húzását, valamint a Venom vagy a Woe mocskát szereti egy kissé kísérletezős egyvelegben hallani, annak mindenképp érdemes lesz odafigyelnie erre a lassan őrlő, furcsa szerkezetre. Bár az októberi teljes megjelenésig még várni kell, tegyetek egy próbát az előzetes hanganyaggal, és merüljetek el ebben a mechanikus pokolban.

Warning – Rituals Of Shame (2026)

Az első sorok, első leütések során sem csillapodott bennem egy megmagyarázhatatlan, furcsa érzés: a hitetlenkedés. Nagyon sok visszatérő lemezről írtam már, legyen szó 10-20-30 éves zenekari szünetekről, de megvallom, semmi esélyt nem adtam volna annak pár éve, hogy egyszer egy új Warning lemezről kezdek el cikket írni. Ennek legfőbb oka, hogy a konkrétan 1994 óta […]

Tovább »

Babylon Sad – Kyrie (1993)

Egy régi közmondás szerint a gyertya másnak szolgál, miközben önmagát emészti. Ha pedig nagy lánggal ég, gyorsan el is fogy. Ezeket a bölcsességeket nemcsak a hétköznapi életben tudjuk értelmezni, de a zenében is találunk rá számtalan példát. Heti rendszerességgel megjelenő sorozatunkban olyan zenekarok albumait mutatjuk be nektek, melyek egyetlen lemezzel váltak kedvenccé, kultikussá, majd el […]

Tovább »

The Oldest House – The Art Of Abysswalking (2026)

Amikor a The Oldest House két évvel ezelőtt megjelentette első, szűk huszonöt perces bemutatkozó anyagát, sokan hajlamosak voltak elintézni a dolgot annyival, hogy Alex Moreán talált magának egy újabb játszóteret az anyazenekara mellett (ez egyébként a black metalos Aversio Humanitatis). Az akkori kislemez ugyanis egy izgalmas ötleteket felvonultató, de különösebb kohézió nélküli zajfolyam volt nehezen […]

Tovább »

Godthrymm – Projections (2026)

A brit nehézfém hagyományoknak van egy sajátos, szürke tónusú makacssága, amely nem a trendek hullámain lovagol, hanem egyszerűen megvárja, amíg a divat köre körbeér, és a világ újra rászorul az egyedi súlyú melankóliára. Idén én is ezt a fajta vonalat vártam a legjobban, köszönhetően a Godthrymm friss anyagának, valamint a Warning immár 20 éve esedékes, […]

Tovább »

Mortinato – Color Velorio (2026)

A karibi hőség és a vérbe fagyott, szívet hasogató, jéghideg gyász házasítása első hallásra pont olyan abszurd elképzelés, mint északi black metallal kísérletezni a perzselő Szaharában. Puerto Rico hallatán első körben a pálmafák, a koktélok és a latin zene juthat eszünkbe, úgyhogy nem nevezhető különösebben masszív inspirációs forrásnak, ha valaki megfeketedett funeral és death/doom kísérletekben […]

Tovább »

Spirit Adrift – Infinite Illumination (2026)

A kortárs nehézfém világában megszoktuk, hogy a zenekarok ritkán vonulnak vissza emelt fővel. Általában megvárják, amíg a kreatív kiégés, a személyes konfliktusok, vagy az utolsó lemez szánalmas eladási mutatói kényszerítik rájuk a kapitulációt. Olyan ez, mint egy kiöregedett bokszoló, aki a tizedik K.O. után is visszamászik a szorítóba a nosztalgiából élő menedzserek kedvéért, vagy amikor […]

Tovább »