Szerencsés együttállás volt az év vége. A két ünnep közötti gyerekmentes időszak miatt sima ügy volt a koncertre eljutás, s mivel a lehetőség adott volt, ki is használtam. A nagyszerűen sikerült Márványmenyasszony lemezzel ismét nagyot alkotott a Nomad, akiket ebben a formában még nem sikerült elcsípnem, szóval nem volt kérdés, hogy ott a helyem.
Plusz motivációt jelentett az is, hogy a banda internetes szavazást kezdeményezett, hogy a közönség igényeire tudják szabni a koncertprogramot. Reméltem, hogy a szavazatommal egy-két első lemezes dalt is hallhatok majd.
Sőt, az elővételes jegyvásárlók között még egy eredeti, bőrből készült Nomad feliratos pénzárcát is kisorsoltak.

A bemelegítésről a soproni Igor’z gondoskodott. A hagyományos felállású banda (Fekete Gergely – ének, Ábrahám István – gitár, Prekker János – basszusgitár, Igor Do’urden – dob) minden felesleges extrát mellőzve foglalta el a színpadot és csapott a húrok közé. Zenéjükben nagyon fontos helyet foglal el a basszusgitár, mondhatni egyenrangú a gitárral. Sőt, több kiállásban is megmutatta Prekker Jani, mit tud. S tette ezt igazán ízesen. Mondjuk a csapat All Fades Away kislemezét hallgatva azt meg kell említeni, hogy a bőgő kicsit a gitár rovására volt a Gozsduban keverve. Nekem legalábbis nagyon kellett fülelnem, hogy István témáit is követni tudjam.

Fekete Gergely vezetésével a rendelkezésükre álló nagyjából fél órát tartalmasan töltötték ki. A program első felében az angol nyelvű dalaikat hallhattuk, amikben inkább stoner, grunge és kicsit alteresebb ízeket éreztem, míg a végén – ha jól emlékszem – két magyar nyelvű számmal rukkoltak elő, amikben már kicsit funkysabb, (RHCP), soulosabb (King’s X) jellegű dolgokat is felfedezni véltem. Jó kis banda ez, ha sikerülne még néhány olyan nótát összehozniuk, mint a slágeres Az alagút végén, akár nagyobb ismertséget is jelenthet nekik.

Addig is itt hallgathatjátok meg az említett EP-t.

Nekem már a Nomad első lemeze is tetszett, amit még Fodival készítettek, de igazán az új felállás két lemezével lopta be magát a szívembe a zenekar. Azt hiszem, a Cicó köré felépült banda most rettentő erős. A lemezen is kitűnik, ha valami nyögve nyelősen, muszájból készül, de most élőben is megbizonyosodtam, ez most egy igazi csapat. Marcival egy igazán jó énekesre bukkantak, aki számomra most élőben is bizonyított. Az meg, hogy Cicó és Levi besegítettek neki a vokállal külön pozitív.

Mint említettem, az évzáró koncert afféle “kívánságműsor” volt, kíváncsi is voltam, hogy az első lemezes dalokból mik kerülnek be a programba, egyáltalán kíváncsi-e valaki rajtam kívül is a korai Nomad szerzeményekre, illetve ha igan, akkor hogyan hangzanak azok egy másik énekes szájából. Nos, a buli után megnyugodtam, a csapat a koncert közepén három dalt (Egy ember a világ ellen, 35, Flashback bazár) is előadott a Végál.om.. albumról és Marci is jól megbirkózott vele.
De ne szaladjunk ennyire előre, az Igazak álma kezdés már megmutatta, nem lesz itt gond. A Gozsdu terme szépen megtelt, a hangzás is OK volt, a dalt meg szeretem. Igazából már itt megnyugodtam, hogy milyen szerencsés is vagyok, hogy nem hagytam ki a bulit!
Aztán jött az Igazak álma, aminek a végén átmentek punkba, és milyen jól hagzott a dal így is! Az első lúdbőr is megérkezett, mekkora már Az utolsó katona! Kis túlzással már ezért az egy dalért érdemes volt eljönni! Micsoda íve van ennek a dalnak, és ahogy Marci “megőrül” benne, hihetetlen.
De humorérzéknek sincs híján a srác, a Minden történetben Bill kapitányt és Charlie bátyánkat is megidézte. A dal mondanivalója pedig magáért beszél.
Sorolhatnám még a dalokat, de inkább javaslom, menjetek Nomad koncertre!

Persze volt meglepetés is. Talán senki sem számított arra, hogy a ráadásban a Gozsdu tulajának és Fodinak ajánlva hallhatjuk a Mother Infinity halhatatlan sorait. Áll a földön! Libabőr! Még úgy is, hogy nem játszották el az egész nótát, hanem lazán átvezették a tenger meséibe.
A Boldogság Felügyelő (amivel még mindig nem sikerült teljes mértékig megbarátkoznom, de valamiért mégis visszatér és nyomot hagyott bennem) és az Engedd, hogy mégegyszer után már nem volt más, mint jólesően nyugtázni, az év utolsó bulija óriási volt.
Köszi Marci, Petya, Levi és Cicó! BÚÉK!