Murderdolls
Beyond the Valley of the Murderdolls

King
2022. december 23.
0
Pontszám
9.5

A mostani lemezajánló a visszatekintő rovatot tarkítja, mivel a tárgyát képező lemez több mint 20 éve jelent meg és az egyik első találkozásom a külföldi punk/horror punk szcénával. Nem is emlékszem már konkrétan, hogyan találtam rá az amerikai Murderdolls-ra, mert Slipknot-ot nem igazán hallgattam sosem, Wednesday 13 korábbi bandáit pedig szintén nem. Vélhetőleg az általam akkoriban megismert, hallgatott, hasonló punk/rock bandák (American Hi-Fi, Fountains of Wayne, stb.) klipjeinél dobta fel a youtube. Arra viszont emlékszem, hogy a Love at First Fright klipjét láttam/hallottam először és egyből megtetszett, hogy nem olyan hagyományos punk-rockot hallok, mint mondjuk egy Prosecturánál, hanem mind zeneileg, mind szövegileg, illetve a körítést nézve is egy kicsit másabb az egész. Nyilván, nem kell nagy dolgokat beleképzelni a Murderdolls-ba, de a két készített lemezük mindenképp üdítő és remek albumok a stíluson belül.

A banda megalakulásának története úgy kezdődött, hogy Joey Jordison (ex-Slipknot, R.I.P.) és Dizzy Draztik felkérték Wednesday 13-at (aki addig már négy nagylemezt is kiadott a korábbi, Frankenstein Drag Queens from Planet 13 nevű bandájával), hogy csatlakozzon az akkori The Rejects néven futó bandájukhoz. Wednesday 13 ekkorra már úgy érezte, hogy a Frankenstein Drag Queens from Planet 13-al nem igazán halad előre, így igent mondott Jordison-éknak, a korábbi bandáját pedig határozatlan időre felfüggesztette. Először még csak, mint basszusgitáros lett a The Rejects tagja, majd 2002-ben, Draztik távozása után a banda frontemberévé vált, amit innentől kezdve Murderdolls-ra kereszteltek. Az első lemezük 2002. augusztus 20-án jelent meg Beyond the Valley of the Murderdolls címmel, amin a számok többsége a Frankenstein Drag Queens from Planet 13, illetve a The Rejects bandák számainak újrafelvett/átdolgozott változatai hallhatók. Van, ahol a számok szövegeit, címeit módosították, az összes számot újra felvették és van, ahol a zenei részben is eszközöltek változtatásokat, melyek nagyon jót tettek egyébként a daloknak. A viszonylag sok Frankenstein Drag Queens from Planet 13 szám felhasználása nem igazán tetszett Wednesday 13 többi társának, akik később saját bandát alapítottak Graveyard Boulevard néven.

Murderdolls - Love At First Fright [OFFICIAL VIDEO]

A lemez dalainál zeneileg nem kell nagy meglepetéseket várni, könnyed, laza, káromkodástól egyáltalán nem mentes punk/horror punk zene hallható a lemez 21 dalában (az eredeti kiadás 15 dalból állt, a később bővített változatban került még hozzá 6 bónuszdal), a szövegekben pedig nem igazán érdemes elkezdeni számolni a „fuck”, a „motherfucker” vagy éppen a „die” szavakat. A dalok többsége lendületes, gyors tempójú, hosszúságát tekintve rövid, van néhány lassabb/középtempósabb/hosszabb szám, valamint Billy Idol egyik ikonikus slágere, a White Wedding is feldolgozásra került. Már a nyitó Slit My Wristnél tudhatja a hallgató, hogy mire számíthat az elkövetkező közel egy órában. Remek dal, de az ezt követő Twist My Sister az egyik kedvencem az albumról, illetve a harmadikként érkező Dead in Hollywood is elég jó. Az ezt követő, klipes Love at First Fright szintén a csúcspontok közé tartozik, csakúgy, mint a Die My Bride, az „ereszd el a hajam197666, a zseniális, menetelős Dawn of the Dead, a B-Movie Scream Queen, a Motherfucker, I Don’t Care – aminek a vége egyszerűen fergeteges vagy éppen a záró I Love to Say Fuck (de lehetne még említeni a Kill Miss America-t, a Graverobbing U.S.A-t is). A dalszövegek könnyen megjegyezhetőek egyébként – a rímek nagyon jók, főleg a refréneknél, amiket hamar együtt énekel a hallgató a számokban. Wednesday 13 érces, karcos hangja remekül illik a zenéhez (mint ahogy a Frankenstein Drag Queens from Planet 13 befejezése után elkezdett, saját néven futó szólóbandájában is). A néhai Joey Jordison itt most elsődlegesen nem dobol, hanem gitározik – a lemez felvételeinél a szóló- ritmus- és basszusgitárosi feladatokból is kivette a részét, valamint ő is dobolta fel a lemezt, amit aztán később a turnézáshoz csatlakozó tagok váltottak fel.

Murderdolls - Dead In Hollywood [OFFICIAL VIDEO]

A lemez borítója, a tagok kinézete is tökéletesen illeszkedik mind a stílushoz, mind a zenéhez, mind a szellemiséghez. Az albumot 2002 nyarán már elkezdték turnéztatni, még a hivatalos megjelenés előtt, mely koncerteken egyre több dalt játszottak róla. 2004. január 17-én volt a lemez turnéjának utolsó állomása Kaliforniában, utána Jordison a Slipknot új lemezének munkálatai miatt visszatért főállásban az „anyabandájához”, a Murderdolls pedig határozatlan időre szüneteltetést kapott. 2009 végén/2010 elején úgy döntött Jordison és Wednesday 13, hogy itt az ideje kiadni a banda második lemezét, mely végül 2010. augusztus 31-én, Women and Children Last címmel napvilágot is látott és szintén elég jó lemez lett, ám elmarad a debütálástól. De ez már egy másik cikk tárgya.

Murderdolls - White Wedding [OFFICIAL VIDEO]

Jó lett volna a bandát megnézni élőben, mert a koncertfelvételek alapján nagyon jók voltak, de sajnos a turnéik alkalmával nem jártak Magyarországon, Joey Jordison tavaly bekövetkezett sajnálatos halála pedig véget vetett a bandának.