Úgy gondolom az a legkorrektebb, ha már most az elején leszögezem, hogy jelen recenzióm témájául szolgáló album megrázó mivolta miatt egy figyelmeztetéssel indítom ezt az írást. Felkavaró témaköre végett csak az olvassa tovább, akinek tényleg bármit bevesz a gyomra, lelkébe a megfelelő helyen el tudja raktározni a hallottakat.
A 80-as évek elején egyre inkább kezdett elterjedni a médiában a gyermekek ellen elkövetett erőszakos bűncselekmények híradásai. Nem egyszer szexuális devianciáikat kiélő sátánistákról szóltak a híradások, akik a bölcsődék, óvodák környékén vadásztak „prédáikra”. Nem egyszer akár az alkalmazottak között is megjelenhettek ilyen karakterek. Ez keltett fel Peter Sotos figyelmét, aki ekkoriban éppen a Chicago Art Institute intézményben folytatta tanulmányait. 1984-ben olyannyira elmerült emberünk ebben a témában, hogy saját underground magazint kezdett el terjeszteni, aminek a címe Pure volt. Minden egyes száma részlet gazdag leírást tartalmazott a különféle bűncselekményekről, amelyek a város környékén vagy az ország távolabbi pontjain történtek. Olyannyira részletesen voltak taglalva a brutális erőszakolások, gyilkosságok részletei, hogy szinte már úgy érezhette az olvasó, hogy egyenesen a bűnözők agyába teleportált minket az író. A másik megrendítő részlet pedig maga Sotos írási stílusában keresendő, ahol „csodálatos” „mesteri” és egyéb ámulatát kifejező jelzőket használt. Mengele például az ő szavaival élve egy „zseni” volt.
Magában az újságban rendkívül rossz minőségű, fekete-fehér képeket is elhelyezett, nehogy csak a fantáziánk maradjon nekünk. 1986-ig tartott a magazinos kiruccanása, amíg a rendőrök be nem kopogtattak hozzá, mivel már egy ideje megfigyelés alatt tartották. Különösen komolyabb bizonyítékokat nem találtak nála. Egy gyermek pornográfiával foglalkozó magazin fénymásolt címlapja azonban mégis az őrsre repített őt. 100 000 dolláros pénzbüntetés volt a jussa obszcén tartalmú gyermek pornográf tartalmak birtoklása végett. Ezek után könyvírásra adta a fejét, különböző kiadókon keresztül jelentette meg műveit, amik még több teret adtak Peter Sotos-nak arra, hogy részletesen, szinte kéjelegve tárja fel nekünk a legkülönfélébb gyermekek ellen elkövetett borzalmakat. Legtöbb munkájára még inkább igaz az, hogy úgy érezzük magunkat olvasásuk alatt, mintha mi magunk lennénk az adott gyilkosok/erőszakolók/perverzek bőrében, akik mindezt elkövetik. Tudja, hogy mi jár a fejükben, milyen érzések kavarognak az elkövetőkben és ezt elénk tárja.
Azonban mindezen dolgok közül a legmegrázóbb projektje az az egyetlen szóló albuma, ami fő témája írásomnak. A Whitehouse nevű power electronic stílusban alkotó formáció tagja volt, amelynek neve fogalom az adott zsáneren belül. Mindezen túl a noise és az industrial stílusok is sokat köszönhetnek nekik. Gyökerei egészen 1980-ig vezethető vissza, számos ember fordult meg a fehér házban. Rendkívül provokatív témaválasztásaik és hihetetlenül nehezen emészthető zenei tálalásuk miatt hírhedtek lettek ezen nagyon szűk színtér keretein belül. Az egyik kritikus csak úgy írta le őket: „ez az a zene, amit olyanok hallgatnak, akik gyűlölik magukat”. Peter Sotos 1990-től 2003-ig volt tagja a formációnak.
A Cruise, Mommy and Dadday és a Bird seed alkotások tételeinek mind ő maga írta meg a teljes szövegét, valamint a szintetizátor fronton is őt találhattuk meg. 1992-ben az AWB Recordings tálalásában jelent meg saját nevét viselő projektjének egyedüli albuma, ami semmilyen szinten sem a zene kategóriájába tartozik. A Buyer’s Market korongon a lehető legmegrázóbb módját választotta érdeklődésének tárgyát bemutatni: a nyers valóságot mutatja be bármiféle zenei aláfestés, effekt vagy manipuláció nélkül. Különféle szituációkban hallhatjuk a legkülönfélébb gyermekek valamint fiatalkorúak ellen elkövetett bűncselekményeket. A fogdán történt kiskorúak kihallgatásától kezdve a szülők ravatalozó előtti gondolatain át a kisgyerekek keserves könnyeiig. A legkülönfélébb ügyekről kapunk betekintést, mindezeket részleteire bontva. Tradicionális dalstruktúrája ne tévesszen meg senkit, itt nincs olyan, hogy szünet, folyamatosan kapjuk a különböző szituációkat, sokszor maguktól az áldozatoktól. Félelmetes belegondolni mennyi kutatómunkába került mindezeket a felvételeket előkotorni különféle legális vagy akár illegális források felhasználásával.
A Buyer’s Market a legsúlyosabb, legnehezebben emészthető „albumok” egyike, amit valaha is kiadtak a publikum számára. Akik ismerik, azok tudják, hogy a szövegeket a lehető legkegyetlenebb író vetette papírra: az élet. Minden egyes szót a való világ szült, minden érzelmi megnyilvánulás az emberi lélek legmélyéről tör a felszínre. Itt nincs semmilyen művészkedés, semmi nem áll köztünk és a valódi horror között, ami egy kicsit is fogyaszthatóvá vagy emészthetővé tenné a Buyer’s Market által bemutatott történeteket. Az erőszakos szülőhöz visszaküldött gyerek sírása brutálisabb, mint bármilyen zenei förmedvény, ami valaha is a fülünkhöz érhet. A tudata annak, hogy segélykiáltása a felnőtt részéről süket fülekre talál pedig lélekrombolóbb, mint bármilyen depresszív málházás.
A művészek mindent megtesznek annak érdekében, hogy a kézlenyomatuk ott legyen a végterméken. Éreztetni akarják velünk, hogy miközben hallgatjuk matériájukat ők ott vannak mellettünk a kanapén és fogják a kezünket mialatt mi hallgatjuk művüket. Itt senki sincs mellettünk, Sotos szimplán elénk tárja a különféle helyekről származó rideg valóságot. Nincs hangszer, nincs alámondás, nincs romanticizmus, nincs cenzúra, csak megnyomorított lelkek és kettétört életek, amik egy órán keresztül terrorizálják a józan eszünket. Ez voltaképpen egy hangfelvételekből álló dokumentumfilm, annak a legnyersebb valójában. És épp ez az, ami megkülönbözteti írói munkáitól ezt az albumot. Nincs semmilyen pozitív vagy negatív érzelmi töltete a lemeznek, maga az alkotó teljesen kikerül a képből.
Ha zenére számított itt valaki, akkor keserves csalódás fogja érni és csak szimpla sokkmatériaként fog tekinteni a lemezre. Itt különböző perspektívákból megélt beszámolók sorozata van elénk tárva. Itt nincs szórakoztatás, kikapcsolódás vagy muzikalitásában komplex dalstruktúrák kibogozásából eredő élvezet. Ez valós történeteknek a nyers bemutatása, ami gondolatokat ébreszt, elborzaszt és letaglóz. Különösen, ha tényleg bevállaljuk az 1 órás játékidőt. Nem egy olyan, az underground különféle ágaiban jártas emberről hallottam már, akik csak pár percig bírták hallgatni a CD-t és soha többé rá se bírtak utána nézni a borítóra. Mert ez egy olyan anyag, ami valamilyen formában, tudat alatt végig velünk fog maradni. Nyomot hagy, akár akarjuk, akár nem. Az emberiség legsötétebb oldalát tárja fel számunkra, azt az oldalát, amiről nem szeretnénk tudomást venni. Ezen oldalon is foglalkozunk a különféle depresszív, brutális, társadalomkritikus témájú lemezek elemzésével, feltárásával. Keresgélhetnénk napestig az elvontabbnál elvontabb művek között…a való életnél sose fogunk tudni nyomorúságosabb dolgokat kitalálni. Talán legutóbbi írásomban említettem azt, hogy kedvcsinálónak szánom recenzióimat. Ez kivételes eset, ugyanis ez inkább egy üzenet átadására hivatott. Ez egy egyszerű, de nem elégszer hangoztatott üzenet: vigyázzunk egymásra és legjobban a gyerekekre. Pontszámom csupán szimbolikus jelentőségű, mivel egy ilyen albumot nem lehet igazán pontokban értékelni. Az emberiségnél nem fogunk brutálisabb állatfajt találni. Peter Sotos-nak pedig minderre egy órányi bizonyítéka van.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Kisgyermekes szülőként már a létezésén is kiakadok az ilyesminek, de igen, ez is az EMBER. Kell, hogy tudjunk róla, hogy léteznek ezek a dolgok és ahogy írod, tudjunk vigyázni.