Tizenöt év után új, teljes hosszúságú albummal jelentkezett az ausztrál-brit drum’n’bass metal/rock formáció, a Pendulum. A 2010-es Immersion megjelenése óta sok idő eltelt és sok mindenen mentek át a banda tagjai. „Nos ez mind abba került, hogy több mint 5 év[nyi munka], 4 management cég, 2 lemezkiadó, 1000+ demó, sok szívfájdalom, kétség, megbánás, rosszindulat, csalódás és izgalom. De boldog vagyok, hogy végül egészében megjelent. Remélem egyet értetek velem, hogy miért hagytuk a legjobbat a végére.” – a lemez megjelenése utáni napokban Rob Swire frontember így nyilatkozott az egyik Instagram sztorijában.
Az Inertia album első dala, a Driver ott kezdődik, ahol az Immersion záró dala, az Encoder véget ért: hullámok hangjai, vízcsobogás, aztán egy ember vízből való felemelkedését és levegő után kapkodását halljuk. Majd elindul a dal a következő szöveggel: „We go back… (x5) / Back with a track called Driver”, ezzel is mutatván, hogy ők bizony visszatértek és újra itt vannak, és a metálos DnB zenéjükkel odarúgnak mindenkinek. A dal eredetileg 2020. szeptember 17-én jelent meg, ez volt a nagy visszatérés első beharangozója. Ez egy vérbeli modern Pendulum dal, ahol főleg az elektronikus részek dominálnak, mint a reese basszusok, amik alá inkább kitöltő rétegekként szolgálnak a gitárok. Igazán jó bevezető az albumnak, hogy felpörgessen minket rá. Amint vége van, nincs időnk levegőt se venni, mert következik egy, az Immersion album nagy slágerére, a Watercolourra emlékeztető, együtt éneklős/üvöltős Come Alive. Dallamos és fülbemászó refrén, itt már jobban előbújnak Peredur ap Gwynedd gitárjának és Gareth McGrillen basszusgitárjának szólamai és magas ének viszi el ezt a dalt. Szívesen meghallgatnám élőben is, mert olyan igazi pendulumos hangzása van!
A harmadik dalnál már bekeményedik a banda, a macskanyávogással induló, metalcore-os Save The Cat, amihez a hangmintát Rob macskája, (a július elején elhunyt) Judas szolgáltatta. Habár a nyávogás viccessé teszi az egészet, mégis egy feszes, súlyos, mély dalt kapunk. Ez után egy fülbemászó szintetizátor riffel indító Archangel következik. Számomra ez az csúcspontja az albumnak. Légiesen könnyeden indul, majd váltakozik a zúzós elektronikus-metal rész az atmoszferikus énekkel és szintikkel összerakott instrumentális részekkel. Hosszabb, csendes breakdown után visszatér a refrén. Szerintem egy pár perccel lehetett volna hosszabb a dal.
Következik még egy, a banda visszatérését már hirdető, már 2020-ban kiadott szám, a Nothing For Free. Ebben is az előző albumról megszokott vonalat viszik tovább, igazi éneklős koncertes szám ez. Ha elandalogtunk az előző két dalon, akkor jön egy kollaboráció a Wargasm tagjaival, ami az arcunkba fog ütni: a Cannibal. Van benne tiszta ének, rappelés, ordítás, éles szinti-riffek, szétvagdalt Amen-break. Rendesen odatették magukat, hogy egy ilyen dalt összehozott a két banda, nagyon jól érezni benne a lüktetést, pörgést.
Ez után egy rövid átvezető track jön, a Constellations, ami intro a Bullet For My Valentine-nal közös számhoz,a Halo-hoz. Itt is megint megkapjuk az éles szinti riffet intronak, mintha ez afféle mintázatként ismétlődne az albumon. Alatta hallani a torzított gitár reszelését és a basszusgitárt is. A dalt pedig a BFMV énekesének, Matthew Tucknak az ordítása viszi el, majd a refrénekben Rob tiszta énekét hallhatjuk. Tényleg jó, az előző albumot idéző DnB-metálos dal, szóval tartsa meg szokását Rob, hogy az albumaikra a modern metal énekeseit is meghívja vendégnek.
Ha már elegünk lett volna az elektronikus metal zúzdából, akkor jön egy, az albumból szerintem kicsit kilógó, fülledt nyárias hangulatú dal. A Hybrid Minds közreműködésével készült dal igazán laza, talán inkább a liquid drum’n’bass műfajába tartozó, légies szám, aminek a klipjét egyértelműen a Tom & Jerry rajzfilmsorozat inspirálta.
De csak egy dalra volt pihenőidőnk, hiszen jön egy újabb, arcba vágó rap-metal tétel az amerikai Joey Valence & Brae nevezetű rap duó közreműködésével készült Napalm. Szerintem ez a másik legkeményebb szám az albumról, amin nagyon jól rétegezték egymásra a DnB és metal témákat, mellé még a rappelés pedig rátesz még egy lapáttal.
Megint egy rövid átvezető következik, The Endless Gaze címmel, hallani benne beszédet és alatta kórusokat. Ez az intro a lemez érezhetően szomorú hangvételű, darálósan metálos dalához, az AWOLNATION együttes közreműködésével készült Guiding Lightshoz. Súlyos gitárok végig a számban, de mind a hangvételen és a szövegeken is érezni, hogy valamiféle csalódás áll a megírás hátterében. A track szintén a keményebb tételek közé tartozik.
Megint egy laza, fülledt nyárias hangulatú dal jön a Colourfast személyében, avagy menjünk el Miamiba és vedd le a ruháid… Van benne pörgős refrén, majd dubstepesre tört verzék. Ezen egy picit pihentünk és elszálltunk, majd jön egy mélyebb és lassabb tétel, a Silent Spinner, amire szintén kicsit félretehetjük a zúzásokat.
Az utolsó előtti dal akusztikus gitáros lassú introval indul, majd bekanyarodik metal-DnB a KJ Sawka feszes dobolásával, majd átvált a trapes alapra, amin az ordítós rapper Scarlxrd tolja szöveget. Szerintem egy nagyon király track ez, de valahogy a rappelés elüt az egésztől. Vagy lehet még barátkozni kell vele? Az Inertia egy mély számmal ér véget, melynek címe Cartagena, ami Rob Swire volt barátnőjének lakóhelyére utal (spanyolországi város). Tényleg jó lezárása az albumnak, mert dallamos, légies, de mégis kivehetően meghagyták benne Peredur gitáros reszelését a szinti dallamok alatt. Az „Oh my god […]” kezdetű versszakokból is érezni, hogy egy megtört, csalódott ember sóhajtását hallhatjuk. Ahogy a szinti dallam véget ér az utolsó versszak után, a háttér loop szépen átfolyik zajba, mintha az előző album végére lenne utalás. Ezzel befejeződött a közel egyórányi hosszú, negyedik Pendulum nagylemez.
Ami tetszik az albumban nekem, hogy tényleg egy komoly visszatérés egy súlyos munkával, egybefüggő számokkal. Mindenképp öröm, hogy a Pendulum tagjai úgy gondolták, hogy két EP (Elemental 2021-ben és az Anima 2023-ban) kiadása után van még értelme egy teljes hosszúságú albumot is a boltok polcaira küldeni. Ami viszont nem tetszik, hogy az album több, mint 90%-át a megjelenés előtt hallottuk már a két EP és kislemezek formájában. A dalok rövidek, továbbá hiányoltam olyan hosszabb, 6-7 perc időtartamú, lassabban kibontakozó számaikat, mint a régebbi lemezeiken. Látszik, hogy őket is elkapta a mostanság tartó trend, hogy a rövid figyelemtartományú, TikTok-függő embereket célozzák meg.
Hiába ismerem 2008 óta a bandát a BME kupások paródia dala révén (szerintem sok magyar emiatt kapott rájuk), de valahogy nagyon sokáig elkerült engem ez a banda, (lehet azért is, mert akkoriban még nem voltam ennyire nyitott az elektronikus zenék felé) majd teljesen feledésbe merültek számomra Rob és Gareth Knife Party nevezetű electro-house projektje után. Akkor kaptam fel rájuk újra a fejemet, mikor a COVID-korszak idején kiadták az új dalaikat. Ezek után nekiálltam végighallgatni a munkásságukat és ráeszméltem, hogy mit hagytam ki. Szerencsére nem maradtam ki sok dologból (vagy mégis?), mert újra pályán vannak a fickók és keményen nyomják az ipart. Sikerüket mi sem bizonyítja jobban, hogy teltházas koncertet adnak október 17-én a Barba Negra Red Stage-en!
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
