E-heti EP sorozatunkban leereszkedünk a nagyvárosok csatornáinak mélyére, ahol is a ridegség, a melankólia és disszonancia betonfalairól visszhangzik a deathgrind, a kísérletezős art / porg.-rock, vagy épp a súlyos, kaotikus blackened sludge, a thrash/death és a kortárs alter-rock/metal agyas fúziói.

Casket Mush

Kalifornia ipari szürkeségéből, a csatornák mélyéről érkezett a Casket Mush, hogy a képünkbe vágja az Evocation of Paranoia című pusztítást. A negyedórás anyag a goregrind és a deathgrind legbetegebb hagyományait gyúrja össze mocsaras doom-lassulásokkal és blast beatekkel különösebb erőlködés nélkül. A tagság a térség olyan sokat bizonyított veteránokból áll, mint Matt (gitár, vokál) és a keverésért felelős Michael Robert Foster, aki a Mephitic Corpse soraiból lehet ismerős. A 2021 óta működő csapatnak hatodikként megjelent Evocation of Paranoia EP-je teljes mértékben felrúgja magától a humánus hangképzés szabályait. A hangzás gerincét a konzervdoboz-élességű pergő adja, amely úgy hasít a mélyre hangolt gitárfalakba, mint a sebészkés a romlott szövetbe. A dobok mögött és a pultnál bábáskodó Derek patikamérlegen mérte ki a káoszt, miközben a fő hörgésekért felelős Vic különféle nyílásokból előbuggyanó testnedvek hangját utánozva szórja ránk az áldást. Az Evocation of Paranoia a maga 17 és félpercével (ami a műfajon belül már szinte hosszúnak is nevezhető) kellően kaotikus, mocskos, igaz minden újító szándék nélküli anyagnak, de még sem középszerű.

Holosoil

A berlini indusztriális ridegség és a helsinki melankólia metszéspontján született meg a Holosoil vibrálóan intelligens, kísérletezős art / porg.-rockja, ami a korábban R3VO néven futó zenei projekt örökségeként. Az InsideOutMusic gondozásában megjelent bemutatkozó EP-jük, a Look Up öt tétele bizonyítéka annak, hogy a progresszív rock akkor a legerősebb, ha nem fél a popzenei hatásoktól sem. A kvartett motorja a francia Victor Nissim basszusgitáros és a német Jan Kurfürst gitáros, akikhez a jazz világában jártas Altaïr Chagué csatlakozott a dobok mögött, megadva a kellő játékosságot. A karakteres ízt azonban a finn Emelie Sederholm hozta meg, aki korábbi popkarrierjének minden rutinját beépítette a matematikai pontosságú struktúrákba. A hangzásvilág a The Mars Volta fékevesztettségét és a Muse teátrális dinamikáját idézi, a dalok pedig egyértelműen élőben működhetnek a legjobban. Ennek legékesebb példája az EP-t nyitó címadó darab, amiben tökéletesen keverednek a tördelt ritmusok és lüktetések a fülbe mászó énektémákkal. Az énekesnő szélesebb spektrumon mutatja meg magát az elektronikát előszeretettel használó Cracks során, de a jóval rockosabb Spirals is jól áll neki. A kristálytiszta hangokkal induló Freakshow indul el először a klasszikus progresszió felé, ami aztán a záró Animal című, intenzív dalban teljesedik ki. A Look Up könnyedsége ellenére izgalmas produkció, a Holosoil pedig simán lehet még komolyabb név is a zsánerben.

Callous Faulter

A Callous Faulter az ausztrál zenész J. Angus (ex-Greytomb, Paroxysmal Cavitation) szólóprojektje. Két tételes, közel 34 perces bemutatkozó anyagát zenésztársai, R. Stone (dob) és Tim Stoker (szaxofonszóló) közreműködésével készítette el. A saját neve alatt megjelent bemutatkozása a modern nagyvárosi elidegenedést sűríti egy nyomasztó, fekete fémbe öntött, lassú monolitba. A zenei eszköztár az Altar of Plagues és a White Ward által kijelölt komor csapásirányt követi, miközben teljesen egyedi életuntságot sugároz. Az anyag atmoszférája lassan hömpölygő ipari füstként telepszik az érzékekre, felkínálva a fojtogató feszültség élményét. J. Angus mesterien egyensúlyoz az elszigeteltség és a katarzis határvonalán, filmes hatású melódiákat oltva a kíméletlen zúzdába. Ez a két, – The Isolationist és az Ocean View címre keresztelt dalai, vagy inkább éhes szörnyetegei a blackened sludge, disszonáns death metal és némi post- metal atmoszféráival lehetne akár a hajnali álmatlanság és a belső szorongások hivatalos kísérőzenéje is. A mit csak még jobban kihangsúlyoz a borítóján látható szürke, impozáns és monolitikus beton építménnyel.

Anxiety Collapse

Márkó Zoltán a hazai rock/metal élet egyik megkerülhetett len alakja, folyton alkotó művésze (legalább számomra biztosan az…). Korábban játszott a Detox-ban, a Spirit Bell-ben, a WindMill-ben, sőt ha jól tudom benne volt a Morris újjáélesztésnek kísérletében is, jelenleg pedig olyan egyszemélyes black/death/thrash metal formációját viszi, mint az Urachel, a Haatan és az Anxiety Collapse, amivel június 1-én adta ki új EP-jét. Az Anxiety Collapse eddig három nagylemezzel, valamint két EP-vel büszkélkedhet, ezek közül a legutóbbi a Look Into My Eyes You Will See The Death, amelyre hat igen csak kirobbanó energiával megszólaló, hangzásilag nagyon modern, de stílusilag nagyon is old-school thrash/death acsarkodásba csomagolt dal/téma került fel. Azért is írom, hogy téma, mert az említett vehemenciát 5 őserejű nóta hozza, a hatodik egy rövidke akusztikus levezetőként szolgál. Mindezt Zoltán torokreszelős énekdallamokkal és folyamatosan pörgő riffekkel, zúzdákkal kínálja, amelyek bizony kevés a lassú, úgy mond pangó idő… Folyamatos sebesség, 100% thrash/death darálás, amit kapunk tőle.

(Armand)

The Age

Újabb izgalmas EP-jével jelentkezett az alter-rock/metal vonalán mozgó budapesti The Age trió. A zenekar  2017-ben alakult, de felállásuk csak 2022-ben lett végleges. Kissik Petra (basszusgitár/ ének), Varga Lajos Lala (ének/ gitár), valamint Rozgonyi Tamás (dobos) alkotta csapat 2023-as Prison Walls EP-jével debütált, és azóta aktív résztvevője a hazai underground klubéletnek. 2024 őszén első helyezést értek el a Kill Monday rock/metal tehetségkutatón, ami csak növelte hírüket, nemrégiben pedig FASTER című három dalos új EP-jükkel örvendeztettek meg minket. Új EP-jük jól mutatatja fejlődésüket, mind zenei, mind pedig a szövegek terén. Nem mintha Prison Walls EP-jük nem lett volna kellően fordulatos témákkal, ötletekkel és megoldásokkal tele. A FASTER ezekre most még jobban rájuk vert… dalaik sokkal komplexebbek, összetettebbek, az kortárs alter-rock/metal (Faith No More, Primus, System Of A Down) széles spektrumát felölelve hozzák annak sodró lendületét, és zenei sokszínűségét, amiben itt-ott még a kortárs jazz / art-rock apróbb foltjai is feltűnnek. Perta és Lala ének-duója zseniális, nagyon jól fel vannak építve a témáik, akár csak maga a zene. Személy szerint, én szívesen meghallgatnék tőlük egy teljes lemezt is, és remélem hamarosan valahol élőben is láthatom őket. Az augusztusi Primus koncert szervezőeinek ajánlanám, hogy rakják be Őket eléjük.

(Armand)