A finn thrash metál veteránok negyedik albuma ez. Nyilván ők is tudják, hogy nem alkottak semmi olyat, ami ne jelent volna meg az elmúlt negyven évben a thrash színtéren. A harmadik és a mostani album között kereken harminc év telt el, így az is nyilvánvaló, hogy a lemez kiadása mögött a jelenlegi thrash reneszánsz meglovaglása is cél. Mindez nem baj, és természetesen nem lefelé húzni akarom a zenekart, mert aki szereti a műfajt, az szerintem nem is vár jóideje semmilyen új megváltásra.
Nyilván lehetne azt mondani, hogy minek még ez is, csakhogy ez egy maxpontos thrash album, se nem több, se nem kevesebb. A számokat külön nem is részletezném, mind kivétel nélkül minőségi darab. Húzós, jó riffek, zakatol a kétlábgép, és simán elmennék rá headbangelni, ha lenne a közelben koncert és lenne rá pénzem. Az is teljesen nyilvánvaló, hogy ezer és ezer párhuzamot lehetne vonni az elmúlt negyven év thrash terméséből, ám ha mégis némi iránytűt akartok, akkor nekem leginkább a Forbidden/Nuclear Assault/Artillery vonal tűnik jogosnak, de Death Angel rajongóknak is erősen ajánlott. A zenekar veterán gitárosa egyébként Jan „Örkki” Yrlund, aki az 1992-es feloszlást követően játszott a Lacrimosában, a Danse Macabre és Delain zenekarokban is. Játékában a magabiztosság, pontosság és természetesen a rengeteg tapasztalat dominál tételről tételre.
A feltámadásért és a minőségi thrash csapásért elsősorban ő, és a szintén őstag Aku Kytölä (basszus/ének), valamint Ari Karppinen felelős. A több évtizedes hallgatás után azért vérfrissítés is történt a csaptban. az új lemezen már a jóval fiatalabb Matti Johansson üti a bőröket (Depravity, Falchion, Korpiklaani).
Összefoglalva: nem ez lesz az a lemez, amit ronggyá hallgatsz majd, akkor sem, ha te vagy minden thrasherek legthrasherebbje, de ha szembe jönnek egy fesztiválon, ne térj ki előlük.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.