Az Esti Kornél zenekar nevét többször is hallottam, de valahogy elkerültük egymást. Volt olyan időszak az életemben, amikor az alter zenék nagyobb súlyt kaptak, de bevallom egészen a legutóbbi időkig inkább csak afféle nosztalgia volt, amikor egy-egy Kispál vagy PUF dal, esetleg lemez előkerült. A második vonal (Quimby, Heaven Street Seven) már csak a közismert dalokkal talált meg, de ott már nem volt rajongás. Még a 30Y volt talán, amivel annak idején a ‘forgácsos pályafutásom kezdetén behatóbban megismerkedtem, írtam is az akkori lemezekről. Más idők voltak. (Egyébként Kapolcson most láttam is őket és meglepő módon friss a zenekar és nosztalgiának nyomát se éreztem. Ráadásul meglepően sok fiatal volt a koncerten, akik az összes dalt énekelték is.) Ennyi visszatekintés után azt be kell valljam, a friss csapatokkal nem nagyon vagyok képben.

A tavaly év végi MVM Dome-os Kispál koncerten a Lázár Tesók is vendégeskedtek és a produkciójuk alapján biztos voltam benne, hogy rossz nem lehet az anyazenekar sem. De valahogy még ekkor se éreztem a hívást, hogy meghallgassam. Nos, ez nemrég megváltozott.

Biztosan ismeritek azt a helyzetet, amikor valaki, aki közel áll hozzátok, mesél arról, hogy mik a kedvencei. Ilyenkor én legalábbis szeretek esélyt adni, mert azzal Őt is jobban megismerem. No, így kezdtem el ismerkedni a zenekarral. Ráadásul, most jött az új lemez is. A klipes Takarj el nálam abszolút betalált, szóval hálás vagyok az ajánlásért! Van olyan, hogy valami (legyen mondjuk az Univerzum) mégis úgy alakítja az élet folyását, hogy bár nem tervezed, de olyan találkozások várnak rád, amik aztán megváltoztatják a világodat. Sokszor teljesen felforgatnak mindent, máskor csak egy apró felismerést hoznak vagy egy új kedvencet avatsz, hogy ne térjünk el a zenei vonaltól. És néha mindezt együtt. Szóval egyszer csak derült égből villámcsapásként jött egy ajánlat a Rockbookos kollégától, hogy megnézhetnénk a Parkos Esti Kornél lemezbemutatót. (Köszi Norbi!) Mit mondjak, nem sokat gondolkodtam. Nem is bántuk meg.

Szép lassan elérkezett a koncert napja és bevallom rég mentem koncertre ilyen várakozással. Az egy dolog, hogy az EK dalok slágeresek és a felkészülésül megnézett koncertvideók (például a tavalyi Fishinges) alapján üresjárat nélküli szórakozásra számítottam, de nem húzom az időt, ez számomra hibátlan volt. Részletesen később, mert az este azért tartogatott mást is. Elsőként a merch pultban dedikáltak. Ráadásul A POKET zsebkönyvek új kötete (Kosztolányi Esti Kornélja, mi más) a zenekar ajánlásával jelent meg, amit elsőként ott lehetett beszerezni. Pluszt jelentett, hogy néhány példányt elrejtettek a küzdőtéren a szerencsés keresőknek.

A bemelegítés lehetőségét pedig a FIÚK zenekar kapta. A koncert előttig nem emlékszem, hogy hallottam volna róluk, de ez a név talán nem telitalálat. (Revideálom magam, a Pátyi Pincenapokon is voltak, csak akkor épp nem voltunk kint.) De a srácok viszont éltek a lehetőséggel és egy pörgős programmal készültek. Elég sokan voltunk „első bálozók”, de többen ismerték azért a zenekart. Ami érthető is, mert zeneileg teljesen rendben van. Pörgős, dallamos, emlékezetes, közben meg akkorákat zenéltek, hogy csak lestem. Az nagyon tetszett, hogy volt olyan, amikor mindenki énekelt, de emellett még ráadásnak ott volt, hogy nem az alap ének-gitár-dob-basszus felállásban nyomták. A billentyű mellett a trombita is jólesően színesítette az összképet. Az pedig, hogy láthatóan nem rettentek meg a nagy színpadtól, hanem láthatóan ők is legalább annyira élvezték a koncertet, mint mi a nézőtéren. Szerintem érdemes figyelni rájuk. Van bennük lehetőség.

Az este főhőseire szerencsére nem kellett sokat várni, viszont addigra a nézőtér is szépen megtelt. Tapasztalt EK koncertjáró társam tanácsára nem adtuk fel az előzenekar műsora alatt elfoglalt helyünket, ami azután helyes álláspontnak is bizonyult. A zenekar sem épp a hagyományos felállásban játszik. Eleve a három gitár egy kicsit soknak tűnt, de volt még vagy három billentyűs cucc is, amin többen is játszottak.

Engem már rögtön a kezdő dallal (Új honfoglalás a friss lemezről, ami ott is nyitó) megvettek. Talán lehet azt mondani, hogy túl pátoszos, de nekem akkor és ott a „Nekem Te vagy az új hazám, Te is építs házat rám” refrén kábé mindent jelentett. Ez valóban lemezbemutató volt, ugyanis a szet-listába egyébként egy kivételével az összes friss dal bekerült. Nekem ez testhezálló volt – mert bár igyekeztem bepótolni a lemaradásom – mégis az Elég dalai álltak hozzám a legközelebb. De ahogy láttam és hallottam a közönség elég fanatikus rajongókból állt, mert egyként nyomták a friss témákat a régi kedvencekkel együtt.

Az egyik legnagyobb együtt éneklést a Boldogság, Te kurva hozta el úgy a koncert felénél, de nagy siker volt a Világvége is, amikor Áron szokás szerint kijött a közönségbe. De lehetne még több nagy pillanatot megemlíteni, de azt hiszem ezt át kellett élni. A koncertet az übersláger Éjszaka van zárta, hatalmas együtt énekléssel. Ezután a ráadást a friss lemez klipes dalával kezdték. A Takarj el, a társadalmi, politikai éle mellett vagy ellenére is egy hatalmas dal. Zeneileg is. Az, ahogy a három énekhang meg a gitárok, szintik elrepítenek valahová, csak a legnagyobbak tudják. Ennél a dalnál is sokadszorra éreztem, hogy a zenekar nagysága előtt sokkal többeknek le kellene borulnia. A Nem kár meg szinte már punkos zúzás volt.

Mert az igaz, hogy az Esti Kornél dalai közérthetőek és slágeresek, de ha mélyebbre ásunk, úgy szövegi, mint zenei tekintetben ez bizony sok magát komolyan vevő és keménynek és true-nak definiáló rockzenekart hagy állva. Itt-ott olyan progresszív rock volt, hogy csak lestem. Ráadásul a hangzásra sem lehetett panasz, igaz én a Parkban még nem voltam rosszul szóló bulin.

A vége pedig igazi finálé, ahol az új lemez záródala, a Haló, szia hangzott el. Akkor aztán a színpadon volt az előzenekar tagsága mellett a teljes EK stáb. Megható és felemelő pillanat volt.

Köszönet a lehetőségért Török Betti!