A kilencvenes évek legeleje óta járja a maga kérlelhetetlen útját a New York-i Rigor Sardonicous, a formáció pedig július 31-én már a nyolcadik stúdióalbumát szabadítja rá a világra a Meuse Music Records gondozásában. A Diatriba Deorum címet viselő korong sem kíván változtatni a jól bejáratott recepteken. A Joseph Fogarazzo és Glenn Hampton alkotta duó maradt a gyökereknél, így a dallamos doom-bánat helyett most is a végletekig lecsupaszított, végtelenül cammogó súlyosság uralkodik a hangzáson.

A lemez koncepciója az emberiség által kreált istenképek és vallási dogmák elleni düh köré épül, a végeredmény pedig egy egzisztenciális szorongással teli, sűrű massza. A mély, gyomorból feltörő vokálok és a monoton, zúgó riffek világa ez, ahol a dobtémákért a rejtélyes ‘?!’ felel. A Winter, az Encoffination, vagy a Disembowelment korai, nyers világán nevelkedett veteránoknak ez a lemez egy igazi csemege lehet a nyár közepére.

Nem csupán zenét akarnak kalapálni, hanem egy konkrét, belső vizuális képet szándékoznak festeni a hallgató koponyáján belülre a szomszédos Szlovákiából érkező Wolnera tagjai. A 2023-as alapítású, pimaszul fiatal csapat eddigi két lemezével komoly elismeréseket és RadioHead Awards jelöléseket zsebelt be odaát, ám a korai thrashes és technikás prog-metalos korszakuk után most úgy döntöttek, hogy teljesen tiszta lapot nyitnak. Art of Losing címmel megérkezett a formáció legfrissebb kislemeze, amely egy határozott, cammogó súlyossággal operáló, kortárs és dal-orientált modern metal irányba mutatja a legújabb fejezetet. A formáció így vezeti fel a friss szerzeményt:

„Veszíteni művészet. A pozitív és negatív közötti vonal nem létezik. Az élet egy skála, egy átmenet a homályból a fénybe. Javítsd meg a szárnyaidat, öleld át a sötétséget, válj költővé. A művészet túlzott magyarázata elveszi annak értékét. Mindenki megtalálja a saját szépségét, nyersességét, káoszát vagy békéjét az alkotásunkban. Illeszd be a saját változódat az egyenletünkbe.”

A stúdiómunkálatokért és a keverésért Radovan Kočík és a frontember, Ľubo Luterán feleltek, a basszustémákat pedig Jakub Hríbik segítségével rögzítették a Pulp Studio falai között. Ľubomír Baran gitáros és Lukáš Husivarga dobos játéka egy igencsak masszív alapot biztosít a hangzásnak. Az Alex Šmajda grafikájával és Famine Killjoy fotóival megtámogatott újdonság mellé egy őszi cseh és szlovák turnét is terveznek a srácok.

Ha egy csapat tagsága olyan formációkban edződött, mint a Chrome Waves, a Flesher vagy a Bringers Of Disease, ott borítékolható, hogy nem egy félálomban bekészített lemez fog kigurulni a stúdióból. Az indianapolisi illetőségű The Secrecy július 17-én szállítja le első, Pins & Needles című nagylemezét a Disorder Recordings gondozásában, amely a sötét tónusú, rideg gitárzene kedvelőinek hozhat kellemes perceket. A kvartett nem árul el titkokat az ihletforrásokat illetően, a fanyar underground realizmus mentén pontosan azt a borongós, fojtogató post-punk/goth rock világot idézik meg, amit a nyolcvanas évek nagyjai hagytak ránk örökül.

A Jeff Wilson gitáros által működtetett kiadónál érkező anyag rideg minimalizmussal, kórusokkal, távolról felsejlő gitárokkal és lüktető basszusfutamokkal operál. Nem nosztalgiázásról van szó, hanem egy jól összerakott, lényegre törő dalcsokorról, ami az elidegenedés és a belső szorongások témakörét járja körbe. Élőben a csapat a júliusi Post. Festival kiemelt helyszínén mutatja be a dalokat többek között a Kylesa és a Torche társaságában. A The Mission, a Killing Joke vagy a Chameleons örökségét tisztelőknek érdemes lesz vetniük egy pillantást a zenekar bandcamp és instagram oldalaira, három klipes nótát pedig itt is megfülelhettek.

Az ulánbátori puszta tágas magányából indult, mára viszont a világ legnagyobb fesztiválszínpadait is megtöltő kulturális gőzmozdony lett a The Hu. A tradicionális mongol torokéneket és a népi hangszereket a modern heavy rock lüktetésével házasító négyes július 24-én hozza el a harmadik, Hun címet viselő nagylemezét a Better Noise Music gondozásában. Az anyag nem akarja újrafeltalálni a már jól bevált „hunnu rock” receptjét, de a megszokott harci indulók – mint a Warrior Chant vagy a Jonny Hawkins vendégszereplésével megtámogatott Lost Soul – mellett ezúttal jóval mélyebb, spirituálisabb és személyesebb rétegeket is megmozgatnak.

A stúdiómunkálatok hangulatáról és a lemez érzelmi töltetéről Gala, a csapat vezetője és torokénekese így mesélt:

„Több olyan dalunk is van most, ahol az emberi lélekről és a benne lakozó sötétségről, de ugyanakkor a jóságról is énekelünk. Írtunk egy dalt az apai figuráról is, amit korábban még sosem tettünk. Sokan gondolnak a nőkre és az anyákra, de mi eddig soha nem beszéltünk erről az apai képről. Miközben készítettük, sírtunk és mindannyian igazán átéreztük. Volt, hogy könnyeztünk a stúdióban, de közben hevesnek és vadnak is éreztük magunkat. Érezzük a szomorúságot és azt az ürességet néha, de az emberi szívben lakozó erőt is.”

A lemezmegjelenést egy masszív európai fesztiválkörút vezeti fel, amely érinti a Hellfestet és a Graspopot is, ahol a fanyar underground realizmus jegyében ismét megmutathatják, hogyan működik a morin khuur (lófejes hegedű) egy több tízezres metal feszten. A dolog működik, az egyedi hangvételű, sallangmentes folk fémzene rajatongóinak pedig érdemes lesz berendelniük a korongot, amíg a friss videók pörögnek a youtube felületén.

Több mint egy évtizede rója a maga komor útját a barcelonai Perennial Isolation, az atmoszférikus black metal spanyol helytartói pedig négy nagylemez után elérkezettnek látták az időt a folytatásra. A csapat Crimson Iconoclasm címmel mutatta be legfrissebb dalát és a hozzá tartozó videóklipet, amely az ősszel érkező The Vermilion Farewell című nagylemezük előfutára. A tagság – A., M., I. és V. – nem bízta a véletlent a háttérmunkára sem. A hangzást az ezen a vonalon jól ismert Nikita Kamprad, a Der Weg Einer Freiheit agya csiszolta készre a maszterelés során.

A dal az agresszív black metal témák mellett hozza a kötelező melodikus gitárfutamokat, ráadásul a hangulat fokozásáért vendégként a Groza soraiból ismert P.G. üvöltözik, míg a narrációért Jan Insomnic felelt. A Saor, az Agalloch vagy a Sojourner rajongóinak címezte a banda legújabb tételét, a lemez pontosabb részleteire pedig az elkövetkező hónapokban derül majd fény.

Ősz elején, egészen pontosan szeptember 11-én érkezik a milánói Drown In Sulphur új kislemeze, ami egyúttal a német Noble Demon istállójához való csatlakozást is jelzi. A blackened deathcore brigád háza táján komoly jövés-menés volt az utóbbi időben, a megújult tagság pedig úgy döntött, ideje lehámozni a felesleges sallangokat a zenéről. A frissen bemutatott New Moon Rising On Florence képében egy koszosabb, dühösebb és a korai hardcore energiáihoz visszakanyarodó tételt kaptunk, ahol a black metal kapcsolat inkább agresszív arculatát mutatja. A koncepció a bagolyszerű mitológiai szörnyeteg, a Strix alakja köré épül, amely szabadjára engedi az okkult, biblikus és szabadkőműves utalásokkal teli sötétséget.

Az új irányvonalról a zenekar a következőket osztotta meg: „A tagcserék után a mély elcsendesedés időszaka következett. Tudtuk, hogy változásra van szükség, egy nyersebb, a gyökereinkhez hűbb, de a modern korra szabott visszatérésre. Lehántottuk a szimfonikus rétegeket, hogy a tiszta agresszió vegye át az uralmat.”

A finn underground színtér és média jól ismert figurája, Tomi Perrakoski tető alá hozta második szólóalbumát. A Homeland címet kapott korong nem a megszokott északi mitológiát boncolgatja, hanem az észak-amerikai indián törzsek történelméből, az elnyomás, a kiszorítás és a túlélés súlyos témáiból merít ihletet. Zeneileg egy filmszerű, death metal és szimfonikus metal köntösbe ágyazott konceptuális anyagról van szó, ahol a dalok egy-egy különálló, mégis közös gyökerű történetet mesélnek el. A cammogó súlyosságot és a dinamikát helyenként Derek Wolfstein vendégjátékával (gitárok, dobok) fokozták, így a végeredmény egy kifejezetten rétegzett, súlyos utazás lett.

„A Homeland az egyik legszemélyesebb album, amit valaha készítettem. Minden dal a túlélésről, az identitásról, az igazságtalanságról és a reményről mesél. Olyan hangok és történetek előtt akartam tisztelegni, amelyek felett túl gyakran elsiklik a világ. Minden dal egy történet, és minden történet egy nép emlékezete.” – mondta Tomi.