Két évvel ezelőtt, 2023-ban kezdődött Emaly karakterének zenei „utazása”, amikor Papi Zoltán barátom elkezdte a World of Warcraftos karaktere köré felépíteni a történetét a Wake of Ashes bemutatkozó lemezzel. A Burning Sun debütalbuma, a Wake of Ashes mindmáig kötelező hallgatnivaló azoknak, akik szeretik a fantasy alapokra helyezett heavy/power metalt, közülük is leginkább a Helloween, Grave Digger, Hammerfall-féle vonalat. A lemeznek tavaly novemberben kijött egy újrakiadása, amin az utána megjelenő két single dal is helyett kapott már, a 24/7 U.D.O. feldolgozás és a Way of the Paladin alternatív verziója. Majd idén júniusban érkezett a The Shadows of Darkfang Keep fantasy dungeon synth/ambient EP, mely remek kitekintés teljesen más stílusok irányába, mégis az egész koncepcióhoz szükségeltetik, mert sokat hozzátesz Emaly történetéhez. Így érkeztünk el a Burning Sun második korongjához, a Retributionhöz, melyről most újra, rendhagyó módon, Kulcsár Edmond kollégával együtt, egy cikkben írjuk le, osztjuk meg a gondolatainkat és az ismertetőnket veletek.
King értékelése, gondolatai:
Azt már most az elején leszögezném, hogy a Retribution legalább olyan jó lett, mint a Wake of Ashes, ha nem jobb – bizonyos dolgokban legalábbis mindenképp. Kis hazánkban kevés az olyan minőségi, nemzetközi szinten is elismerésre méltó banda, akiket bármikor, bárhol, bárkinek tudnám ajánlani egy adott stíluson belül. Mert bizony a Burning Sun ilyen, és ha lehet mondani, a debütlemezhez képest sokkal komolyabb, masszívabb hangzást kapott a Retribution, a dalok most is bitang jók és ki kell emelni a rendkívül igényes, a végletekig kidolgozott, nagyon szép, 16 oldalas bookletet, melyben további extra információkat találunk a történethez kapcsolódóan. Nagy élmény a lemez hallgatásakor leülni a booklettel a kezedben és szépen követni dalról-dalra a gonosz ellen küzdő Emaly-t, amire a dalszövegek olvasásával egyből ott találod magad a fantasy világban. Most is zseni az egész koncepció és annak megvalósítása.
Az anyag a német Metalizer Records kiadó jóvoltából látott napvilágot és most sem valami hosszú, 38 perc 14 másodperc a maga 8 tételével (csakúgy, mint az első albumon), ám ki kell emelni, hogy míg az első album szinte átszáguldott rajtunk, mint egy intercity – bárminemű lassítással, leállással, addig most két középtempós/lassabb dalt is kapunk, ráadásul egymás után. És azt kell, mondjam, hogy nekem is a Cold Winds-Aftermath kettős jön be talán legjobban a lemezről (ahogy Edmondnak is), imádom mindkét dalt. Egyáltalán nem töri meg a korong/számok lendületét, hogy harmadikként-negyedikként érkeznek, egymás után. Mindkét track olyan szinten hibátlan, fülbemászó – azokkal a refrénekkel, kórusokkal; ne persze nem csak ezeknél –, de itt kifejezetten, hogy hihetetlen – és talán a Cold Winds-nél még valamivel jobban is – ez a szám tökéletes példája annak, hogy rövid dalszöveggel is lehet bombasztikusat alkotni. Természetesen, a többi dal is kiváló, a zseniális, menetelős Fight in the Nightot is imádom, vagy éppen a szintén nagyon erős Heart of Darkness-t – ami akarva-akaratlanul is eszembe juttatta a Grave Digger egyik legerősebb lemezét – ami természetesen nem negatívum. Az első kislemezdal, a Shadows Undone is végigmenetel rajtam, mint az állat, remek refrénnel felvértezve, hogy aztán a záró Redemption nemhogy levinné a tempót, hanem menetelésben fejezzük be ezt a kalandot.
Pancho Ireland (Merciless Law) hangja mit sem változott az elmúlt évek alatt, ugyanolyan fantasztikusan énekel, mint a debütön – akár tiszta énekről, akár magasakról van szó, tökéletes. És emellett olyan gitárszólókat is lerak az asztalra, hogy csak néz az ember – nagyon tehetséges srác, nagyon örülök, hogy Zolinak sikerült őt megtalálni és ezt a kooperációt létrehozni. A történet, a koncepció, mint már fentebb is említettem, nagyon egyben van, egyből magával ragadó, Zoli most sem bízott semmit a véletlenre, rendkívül kidolgozott itt minden. A hatodik, Open Your Eyes-ban frenetikus gitárszólóval vendégeskedik Aleksandra Stamenković (Jenner, Frozen Crown, Chaos Rising), viszont az elmondható, hogy több vendég nem nagyon van most, mint az első lemez esetében – Alessio Perardi, Cederick Forsberg sem vettek most részt az album készítésében –, a keverést, masterelést, producerelést is Pancho csinálta – és végzett tökéletes munkát.
Minőségi, nemzetközi szinten is bőven megállja a helyét a banda, akiket én továbbra is nagyon szívesen megnéznék koncerten is, de – érthető okokból –, ennek kivitelezése egyáltalán nem könnyű és abszolút megértem Zolit, hogy miért is nem. Ajánlom mindenkinek, aki szereti az igényes, minőségi heavy/power metalt.
King értékelése: 10/10
Kulcsár Edmond értékelése, gondolatai:
2025. augusztus 22-én perzselő nap világította meg egy harcos arcát – egy nőét, aki az igazságot, a rendet és a fényt képviselte. Ezen a napon jelent meg ugyanis a Burning Sun második, Retribution címet viselő lemeze, amely az első anyagról már ismert paladin, Emaly történetét viszi tovább, színezi és mutatja be újabb perspektívákból. „For what is just and right”
Az első albumot igen jól és közelről ismerve nagyon kíváncsi voltam, mi sülhet ki abból, ha továbbra is Emaly marad a középpontban, mennyire fog tudni újat hozni az előző rekordhoz képest, hova fog jutni a narratíva, mi lesz a konklúzió (ha lesz) és végezetül mennyire lesz ez egy önálló record. Egy szürke hajú igazságosztó lovag érkezéséről regél a bárd az első, By the Light című nótában, amely (engem legalábbis) elég erősen földhöz csapott, torkomhoz szegezte kardját és egy olyan kórust énekelt, amitől igen libabőrös lettem. Nagyon erős kezdés, igazi epikus nyitótrack és aminek különösen örülök, hogy a történetmesélés úgy kezdődik, mint egy igazi, tartalmas fantasy filmben/regényben.
A halottak felébredtek, harcosaink pedig a kard nyelét szorítva várakoznak harcra készen, hogy az ütközet rögtön a következő tételben elkezdődjön. A Fight in the Night egy témához illően dinamikus, összecsapásos tétel. A holtak sírjából kiáramló miazma elfedte a csillagokat, nincsen kapcsolat a külvilággal, csak a rothadó húsba vágó pengék fémszaga – ez a hangzásvilágot is tökéletesen tükrözi. Nyers, erős gitárok, kardok csattanása, gyors dobok, a harcmezőt taposó lábnyomok ritmusa. Megtörténik az első párbeszéd, balladisztikus jelleget nyer a már amúgy is epikus forma felé kacsintgató szövegvilág. A holtak idézője átkot szór a harcosokra, először találkozunk újra Emalyvel.
Az Aftermath a vereség balladája, a fájó kudarcé. Nagyon meglepett -az első albummal szerzett tapasztalataimból- , hogy egy lassabb nóta helyet kapott a recordon. És igen, ha valaki engem kérdez, nagyon kellett. Olyan dinamikát kölcsönöz az albumnak az ilyesféle kitekintés, ami élőve teszi azt. Eluralkodnak az érzelmek, azonban ez nem a vég, csak egy lehetőség az újrakezdésre. És amikor azt hittem, hogy nem lehet tetőzni az elért szentimentális hatást, megszólalt a kedvenc dalom az albumról, amelynek erősen markoló, ökölszorítós dallamától minden alkalommal kiráz a hideg. Megcsap a Cold Winds, amely, állítom, az egyik legerősebb nóta az anyagról. Egy fordulópont is ez egyben, úgy érzem, itt egy vastag válaszvonal, amely kettő egyenlő részre osztja az albumot úgy narratíva, mint hangulat szempontjából. Emalyban felébred a gyűlölet.
A gonosz barlangjába tévedt főhősnőnk nyomokat követ, a falak visszhangjában nem tudni, külső vagy belső gonosszal állunk szemben. A Heart of Darkness szintén egy nagyon erős, riffcentrikus dal, fogós kórussal, épp ahogy az azt követő Open Your Eyes. A két dal Emaly belső harcát mutatja be a gyűlölettől, a kétségeken át a belső hang megszólalásáig.
Közben azonban a gonosz sem tétlen. A Shadows Undone – az elsőként megjelent single az albumról – a kulmináns pont, a szembeszállás, a bosszú, a Retribution. Bár a kórus himnikus, itt azt éreztem, hogy az előzőleg említett tételekhez képest nem olyan erős a dal, hogy egy ilyen kiemelt helyet kapjon – nem éreztem méltónak rá. Lehet, hogy valóban csak az elhelyezés miatt, hogy önálló dalként jól működik, viszont a történet ezen pontján nagyobb robbanást vártam. Rögtön ezután érkezett a kárpótlás a Redemption formájában. Erős dallamok, odaillő zárlat, szép levezetés. Igen, ezzel tudom megfogni legjobban fogalmilag. Szép.
Nem hiába másztam inkább a narratív oldalába a dolgoknak, hiszen – mint azt már az elején említettem – olyan ez az album, mint egy igazi fantasy novella, egy fejezet egy regényből. Végig elvitt, és magával tartott; odaképzeltem magam bármi féle megerőltetés nélkül, jelen voltam a harcokban, éreztem a fagyos szeleket, a rothadó hús szagát, a miazmát, ahogy a bőrömet marta, a kilátástalanságot, majd a bosszú könnyes feloldozását. Itt nagyon fontos faktor a booklet tartalmi kidolgozottsága is, ami kellő keretet ad a történetnek, illetve teret a daloknak, amik ezáltal nem kellett túlzsúfolva legyenek, megmaradhattak zenének.
Talán a történet mesteri komponáltsága, talán a fantasy iránt érzett szeretetem, talán a találó power metálos hangzásvilág. Nem tudom, de valami miatt azt érzem, nincs mibe belekötnöm, nincs fogópont. Egyszerűen jó volt. Élveztem hallgatni. Élveztem megélni. Ezért is ajánlom erősen nem csak meghallgatásra az albumot, hanem olvasásra is. Megéri.
Kulcsár Edmond értékelése: 10/10
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
