Fanyalogni nagyon tudunk!
De biztos, hogy mindig kell?
Például a Bohém Rapszódia kapcsán.
Mert olvasgatva a kommenteket, filmkritikákat, amik azért alapvetően pozitívak, de akad köztük jó pár negatív is, egyből ez jutott eszembe.
Az egy dolog, hogy a kritikusok fanyalognak, végül is az a dolguk. 😀
Többek között…
De úgy érzem, hogy egy részüknek azért nem tetszik a Queen/Freddie Mercury film, mert nem akként kezelik, amiként kellene.
Bőszen sorra veszik, hogy életrajzok, interjúk alapján ténylegesen mi történt, ezzel szemben a film itt és ott nem tükrözi hűen a valóságot.
Ergo, a film rossz.
Talán igazuk volna, ha a Bohém Rapszódia egy 18+ kategóriás dokumentumfilm lenne.
De nem az!
Hanem egy 12-es karikás, életrajzi ihletésű játékfilm, karriertörténet!
És ha annak látjuk, ami, máris más lesz a leányzó fekvése!
És akkor a kákán is csomót kereső kritikus és „mezei” mozilátogató (talán még akkor is, ha die hard Queen rajongó) úgy jöhet ki a teremből, hogy egy csodás élményben volt része…
Én szerencsére sem hivatásos kritikus, sem megrögzött Queen-fan nem vagyok, bár nagyra tartom a zenekart és a felületesnél jobban ismerem a diszkográfiájukat.
Freddie Mercury, született Farrokh Bulsara viszont szerintem minden idők legnagyobb rockénekese, legkarizmatikusabb frontembere. Ilyen kaliberű énekes/dalszerző nem volt, nincs és gyanítom nem is lesz már az egyetemes rockzene történetében.
Persze személyisége, mint a zseniké általában megosztóvá is tette/teszi a megítélését.
És többek között ezt is jól adja vissza a film, nem az jön le megtekintése után, hogy szent, aranyéletű ember lett volna.
Nyilván a korhatárbesorolás miatt a legendásan hedonista életmódja, szexuális irányultsága csak szoftosan van ábrázolva, de őszintén szólva szerintem ennek inkább örüljünk!
És az is igaz, hogy a film készítői az időrenddel is lazán bántak.
Mert valóban, az 1985-ös Live Aid idején még nem diagnosztizálták a betegségét.
De mivel a film ezzel a legendás koncerttel zárul, és Mercury neve, illetve az AIDS szinte szinonimaként funkcionál, így érthető ez a dramaturgiai húzás.
Mert amúgy jóval több erénye van a filmnek, mint gyengéje!
Persze, egy olyan életművel, mint a Queen-é, nem is nagyon lehetett hibázni! Ha két órán keresztül csak a zenekar slágerei szólnának, már az se lenne rossz!
De ennél jóval többet kapunk!
Korhű miliőt, díszleteket, tájakat, ruhákat, sok apró geget, amik miatt érdemes többször is megnézni a filmet, és egy átszellemült alakítást Rami Malektől.
A gegek között a Mike Myers által alakított karakter szövegelése a kedvencem, de például már a Twentieth Century Fox főcímébe is belevittek egy csavart, még a film kezdése előtt!
Én már ott széles vigyorra húztam a számat és ez ki is tartott a végéig, miközben a jobbnál-jobb Queen nótákra izegtem-mozogtam a székben.
Egyébként ez tipikusan egy olyan alkotás, amit legalább egyszer mindenkinek meg kell néznie moziban!
A fanyalgók természetesen az eredeti nyelven való megtekintést javasolják, mert ugye szerintük a magyar szinkron fabatkát sem ér.
Jelentem, én teljesen jól elvoltam a szinkronos változattal!
Nagy erény továbbá, hogy érződik, mekkora hatalmas munka van a produkcióban!
A zárásként látható Live Aid koncertet szinte egy az egyben lekopírozták az eredetiről! A zenészek mozdulatait, a fotós árkot, a közönség reakcióit, de még azt is, hogy hány darab kóláspohár van a zongorán!
A zenekar tagjait alakító színészek is úgy imitálják a zenélést, mintha valóban tudnának játszani az adott hangszeren. Nyilván kaptak útmutatást a két producertől… 🙂
Összegezve egy szórakoztató, kiváló zenékben, látványos jelenetekben bővelkedő közönségfilm lett a Bohém Rapszódia.
Aki csupán ennyit vár tőle, feltétlenül nézze meg!
Aki viszont a tényekhez makacsul ragaszkodó, dokumentarista jellegű botrányfilmre vágyik, az nyugodtan hagyja ki, mert nagyot csalódna, aztán meg csak fanyalogna!
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.