A Fémforgács deklaráltan a rock/metal underground támogatását tűzte ki célul, de időről időre azért helyet adunk egy-egy akár mainstream kategóriába is sorolható zenei hírnek, bandának, koncertnek is. Nos, a Kispál és a Borz sokunk számára tinédzserkori nosztalgiát jelent. Nekem biztosan, hiszen a ’90-es években jó néhány fesztivál és klubkoncerten láttam őket. Számtalan buliban hallgattuk a „húsrágóhídverőt„, meg énekeltük a „szőkítettnőt„.
Amúgy azt hiszem, azért sem lóg ki innen a zenekar, hiszen a hazai alter zenei kultúra egyértelműen kiemelkedő bandájáról beszélünk, akiket lehet imádni vagy utálni, egy azonban biztos, nem lehet a lemezeiket és hatásukat elvitatni. Aztán az is igaz, hogy bőven az undergroundból jöttek – ezt tudom tanúsítani is. És nem utolsó sorban az is igaz, hogy vannak a – főleg korai – lemezeiken olyan riffek, amik akár hard rocknak vagy punknak is nevezhetők. A 0 óra 2 perc konkrétan ilyen. A lényeg, hogy szinte biztosan lesz néhány katartikus meg nosztalgikus pillanat. Szóval, én ott leszek a zenekar első aréna koncertjén dec. 30-án az MVM Dome-ban.
Most jöjjön a hivatalos közlemény:
A magyar alternatív zenei szcéna vitán felül legmeghatározóbb és legnagyobb hatású együttese, a Kispál és a Borz 2024. december 30-án az MVM Dome-ban ad koncertet.
Az 1987-ben alapított gitárzenekar 10 stúdiólemez megjelentetése után, folyamatosan emelkedő sikereinek csúcsán köszönt el a közönségétől 2010-ben, hogy ígéretüket beteljesítsék, miszerint kreatív munka híján nem fognak saját maguk „tribute” zenekara lenni. A nosztalgiabulik helyett minden tag megtalálta a saját számítását: a közönség hamar nyugtázhatta, hogy a Kiscsillag zenekar élére álló Lovasi András friss dalaitól és dalszövegeitől nem kell elköszönnie, sőt ő maga három szólólemezzel, a 2017-es Lovasi50 arénakoncerttel és az azt követő folyamatos turnézásával bizonyította, hogy az emlegetett „kreatív energiákból” korántsem fogyott ki. Dióssy D. Ákos billentyűs hangmérnökként teljesedett ki, miközben fix „beugrós” lett a Pál Utcai Fiúk koncertjein. A névadó Kispál András pedig előbb a Velőrózsák nevű zenekarban kamatoztatta tovább jellegzetes gitártudását, majd látszólag háttérbe vonult, de a pandémia alatt kisebb kertkoncertek keretében újra egymásra talált a Kispál-Lovasi szerzőpáros.
2022-ben a Kispál és a Borz bejelentette, hogy visszatérnek egy saját fesztiválon a Kispál on Orfűn, és megjelentettek két új dalt – kétség sem férhetett hozzá, hogy képesek voltak ott folytatni, ahol abbahagyták. 2023 májusában új lemezzel jelentkeztek Beszorult mondat címmel. Ugyanekkorra koncertet hirdettek a Budapest Parkba, melyre rekordgyorsasággal fogytak el a jegyek, és végül tartottak egy teltházas ráadásnapot is.
2024. december 30-án történetük legnagyobb beltéri koncertjét adják az MVM Dome-ban, ahol a zenekar az alapfelállása (Lovasi András – ének, basszusgitár, Kispál András, gitár, Dióssy D. Ákos – billentyűk, Bajkai Ferenc – dob) izgalmas vendégzenészekkel és -énekesekkel bővül ki. Az eseményre a a küzdőtéri jegyek már hónapokkal ezelőtt elfogytak , de a zenekar a műsort, a látványt és a hangzást úgy tervezte meg, hogy az ülőjegyhez jutóknak is ugyanaz az élmény járjon. Ráadásul az érdeklődésre tekintettel megnyitották az MVM Dome 3. szintjét is. Jegyet IDE KATTINTVA tudtok venni.
A zenekar új dallal (Házibuli), a Velőrózsák album vinyl kiadásával, közönségtalálkozóval is spannolta az érdeklődést, valamint a Master-Lab Comics gondozásában megjelent Az egyetlen forradalmár címet viselő képregény a Kispál és a Borzról, ami kedves történetek mellett egy nyugtató hatású színezőt is tartalmaz.
Minden további info: https://kispalesaborz.hu/
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.