Amikor egy kiadvány már a címével is a fizikai pusztulást és a rothadás esztétikáját vázolja fel, ott garantáltan egy fojtogatóan komor, fekete-fehér képi világ és elnyújtott atmoszféra vár a hallgatóra. Az olasz Equisetum duója pontosan ezt a temetői, rituális vonalat rángatja elő a sötétből. Szeptember 25-én, a My Kingdom Music istállójából szabadul rá a világra a Cor Ex Putredine című bemutatkozó nagylemezük.

A projekt mögött Noctuaria énekesnő és a zenei alapokért felelős Mortifero áll. Bár a formáció mélyen gyökerezik a klasszikus olasz dark undergroundban, a végeredmény egy jóval sűrűbb, apokaliptikus doom massza lett. A dalokban a korai Celtic Frost kegyetlen súlya találkozik az Unholy beteges disszonanciájával és a Type O Negative gótikus vánszorgásával, mindezt pedig néhol a Thorns rideg, fekete fémes ritmusképleteivel fűszerezik meg. A lemez koncepciója kevesebb megfejtést igényel: arra a gondolatra épül, miszerint a halál nem egyetlen hirtelen esemény, hanem egy kíméletlen, lassú folyamat, amit az énekesnő víziószerű témái tesznek még nyomasztóbbá. Aki szívesen veszik el a lassan őrlő, az elmúlást dicsőítő zenei textúrákban, annak érdemes felírnia a naptárba a kora őszi megjelenést, illetve az alábbiakban megnézni Mortuaria daluk videóját.

Görögország kulturális és történelmi öröksége, az ókori mítoszok és a klasszikus tragédiák drámaisága hálás alapot biztosít minden olyan zenekarnak, amely a Sztüx folyón csónakázva szippantja be a megfelelő atmoszférát. Az athéni progresszív metalos Mother of Millions szeptember 11-én, a ViciSolum Productions gondozásában megjelenő T című nagylemezével azonban nem ragadt le a történelemkönyveknél: a múlt mítoszait a modern kori háborúk borzalmaival fonták össze.

Az album egy elképesztően feszült, a pusztulás és az emberi dac között egyensúlyozó anyag, amely a súlyos riffeket kifejezetten filmszerű hangszereléssel keveri. A frissen közzétett, The Innocent című daluk tökéletesen példázza ezt a sötét kettősséget. A formáció a lemez hátterét a következőképpen vázolta fel:

„A The Innocent című dalban egy ógörög mítoszt képzeltünk újra Aigeusz magányos alakján keresztül, aki a tengert fürkészve várta a fiát. Egy ősi tragédiát ültettünk át abba a valóságba, amelyben ma is élünk: a háborúk fájdalmába és borzalmaiba, amit a névtelenek, a menekültek és a hontalanok élnek át. A »T« egy olyan végtelen körforgást jelképez, ahol a hatalmon lévők háborúkat indítanak, a szegények pedig meghalnak bennük. Ezeket a dalokat a sikolyok és siralmak visszhangjaiból, de legfőképpen a makacs reményből formáltuk. Ez súlyos zene, nehéz időkre.”

Külön jó hír a hazai rajongóknak, hogy az anyaghoz kapcsolódó őszi turné Magyarországot is érinti: a görög négyes szeptember 23-án a budapesti A38 Hajón mutatja be a friss szerzeményeket.

A teljes zenei színtéren kevés annyira bénító és káros jelenség létezik, mint a megállás nélküli múltba révedés. Ez a fajta nosztalgia nem csupán az elvesztett idő feletti sajnálkozás, hanem egy egyenesen mérgező, a jelent felemésztő állapot. Pontosan ezt a fullasztó gondolatkört járja körül az észak-ír The Crawling legújabb, What We Leave Behind című EP-je, amely október 2-án, a Grindscene Records logója alatt lát napvilágot CD, kazetta és digitális formátumban.

A 2014-ben, Lisburn környékén alakult death/doom triótól sosem állt távol a kompromisszummentes, őszinte hozzáállás, így már a témakör is érdekesnek mondható. Az új, The Parlour stúdió falai között rögzített dobtémákkal vastagított kislemezen csupán két tétel kapott helyet, de ezek is maximálisan lefedik a zenekar fojtogató atmoszféráját. Míg az A Song To Nurse The Sickness egy kíméletlenül nehéz, lassú vánszorgás, amely a múlt okozta fájdalomba való belefulladást boncolgatja, addig a Bound To The Negative (Requiem) egy bátor akusztikus átirat a tavalyi nagylemez egyik húzódalából. Ahogy a zenekar is rávilágított: az idő folyamatos elsiratása csupán egy betegség, ami megakadályozza, hogy értékelni tudjuk a jelent.

Amikor a társadalmi morál hanyatlásáról, a kifordult igazságszolgáltatásról és az emberi természet sötétebb oldaláról kell zenei pillanatképet festeni, akkor mindig jól jön a jó öreg thrash metal. A műfaj veteránjának számító dán HateSphere pontosan ezt a társadalomkritikus, fojtogató koncepciót járja körül legújabb, Guillotine címre keresztelt nagylemezén, amely október 9-én jelenik meg hivatalosan. A digipack CD-n, valamint narancssárga és fehér bakeliteken is boltokba kerülő anyagról a címadó Guillotine már szabadon pörgethető.

A tizenkettedik stúdióalbum egyértelmű visszakanyarodás a zenekar sötétebb, hangulatosabb gyökereihez, ám a tempó és a jól ismert agresszió iránti vágy sem csorbult. A lemez központi témája a törvényes igazságszolgáltatás csődje, a morális iránytű elvesztése és a nyomában fellángoló, erőszakos önbíráskodás. Ahogy a cím is sugallja, a dalok azt az ősi küzdelmet feszegetik, amely az egyén és a társadalmi elvárások között feszül, feltéve a kérdést: vajon az ember, vagy maga a rendszer roppan össze hamarabb?

HateSphere – Guillotine

(Scarlet Records)

1. Chapter XII

2. Dogma

3. Guillotine

4. Morbid

5. Cleansing

6. Snake Charmer

7. Mouth Filled With Barbed Wire

8. Bottom Feeder

9. Human Scum

10. Heresy

A sludge és a doom metal kényes kapcsolatában a tempó helyett mindig is a hangerő utáni vágyakozás és a súly kapta a főszerepet, ennek ékes bizonyítékát pedig a pszichedelikus elemektől sem visszariadó chicagói Shrineburner is kellő módon alátámasztja. A közelmúltban trióra bővült formáció szeptember 11-én adja ki Hymns Of Despair címre hallgató, monumentálisnak ígérkező debütáló nagylemezét, szerzői kiadásban, amiről elsőként Spectral Cataclysm című daluk által kapunk betekintést.

A 2023-ban indult projekt eredetileg Peter Norman gitáros/énekes agyszüleménye volt, ami a kezdeti demózások után CJ Johnson basszusgitárossal és a dobok, valamint a maszterelés mögött is helyet foglaló Edward Hamel érkezésével nyerte el végső formáját. A hipnotikus riffek mellett a dalszövegek az intézményesített vallások kártékonyságáról és jelen korunk egzisztenciális válságairól szólnak, a sötétebb témák mellett azonban a dallamosabb megoldásoktól sem kell búcsút vennünk. Aki a Conan vagy az Ufomammut féle, erősítők gyomortartalmát megkövetelő, kíméletlen stílusban érzi otthon magát.

Shrineburner – Hymns Of Despair

(Szerzői kiadás)

1. Void of Guilt

2. Spectral Cataclysm

3. Bodies Dragged to Sunlight

4. Slow Death Chant

5. An Ocean of Broken Hope

6. Hymn of Despair

A tradicionális heavy metal kereteit feszegetni mindig is kényes feladat volt, hiszen a műfaj rajongótábora sokszor ragaszkodik a jól bejáratott sablonokhoz. A 2019-ben alakult lengyel Sagittarius azonban láthatóan fittyet hány a hagyományos szabályokra, és a klasszikus dalszerkezeti alapokat jóval súlyosabb, progresszív és szokatlan irányokba tereli. Ezt a kísérletezős utat jelöli ki az október 9-én érkező, Abomination of Mind című bemutatkozó nagylemezük is, aminek első hivatalos felvezetésként Disaster Dawn című dala hallgatható meg.

A budapesti metal underground mindig is hálás olvasztótégelye volt a legkülönfélébb modern zenei hatásoknak. Ebbe a lüktető, határokat nem ismerő közegbe robban be a fővárosi székhelyű, de nemzetközi tagsággal operáló Audiosvora is. A zenekar a jövő héten, egészen pontosan augusztus 21-én hozza ki legújabb klipes dalát, amely a Motion címet kapta, és egyben a hamarosan érkező, azonos című EP-jük kíméletlen előfutára. Maga a zenekar így foglalta össze a friss tétel stíluskavalkádját:

„A dal a modern metalcore és nu-metalcore világából építkezik, amelyet phonk elemekkel és vagány, rapes előadásmóddal egészítünk ki.”

A mélyre hangolt groove-os gitártémák, az extrém vokálok és a masszív breakdownok garantáltan megdolgoztatják a nyakizmokat, miközben az egész dal megőriz egy sajátos, húzós energiát. Aki az Alpha Wolf, a Thrown vagy a The Browning pattogós, pofonra éhes vonalán mozog, az mindenképpen hallgassa meg a most pénteken megjelenő EP-jüket, aminek korábbi videójaként máris itt van a Take Me To The Hospital.

A kiszáradt sivatagok és a fojtogató mocsarak határán mindig akad egy olyan eldugott, poros sarok, ahová a jóérzésű hallgató ritkán merészkedik. Ebből a hallucinogén, rozsda rágta környezetből mászott elő a kilencvenes évek vége óta aktív brit Phlefonyaar duója, hogy szeptember 18-án ránk szabadítsák a legújabb, Encyclopaedia Sociopathica címre hallgató dalcsokrukat.

A szerzői kiadásban érkező anyaghoz hozzájáruló Jim és Paul alkotta páros rutinossága és elszántsága biztosan nem lesz vita tárgya. Képzelj el egy olyan elhagyatott kísértetvárost, ahol a halálhörgés és az indusztriális sludge ridegsége találkozik az old school doom vánszorgásával. A végeredmény egy olyan koszos, olajszagú hangzásvilág, ami úgy dübörög végig a dobhártyákon, mint egy meghibásodott, lassan őrlő munkagép. A dalok tele vannak sűrű, iszapos riffekkel, miközben a legtöbb dalszöveg a nyugtalan emberi elme legsötétebb, téveszmékkel teli bugyraiban vájkál.

A fiktív mitológia, vagy az átláthatatlan okkultizmus helyett a brandenburgi HKSPK triója egy sokkal földhözragadtabb úton indult el black metal muzsikájával: a mindennapi valóságot nem rejtik álarcok mögé, hanem addig torzítják és fokozzák, amíg az maradéktalanul rá nem simul a zenéjük sötét tónusaira. Ez a nyers, őszinte megközelítés köszön vissza a szeptember 11-én érkező, Heimkehr címre keresztelt második nagylemezükön is.

A Jim (ének, szólógitár), Leon (ritmusgitár) és Arne (dob) alkotta formáció a szerzői kiadásban megjelenő, mindössze 25 perces anyagon egy kifejezetten tömény zenei esszenciát kínál. A fekete fém hideg atmoszférája és a death metal fizikai súlya néhol doomosan belassuló, máshol pedig punkos agresszióval átitatott elemekkel keveredik. A srácok a függetlenséget is komolyan gondolták: a felvételek és az utómunkálatok teljes egészében a saját bázisukon, a Room13 falai között zajlottak. Mivel a digitális terjesztés mellett csupán egy ötven darabos, limitált CD-s fizikai verziót dobnak piacra a Bandcamp felületén, a gyűjtőknek résen kell lenniük.

HKSPK – Heimkehr

(Szerzői kiadás)

Prelude
Torture
White Secretions II
Sonnenjäger
Kill The Weak
Rot In Despair
Rain In The Face
Heimkehr

Az őszi szezon felé haladva a nyári fesztiválok felszabadult pörgését menetrendszerűen váltja fel a befelé fordulós, melankolikusabb lemezek dömpingje. Október 16-án épp egy ilyen, a borongósabb napokhoz passzoló anyagot hoz el nekünk a német Coal & Crayon, akik a Teilchensturm kiadó gondozásában dobják piacra a saját magukról elnevezett negyedik nagylemezüket.

A Rügen szigetéről származó, lassan két évtizede aktív formáció most először próbálkozik meg egy élesen kettéosztott zenei koncepcióval. A kiadvány „Coal” felvonása a srácok sötétebb, agresszíven riffelős arcát domborítja ki, míg a „Crayon” részleg a törékenyebb, atmoszférikus kalandozásoknak enged teret. Ehhez a kettősséghez egy frissen bejáratott ritmusszekció is asszisztál, ugyanis Mathias Ruck dobos és Steffen Wolter basszusgitáros nemrég csatlakozott a stábhoz.

Az elsőként közzétett Ember című dal és klip egy kifejezetten dallamosabb, visszafogottabb darab, amely egy szülő aggodalmait és reményeit feszegeti a felgyorsult világgal kapcsolatban. A produkció kifejezetten a The Ocean, a Katatonia vagy éppen az Opeth rajongóinak lett címkézve.

Coal & Crayon – Coal & Crayon
(Teilchensturm)

Ashore In Fragments
Impending
Grace Of Collapse
Ember
The Great Misgive
Reflection Divide
A Light Of Autumn
Torn & Frail
Rite of Devotion
Still