A NegatívArt-os Zero szervezésében találkozhattam ismét kedves barátaimmal, a karcagi Kontrollzé legénységével valamint a Grabanc zenekarral.
A januári, Danny Cavanagh előtti akusztikus bemutatkozás után most végre igazi Kontrollzé koncertet láthattunk az After Music Club falai között. Azaz, majdnem igazit, mivel a wavok CD-t elkészítő hármasból most is csak ketten zenéltek nekünk. Nagy Feri (akusztikus gitár-ének) és Szakáll Csaba (gitár). A basszust pedig, mint általában, Kóródi Árpi kezelte. Kutrás Csabi pedig – aki a programokért és a perkáért felelős – „igazoltan” volt hiányzó.
A kezdést egyik „kedvenc” közlekedési vállalatunk (nem, nem a fővárosi!) menetrendje illetve a másnapi munkahelyi kötelezettségek miatt viszonylag koránra tették, így a karcagi hármas még 21 óra előtt megkezdte úgy háromnegyed órás programját. A műsort az újabb keletű, de stabilan a programba épült Idegen nyitotta, majd a wavokról jött a Hívom és az ars poetica-ként is nevezhető Hárman.
A műsorban helyet kapott még a szintén újabb Oltsd a lámpát, a Kutrás Csabi szövegére készült A remény töredéke, aztán a legújabb szerzemény, aminek sikerült igencsak erős, emlékezetes refrént írni. Zárásként pedig megkaptuk még a Johnny Cash-féle Hurt-öt.

Na és ezután jött, amire nem igazán számítottak a srácok, olyan vissza-vissza kórus hangzott fel a kb. 20-30 főnyi közönségből, hogy megkockáztatták hazajutásukat is, ezért ismétlésként elnyomták az  Oltsd a lámpát c. dalt (ha az emlékezetem nem csal). Ez mintegy megkoronázta az estét, és feledtette számukra az utóbbi néhány koncert relatív gyengébb látogatottságát.

Az est második fellépője a Grabanc zenekar volt, akikkel egy alkalommal, épp Karcagon, Nagy Feriék vendégeként már volt szerencsém. Egy instrumentális, kicsit talán fúziós, itt-ott jazz.be hajló zenét játszó trióként éltek emlékezetemben. Ehhez képest aztán a beállás során szembesültem a ténnyel, miszerint megszaporodtak és a dob-basszus-gitár hármas mellett még négy(!) új tag került a csapatba. Nyilván mindenkinek rögtön a két hölgy (ének és fuvola) tűnik fel.

Rajtuk kívül a csapat tagja még egy programokért felelős úr illetve egy másik tag, aki dorombbal színesíti az elszállós, utaztató muzsikát. Az első nóták még a hangzásbeli finomítgatásról illetve a közönség csalogatásáról szóltak. Bár ez utóbbira igazából túl nagy szükség nem volt. Ekkorra ugyanis már szépen megtelet a terem érdeklődőkkel és nyilván rajongókkal is. A Grabanc buli első felét láttam csak, ezúton is elnézést ezért -, ahol olyan dalok szóltak, mint pl. a Roadmovie, az énekes Funk, a Sziriusz. Mindenesetre van potenciál a csapatban, kérdés, hogy ez mennyire talákozik a közönség ízlésével… ezen az estén ebben nem volt hiba.