Golgothan Remains
Adorned In Ruin

(Sentient Ruin Laboratories • 2022)

Crissz93

2022. március 20.

0

Pontszám

10

A Golgothan Remains egyike azon ausztrál death bandáknak akik teszik a dolgukat mindenféle különösebb rivaldafény nélkül. Lehet, hogy még jót is tesz nekik ez a kis elszigeteltség ugyanis igazán egyedi megszólalásuk van ezeknek a bandáknak. Gondoljunk csak a Portal végtelen mély, minden fényt elszipolyozó orkánjaira amit ők albumnak hívnak, vagy a Faceless Burial enyhén progresszív behatású legutóbbi szerzeményeire. A 2015-ben Sydney-ben alakult Golgothan Remains sem szerénykedhet, ők is hozzáadják a sajátos ízvilágukat a zenéjükbe. Eddig mindössze egy demo és egy album volt a nevük mellett ami nem sok de ami rajtuk van azt forrón ajánlom minden death metal ínyencnek. Most négy év elteltével újra jelentkeztek egy kis súlyossággal ami az Adorned In Ruins névre hallgat.

A felállás nem változott az előző album óta, ismét Matthieu Van den Brande angyali hangját csodálhatjuk aki ismét hozza a formáját. Említettem a bevezetőben, hogy a többi ausztrál bandához hasonlóan adnak a zenéhez valami szokatlant. A Golgothan Remains esetében a halálfémhez adagolnak egy adag black és dark metált és mindezt egy igazán sajátos módon. Ha már egyszer Matthieu vokáljával kezdtem az ő esetében mindez ott nyilvánul meg, hogy a halálhörgések mellett előszeretettel használ black metálos károgásokat és dark metálra jellemző sikolyokat. Mindezt már az első trekken, a Veneration Of Carnal Balsphemy-n tetten érhetjük.

Egy igazán ütős kis felvezetése az albumnak ez a nóta, Matt Hillman gitárjátékába is került egy jó nagy adag korom, közel sem csak tiszta death metal stílusban nyomja a disszonáns rffeket. Persze megtalálhatjuk az ilyenkor szokásos behatásokat, úgy mint az Incantation vagy az Immolation klasszikusait vagy akár egy kis csipet Morbid Angel-t is. Azonban mindezt egy igazán friss és mainak ható stílusban és hangzásban hozzák el nekünk és ettől válik igazán érdekessé a lemez. A Shrouded Longing For Promethean Fire szintén egy igazán változatos dalra sikerült és nem mellesleg a gitártémák is igazán szexisek.

Természetesen nem feledkeztem meg a dobosról sem, Aled Powell eróvel és határozottsággal üti a bőrt. Nincs semmi fölösleges magamutogatás, néhány ízletesebb fill persze nála is belefér de ezek csak színesebbé teszi az albumot és nem idegesítővé. A Wandering Through Chambers Of Deathlike Void-ban ennek tanúja is lehetünk, ennél a számnál a hangulatra is figyeltek a srácok, lassabban szédíti el a hallgatót. Adam Martin basszusa ugyan nem kap főszerepet de megadja a hangzásnak azt a bizonyos extra súlyt és textúrát amit máskülönben hiányolnánk.

A hangulat végig igazán sötét és komor marad, ez nagyrészt köszönhető a már említett black metál behatásoknak. Aaron Worboys kiváló munkát végzett a stúdióban, minden téren combos és izmos a hangzás. Majdnem mindegyik tétel egy egészséges négy és fél perc környékén ér véget, tehát nem rakták tele töltelékkel, ez mindenképp becsülendő. Ez alól csak az utolsó előtti 3 trekk a kivétel amiből az egyik egy ambient átkötés. Nem szeretném avval fárasztani az olvasót, hogy végig kottázom az összes számot, viszont mindenképp ki kell emelnem a két kedvenc számomat: a The Malign Horde Of Abhorrence és a Forgotten Lores Of Hatred And Bloodshed. Iszonyatosan morbid gitár témák, fasza tekerések, elborult vokál és csontig hatolóan sötét hangulat jellemzi őket. Ha valakinek be kéne mutatnom, hogy mire számítson ettől a szörnytől akkor ezeket mutatnám meg neki.

Akik nem sértődnek meg ha megkeveri egy banda egy kicsit a paklit és ügyesen belesző egyéb zsánereket a dologba akkor egy nagyon élvezetes albummal találkozhat az Adorned In Ruin személyében. Itt természetesen az extrémebb vonalat kell ezalatt érteni de az szerintem mostanra már nyilvánvalóvá vált. Stílszerűen az igazi metál bolondok számára április 1-jén fog napvilágot látni ez a grandiózus szörnyeteg. Vegyétek és egyétek.