Üdvözlet a Pünkösdi királyságban, ahol EP sorozatunk révén az underground metalvilág újabb gyöngyszemeit mutatjuk be nektek. A felhozatal most is széles, reméljük mindenki talál egy-egy, vagy több kedvére való alkotást!

Ysbrydnos

2022-es bemutatkozó lemeze óta split és EP kiadványokkal jelentkezik a walesi Ysbrydnos nevű dungeon synth elemekkel tarkított egyszemélyes black metal projekt. A név mögött álló Ysbryd (Barrow Lord, Crisis Apparition, Brechfa, Enshroud) elég elfoglalt egyéb zenekarai tekintetében, melyek okkultizmussal, vámpír sztorikkal kényeztetik az arra érdemes füleket, így nem csoda, hogy saját szülöttére kevesebb energiát fordít. Pedig igazán kellemes utazásra hív minket a népies folklór és a természet sötét oldalának megismerésére, erre remek bizonyíték a nemrég megjelent Siant Derwyddol címmel kiadott kislemeze. Érdekesség az is, hogy ez az alig 20 perces, kátrányba mártott fekete fém egyenes folytatása az előző, Phantasmal Bells Below The Devil’s Pulpit EP-nek, melyben egy misztikus történet vette kezdetét. Úgy néz ki, hogy egy trilógiának szánt történet második részével ismerkedhetünk meg, bár a kiadványokat bőven lehet élvezni az előzmények ismerete nélkül is. Röviden: 1783-ban, egy, az éhezéssel küzdő falu a közeli hegyekbe küldi bölcs druidáit, hogy ott lépjenek kapcsolatba az istenekkel segítség reményében. A druidák végül egy barlang mélyén találják meg a túlvilág képviselőit, de nem olyan formában, ahogy azt korábban remélték. Az összesen 4 tételt tartalmazó kellően atmoszférikus kiadvány a régimódi, szintetizátorokkal vastagon megtámogatott, de karcos black metal rajongóknak készült.

Dead Chasm

A sűrű, sötét, interdimenzionális rémálmok kedvelőinek ajánlom figyelmébe az olasz death metalos Dead Chasm triót, akik 2020-as megalakulásuk révén fiatalnak számítanak a színtéren. Ehhez képest már 2023-ban kiadtak egy igen erős bemutatkozást Sublimis Ignotum Omni címmel, ami ugyan áttörést nem hozott az ismertségük tekintetében, de szégyenkezniük sem kell miatta. Most egy rövidebb lélegzetvételű dalcsokorral jelentkeztek, ez a Spectal Tyranny. A rövidséget tényleg komolyan gondolták, hiszen a kiadvány összesen három dalt tartalmaz, alig 13 perces játékidővel. Mindez mégis elég ahhoz, hogy a zenekar kiterítse megfeketedett kártyáit: változatos tempók, vastag riffek és kőkemény dobok várnak ránk, miközben a horrorisztikus hangulat lebeg az egész produkció felett. Ehhez párosul a grindcore vonalról érkezett Lorenza reszelős, mégis mély és félelmetes hörgése, ami a vegytiszta death metal esszenciáját hordozza magában. A Dead Chasm ugyan a régi iskola szülötte, hangzásában modern és erőteljes, érdemes próbát tenni vele. A rövidség egyik igazi előnye, hogy nagyon sokszor végig lehet hallgatni.

Nospün

Alig néhány évvel ezelőtt, 2023-ban ismerkedtem meg az amerikai Nospün zenekarral, akik a leghagyományosabb értelemben játszották az egészen kiváló progresszív metalt. A nagyok utánzásán túl számomra régóta hiányzó friss hangulatot teremtettek meg bemutatkozó anyagukon, amiről Opus címmel cikket is olvashattatok nálunk. A Dream Theater, Haken, Leprous nyomdokaiban haladó zenekar most egy új EP-vel bővíti a diszkográfiáját, ezúttal Ozai címmel. Persze nem lenne progresszív banda, ha mindezt néhány perccel letudta volna, így elmondhatjuk, hogy az öt dalos, közel fél órás kiadvány legalább egy fél albummal felér, így a rajongók biztosan keblükre ölelik, főleg, ha a srácok tartják a színvonalat, amit belepakoltak a bemutatkozásukba. Szerencsére ezzel nincs gond, a Life, The Universe, And Everything néhány hangulatos billentyűhang után bele is ránt a tördelt ritmusok sűrűjébe, aminek arzenálján csak Phillip Rich énekes képes áthatolni. Nem lenne persze valódi előre mutatás, ha nem akadnának apró változások a zenében: ezúttal a korábban csak pillanatokra beüzemelt djent gépezet nagyobb teret kapott a dalszerkezetekben, valamint itt-ott extrém vokállal is találkozhatunk. Őszintén megvallva én pont az ellenkezőjére számítottam a zenekartól: az Opus kellemes, simogató dallamai, klasszikus progresszív futamai után a lágyulás, slágeresség irányába való eltérést vizionáltam magam előtt, azonban az Ozai egy fokkal agresszívebb lett a saját eszköztárának felhasználásával. Ezek után kimondottan várom a nagylemezt! 

The Howling Void

Az amerikai The Howling Void egyszemélyes fogata már elég sokszor szerepelt a Fémforgács hasábjain, mivel igazán underground cuccnak tekinthető (na meg Armand is szereti). Az egészet a texasi Ryan Wilson üzemelteti 2007 óta egészen termékeny módon, hiszen összesen kilenc nagylemezt adott ki eddig. EP-t jóval ritkábban, eddig egyszer készített még 2013-ban, így biztosan hirtelenjében jöhetett az inspiráció az idén megjelent The Glow Of Distant Fire nagylemez mellett. Ha még nem jöttetek rá a zenekarnévből, akkor azért azt elárulom, hogy funeral doom metalról van szó, amit Ryan szeret vastag billentyűkkel, szimfonikus hangokkal megbolondítani, de azr is érdemes hozzátenni, hogy munkássága és a gyors tempója a szélsőségesebb minőségtől sem riadnak vissza. Igen, készített már erős lemezt és kifejezetten gyengét is, úgyhogy nagyon nem voltak elvárásaim. Ilyenkor szokott a legjobban beütni egy lemez és nem azért mert a promója mellé olyan lózungokat durrogtattak el, hogy “ez lett a legsötétebb kiadványa” stb. Nem, egyáltalán nem ez a legsötétebb! De tartja azt a színvonalat, amit az utóbbi években sikerült kiharcolni magának és a 24 perc alatt ledarált 3 dal egészen kiegyensúlyozott módon hozza a nem túl ötletes, de hallgatóbarát funeral doomot. Ahogy korábban, a túlvilági hörgés, a billentyűk és húros hangszerek most is Ryan munkásságát dicsérik. Én kimondottan az akusztikus lebegéseket, dark ambientes részeket tudom felhozni pozitívumként. A dobok mögött a vendégzenészként régóta besegítő Shane Elwell játszik, akinek sok feladata nincs, de a stílus minimalista felfogását precízen hozza. Maga az Advaita most is a történelem sötét eseményeit dolgozza fel, és ha nem is hoz semmi újdonságot, nagyon érett kiadvány. 

Drudensang

Meglehetősen változatos történet húzódik a német Drudensang nevű okkultista black metal projekt mögött, mivel ez már a harmadik nevük, de úgy néz ki, most találják meg igazán a saját hangjukat. Bő 10 évnyi demózás, apróbb kiadvány után 2022-ben váltak teljessé Tuiflsrijtt című nagylemezük megjelenésével, majd elég sokáig hallgatásba burkolóztak. Ennek vetett véget új, bő fél órás EP-jük. Az egészen pofás borító mögé rejtett Geysterzvvang is egy érett, kiforrott zenei képet fest a jelenleg kvartettben működő csapatról. A legrégebbi tag és egyben zenekarvezető Krámpn (Alpgeist, Hexenfluch, Winterreich), aki az énekért, basszusért és a dalszerzésért felel, mellette pedig Henker billentyűs mondható régi harcostársnak (Ad Mortem, Temple Of Oblivion, Atronos, Blodskut, Hatul stb.). A gitáros Percht 2020-ban érkezett, a dobos Nefastus (Devouring God, Belphegor, Debauchery, Silence After Carnage stb.) pedig a lemez felvételeinél csatlakozott. Amit játszanak, az természetesen black metal, melynek keretén belül a démoni világ megidézése a legfőbb céljuk különféle pogány rituálék végrehajtásával. Hangzásuk a karcos és a modern között lavírozik, tempóik változatosak, de leginkább a gyorsaság dominál. Death és thrash hatásoktól sem mentesek, de egy pillanatra sem távolodnak el a precíz német fekete fémtől. A Geysterzvvang elmondásuk szerint egy előfutár a háttérben formálódó, második nagylemez előtt, úgyhogy előételnek simán ajánlható.