Mindig rájövök, hogy a koncertbeszámolókat hamar le kéne tudni, mert ahogy múlik az idő, fakulnak az emlékek. Igaz ez még akkor is, ha amúgy a buli annyira jó volt, hogy nem indokolja semmi a csúszást. Na, ez egy feladat 2026-ra, vagy legyen inkább vállalás. És akkor magammal sem baszok ki, mert hetekkel később kurva nehéz úgy visszaidézni egy-egy koncertet, hogy utána ne egy nyögvenyelős írás legyen belőle, amin érzik, hogy kötelességből és rutinból született. Persze igyekszem érdekesre megírni ezt is azért.

A Clutch-csal eddig valahogy mindig elkerültük egymást. Amikor jöttek játszani, mindig jókat írtak róluk a kollégák, az ismerősök szerint is tuti koncertbanda, de mivel lemezen nem igazán sikerült elkapni a fonalat, így aztán sosem törtem magam, hogy megnézzem őket. Ez a mostani koncertjük után egyértelműen nagy hiba volt, belátom, de erről majd később. Hasonló a helyzet a görög 1000Mods-szal is, róluk paff kolléga mellett a Kabók Peti is jókat mesélt. Köszi! A görögöknél annyi a különbség, hogy ennek ellenére velük igazából csak a koncertre készülve kezdtem behatóbban ismerkedni. (2. hiba.) A norvég Bokassa neve ismerős volt, de őket is csak annyira kísértem figyelemmel, hogy néha egy-egy hír kapcsán belefüleltem az épp aktuális cuccukba. Mivel annyira sosem fogott meg, így nem hallgattam rendszeresen és nem is kísértem a pályájukat figyelemmel. Most viszont a Spotify alapján egy elég tetszetős zenét játszó bandát mutatott. Lényeg a lényeg, így már háromból három bandát vártam. Engem az se zavart, hogy a helyszín a nagyobbik Barba Negra lett. Persze megértem én a fanyalgókat, de minek kell folyton nyafogni? Van másik lehetőség, ami méretben megfelelő? Nem nagyon. Akkor igyekezzünk jól érezni magunkat szerintem. Ráadásul mostanában azért én legalábbis nem tapasztaltam értékelhetetlen hangzású koncertet egyikben sem. Ez az este meg kifejezetten jól szólt szerintem.

Nem érkeztünk túl hamar Brigi kolléganőmmel, de még volt időnk egy gyors merch csekkolásra, meg némi haverkodásra a már akkor is szép számú, de azért még csak gyülekező közönségben. A kiírt időpontban aztán egy poénos intróval a színpadra „robbant” a Bokassa és nem is szarozott a trió. A intro után rögtön magas fokozatra kapcsoltak és engem legalábbis meglepett, hogy eléggé Motörhead-esre vették figurát. (Tanulság: az algoritmus, meg a Nekem először a Garden of Heathen volt a csúcspont. A Freelude/Charmed & Extremely Treacherous/Retaliation hármassal meg is mutatták, hogy nem kell aggódnunk, nem kell tingli-tangli lötyögésre számítanunk. A szettjük közepén az Immortal Space Pirate meg azzal a klasszik metalos szólós résszel fogott meg nagyon. Érdemes figyelni rájuk, akkor is, ha Motörhead-es cuccra vágysz, meg akkor is, ha a grunge-osabb hangulatokra agy punkosabb témákra, mert olyasmi is van a tarsolyukban.

Az est számomra leginkább várt csapata a 1000Mods volt. Ahogy már fentebb írtam, annyit hallottam róluk sok forrásból, hogy elkezdtem hallgatni és tényleg roppant szimpatikus ez a Kyuss rokon vagy talán úgy helyesebb, hogy a Kyuss-féle desert rock alapú stoner, amit a görögök nyomnak. Nem a színpadi akcióra volt kihegyezve a négyes előadása, de azt azért érdemes talán megemlíteni, hogy a basszer/énekes Dani mozgott a legtöbbet. Náluk a hangulat és a lüktető, magába szippantó zene az alap. A fuzzos gitárok mellé az énekdallamokra én inkább egy plusz hangszerként tekintek. Érdekes módon a 2020-as Youth of Dissent albumot nem idézték meg egyetlen dal erejéig sem, a setlista gerincét a legutóbbi Cheat Death meg a debüt lemezük adta.

Az est fő attrakciója egy Chuck Brown (We Need Some Money) intróra a Clutch legénysége valami olyan természetes lazasággal sétált színpadra, ami akkor is egyből szimpatikussá tette volna őket, ha amúgy nem lettek volna már alapból azok.

Az elején lelövöm a poént, a legnagyobb flash a ráadásban játszott Electric Worry volt számomra. Ez akkora dal, hogy ha csak ezt játszották volna, én már elégedetten megyek haza. De persze az egész műsor nagyon korrekt volt a nyitó The Mob Goes Wild-tól kezdve a kihagyhatatlan Earth Rocker-en át az X-Ray Visions-ig. Láthatóan a rutinos rajongók is elégedetten távoztak a végén, mert például amit Neil Fallon a Walking in the Great Shining Path of Monster Trucks során mozgott és ahogy előadta a dalt az olyan plusz, amiért érdemes koncertre menni.

Patent este volt, az egyszer biztos. Ennél talán már csak egy kisebb helyszínen lehetett volna ütősebb, de nyilván a Clutch már kinőtte azt, aminek csak örülhetünk. És a nagyságukat talán az is megmutatja, hogy még egy ekkora helyen is meg tudták teremteni azt a hangulatot. Köszi H-Music!

(Fotó: Major Brigi)