Az északi dallamos death metal aranykora óta tudjuk, hogy bizonyos panelekből építkezni veszélyes terep, mégis akadnak zenészek, akik nem tudnak szabadulni a göteborgi iskola bűvöletétől. A Til The End pontosan ilyen társaság: olyan veteránok verődtek össze benne, mint Antony Hämäläinen a Nightrage-ből, vagy a dobok mögött ülő Veress Márton, akiknek a neve garancia az elhivatottságra. Szeptember 11-én érkező, azonos címet viselő nagylemezük a Lifeforce Records gondozásában lát napvilágot, és nem titkoltan az At The Gates vagy a korai In Flames örökségét igyekszik aktualizálni.

A Gustavo Sazes által jegyzett borítóba csomagolt tíz tétel egyfajta tisztelgés a műfaj alapkövei előtt, mégis frissnek hat a modern hangzásnak köszönhetően. Az Until The End videója már most ízelítőt ad abból a technikás, ugyanakkor emlékezetes dallamokkal operáló megközelítésből, ami a teljes anyagot jellemzi. Itt nincsenek felesleges kitérők, a gitártémák precízek, az ének pedig ügyesen egyensúlyoz a düh és a dallamosság határmezsgyéjén. A négyesfogat láthatóan komoly energiákat mozgósított azért, hogy ne csupán a múltidézés legyen a cél, hanem egy olyan egyedi karakter kialakítása, ami a mai mezőnyben is megállja a helyét.

A reneszánsz korát a tankönyvek hajlamosak a fény és a művészetek újjászületéseként lefesteni, ám az itáliai Marche régió mélyén ennek a korszaknak is megvolt a maga nehezen emészthető, kísérteties árnyoldala. Az olasz Hesperia egyszemélyes projektje mögött álló Hesperus pontosan ebbe a tetszhalott állapotba nyúl vissza augusztus 28-án érkező új nagylemezével, amely a Hammerheart Records gondozásában lát napvilágot. Az anyag a kilencvenes évek tradicionális, középkori hangulatú black metalját házasítja össze a nyolcvanas évek proto-fekete fémzenéjével és népi hangszerekkel. Külön érdekesség, hogy a folklór-központú tételekben a zenész néhai nagymamájának archív hangfelvételei is felbukkannak, miközben a szövegek jelentős része helyi dialektusban íródott.

„A Picenum (True Marchigian Black Metal Renaissance) a Fra Li Monti Sibillini természetes folytatása, amely kiterjeszti a koncepciót a teljes Marche régióra. Az album leginkább a késő középkorban, valamint a reneszánsz kezdetén játszódik, itt utóbbinak a sötétebb oldala kerül előtérbe, amelyet a régióm sötétségén és a szülőhelyem helyszínein keresztül tapasztaltam meg.” – mondta Hesperus az érkező dalcsokorról.

Az alkotó első sorban a régi Satyricon, Ancient rajongóknak ajánlja friss lemezét, de a dark ambient és folk levezetések miatt megemlíti a sötétebb korszakát élő Dead Can Dance nevét is.

A „hegyi állam”, avagy Nyugat-Virginia vadregényes vidéke nem feltétlenül az ipari gépezetéről ismert, de az Altarheart legfrissebb hanghordozója, a Prone To Wander alaposan rátesz egy lapáttal az eddigi progresszív metalcore elképzeléseinkre. A Conn testvérek – Anthony és Alex – közös vállalkozása a 2023-as kezdetek után most érte el azt a szintet, ahol a technikás dalszerzés és a nyers energia végre egymásra talált. A szeptember 25-én a Rottweiler Records gondozásában megjelenő albumba érezhetően apait-anyait beleadtak. A borítókép a maga egyszerűségében minden esetre nagyon mutatós.

A nyitó Wayward már az első pillanatokban jelzi, hogy itt bizony nem babra megy a játék: az adrenalinnal fűtött ritmusok és az fogós refrének gyorsan beránthatnak minket a banda világába, amiből nehéz szabadulni. Anthony Conn keverési munkája kellő teret biztosít a dinamikai váltásoknak, így a keményebb extrém vokálok és a meditatív, már-már katedrálisba bevonulást idéző elszállós részek közti kontraszt végig fenntartja a figyelmet.

Az albumon olyan vendégek teszik tiszteletüket, mint Michael Grice a The Light Superiorból, vagy a Scapegoat énekese (Mortal Man), akik tovább színesítik a már amúgy is eklektikus palettát. A Prone To Wander egy tudatos, érett alkotói folyamat eredménye, amely minden ízében magán viseli a kísérletező kedvű underground szellemiséget. Aki az August Burns Red vagy a Bring Me The Horizon karcosabb pillanatait kedveli, tegyen vele egy próbát.

A Blight Of Subsistence képében egy rideg, az emberiség önkéntes technológiai és társadalmi leépülését megéneklő debütálás fojtogatja majd a gyanútlan hallgatót augusztus 28-án. A kiadványt elkövető Immiserator néven futó projekt mögött az új-zélandi Olde Throne atmoszférikus black metaljából ismert Harrison McKenzie áll, aki itt a disszonáns, gépies cammogó súlyosság és az elidegenedett düh sötét ötvözetét kutatja.

Harrison McKenzie koncepciója szerint a lemez dalai – a menetelős Engine Of Collapse-től a szaxofonfutamokkal megbolondított címadó tétel elkerülhetetlen végkifejletéig – egyfajta temetési menetként funkcionálnak a modern civilizáció felett. A kísérletezős, kietlen hangulatú blackened death metal és a disszonáns riffelés kedvelőinek érdemes lesz rárepülniük az anyagra. Elsősorban a Blut Aus Nord, a Myrskog vagy a The Berzerker mechanikusabb, kísértetiesebb világa iránt fogékony rajongóknak ajánlott, de közzétett dalba már bárki belekóstolhat.

Egy elhagyatott gyárcsarnok nedves, szürke betonfalai között visszhangzó, monoton kalapálás és egy rozsdás vasszerkezet folyamatos, tompa rezgése adja meg az alaphangot az Anatomy of Habit új anyagához. A chicagói formáció Paired Sentinels címmel jelenteti meg ötödik nagylemezét július 31-én. A formáció 2008-as alapítása óta a post-punk, a doom metal, a korai indusztriális zene, a noise-rock és a shoegaze határvidékén mozog. A jelenlegi, leghosszabb ideje együtt dolgozó felállást Alex Latus gitáros, Isidro Reyes ütős (fém hangszerek), Skyler Rowe dobos, Mark Solotroff énekes-szintetizátoros és Sam Wagster basszusgitáros alkotja. A felvételekért és a keverésért ezúttal is Sanford Parker producer felelt. A lemez borítóját Jeff Gibson Untitled (Sedlec Ossuary) című montázsa díszíti. Az anyag CD, kazetta és digitális formátumok mellett LP-n is megjelenik, amelyhez egy két exkluzív instrumentális tételt tartalmazó, hétcolos bónusz vinyl is jár majd.

A négyszámos korongról elsőként az Always Arriving című dalt mutatták be, amit Mark Solotroff így jellemez:

„Ezt a dalt írni olyan volt, mint navigálni egy nagyon specifikus belső állapotban, ahol az akaraterő elkezd elvékonyodni, és az ember visszanyúl a múltba, hogy lábat vessen. Van a dalban egy feszültség, ami a folyamatos tranzitban lét érzését hordozza.”

Bár Norvégiáról a legtöbb underground veteránnak reflexből a fekete fém jut eszébe, az oszlásnak indult, klasszikus death metalnak is megvannak a maguk makacs helyi képviselői. A 2022-ben alakult Horrifier kvartettje nem akarja megváltani a világot, de a műfaj legsúlyosabb gyökerei előtt tisztelegve augusztus 7-én szabadítja ránk második nagylemezét, a Revelations of Gore-t a Personal Records jóvoltából. A csapat zeneileg pontosan azt a dohos, elvetemült vonalat viszi tovább, amit az Autopsy, az Entombed vagy a Repulsion fektetett le évtizedekkel ezelőtt: nincs modern polír, csupán cammogó súlyosság és sűrű rifftenger.

A friss korong ráadásul egy sötét koncepciót jár körül. A történet egy haldokló emberről szól, aki a túlélés érdekében alkut köt egy szörnyeteggel, a halhatatlanság áraként pedig emberi áldozatokkal kezdi etetni a lényt, míg végül teljesen beleőrül a mészárlásba. Ezt a tébolyt a srácok kietlen tempóváltásokkal és súlyos megszólalással illusztrálják. Az old-school miazma kedvelőinek érdemes lesz tenniük egy próbát a bandcamp felületén már elérhető első hangmintákkal (a 9 húsdarálóból kettőt már meghallgathattok), amíg a fizikai CD verzió megérkezik a boltokba.

Nem mindennapi esemény, hogy egy tősgyökeres német heavy metal fogat Latin-Amerikában hódít saját képregénnyel, a münsteri Mad Max viszont pontosan ezt a sörgőzös vizuális sztorit viszi tovább az ősz elején érkező új nagylemezén. A banda szeptember 4-én szabadítja ránk a ROAR! gondozásában érkező Stories Of Destiny című korongot, amely a formáció 45 éves jubileumát hivatott megkoronázni. Jürgen Breforth zenekarvezető igazi underground kollaborációt rántott össze a jubileumra, hiszen a dalokban olyan arcok hagyták ott a kezük nyomát társszerzőként, mint Sascha Gerstner a Helloweenből, vagy David Readman a Pink Cream 69 éléről. Az igazi ínyencséget mégis az 1991-es, eddig kiadatlan nóták, valamint az eredeti énekes, Andreas Baesler vendégszereplése jelenti, aki a vadonatúj brit pacsirta, Alan Clark mellett bukkan fel.

Az album felvezetését a Silver című kislemezre bízták, amelyről Jürgen Breforth a következőket osztotta meg:

„A Silver az első kislemez a Stories of Destiny című új stúdióalbumunkról. A dalt eredetileg 2001-ben írtam a Michael Schenker Group énekesének, Gary Bardennek a debütáló lemezére, és hatalmas megtiszteltetés volt, hogy Andreas Broonnal közösen jegyezhettük, aki a The Sisters of Mercy-vel és Doro Pesch-sel végzett munkáiról ismert. Mindig is éreztem, hogy a dalban megvan a potenciál egy komoly kislemezhez, de az eredeti album akkoriban sok akadályba ütközött. Most több mint büszke vagyok arra, hogy végre bemutathatom a Mad Max verziót, egy kicsit nehezebb gitáros éllel, miközben az új énekesünk, Alan Clark révén megőrizte brit dallamos érintését.”

A Scorpions-féle klasszikus dallamos rock és a tradicionális germán fémzene híveinek érdemes lesz ráfordulniuk az anyagra; a Steffi Kruse fotóival és a Maestro Arturo Said által megrajzolt vizuális világgal megtámogatott misztikus klipet már most lehet csekkolni a youtube felületén, tegyetek vele egy próbát.

Új dalával jelentkezett a német black death metal vonalas Greh. Frozen Dystopia című daluk a modern társadalom lassú, fájdalmas szétesését festi le a maga természetes, vészjósló módján. A trió – Gjero Krsteski gitáros, Maurice Müller dobos és Martin Kocula énekes – a minimalista felállás ellenére is meglepően súlyos falakat húz fel, ahol a crust elemekkel dúsított ritmusok és a disszonáns drone betétek sajátos lüktetést hoznak létre.

A zenekar története 2022-ben, egy szobaprojektként indult, mára azonban a német és környező országok színpadain edződött, határozott elképzelésekkel bíró formációvá érett. A 2027 elejére várható The Tyranny of Expectations album előfutáraként érkező dal jól példázza azt a fejlődést, amit a 2025-ös Dysphoric Devotion lemezzel alapoztak meg, amit röviddel rá Summoning Aversion című daluk követett.

A gördeszkás szubkultúra és az észak-londoni egyetemi évek unalma hívta életre azt a dühöt, amit a Negative Frame augusztus 7-én egy kerek nagylemezzé formál. A londoni ötösfogat a Blood Blast Distribution segítségével szabadítja fel a Break The Ice című debütálást, amin le se tagadhatják a Lamb of God, az Acid Bath és a Disembodied vonaláról összeszedett thrash és metallic hardcore hatásaikat. A szövegek terén sincs finomkodás: a függőség, a veszteség és a mindennapi elszigeteltség magánya adja a dalok gerincét.

A sötét témák ellenére a srácok igyekeznek némi józan életigenlést is csempészni a sűrű breakdownok közé, ahogy azt a lemez kapcsán megfogalmazták:

„Bármit is kezdesz az életeddel ebben a világban, az tovább fog pörögni, és elég hamar mindannyian porrá leszünk, úgyhogy ne élj gyűlöletben, és ne várd el a világtól, hogy bármi mást adjon neked, mint amit te magad belefektettél. Engedd el a fájdalmat.”